Lendületben

Szerző: Petrányi Judit
Lapszám: 2014 október

Két esztendővel ezelőtt nyerte el a Zenetudományi Intézet a Magyar Tudományos Akadémia fiatal kutatók számára létrehozott Lendület programjának ötéves támogatását. Mire volt elég az elnyert 165 millió forint két évre eső összege, mit tudtak megvalósítani ennyi idő alatt? Erről beszélgetünk Richter Pállal, a Zenetudományi Intézet igazgatójával.

Richter Pál: Nagyon sok minden történt ez alatt a két év alatt. A ZTI nyertes pályázatát az Intézet tudományos főmunkatársa, Dalos Anna állította össze, mégpedig azzal az alapvető céllal, hogy tevékenységünk fontos pillérét, vagyis a magyar zenetörténeti dokumentumok archiválását és kutatását segítse. A program segítségével magyar zeneszerzők hagyatékai és élő szerzők anyagai kerülnek be az Intézetbe. A feldolgozásukat a programnak köszönhetően létrejött 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport végzi, amelynek keretében öt fiatal zenetudós kapcsolódhatott be a munkába.

- Hogy a tevékenységük milyen sokrétű, az kiderül az Intézet honlapján a Lendület címszó alatt megnyíló tartalmas fejezetből. Melyek ennek a leglényegesebb elemei?

- Lassan túl vagyunk a kutatócsoport által szervezett tízedik konferencián, amelyek részben tematikusak, tehát például bizonyos évfordulókhoz kötődnek, részben pedig nemzetközi kitekintésűek, vagyis a csoport szervezett már külföldi előadókkal nemzetközi konferenciákat is. A honlapról az is kiderül, hogy milyen gyűjteményi adatbázisokat tettek közzé, milyen gyűjteményi egységeket publikálnak. A legfontosabbak: a magyar zenetudomány, hangversenyélet és operettjátszás bibliográfiája, illetve adattára. Elindult egy izgalmas új kezdeményezés is, a magyar könnyűzenei élet oral history jellegű feldolgozása, vagyis már fent vannak és megtekinthetők azok az interjúk, amelyek a műfaj több neves képviselőjével készültek.

- A tudományos kutatómunka alapját persze továbbra is a gyűjtemények képezik. Közülük a legfrissebb, a honlapon is hozzáférhető Dohnányi-hagyaték. Az ezzel kapcsolatos új fejleményeknek zenei berkeken kívül is nagy sajtóvisszhangjuk volt. Tulajdonképpen mióta őriznek Dohnányi-dokumentumokat?

- 2002-ben, Rockenbauer Zoltán miniszter úr ideje alatt az akkori kormányzattal közösen alapította meg az MTA a Dohnányi Archívumot, és kerültek hozzánk az első anyagok. A magyar kormány az archívumot és a Dohnányi-kutatást egészen 2009-ig támogatta. Az akkori válságévben megszűnt az archívum kormányzati támogatása, vagyis attól kezdve az Intézetnek nem volt költségvetési forrása a működtetéséhez. Csak a Lendület programnak köszönhetően éleszthettük újjá ezt a harmadik pillérünket, amelynek fontos része a Dohnányi-hagyaték elhelyezése és feldolgozása. A Bartók Archívum tapasztalatai nyomán egyértelművé vált, hogy nem lehet megkérdőjelezni az archivális gyűjteményen alapuló kutatás hasznosságát. Nagy előnyt, ha úgy tetszik, vonzerőt jelentett, hogy a Bartók-hagyaték már nálunk van. Miután a Kodály Archívum külön létezik, nekünk a 20. század e két óriása után következő legnagyobb zenészeket kellett megcélozni. Dohnányi - akivel szemben a magyar zenei közéletnek még mindig jelentős adóssága van - lehetett az a mag, amelyre építve, a Lendület pályázatnak köszönhetően sikerült a 20-21. századi magyar zenei archívumot beindítani.

- Mennyire teljes a Dohnányi Archívum?

- A Dohnányi-anyag egy részét az OSZK, egy jóval kisebb részét a British Library őrzi. A Floridai Állami Egyetemen maradt még a zenei kéziratok egy része. A magyar állam ezt az anyagot szintén megvásárolja, már a technikai lebonyolítást is kidolgozták. A Floridából eddig hazaérkezett anyag főként a zeneszerző családi életéhez köthető, személyes dokumentumait tartalmazza, fotókat, filmeket, rengeteg izgalmas, érdekes anyagot. Anélkül, hogy a témát igazán ismerő kutató kenyerét elvenném, csak két dolgot említek. Zachár Ilona naplóit, amelyekből például kiderül, hogy Dohnányi mennyire nyomon követte az ötvenhatos eseményeket, mennyire érdekelte, mi történik itthon. A másik: a határidőnaplójában az emlékezetes bejegyzés az 1944 őszén Szálasihoz teendő látogatásáról, aminek alapján a háború után őt annyira meghurcolták. Összességében a floridai anyag Dohnányi Amerikában eltöltött időszakának teljes zenei és magánéleti lenyomatát adja.

