A sírástól a nevetésig

ArTRIUM, kamarahangverseny

Szerző: Tóth Endre
Lapszám: 2014 július

ArTRIUM címmel hirdette meg a Bartók Rádió idei tavaszi kortárs zenei sorozatát, amelyet az érdeklődők öt szerda esti hangversenyen át követhettek a Magyar Rádió 6-os stúdiójában, valamint a rádiókészülékek előtt. Az öt alkalmon összesen több mint harminc szerző művét lehetett hallani, köztük tizennyolc ősbemutatót a legkülönbözőbb apparátusokra - szimfonikus zenekarra, kamaraegyüttesre, szólóhangszerre vagy éppen kórusra. Május 14-én, a „kortárs zenei seregszemle" második hangversenyén kiváló fiatal művészek előadásában a kamaraműveké volt a főszerep.

Kerékfy Márton műve, készülőfélben lévő Triójának két középső tétele letisztult szerkezetet mutatott, és már emiatt is remek nyitódarabnak bizonyult. Az első tétel siratót idéző deklamációja, „fagyos" hangvétele, továbbá a második tétel életteli ritmikai játéka, és ezek kontrasztja volt igazán megkapó. Kiemelhetjük a művet előadó Mező Péter (hegedű), Ölveti Mátyás (cselló) és Fülei Balázs (zongora) ihletett és precíz együttmuzsikálását, az elsőként elhangzó tétel szép pianóit, valamint a második robusztus, ám mégis visszafogott vehemenciáját.

Ezután az Accord Quartet (tagjai: Mező Péter, Veér Csongor - hegedű; Ludmány Dénes - mélyhegedű; Ölveti Mátyás - gordonka) előadásában szólalt meg Horváth Balázs Intermezzo című darabja, amely Brahms zongoraművekből vett témákat dolgozott fel (a legfelismerhetőbbek az op. 117 no. 1-es Esz-dúr Intermezzo motívumai voltak) sokszínűen, de egységes, tömör struktúrába ágyazva, a vonósok glissandós hajlításai itt is sirató hangütést kölcsönöztek a darabnak. Az interpretációból mindössze a nagyobb fokú felszabadultságot és a mű humorának intenzívebb megélését hiányoltam.

Jóval hagyományosabb elemekből építkező művet hallhattunk Kovács Zoltán műhelyéből: az Álomtáncok zongoraváltozatának bemutatóját, amely egy régebbi, ugyancsak szólóklarinétot szerepeltető, de zenekar-kíséretes mű átdolgozása. A zongorista ezúttal is Fülei Balázs volt, aki már a darab első hangjainak impresszionista pasztellszíneivel, érzékenységével magával ragadott, és remekül kiegészítette Varga Gábor hol romantikus-szenvedélyes, hol kontemplatív, hol pedig virtuóz klarinétozását. Eddig ismeretlen hanggal vagy hangvétellel nem nagyon találkoztunk a műben, de érezhetően a szerző nagyszerű mesterségbeli tudás birtokában van: míg a darab elején Debussyre vagy Ravelre emlékeztető mozzanatokat véltem felfedezni, később Bartók Táncszvitjére utaló passzázsok, helyenként pedig hindemithes elemek következtek. A zenei anyag fantáziája tán egy valamivel rövidebb darabra lett volna igazán elegendő, de az egész hangversenyre jellemző volt a túlzott hosszúság.

Megyeri Krisztina műve, a Hohes Ufer II zárta az első félidőt, amelyben Bocskor Bíborka színművésznő szavalta a grafikusként talán sokak számára ismertebb Drozdik Orsolya angol nyelvű szövegeit, az együttest pedig Horváth Balázs vezényelte. Koncentrált karnagyi munkája kiemelendő, mivel a kottát szemlátomást követni nehezen tudó, magyaros angolsággal deklamáló szólistának is szinte minden belépését be kellett intenie. Megyeri darabjánál is érezhető volt a túlírtság, hangvételében pedig elsősorban Mézga Aladár űrbéli kalandjait juttatta eszembe a hetvenes-nyolcvanas évek magyar filmzenéinek és rádiójátékainak hangütésére hajazó zenei világ, a kompozíció igazán vonzó eleme azonban mesteri hangszerelése volt.

