Improvizáció és tervezés

Szerző: Petrányi Judit
Lapszám: 2015 április

Ha volna névjegykártyája, ez állna rajta: Liszt- és Príma-díjas orgonaművész, improvizátor. Vagy improvizatőr? Vagy improvizáció-művész? Egyik sem az igazi. Ki kellene ezt még találni, hogy legyen magyarul. Hát ezért nincs névjegye. Pedig ha volna, az állhatna még rajta, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a párizsi Conservatoire tanára, a Művészetek Palotája orgonahangversenyeinek szerkesztője. Rákerülhetne éppenséggel az is, hogy a világ jelentős orgonaversenyeinek (Chartres és Calgary) első díjasa. Az már úgysem jelenne meg egy névjegyen, még ha volna sem, hogy hány éves. De a nagy öregeket is megszégyenítő fenti lista mellé ide kívánkozik: mindössze negyvenegy.

Az, amire magyarul nincs általánosan elfogadott szó, a magyar oktatási rendszerben ma még nem önálló szakterületként elismert művészi tevékenység. Vagyis a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, bár tanítanak improvizációt, de ennek külön tanszéke nincs. Fassang László, használjuk ezt a szót, improvizatőr diplomáját az előadóművészi után a párizsi Conservatoire-on szerezte, azon a tanszéken, ahol az idei tanévtől maga is tanít. Improvizációt, ami számára mindennél fontosabb.

Ezért is lett orgonaművész. Mert egy templomi gyülekezetben improvizálni látott és hallott egy kiváló orgonistát, ami annyira lenyűgözte, hogy tizenhárom éves korában eldőlt, orgonista lesz. Nem fuvolaművész, mint az édesapja, nem nagybőgős, mint az édesanyja, hanem annak a bonyolult, gazdag múlttal rendelkező hangszernek a mestere, amelynek sokféle megszólaltatási lehetőségét szeretné szerkesztőként is megmutatni.

Erre a legutóbbi lehetőségek egyikét március közepén Johann Sebastian Bach születésének 330. évfordulója kínálta. A Müpában ez alkalomból rendezett „Bach-ügyeleten" magyar és külföldi orgonaművészek huszonnégy órán át, tizennégy koncerten játszották el a német mester összes, szólóorgonára írt művét. „Nem tudok róla - mondja Fassang - hogy ekkora orgonán, ilyen hatalmas koncertteremben, de egyáltalán koncertteremben ehhez hasonló rendezvény valaha is lett volna." Március eleji beszélgetésünkkor, amikor még javában folyt az előkészítés, a szerkesztés szempontjait sorolta. Fontos, mondta, hogy a tizennégy koncerten (a 14 szimbolikus szám; Bach száma) a fellépők között egyrészt azok a nemzetek képviseltetik magukat, amelyeknek zenéje Bachra is nagy hatással volt . Tehát német, francia és olasz orgonisták játszanak, és ki-ki hozza a hazájára jellemző előadási hagyományokat. Mellettük tíz magyar előadó ad önálló koncertet, a fiatal tehetségek hangversenyén pedig a legifjabbak is bemutatkoznak, így látványosan jelennek meg az egymást követő generációk. „Előttem lép fel Michel Bouvard, aki az én tanárom is volt a Conservatoire-on, de éjjel fellépTóka Ágoston is, akit én tanítottam a Zeneakadémián, sőt. a legfiatalabbak között délelőtt játszik az ő egyik növendéke is."

Éjjel, este, reggel, délelőtt - ez azért emberpróbáló zenefolyam. Utólag majd kiderül, mennyien hallgatják végig. Persze lehet közben pihenni is, szerte a Müpában babzsákokon, az éjjeli koncerteken még a színpadon is. A Művészetek Palotája különben is megszokta, szereti az éjszakát. „Semmi rendkívüli nincs abban, hogy a Müpa orgonája éjszaka szól. A fellépő orgonisták és a zeneakadémisták is szinte minden éjszaka használják, én is nagyon sokszor éjszaka gyakorolok. Egészen más élménnyel távozik az ember éjszaka. Más gondolatok jutnak eszébe, máshogy hallgatja ugyanazt a művet, sőt az akusztikai érzékenység szintje is egy kicsit más. Ezt most a közönség is megtapasztalhatja a virrasztáson, amit én legszívesebben valamiféle belső zarándoklatnak neveznék: amit Bach ránk hagyott, az olyan teljesítmény, olyan emberfeletti csoda, amely megérdemli, hogy ily módon is megemlékezzünk róla. Közeli hozzátartozók emlékére szoktunk virrasztani, és Bach ilyen, annak ellenére, hogy 330 éve született, nagyon közeli és hozzánk tartozó."