- A témát teljes mélységében ismerő kutató, Kusz Veronika részletesen beszámolt a Dohnányi-hagyatékról itt, a Muzsika hasábjain. Könyve is megjelenik, és egy megnyert pályázatnak köszönhetően ebből az anyagból kiállítást is rendeznek. Ez azt jelenti, hogy a Lendület program mellett, annak kiteljesítéséhez továbbra is folyamatosan pályázni kell?

- A Lendület program egyenesen előírja, hogy további pályázati pénzeket kell tudni bevonni. Ráadásul olyasmivel kell pályázni, ami a fő profilt nem érinti, de mégis a projekthez kapcsolódik. A munkának ez a része is nagyon dinamikusan, jól szervezetten halad, köszönhetően Dalos Annának, aki általában annyi munkát végez, mintha napi harminckét órát dolgozna.

- Úgy hallom, váratlan forrásokból is bővül ez a hagyaték.

- Igen. Amikor a floridai hagyaték hazaérkezéséről szóló híradások napvilágot láttak, azzal kereste meg a csoportot valaki, hogy van nála egy szekrény, amely Dohnányié volt. Érdekel-e minket? Persze hogy érdekel. Úgy tapasztaljuk, hogy az örökösök szívesen adományoznak, mert általában szeretnék egyben tartani a tárgyi emlékeket, a kéziratokat és a dokumentumokat. Szép példa erre a Lajtha-hagyaték. Be tudtunk rendezni egy teljes Lajtha-emlékszobát, ahol a kutató, vagy látogató a zeneszerző könyvespolcáról emelheti le azokat a könyveket, amelyeket Lajtha olvasott, amelyek még az ő bejegyzéseit tartalmazzák. Átélhető így az a miliő, amiben a zeneszerző élt és alkotott. De ugyanígy, aki megnézi a Pásztory Ditta-hagyatékot, ami szintén nálunk van, biztos, hogy közelebb kerül Bartókhoz, személyesebb kapcsolatba kerül vele.

- Két évvel ezelőtt kezdtek tárgyalásokat a Hagyományok Házával a Lajtha-hagyaték ügyében, amely már a gyűjtemények között szerepel. Ez azt jelenti, hogy az ott levő anyagot az Intézet teljes egészében megkapta?

- Igen, és ezt úgy tudtuk megoldani, hogy a Hagyományok Háza érdekei sem sérültek. A kéziratok, dokumentumok hozzánk kerültek, miközben bizonyos, főleg népzenei anyagok a Hagyományok Házában maradtak.

- A legfrissebb hírek közül való, hogy a Magyar Zenei Archívum letéti megállapodást írt alá Ránki György zeneszerző örököseivel. Ennek mi a jelentősége?

- Amikor a kutatócsoport megalakult, Dalos Anna készített egy listát azokról a zeneszerzőkről, akiket, illetve akiknek az örököseit az első körben kellene megszólítani. Ránki György ezek között az alkotók között volt, és az örökösökkel sikerült is megállapodni, ők ezt nagy örömmel támogatták. A Szőllősy-hagyaték egy része is hozzánk került, ezt vásárlás útján szereztük meg, mert már piacon forgott az anyag. Hogy került oda, azt nem tudjuk. Mindenesetre sok érdekes fiatalkori műve került hozzánk ebben a csomagban, olyan alkotások, amelyekről korábban szinte nem is volt tudomása a szakmának, úgyhogy ezek valóban kiegészítik Szőllősyről alkotott eddigi képünket. Hasonlóképpen fontos, hogy bekerült az archívumba Bozay Attila hagyatéka is.

- A gyűjtemények között szerepelnek Czövek Lajos dokumentumai. Csak nekem ismeretlen ez a név?

