Sokan, sokféleképpen - Helmuth Rilling

Szerző: Malina János
Lapszám: 2015 január

- Kedves Maestro, hadd kezdjem a beszélgetést kissé provokatív módon. El kell árulnom, hogy engem Magyarországon a historikus előadói gyakorlat, vagy ha tetszik, a HIP, a történetileg tájékozott előadás táborába sorolnak - ugyanakkor mindig is úgy gondoltam, hogy bármilyen tevékenység csakis a saját vonatkoztatási rendszerén belül ítélhető meg. Tehát ha mondjuk elfogadjuk a világzene létjogosultságát - és hogyan is ne fogadnánk el -, akkor logikus módon a modern zongorán előadott William Byrdöt is el kell fogadnunk (pláne, ha Glenn Gould játssza), nem beszélve arról, hogy történetileg egészen a 20. századig magától értetődő volt, hogy mindenfajta zenét a saját hangszereinken adunk elő. Ezzel együtt tény, hogy míg a hatvanas-hetvenes években a régi korok zenéjét korabeli hangszereken vagy kópiáikon játszó zenészek számítottak - legalábbis bizonyos fokig - deviánsnak, addig ma lassanként ott tartunk, hogy a Máté-passió masszívan modern hangszeres, nagy kórusos előadása számít, ha nem is devianciának, de divatjamúltnak, a tegnapelőttből visszamaradt kövületnek. Mit gondol Ön erről a hevenyészett helyzetképről?

  

- Elsősorban azt gondolom: remek dolog, hogy ma a régi zenét, vagy éppen Bachot olyan sokan, olyan sokszor és sokféleképpen adják elő. Ez rendkívül pozítív tény, olyan csodálatos szituáció, amely az én pályakezdésem idején egyáltalán nem létezett. Pozitív tény már pusztán amiatt is, hogy a különböző megközelítésű előadások magának a zenének a különböző oldalait világítják meg - hiszen a zseniális műnek éppen az a jellegzetessége, hogy sohasem lehet végleges érvénnyel előadni, hogy mindig felfedezhetők benne addig rejtve maradt értékek.

 

- Feltehetem azt a végletesen egyszerűsítő kérdést, hogy az Ön számára a műveknek - vagy maradhatunk akár Bach műveinél is - melyik oldala az elsődleges?

- Erre egyszerűen tudok válaszolni: számomra a művek emocionális tartalma a legfontosabb. Azt persze nem tudom megmondani, hogy ezt melyik megközelítéssel lehet legjobban kibontani, hozzám azonban valamifajta „romantikus megközelítés" áll a legközelebb. Ne feledjük el, hogy a Bach és a barokk iránti érdeklődés két romantikus mester, Mendelssohn és Brahms nevéhez fűződik; ők a mai napig részei a bachi életműről alkotott képünknek. És Brahms volt az első igazán nagy zeneszerző, aki mély és bensőséges érdeklődéssel fordult a régi - a barokkot is megelőző - korok zenéje felé. Mellesleg pedig képzett zenetörténész is volt.

 

- Kapcsolatban állt Ön az ötvenes, hatvanas években fellendülő historikus irányzat reprezentánsaival? Létrejött esetleg Önök között valamiféle párbeszéd? Hogy konkrétabban kérdezzem: közismert, hogy a teljes egyházi Bach-kantáta-korpusz első lemezfelvétele az Ön nevéhez fűződik, ám évekig párhuzamosan haladt a néhány évvel később megkezdett, illetve befejezett Leonhardt-Harnoncourt-féle kantátasorozat felvételeivel. Találkozott Ön ezekkel a pályatársaival, akiknél csupán néhány évvel fiatalabb?

- Hát nem sokszor, de arra emlékszem, hogy rendeztek a részvételünkkel nyilvános pódiumvitát is. Van itt azonban valami, amit világosan kell látni. Én elsősorban nem pódiumművészként, hanem gyakorló egyházzenészként közelítettem ehhez a repertoárhoz, a stuttgarti Gedächtniskirchében tartott istentiszteletek igényeit óhajtottam kielégíteni. Ebből a célból indítottam el a Kantaten-Gottensdienstek sorozatát, amelynek a lényege, hogy a kantáták, eredeti funkciójukat betöltve, a prédikáció alapgondolatát világítsák meg a zene eszközeivel. Ehhez egy adott zenei apparátus állt rendelkezésemre - ám a cél nem is az volt, hogy a kantátát feltétlenül az (esetleg nem is pontosan ismert) ideális összetételű együttes szólaltassa meg, hanem az, hogy megszólaljon, hogy a hívek meghallgathassák. Tehát a mi elsődleges célunk nem a Hänssler Classic-féle lemezfelvétel volt, hanem a hívek szolgálata. Ezért tartottunk húsz éven át minden negyedik héten ilyen kantátás istentiszteletet.