Kerékfy, Kovács és Megyeri darabjait először hallhatta a publikum, ahogyan a második rész elején Dargay Marcell Vonósnégyesét is. A művet ugyancsak az Accord Quartet szólaltatta meg. A zenei anyag bonyolultsága miatt az új kompozíciót - nem éppen hagyományos módon - szerzője vezényelte. Ötletgazdag muzsikát hallottunk, változatos, kontrasztáló szakaszokat, pizzicatókat és szépen ívelő legatókat, majd később bensőséges drámai monológokat az egyes hangszereken (ezek a részek mondjuk lehettek volna gesztusukban erősebbek, szólisztikusabbak). A darab vége felé az érzékeny sordino játékmód keltett mély benyomást, bizonyos speciális effektek pedig Stockhausen Helikopter-kvartettjére emlékeztették a recenzenst.

Madarász Iván fiatalkori zongoradarabja, a Metamorphosis repetíciókkal telített hangszőnyege, stílusosabban szólva hangfolyama a Ha folyóvíz volnék... kezdetű népdalt állította középpontba. A kevés eszközzel dolgozó zenei anyag szuggesztív módon szólalt meg Fülei Balázs hangszerén, olyan hitelesen, átéléssel játszotta a kompozíciót, hogy ha csak ez lett volna az egyetlen darab, ami az ő előadásában hangzik el, akkor is kiemelhetnénk a hangversenyen szereplő muzsikusok közül.

Hasonló élményt hagytak bennem a koncert utolsó fellépői, az In Medias Brass rézfúvós kvintett tagjai (Kresz Richárd, Nagy Antal Endre - trombita, Benyus János - kürt, Kovács Balázs - harsona, ifj. Bazsinka József - tuba), akik Dubrovay László virtuóz, gyakran különleges effektjeinek köszönhetően a rekeszizmokat sem kímélő III. rézfúvós kvintettjét adták elő. Dubrovay igyekezett kiaknázni a hangszerek adta lehetőségeket, a hangzás sajátosságait, annak minden humorforrásával együtt, és ezek, nagy örömünkre és szórakozásunkra, az együttes kiváló tagjainak egyáltalán nem okoztak gondot. Május 14. - Magyar Rádió 6-os stúdió. Rendező: Magyar Rádió }

Más-más dimenziók

{ MOLNÁR SZABOLCS

Három koncert

Ittzés Gergely szólókoncertet adott. Nem hívott vendégeket, nem voltak kamarapartnerei. „Kettős ügynök" című estjén egyetlen hangszeren, fuvolán játszott, de zömmel nem egyszólamú műveket. Már „tizenéves koromban magával ragadott az a varázslatos, szinte érzéki élmény - írja Ittzés -, amit a fuvolán megszólaltatható akkordok rezonanciája okoz, és az öröm, hogy hangszerjátékosként több szólamot is uralhatunk egy időben. Ez valóban új dimenzióként, egy ismeretlen, gazdag birodalomba való belépésként hatott rám. A fuvolának ez az oldala sokáig rejtve volt, ezért sok tennivalónk maradt e téren, amiből igyekeztem magam is részt vállalni. E munkám eredménye volt - saját fuvolaműveimen kívül - előbb az úgy húsz éve elkészült Kettősfogások a fuvolán c. táblázat, majd 2012-ben ennek a videókkal, hangfájlokkal, kottákkal kibővített szoftver változata. A Floubleelnevezésű DVD-ROM az angol »flute« és a »double« (mint double-stop = kettősfogás) összecsúsztatásából kapta nevét." A magát tréfásan e technika (avagy know how) ügynökének nevező Ittzés koncertje azonban nem puszta prezentáció volt: a fuvolás igen magas színvonalú, jól szerkesztett, elegáns és nagyszabású programmal örvendeztette meg a FUGA közönségét.