Bach orgonája persze más volt. De már van egy ilyen orgona Magyarországon. A ceglédi evangélikus templomban, ahol Fassang László a legújabb lemezét készítette, épült egy olyan hangszer, amelynek minden egyes paramétere a Bach korabeli megoldásokat és esztétikát jeleníti meg. „A Bach-maratonon a saját játékomra készülve lementem Ceglédre, hogy a triószonáták láb és ujjrendjét elkészítsem, mert a ceglédi orgona pedál- és billentyűméretei pontosan megegyeznek azzal, amit Bach első hangszerén, az arnstadti orgonán használt. Ha, mondjuk, lábbal kell egy bizonyos hangközt lépni, akkor ezen az orgonán ez nagyobb távolságot jelent, mert szélesebbek és egymástól távolabb vannak a pedálok, tehát ugyanannak a hangköznek az eljátszása több időt követel. Ez rögtön magával von egy zenei összefüggést. Tehát én szándékosan eltöltöttem ezen az orgonán, az ötfokos templomban vagy nyolc órát azért, hogy a láb- és ujjrendem és a darabokról való felfogásom minél közelebb kerüljön a bachi interpretációhoz. Azt kérdezheti valaki, hogy minek, ha úgyis a Müpa orgonáján fogom eljátszani? Azért, mert a Cegléden szerzett információkat a Müpában nem kapnám meg, viszont átszűrve és a játékomba adaptálva nagyrészt ott is meg tudom jeleníteni." A Bach-darabok persze a maguk idejében templomba, érzelmileg más környezetbe készültek, mint amilyen egy koncertterem. Igaz, mondja Fassang László, de ezek a művek mindenütt magas szintű spirituális tartalommal töltik meg a teret, amelyben elhangzanak. „Ha úgy vesszük, megszentelik a koncertterem légkörét. Érdekes megfigyelni, hogy ma nagyon sok ember, köztük én is, a koncertteremben a zenén keresztül közelebb kerül a spiritualitáshoz, mint egy templomban. Ez azért van, mert a hangversenyteremben sokszor olyan művészeket, vagy olyan szintű előadásokat lehet meghallgatni, amire a templomban csak ritkán nyílik lehetőség."

Ad-e inspirációt az előadónak maga a hangszer? Szerinte mindenképpen. „Érdekes, sokszor előfordul, hogy egy kisebb templomi orgona közelebb kerül hozzám, mint például a Müpa nagy orgonája. Hogy egy orgona nagy, vagy koncertteremben van, nem jelenti azt, hogy »mindent visz«. Az orgona rendkívül sokrétű hangszer, és én mindenképpen arra törekszem, hogy ezt a sokszínűséget megismerhessék az emberek. És ne ítélkezzenek róla egyetlen, vagy akár csak két- három élmény alapján."

A Müpa orgonáját tanárával, Baróti Istvánnal együtt tervezték. Elégedett-e az eredménnyel? Ilyesmivel soha nem lehet az ember teljesen elégedett, feleli. De az lett-e, amit akart? Nem az lett. „Már csak a generációs különbségek miatt is máshogy láttuk, máshogy képzeltük. Az álmaink nem értek mindenütt össze, ennek ellenére egy rendkívül izgalmas hangszer született, mely a koncerttermi orgonák nemzetközi színvonalával összemérve az élvonalban foglal helyet."

Az orgonatanszak vezetőjeként részt vesz a Zeneakadémia büszkeségének számító eredeti Voit orgona rekonstrukciójában is. Az ország első koncertorgonájának számító hangszert 1907-ben adták át. „Kevés oktatási intézmény rendelkezik ilyen méretű historikus hangszerrel, mint amilyen ez lesz, ha néhány év múlva elkészül. Újjáépítése azt is mutatja, milyen sokféle út létezik. Egy nagy koncerttermi orgona épülhet eklektikus vagy modern stílusban, amilyen a Müpa orgonája, de képviselheti azt a késő romantikus stílust is, amelyet a Zeneakadémia orgonája esetében látunk majd."

