Antikarrier - Születésnapi beszélgetés Hamburger Klárával

Szerző: László Ferenc
Lapszám: 2014 október

- A Muzsikában volt valamikor egy sorozat ezzel a címmel: Amikor én pályakezdő voltam. Ön hogyan emlékszik vissza a pályakezdés éveire?

- 1953-ban, a Bartók Béla Zenekonzervatóriumban, zongora főtárgyból végeztem (ugyanakkor érettségiztem a Zenei Gimnáziumban), és - hála szüleim áldozatos nevelésének - több idegen nyelven beszéltem. Ennek ellenére elsőre nem vettek fel a Zeneakadémia zenetudományi szakára. Egy évig francia-magyar szakos bölcsész voltam, s közben nagyban készültem a második próbálkozásra. Szabolcsi Bence tanácsokat adott a felkészüléshez: szakdolgozat szintű tanulmányt várnak. De minthogy szolfézsból sem voltam jó, járjak vendéghallgatóként Szőnyi Erzsébet zeneakadémiai óráira. Itt ismertem meg a férjemet, Kertész Ivánt is, aki karvezetés szakra járt, s akit 57 évi házasság után néhány hete veszítettem el. Iván telefonálta meg, hogy második nekifutásra felvettek.

- Az ötvenes évek Zeneakadémiája már történelmi távolságban van a mai olvasótól. Az ön tanárai közül pedig néhányra zenetörténeti legendaként emlékezünk, míg más professzorok neve ma már csak alig-alig rémlik.

- A Zeneakadémiára, s ott a Zenetudományi tanszakra járni - életem csúcspontja volt. Az elsők Kroó Györgyék voltak, a második évfolyamba Pernye Andrásék jártak, a harmadikba Somfaiék. Engem a negyedik évfolyamba vettek fel, 1954-ben. Hárman végeztünk itthon, de már csak én élek közülünk. Évfolyamtársam volt Fábián Imre, aki a hetvenes évek elején emigrált, az Opernwelt főszerkesztője lett, s már 14 éve meghalt, valamint Somfainé Révész Dorrit, aki sajnos már szintén elhunyt. Akkor még egészen más, sokkal intimebb volt az oktatás: semmilyen elektromos eszköz nem létezett (gramofon csak nagy ritkán). Csodás, nagyszerű muzsikus, tudós tanáraink voltak! A kiemelkedően nagy tudású, elbűvölő Bartha Dénessel reneszánsz kórusokat énekeltünk, később lemezről klasszikus kamarazenét, dalirodalmat hallgattunk. A többiek remekül zongoráztak, mi meg körül ültük a hangszert. Leborultunk Szabolcsi Bence nagysága, átfogó műveltsége előtt (a teljes zeneirodalmat emlékezetből játszotta), s éreztük a magunk kicsinységét, de igazság szerint tanulni, profitálni nem az ő óráiból tudtuk a legtöbbet.

Bárdos Lajos, a történeti zeneelmélet és a prozódia tanára volt mindnyájuk közül a legzseniálisabb koponya, és tanulni is rengeteget lehetett tőle. Gárdonyi Zoltán (ellenponttant, formatant tanított, egész éves Bach- illetve Liszt-kurzust tartott) egészen kiváló pedagógus volt, sok minden meg is maradt abból, amit tanított. Nagyrészt neki köszönhetem, hogy Liszt-kutató lettem. Kókai Rezső (stílustörténetet tanított) csodálatos adottságokkal megáldott és rendkívül művelt muzsikus volt: hatalmas Strauss-partitúrákat blattolt, gyönyörűen játszott Schumannt, kései Beethoven-szonátákat. Wagner volt a szíve csücske; Pernye írta le azt az emlékezetes órát, amikor Kókai a Trisztánt játszotta, aztán könnyes szemmel azt mondta: ne haragudjanak, ma nem tudok erről beszélni, és kirohant a teremből. Neki Fábián Imre volt a kedvenc tanítványa, később írtak is közösen egy könyvet a huszadik századi zenéről. Kókai (akárcsak Bartha Dénes) a lakásán is vendégül látott bennünket, s később meg is látogatott, hogy megnézze a kislányunkat. Nekem ő volt a kedvenc tanárom, kis könyvet is írtam róla (zeneszerzőként sajnos nem volt olyan jelentős). Szerettük az aranyos, jó zeneszerző Maros Rudolfot (hangszerelést tanított), az ő lakásán hallottuk - talán 1958-ban - legelőször a Wozzecket.