Dukay Barnabás monumentális kompozíciójával (A kő lobogó lángja - szólószonáta) nyitott. A mű ravasz technikai trükkökre nem tart igényt, a zenei anyag analitikus ismeretére annál inkább. Ittzés előadásában tökéletesen világosnak, sőt áttetszőnek tűnt a zenei folyamat mélyszerkezete, az artikuláció, a frazeálás világos rendet teremtett a komplex anyagban, az előadás a belső motivikus rímeket határozottan pendítette meg. Ittzés mindvégig a darab monodikus alapkarakterére koncentrált, s lám, a látens polifónia így is transzparenssé válhatott. Saját darabjában (C-A-G-E fantázia és fúga) és Sári József művében (Legenda) hasonló erényeket csillogtatott meg.Matuz István - jógi-csodának is beillő, körlégzés-technikára építő - darabjának (L-élek-zem) interpretálásakor sem elégedett meg a publikum ámulatba ejtésével, egyenesen Ligeti György zenekari művének (Atmosphères) sűrű levegőjét és roppant mozdulatait idézte elénk.

Az est hat - a kettősfogás-táblázatban rögzített eredményekre építő - új mű bemutatójával is kecsegtetett. Gryllus Samu FloubleAgent című darabja az előadó improvizációs készségére és a közönség aktivitására is számított. A speciális, inkább vázlatrajzra, semmint notációra emlékeztető kottalapokat a zeneszerző szétosztotta a közönség között, a szólista e lapokat megkeresve járta be a rendelkezésre álló teret. Mivel a lapoknak nincs előre rögzített nézete, a jelzések olvasásának iránya attól függően változik, miként mutatjuk fel a szólistának, sőt az is megengedett (már-már elvárt), hogy a „kottalapot" játék közben elforgassuk. Egy ilyen mű egyszeri megszólaltatása viszonylag kevés tanulsággal jár, inkább „érdekes", mint meggondolkoztató. Több lehetőség végigjátszása, a felmerülő döntési szituációk alaposabb megismerése vezethet el a „mű" alapkarakterének percepciójához, egyáltalán a „mű tételezéséhez". A zeneszerzés-tanulmányait Belgrádban végző vajdasági Mezei Szilárd művének minden fontos mozzanata rögzítésre került, a Bop Bap című darab úgymond kézbe is vehető. Ugyanakkor a hangzó formában, a formaszakaszok összeillesztésében - nem teljesen függetlenül a szerzői szándéktól - mégis érzékelhető valamiféle ad hoc jelleg.

Kiváló szólódarabot írt Tornyai Péter. A Note-turnes négy, töredezett felszínű tételből áll, az egyes tételeket az égtájak irányában kell megszólaltatni. A szólistát négy oldalról veszik körül a kottaállványok. E négy tétel a mű végén folyamatában is megszólal, a fuvolás forgó mozgást végezve újraolvassa a művet, a korábban hallott zenei anyag átrendeződik: nekem úgy tűnt, hogy az átrendeződő zenei anyagnak a forgás következtében határozott ¾-es metrumprofilja is volt.

Kondor Ádám új kompozícióját (Magic Nr. 7) így harangozta be Ittzés műismertetője: „Ha Sári József virtuóz koncertdarabot írt, Kondor szándéka még inkább ez, szinte bevallottan hatásvadász: a hét folyamatos szakaszból álló Magic előadójának virtuozitásával és a meglepő hangzatokkal kell elvarázsolnia közönségét". Érdekes, hogy ez a varázslat számomra érzékelhetetlen maradt, sokkal inkább az tűnt fel, hogy Kondor mennyire természetes, sokféle elemet integrálni képes, egy önjáró zenei organizmus mozgására emlékeztető hangzó folyamatot alakított ki. Vagy megint a muzsikus szorította háttérbe a virtuózt?