A modern orgona sokféle zenei környezetben meg tud mutatkozni. A Fassang által szerkesztett koncerteken az elmúlt években a Müpában a legkülönfélébb hangszerek, stílusok és zenei világok csatlakoztak hozzá: Palya Beától Oláh Kálmánig, népzenétől a funky jazzig, a szimfonikus zenétől a kamara- vagy kórusmuzsikáig. Ugyancsak márciusi saját koncertjén Fassang László arra volt kíváncsi, hogy egy mai koreográfust mire inspirál a Müpa orgonája. Elzenélt tánc, eltáncolt zene címmel, Kun Attila koreográfiájával a Közép-Európa Táncszínház művészei léptek a színpadra. De nem csak a táncosok táncoltak. „Én is bekapcsolódtam az előadásba. Rögtön az elején engem kezdtek mozgatni, majd felröppentettek a levegőbe, és ezzel átkerültem egy másik világba. Egy hosszabb improvizatív szakasz után Alain három táncából a második, a Gyásztánc következett, majd jött Ligeti Voluminája, ahol az orgonista maga is koreográfiát valósít meg, a kottában a hagyományos kottafejek és ritmusok helyett különböző grafikai jeleket találunk. Már ezek is sok dinamizmust, illetve mozgást sejtetnek, de maga az orgonista is a karjával, a láb különböző felületeivel, sőt egész testével részt vesz a játékban, és ez koreográfiának is értelmezhető látvánnyal ér fel. Ennél a résznél egyébként a táncosok eltűnnek a színpadról, öt lelógatott vászon mögött. csak a sziluettjük látszik. Tehát ahogy nincsenek konkrét hangmagasságok, vagy konkrét ritmusok, dallamok ebben a műben, ugyanúgy konkrét szereplő sem jelenik meg a színpadon. Az egész feloldása végül egy különleges Bach-korálfeldolgozás, az egyetlen olyan Bach orgonamű, amely már a repetitív stílust vetíti előre. Steve Reichre emlékeztet, ahogy az akkordok folyamatosan ismétlődő ritmusban mennek végig, hosszú perceken át."

Hogy a Müpa orgonája kortárs művek interpretálására kiválóan alkalmas, azt egy tavalyi izgalmas projekt, az Etűdök géporgonára is bizonyította. Az orgonát ekkor - zeneszerzők, mérnökök és informatikusok bevonásával - számítógép segítségével vezérelték. A leglátványosabb az volt, meséli Fassang, amikor Bolcsó Bálint zeneszerző, aki szívesen és gyakran dolgozik elektronikával, egy háromdimenziós érzékelő segítségével, csupán kézmozdulatokkal és gesztusokkal irányította a hangszert. A programot szerkesztőként is jegyző orgonaművész számára ez a kísérlet megint azt mutatta, hogy még mindig milyen sok a járatlan út, amelyen el lehet indulni. „Én ebben nagy lehetőséget látok. Ha bevonunk a közös gondolkodásba olyan szakembereket és művészeket, nem feltétlenül csak orgonistákat, akik ezt a hangszert szeretik, ismerik, azzal megteremthetjük a garanciáját annak, hogy az orgona kultúrája tovább éljen és folyamatosan reflektáljon a jelenkor kérdésfeltevéseire."

A lehetőséget erre persze az orgona gyakran emlegetett sokszínűsége adja. „De lehet, hogy ez nem is annyira magáról a hangszerről, mint inkább az orgonista nyitottságáról szól. Ami, állítja, hagyományos. „Az orgonaművészek mindig is a legsokoldalúbb, legfelkészültebb zenészek voltak. Sokan közülük zeneszerzők, vezették a kórust vagy a zenekart, tehát egyszerre voltak karmesterek, orgonaművészek, akár több hangszeren is tudtak játszani, és persze improvizáltak. Szerintem ezzel a hangszerrel úgy van értelme igazán foglalkozni, ha ezt a sokoldalúságot és nyitottságot ma is meg tudjuk jeleníteni."