- Milyen volt a zeneakadémiai élet ezekben a viharos esztendőkben?

- Ezek már a Rákosi-korszak kicsit enyhébb évei voltak. De azért Bartóktól csupán kiválogatott műveket lehetett megszólaltatni. Így aztán, amikor Losonczy Bandi és Horváth Jóska (mindketten emigráltak 1956-ban) eljátszották a Kétzongorás szonátát - az kisebb forradalmat jelentett. Még nagyobbat, amikor Ivánék (a Rádiókórus) Vásárhelyi Zoltán vezényletével, Palló Imre szólójával, előadták Kodálytól a Zrínyi szózatát. Hogy mi történik a nyugat-európai zenében, arról nem tanultunk, de még Gustav Mahler sem szerepelt a tananyagban. Kókai óráin hallottuk először, mi az a Reihe, és ő beszélt Adornóról is.

- Mire emlékszik 1956-ból, amikor harmadéves volt?

- 1956. október 23. delén Mihály András tanár úr (aki a Bartók-műveknek is főcenzora volt, de amúgy remek muzsikus) toborozta a hallgatókat, hogy menjünk mind tüntetni a lengyel ügy mellett. Nekem anyámmal volt megbeszélt találkozóm, így nem mehettem. Egyébként is, akkor még nagyon közel volt 1944, amikor 9-10 éves koromban sárga csillagot viseltem, és féltem a megjegyzésektől, ha most magyar kokárdát tűzök az orrom alá. Nem vettem részt semmiben 1956-ban. 1957 nyarán, negyedév előtt mentem férjhez Kertész Ivánhoz, kölcsönösen sokat tanultunk egymástól. Engem még Zathureczky Ede vett fel. A forradalom után a Zeneakadémián egy triumvirátus vitte az ügyeket: Szabolcsi, Kadosa Pál meg a szörnyű Szabó Ferenc, aki végül egyedül maradt meg rektorként. A Kádár-korszak retorzióinak, rágalmazásainak visszataszító légköre uralkodott. A legutolsó félévben, 1959-ben, amikor a kisbabámat vártam, és a vizsgáimat letettem, feketelistára kerültem: „csak". Sok év után úgy mondták, azért, mert egy műveletlen marxizmus-tanár helyett vissza szerettük volna kapni a régebbit, a műveltet.

- Hogyan alakult a pályafutása a Zeneakadémiáról kikerülve?