- Nem hiszem. Czövek Lajos karnagy, nyugalmazott főiskolai tanár. Nem világhíresség. A kutatócsoport célja ugyanis nem csak a 20. századi zeneszerzőknek és az akkor született magyar zenei alkotásoknak a vizsgálata, hanem az egész magyar zenei élet, a magyar zenetudomány, a zeneműkiadás, a teljes huszadik századi zenetörténet kutatása. Ez nagy falat, de a sok-sok részterület megismerésekor látjuk majd azt, hogy miért is beszélhetünk ma arról, hogy létezik egy magyar zenei brand. Nyilvánvaló, hogy nem a semmiből jelent meg, ennek előzményei vannak, infrastrukturális háttere volt, ipari, gazdasági háttér is kellett hozzá, tehát nagyon is érdekel minket, hogy mi is volt az a közeg, amelyben egy ilyen összetettségű és szintű zenei élet, ez a brand létrejöhetett. Nyilván kellettek hozzá a zeneiskolák, hangszeriskolák, pedagógusok. Nem sokszor beszélünk róla, de tulajdonképpen a Magyarországon kialakult zeneiskolai hálózat is egyedülálló. És voltak nálunk olyan előadók, akik világszintű iskolákat teremtettek. Többek között ez a háttér teszi lehetővé azt, hogy a lehető legtöbb tehetséget sikerüljön a szakma felé terelni. Tehát nem csak a zeneműveket kell gyűjteni, hanem az iskolákkal, a hangversenyélettel, a nagy előadókkal kapcsolatos dokumentumokat is.

- Mindebből azonban egy hihetetlenül nagy adatbázis kerekedik ki. Ez lenne az egész kutatás egyik fontos hozadéka?

- Így van. Ez olyan munka, amire soha nem lehet azt mondani, hogy kész, befejeztük, mert mindig új dolgok bukkannak fel. De az nagyon fontos, hogy legyen egy ilyen „lerakóhely", ahová az információval, vagy az információért fordulni lehet. Tehát hogy ilyen adatbankjaink legyenek. Ebből állíthatjuk össze a történelmünk szeleteit. A mi esetünkben a zenetörténetünkét.

- Korábban említette, hogy a Lendület program keretén belül komoly nemzetközi konferenciákat is rendeztek, de úgy tudom, koncerteket is.

- A koncertek általában a konferenciákhoz kapcsolódnak. Amellett, hogy tudományos kutatóintézet vagyunk, közművelődési feladatot is ellátunk, vagyis szeretnénk népszerű formában bevinni a szélesebb köztudatba az általunk fontosnak tartott kutatási eredményeket. Ehhez pedig jó lehetőséget kínálnak a hangversenyek, amelyeket egybeköthetünk tárlatvezetéssel, vagy akár konferenciákkal is. A Lendület kutatócsoportunk rendezett például egy könnyűzenei konferenciát. A komolyzenével foglalkozó szakemberek évtizedeken át nem törődtek ezzel a területtel. Nem azt mondom, hogy hallani sem akartak róla, de a látókörükön, az érdeklődésükön kívül esett. Pedig tudomásul kell venni, hogy a hatvanas-hetvenes évek könnyűzenei hullámainak a feltérképezése, feltárása nélkül nem írható meg Magyarország második világháború utáni zenetörténete.

- Ennek a felismerésnek a részeként készítettek életmű-interjúkat a hatvanas-hetvenes évek magyar könnyűzenéjének meghatározó alakjaival, Szörényivel, Bródy Jánossal, Benkő Lászlóval vagy Zoránnal?

- Igen, a könnyűzenében nem léteztek azok a fórumok - visszaemlékezések, levélkiadások -, amelyek segítségével egy-egy fontos szereplőt közelebbről meg lehet ismerni. Halmos Béla kollégánk a Hagyományok Házában a táncház archívum számára készített hasonló oral history felvételeket népzenekutatókkal és a táncházmozgalom jelesebb képviselőivel, sőt, annak idején döntéshozói szerepet játszó politikusokkal is. Egy ilyen oral historyra mint lehetőségre kell tekinteni: ez is egy adathalmaz, amelyben nyilván nem szabad mindent készpénznek venni, mert ki így emlékszik, ki úgy. Tehát ez csak alapanyag, amit a kutató kellő óvatossággal tud megfelelő módon kezelni és ellenőrizni.

- Mit szólnak a zenetörténészek a pop- és rockzene egyenjogúsításához?

- Én nem beszélnék egyenjogúsításról, ez egy másik műfaj. A maga más hátterével, más szakmai színvonalával. Ezt tudomásul kell venni. Másik gyermek, más a fejformája, más az alkata. De ha azt vesszük, hogy milyen arányban szólítja meg a társadalmat, akkor rá kell döbbennünk, hogy nem mehetünk el mellette, hiszen jóval nagyobb az a népesség, amelyik könnyűzenét fogyaszt, mint az, amelyik komolyzenét. Ez tény.

- Lesz-e hasonlóan érdekes konferencia, mint amilyet az év elején rendeztek társadalomtudósok, esztéták, zenetörténészek részvételével Könnyűzene - könnyű zene? címmel?