Ez az ideálisnak tekintett nyitottság mit jelent vajon a saját gyakorlatában? Áprilisban, a Tavaszi Fesztiválon Mérföldkövek című koncertjén nem lesznek táncosok, nem lesz jazz, nincs szaxofon és nincs Hammond-orgona, egyszerűen „csak" orgonál. De ezen a „semmi különös, hagyományos" koncerten is, azt mondja, cikázik a korok között. Bachtól és Frescobalditól Liszten keresztül Messiaenig, Jehan Alainig és Louis Vierne-ig. Hogy zenei spektrumába mi fér be, mondja, azt nem koroktól, de még csak nem is stílusoktól vagy műfajoktól függ. „A spektrumot számomra inkább az a művészi minőség határozza meg, amelyre úgy érzem, rezonálni tudok."

És mindenképpen beletartozik az improvizáció, ami az orgonának szinte lételeme. Mivel minden orgona más, egy hangszer kipróbálásának, vagy bemutatásának legmegfelelőbb eszköze az rögtönzés. A legfőbb ok azonban, hogy a liturgikus használat során előre meg nem határozható időtartamokat kell zenével megtölteni, amire gyakorlatilag csak az improvizáció alkalmas. De az improvizáció nem csak az orgonisták, illetve a billentyűsök számára alapvető. Párizsban improvizációs tanszék kapcsolódik a billentyűs és a jazz tanszakhoz is, Fassang László mindkettőt elvégezte. „Abszurd, hogy a mi zeneoktatásunkban - tisztelet a kivételnek - a kotta alapú játék élvez kizárólagos jogot, noha az a kreativitás, ami akár a gyerekekben, akár a fiatalokban vagy később a zenészekben ott lappang, fantasztikus távlatokat tud nyitni. Az improvizáció olyan oktatási eszköz, amely egyszerre fejleszti a hallást, az ujjakat, az értelmet és bontakoztatja ki a kreativitást. Ezáltal mérhetetlenül izgalmassá teszi a zenetanulást és a zenélést is."

Bejárta a világ nagy koncerttermeit, orgonálhatott a párizsi Nôtre Dame-ban és a Sapporói Hangversenyterem orgonistája volt egy éven át, mégis egy improvizációról beszél, amikor élete legemlékezetesebb hangversenyéről kérdezem. „Különleges élmény volt, amikor még zeneakadémista diákkoromban zongorán improvizáltam közeli barátoknak, egy mindössze tizenöt-húsz főnyi társaságnak. Meggyújtottam egy gyertyát, egyetlen egyet, és addig játszottam azt, amit a pillanat diktált, amíg a gyertya égett. Amikor pedig leégett, ott ültünk a teljes sötétségben öt vagy tíz percig, néma csöndben. Ezek nagyon erős pillanatok voltak. És mindmáig megismételhetetlen élmény."

Nagyjából húsz év telt el azóta. Ma mi hajtja? Mi a legfőbb ambíciója? „A legfontosabb talán az, hogy a tapasztalatot, amit ez alatt a két évtized alatt megszereztem, úgy tudjam továbbadni, hogy legyenek olyan fiatal orgonisták, akik szintén azt érzik, érdemes megdolgozni - nem a sikerért, hanem azért a belső boldogságért, amit a zenével való intenzív foglalkozás ad. Az orgonazenén keresztül a találkozásért valamivel, amiről azt mondom: ezért érdemes élni. Minden más csak eszköz. Lehet látványos orgonaprojekteket, sikeres koncerteket, versenyeket vagy CD-felvételeket emlegetni, nézettségi mutatókat sorolni a youtube-ról, a legfontosabb mégiscsak az, hogy a zenén keresztül megnyílik egy olyan csatorna, amelyen át igazi önmagunkkal találkozhatunk. És ehhez persze hozzátartozik az egész készülési folyamat. Hogy le tudjam küzdeni a nehézségeket, amelyeket a test korlátai támasztanak. Hogy átkerüljek egy olyan szabad áramlásba és szárnyalásba, aminek nincsenek kötöttségei. Ami számomra a zenén keresztül valósul meg." Mit kell leküzdeni? „Leginkább a kishitűségből fakadó negatív gondolatokat. Az elégedetlenséget. Hogy miért nem tudok valamit gyorsabban megtanulni, vagy miért nem vagyok elég laza ezen vagy azon a ponton. Ez a legnehezebb. Ezeket a belső dialógusokat pozitív irányba átfordítani. És minden egyes percben megtalálni azt a sikerélményt, hogy valamit megtettem, és azzal is talán közelebb kerülök ahhoz a szabadsághoz, amit el szeretnék érni."

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 2013, 2014, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.