- Még a feketelista idején kerültem az MTA kézirattárába, a Podmaniczky-Vigyázó-féle - akkor még feldolgozatlan - hagyatékot katalogizáltam. Ott nagyon szerettem lenni, de mire szülés után (3 hónap!) visszamentem, lecserélték az igazgatót, s az ő egyik ismerősének kellett a helyem, engem meg áthelyeztek a kölcsönzéshez, a nemzetközi cseréhez. A gyakornoki év után egy évig félállásban voltam ott. Csak munkaidő után foglalkozhattam a diplomamunkámmal (Lisztről és Wagnerról szólt), két év alatt készült el, 1961-ben, kitüntetéses oklevéllel lettem zenetörténész. Akkor Falvy Zoltán bekerült az alakuló Bartók Archívumba, én pedig az ő helyére, a Széchényi Könyvtár Zeneműtárába. Vécsey Jenő volt a főnököm, akit apámként szerettem, s még ott dolgozott Somfai Laci, Kecskeméti Pista - rengeteget tanultam tőlük. Nem volt még kész a diplomadolgozatom, amikor Pernye András elvitt a Gondolat Kiadóba, ahol akkoriban jelentek meg a Kis Zenei Könyvtár kötetei. Volt még néhány szabad téma, a Couperin-kötetet nagyon ajánlgatták, de szabad volt Liszt is, így én őt választottam. Nagy kihívás volt, amibe szinte hályogkovács módjára vetettem bele magam. Bár Bartók Lisztről tartotta akadémiai székfoglalóját, Gárdonyi, Kókai alapvetően fontos Liszt-disszertációval doktorált, Szabolcsi pedig éppen akkor „fedezte fel" a kései Liszt jelentőségét, magyar biográfia Lisztről akkoriban csak a Harsányi Zsolt-féle regényes életrajz, a Magyar rapszódia létezett. Nem volt még sem lemez, sem új partitúra, új összkiadás, s voltaképpen az angol Liszt Society néhány figyelemre méltó kiadványán és a kiváló Humphrey Searle The Music of Liszt című kötetén kívül épp apálya volt itthon és a nagyvilágban is az azóta világszerte nagy elánnal folyó Liszt-kutatásnak. 1966-ban jelent meg Liszt-monográfiám első változata, a Kis Zenei Könyvtárban. Azóta szinte egész életemben ezt a kötetet írtam újra és újra. (A másik ilyen könyvem: az 1985-ös Liszt-kalauzból 2010-ben lett Liszt Ferenc zenéje.) Németül és angolul is megjelent, több kiadásban, mindig felfrissített anyaggal, kiegészítve és kijavítva. Amerikában még el is lopták az 1986-ban, a Corvinánál megjelent angol változatot.

Visszatekintve: az én pályafutásom antikarrier. Tisztában vagyok képességeim szűk határaival, de nagyon szerettem volna kutató lenni. 1971-ben tettem le a kandidátusi vizsgáimat, 1981-ben lettem kandidátus, hamarosan az egyetemmé avanzsált Zeneakadémia bölcsészdoktora. Ám soha nem jutottam be a Zenetudományi Intézetbe: nem is jelentkeztem, s nem is hívtak oda; tudományos fokozatom, munkáim ellenére sem tartottak rá méltónak. Így évtizedeken át csak a munkaidőm lejárta után foglakozhattam tudományos munkával, és sokáig a külföldi kiküldetések, konferencia-meghívások, ösztöndíjak is elkerültek. Még az eisenstadti Liszt-kongresszusokból is kihagytak a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján (amelyeknek anyaga a Liszt-Studien négy kötetében megjelent, és számos hazai kutató vett rajtuk részt), pedig akkor már sok mindent publikáltam. A Minisztérium Zenei osztálya révén, negyvenen felül jutottam néhányszor kutatói ösztöndíjhoz: 1976-ban Rómában (a kandidátusi értekezésemet Liszt római éveiről írtam volna, aztán beledolgoztam az anyagot a Liszt-monográfia 1980-as magyar kiadásába, s a könyv lett a disszertáció), később háromszor Párizsban. Kétszer dolgozhattam Bayreuthban, a Richard-Wagner-Archivban: 1989-ben Soros-ösztöndíjjal, 1996-ban egy német kutatói stipendiummal. Utóbbi munkáimból Belgiumban, illetve Ausztriában megjelent levélkötetek születtek, ezek megvédésével nyertem el 2003-ban az MTA doktora címet.

- 1966 és 1990 közt főállásban a Gondolat Kiadó Irodalmi és Művészeti szerkesztőségének felelős szerkesztőjeként dolgozott. A Gondolat a TIT kiadója volt, s ha igaz, a politikai megfelelés fő szempontja mellett intrikák, személyi ellentétek is befolyásolták arrafelé a munkakörülményeket.