- Igen, 2015 januárjában nemzetközi konferenciát szervez a kutatócsoport, amely a nacionalizmus kérdését fogja körbejárni a totalitárius államok 1945 és 1989 közötti zenéjében. A romantikus nemzetfelfogáshoz kapcsolódóan születtek olyan alkotások és irányzatok, amelyeknek a tanulmányozása rendkívül izgalmas és fontos. Egyrészt, mert ennek nagy hagyományai vannak, másrészt azt sem szabad elfelejteni, hogy - nyilván 56-nak köszönhetően is - a magyarországi pártvezetés a szomszédos országok vezetőinél sokkal óvatosabb volt mindennel kapcsolatban, ami a nacionalista retorikához volt köthető.

- Összességében elégedett a Lendület program két évével?

- Én a magam részéről nagyon elégedett vagyok - és úgy tapasztaltam, hogy az Akadémia vezetése is - Dalos Anna és csoportjának munkájával. Az eddigi éves beszámolók fogadtatása alapján nagyon bízom benne, hogy az ötödik év végén sikerül elérni, hogy a kutatócsoportot alkotó fiatal kollégák együtt maradhassanak, és megkapják a véglegesítést.

- A Lendület program, vagyis a kutatócsoport terepe a 20-21. századi magyar zene. Azt mondta, hogy ez az Intézet harmadik pillére. Mi a másik kettő?

- A folklór és a Bartók Archívum, illetve a magyar régi- és újabb kori zenetörténeti kutatások. A Bartók Archívum ifj. Bartók Béla felajánlására jöhetett létre 1961-ben. Amikor köréje szerveződve, szélesebb körben megkezdődtek a magyar zenetörténeti kutatások, akkor jött létre a Zenetudományi Intézet, amelyet 1974-ben összevontak a népzenekutató csoporttal. Ez akkoriban a népzenekutatói szakmában nagy ellenérzéseket szült, ami az ő szempontjukból nyilván érthető is volt, másrészt viszont nem olyan nagy ez az ország, hogy két, hasonló tevékenységet folytató, önálló intézményt fenn tudjon tartani. A népzenei és zenetörténeti kutatást, ahogy ezt már Kodály is rögzítette 1933-ban, egyébként is párhuzamosan célszerű folytatni, és nyilván most, amikor egy még nagyobb intézménybe, a Bölcsészettudományi Kutatóközpontba kerültünk be, végképp egyetlen lehetőségünk van: minél szorosabban összetartani az Intézetet. És megtartani a Múzeumot. Nem titok, gyakran felmerül a kérdés, hogy egy Tudományos Akadémiának miért kell múzeumot fenntartani. Azért, mert a zenekutatáshoz és egyáltalán a zenetörténet megismeréséhez kell a reprezentáció. Nekünk ezt biztosítja a Múzeum. Kezdettől fogva, azaz a Bartók Archívum létrejötte óta voltak az intézményen belül rendezett kiállítások. Már az alapítók szándékában is az állt, hogy szakmai bemutatótér is működjön. Aztán kiderült, hogy a magyar zenekutatásnak szüksége van az intézményesült hangszerkutatásra, ami Magyarországon korábban nem létezett. A Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeuma vállalta fel, hogy szisztematikusan gyűjteni kezdi az itthon készített hangszereket, hangszerészműhelyeket. A Múzeum tehát már nem csak kiállításoknak ad otthont, hanem egyben kutatóhely is. A kutatás eredményei, az új felfedezések nagyon hamar be tudnak kerülni a kiállítótérbe. A most látható Bartók a folklorista című kiállításon például Bartók román gyűjtéseinek (amelyek később a Rumanian Folk Music kötetekben jelentek meg) látható egy olyan kéziratos, másolati, a kottákat tartalmazó példánya, amelybe Bartók mellett még Kodály is jegyzetelt. Vagy ugyanitt mutatjuk be Bartóknak a felvidéki szlovák falvakban, a gyűjtések során készített fotóit. Fantasztikusak és több mint száz évesek.

- Kérdőjelről szólva, a kormányzati negyed terve nem fenyegeti-e az Intézetet?

- Legjobb tudomásom szerint nem, mert a Vár sorsát tárgyaló Hauszmann Alajos-terv foglalkozik az MTA által használt Országház és Úri utcai tömb hasznosításával, de az Erdődy-palotáról nincs benne szó. Úgy érzékeljük, hogy ebből az irányból veszély nem fenyeget, más oldalról viszont az új humán kutatóház terve, amelyet az Akadémia a Soroksári úton akar megépíteni, bizony minket is érint. Egyelőre az Akadémia vezetése szeretne odaköltöztetni minket, ami az intézetünk esetleges feldarabolásával járna, hiszen ott nem tudnák az összes gyűjteményi egységünket elhelyezni. Nem titok, hogy mi az intézet egyben tartását szeretnénk elérni, még akkor is, ha nem maradhatunk ebben a történelmi környezetben. Addig is, az aggódás helyett inkább tesszük a dolgunkat. Hiszen lendületben vagyunk! }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.