A hívó szó: Liszt

Előhang a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz

Szerző: Albert Mária
Lapszám: 2015 március

Nem szükséges valamilyen kerek évforduló ahhoz, hogy egy magyarországi fesztivál - jelesül az április 10-26. között megrendezendő Budapesti Tavaszi Fesztivál - szervezői Liszt Ferenc életművének egy fontos szeletét tekintsék az eseménysorozat súlypontjának. Részeket csupán, hiszen a hatalmas egészet képtelenség lenne megjeleníteni.

Már a fesztivál első délutánján, a Pesti Vigadó Dísztermében Liszthez fűződő művek szólalnak meg: Chopin Hat lengyel dal című ciklusának részletei Liszt átiratában, a magyar zeneszerzőtől pedig a Költői és vallásos harmóniák néhány darabját választotta egy fiatal japán zongorista, Erika Naganuma. Elismerés ez a koncert, hiszen a szapporói Liszt Ferenc Szeminárium zenei versenyének nyertesei már ١٧ esztendeje azt kapják fődíjként, hogy győzelmük évadában Magyarországon léphetnek fel.

A hangszer kedvelői „viszonthallhatják" az orosz pianistát, Gyenyisz Macujevet, aki temperamentumához illő romantikus művel tér vissza a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe: Rahmanyinov 3. zongoraversenyével. Partnere a karmesteri pódiumon versenymű avatott előadója, Kocsis Zoltán. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar Schumann 3. szimfóniáját is megszólaltatja a fesztivál nyitóestjén.

Fassang László szintén Liszt-alkotást tűzött műsorára, a B-A-C-H fantázia és fúgát.
A mű érdekes kontextusba kerül április ١١-én este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, mert az orgonaművész programja Frescobalditól Bachon át Vierne-ig és Messiaenig ível.

A Junior Prima-díjas Balázs János mű­sorának centrumában Liszt-kompozíciók állnak. A zongorista, aki az előző évben az Európai Hangversenytermek  Szervezete által kiválasztott ifjú tehetségként akontinens rangos termeiben lépett fel, Cziffra Györgyöt tartja példaképének. Olyan műsort mutat be a Pesti Vigadóban április 19-én, amely a Cziffrát jellemző szenvedélyességet idézi meg.

Egy fesztiválprogram azonban sem korban, sem stílusok és műfajok tekintetében nem lehet egysíkú. A 2015-ös kínálatban megjelenik a barokk muzsika is. Ma újra felfedezik a karmesterek, énekesek Johann Adolf Hasse darabjait. A Siroe, Perzsia királya című operából készült CD csak néhány hete jelent meg és máris begyűjtött egy Diapason-aranyérmet és a brit Gramophone magazin, valamint a BBC Music szerkesztői elismerő recenziókkal emelték ki a hónap újdonságaiból. A felvétel és majd az április 18-i félig szcenírozott vígszínházi előadás főszereplője Max Emanuel Cencic és Julia Lezsnyeva. Akontratenor egyébként ezzel a produkcióval rendezőként is debütált, 2014-ben Athénban, illetve Versailles-ban állította  színpadra a Siroét. A produkció Budapestről Bécsbe, a Theater an der Wienbe utazik. Hasse, mint más műveit, a Siroét is többször átdolgozta. Budapesten az utolsó, az 1763-as, drezdai változat kel életre.

Vashegyi György vezényletével, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus előadásában Mozart c-moll miséje hangzik el a Zeneakadémia nagytermében április 21-én. A hangversenyen az „angol Mozart", Thomas Linley Óda Shakespeare szelleméhez című kompozíciója is felcsendül. Linley zongorista csodagyerekként tűnt fel a szigetországban, hegedűn játszó nővérével, Maryvel már ifjan nagy sikereket arattak - ez is mozarti párhuzam. Az osztrák pályatársnál is fiatalabban, 22 évesen elhunyt muzsikus emblematikus alkotása az Óda.

Ránki Dezső és közönsége egy egész napot tölt Mozarttal (április 12.) a Ze­ne­­­akadémián. A Kossuth-díjas zongoraművész délelőtt és este három-három Mozart-zongoraversenyt játszik el a Con­certo Budapest kíséretével.

Különleges formáció, a Schubert Kvartett lép pódiumra a Zeneakadémián: négy kiváló és szerepléseit igencsak megválogató énekes idézi meg a Schubertiadék hangulatát. Christiane Oelze szoprán, Birgit Remmert alt, Markus Schäfer tenor és Konrad Jarnot bariton a jeles Eric Schneider zongorakíséretével Licht und Liebe című albumuk anyagából mutat be meglepően vidám, napfényes duetteket és játékos kvartetteket.

A fesztivál „nagyágyúja" egy törékeny alkatú, de igen karakteres énekesnő: Elīna Garanča. A szőke mezzo képviselte hazáját az Európai Unió elnökségét idén betöltő lett elnökség tiszteletére Brüsszelben rendezett koncerten. Férje, Karel Mark Chichon vezényelte az estet a Bozarban, a Müpában is ő dirigálja a Garanča műsorát kísérő Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát.

Nagy várakozás előzi meg a Bajor Állami Zenekar fellépését is, amely a müncheni operaház zeneigazgatójával, Bayreuth új sztárjával, Kirill Petrenkóval lép pódiumra. Programjukban elhangzik Karl Amadeus Hartmann utolsó, befejezetlenül maradt műve, a Szodoma és Gomorra, amelyet 1964-ben Dietrich Fischer-Dieskau szólójával mutattak be. Ezúttal Christian Gerhaher az előadó, a neves német baritont  2009-ben a kortárs zenei életben tanúsított kiemelkedő énekesi teljesítményéért a nagy presztízst jelentő Rheingau Zenei Díjjal tüntették ki.

Válogathatunk a zongorakoncertekből: Mocsári Károly az Attitude Quartettel társulva a 100 éve elhunyt Goldmark Károly kamaraműveiből válogat, Szilasi Alex pedig Pleyel zongorákon játszik a Vigadóban, ahol néhány muzeális hangszert is kiállítanak. Nem hiányozhat a kínálatból a jazz és a világzene sem: a Szent Efrém Férfikar és Nishat Khan szitárművész estjén a keresztény és iszlám spiritualitás folytat párbeszédet. Balogh Kálmán és Lukács Miklós két cimbalmon  improvizál. A kiemelkedő jazzénekes Kevin Mahogany új, Bécsben készült lemezét prezentálja a Budapest Jazz Clubban. Végül egy magyarországi bemutató: Claudia Yang Malajziában született kínai zongoraművész felkérte Fekete Gyulát, komponáljon számára zongoraversenyt. A téma ihletője a kínai irodalom alapműve, A vörös szoba álma című regény, illetve a monumentális alkotásból készült ötvenrészes televíziós feldolgozás kísérőzenéje volt. A 2014 őszi pekingi ősbemutató karmestere és zenekara, Ács János és a Győri Filharmonikusok s természetesen Claudia Yang játszik a Bálna Budapest Event Halljában április 25-én, a BTF finisében. A zárónapon, 26-án a nápolyi Teatro di San Carlo társulatát fogadja a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Verdi Luisa Millerének koncertszerű előadásával vendégszerepelnek, a címszerepet Elena Mosuc alakítja. }

 

Balogh Kálmán és Lukács Miklós - Hratkó Bálint felvétele

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.