- Nem szerettem a Gondolatot - hiszen másutt akartam volna dolgozni. Ezen felül a főnökség ott tett keresztbe, ahol csak tudott. Burzsoának voltam elkönyvelve, akinek fontosabb a zenekutatás, mint a könyvkiadás. Bizalmatlan volt a légkör, rettenetesen nehezen viseltem a kádári külső-belső és ön-cenzúrát. Ez nemcsak az ideológiára vonatkozott. Vigyázni kellett, melyik orosz művész mikor marad Nyugaton: például az Ojsztrahról szóló kötet diszkográfiájából ki kellett hagyni Beethoven Hármasversenyének felvételét, mert a csellista Rosztropovics volt. Igor Markevitch önéletrajzában nagy körültekintéssel el kellett kenni a szovjet-finn háborúra vonatkozó részleteket. Klaus Mann mély empátiával megírt Csajkovszkij-regénye pedig, miután Tandori Dezső már remekül lefordította, azért nem jelenhetett meg, mert a kiadó igazgatónője „elővigyázatosságból" beküldte az anyagot a szovjet követségre. Mindennek ellenére szerkeszthettem olyan műveket is, amelyekre jó visszagondolnom. Ilyen volt Pernye Berg-kötete, Somfai Webern-könyve, Szőllősy Honeggerének második, Ujfalussy Bartókjának második-harmadik kiadása, Dobszay Magyar zenetörténete, Sárosi Bálint alapkönyve, a Cigányzene, Fodor András Stravinsky-életrajza, a Miért szép századunk zenéje? és a Miért szép századunk operája? című tanulmánykötet. 1989 őszén, 55. évemet betöltve, minden szokásos, előzetes anyagi „felpumpálás" nélkül elküldtek nyugdíjba.

- A tudományos pályafutása viszont ezután lódult meg igazán.

- Már nyugdíjasként, 1991-ben. Meixner Mihály ajánlására kért fel Forrai Miklós tanár úr a Liszt Társaság főtitkári tisztségére. Ekkor, ebben a kis civil egyesületben (14 évig dolgoztam ott, „szerelemből") éreztem először, hogy „a helyemen vagyok". Akkor kezdtem mindenfelé előadni, s magam is szerveztem három olyan nemzetközi kongresszust, amelyekre idehívhattuk a legjobb hazai és külföldi Liszt-kutatókat. 1994-ben kaptam meg az amerikai Liszt-Társaság Award for Excellence-ét, 2007-ben a Szabolcsi-díjat (mindenki azt hitte, hogy már rég megkaptam...). 2005-ben lemondtam a főtitkárságról. Közben kétszer (1999-ben és 2002-ben) felkértek Liszt-kurzust tartani a Zenetudományi tanszakon. Többször vettem részt a Doktoriskola DLA és PhD szigorlati bizottságában, és opponense voltam több, Liszt-témájú PhD disszertációnak. Mint „nagydoktor", tagja vagyok az MTA Zenetudományi Bizottságának. A bicentenárium évében, 2011-ben még sokfelé előadtam, s volt négy könyvbemutatóm is: a kiegészítetett, kottapéldákkal és új fejezetekkel bővített Liszt Ferenc zenéjét Batta András szíves közreműködésével prezentáltam a Zeneakadémián, egészen újraírt Liszt-monográfiám német nyelvű kiadását (Franz Liszt. Leben und Werk. Böhlau Verlag, Weimar-Köln-Wien 2010) Weimarban, Eisenstadtban, majd Bécsben, a Buchmessén. S legnagyobb kitüntetés gyanánt: Nagy Péter javaslatára tagja lehettem a Budapesti Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny zsűrijének, egyedüliként, aki nem tudta volna lejátszani a versenyprogramot. 2012-ben még kutathattam Berlinben, s össze is kapartam egy-két dolgozatra, előadásra valót. Tavaly egyik opponense voltam Tallián Tibor nagydoktori disszertációjának.

2013-14-ben már sehová sem utazhattam, se a férjemmel, se nélküle. Évtizedek után visszaültem a zongorához (főleg a Wohltemperiertes Klavierból játszom), és beiratkoztam az Országos Idegennyelvű Könyvtárba. Szépirodalmat olvasok, több nyelven, sok zenét, mindenekelőtt kamarazenét hallgatok. Most, amióta elvesztettem a férjemet, nem könnyű odafigyelnem. 2014. augusztus 31-én én vettem át helyette a gyémántdiplomáját: nehéz szívvel, hiszen 60 éve már ott voltam a diplomakoncertjén. Van egy drága lányunk, vőnk, gimnazista kislány unokánk. Ám a darab véget ért, már csak a szóló-codetta van hátra, ezt igyekszem elegánsan eljátszani. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.