 

- A kilencvenes években Joshua Rifkin és Andrew Parrott a lipcsei Tamás-templom fennmaradt szólamanyagai alapján kialakította azt a ma meghatározó, bár nem mindenki által elfogadott nézetet, hogy Lipcsében a kantáták kórusszólamait szólamonként egy énekes énekelte, sőt a h-moll mise vagy a passiók is hasonló szólisztikus felállásban szólaltak meg. Úgy tudom, Ön is ennek az elméletnek a kritikusai közé tartozik.

- Én természetesen nem bizonyos történeti tényeket vonok kétségbe. Világos dolog, és mindenki tudja, mi hogyan történt Lipcsében. De mindenki hallott Bachnak a lipcsei városi elöljárókhoz írt híres beadványáról is, amelyben szenvedélyesen kritizálja a fennálló állapotokat, és konkrétan leírja, hogy az ideális kórus - legalábbis ünnepi alkalmakkor - szólamonként három, sőt négy énekest igényel. Ám a történeti tények csak a kérdés egyik oldalát jelentik - a másik oldalon a zene belső igényei állnak. Márpedig a magából a zenéből fakadó igények különbözhettek az éppen rendelkezésre álló erőktől. Ott van például a h-moll mise Sanctusa, amelynek négy női kórusszólamát Rifkin szerint összesen 2 szopránnal és 2 alttal kell énekeltetni. Mint gyakorló zenész, azt mondom, hogy ez teljes képtelenség.

 

- Ön Persze korántsem csupán Bach műveit vezényelte...

- Természetesen a régi korok nagyon sokfajta egyházzenéjét műveltük, egy részüket lemezre is vettük. Különösen közel álltak és állnak hozzám a 17. század óriásai, így Scheidt, Schein és Schütz, meg természetesen Monteverdi.

 

- Ha meg kellene neveznie előadói krédójának kulcsszavát, mit mondana?

- A kulcs az, hogy tolmácsolni szeretném mindazt, amit a komponista ki akart fejezni.

 

- Ugorjunk most egy hatalmasat. Ön arról is nevezetes, hogy számos kortárs zeneszerzőtől rendelt műveket saját együttesei számára.

- Valóban, már diákkoromban felkértem zeneszerzés-professzoromat, Johann Nepomuk Davidot, a 20. századi német kórusirodalom egyik klasszikusát, hogy írjon darabot számunkra. A listán ma már mintegy száz komponista szerepel, Pendereckitől és Pärttől, Rihmtől és Gubajdulinától mai kínai és izraeli zeneszerzőkig.

 

- Viszont az Ön repertoárját még mindig nem merítettük ki. Utánanéztem az interneten: jövő májusban ismét Magyarországra jön, és Debrecenben vezényli Beethoven Missa Solemnisét. Az addig sorra kerülő koncerteken különböző Bach-műveken kívül Händel Messiását, Mendelssohn Éliását és - mint most nálunk is - Brahms Német requiemjét dirigálja. Mi vezeti elsősorban repertoárjának megválasztásában?

- Nézze, mióta visszavonultam a stuttgarti Bach Akadémia vezetésétől, majd a múlt évben az oregoni Bach-fesztivál művészeti vezetésétől is, elsősorban a meghívások alakítják a programomat. A most vázolt repertoár azonban nem teljes, hiszen szívesen vezénylem olyan 19. századi mesterek műveit is, mint Rossini vagy Verdi; az én nevemhez fűződik például annak a sokáig lappangó Messa per Rossininak az 1988-as ősbemutatója, amelyet 13 szerző, köztük Verdi komponált Rossini emlékére. De olyan 20. századi klasszikusokat is szívesen dirigálok, mint Britten vagy Honegger.

 

- Nem beszéltünk eddig arról, hogy ön szenvedélyesen elkötelezett tanára, propagátora is Bach műveinek.

- A leglelkesítőbb feladat számomra az, amikor olyan országokba hívnak, ahol Bach zenéje alig ismert - például Kínába vagy Koreába. S ha ilyenkor egy helyi szimfonikus zenekart kell betanítanom, akkor megint csak sokadrendű kérdés az, hogy milyen megközelítésben adjuk elő Bachot - a lényeg ugyanis az, hogy a közönség meghallgathassa magukat a műveket.

- És mi a tapasztalata - az a közönség, amelytől ez a zene nyelvében, stílusában távol áll, fogékony a zene emocionális tartalmára?

- A válasz egyértelmű igen. Egyébként hasonló revelációt jelentettek ezek a darabok olyan földrajzilag közelebbi volt kommunista országokban is, ahol Bach egyházi zenéje sokáig nem szólalhatott meg. A tanítás és a vezénylés összefonódása egyébként az általam Frankfurtban, majd számos országban évtizedeken át szervezett Bach-akadémiákat is jellemezte.

- Vannak újfajta tervei is?

- Most fejezem be Händel Messiásáról írott könyvemet, amely 2015 elején fog megjelenni a Carus-Verlag gondozásában. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.