A 2012-es Las Vegas-i Nemzeti Fuvolaversenyre, újszerű játéktechnikai elemeket integráló etűdnek készült Ittzés Gergely Totem című kompozíciója. A zeneszerző-előadó a műben használt 12 hangból álló sort egy régészeti lelettel, egy kultikus tárggyal asszociálja. Nem tudom, Ittzés látta-e, illetve hallotta-e azt a rekonstruált kőkori csontfurulyát (például a youtube-on), melyen a kísérleti régész - a speciális fogások és a „furcsa" hangképzés segítségével - felismerhetően megszólaltatta az amerikai himnusz első, nem kifejezetten archaikus hangkészletű sorát. Vagy mégiscsak archaikus? Ha visszagondolok a koncertre, az elsők közt jut eszembe, hogy a felhangzó darabok mindegyikében volt valami üdítően ősi, frissítően természetes hang. Vagy egyszerre kettő. Május 18. - FUGA, Rendező: FUGA }

Öt hangversenyből állt a Bartók Rádió tavaszi kortárs zenei hangversenysorozata. A Bánkövi Gyula szerkesztésében megvalósuló, Artrium névre keresztelt ciklus harmadik koncertjén - több ősbemutatóval a műsoron - aMagyar Rádió Szimfonikus Zenekara, illetve az együttes tagjaiból álló kisebb együttesek léptek fel. A művekkel a rádióadás hangfelvételét hallgatva ismerkedtem meg. Beszámolómat a legnagyobb meglepetést okozó mű,Alessio Elia nagyzenekari darabjának (Trasparenze) méltatásával kezdem. A néhány éve már Budapesten élő olasz zeneszerző műveivel először az Új Magyar Zenei Fórum 2013-as döntőjében találkoztam. A kamarazenei kategóriában megosztott harmadik díjjal, a nagyzenekariban első díjjal elismert komponista akkor nem keltette fel igazán a figyelmemet. Aztán idén májusban elmentem egy szerzői estjére az Olasz Kultúrintézetbe, ahol újabb és régebbi kompozíciói szólaltak meg, lehetőséget teremtve a kritikusnak arra, hogy a zeneszerzői gondolkodást a maga dinamikus, változó formájában vizsgálja.

A zeneszerző versenyen díjazott darabnak Alessio Elia „elhamarkodottan" adta a Rejtett dimenziók címet, ugyanis e cím tökéletesen leírja (a Trasparenze címmel élve: megtapasztalhatóvá teszi) mindazt, ami az újabb kompozícióban az akusztikai fenomének világában lejátszódik. Alessio Elia a legkülönbözőbb hangolásokkal, hangrendszerekkel, a vonósok scordaturáival kísérletezve (bizonyára Ligeti György hasonló törekvéseitől sem függetlenül), illetve ezen hangolási szisztémák együttes használatával alakította ki a Trasparenze rendkívül izgató, ritka intenzív testi élményt kínáló hangzásvilágát. A körülbelül 25 perces kompozíció három nagyobb tömbből áll, a forma szintjén kezelt eseménytörténetről talán nincs is értelme beszélni. Az összetett hangolásnak köszönhetően a hangzás legfelső és a színezet (színérzet) szempontjából meghatározó rétegei szépen elkülönülnek egymástól, nem csengenek össze, ugyanakkor ezek az össze nem csengések a szó köznapi értelmében nem alkotnak (nem is alkothatnak) disszonanciákat. Miként a csillagképeket alkotó égitestek sincsenek egy síkban (e sík csak egy nézőpontból érvényes absztrakció), s nagyon meglepődnénk, ha ezekre a csillagokra egy teljesen más szögből pillantanánk rá, ugyanígy egy másik nézőpontot, másik látásszöget érvényesít Elia is. A hangsíkokat egymáshoz képest elmozdította, nem kerültek fedésbe, a konszonancia-disszonancia ebben az új paradigmában értelmezhetetlenné vált. Gyanítom, hogy nem is kalkulálható, hogy az egymástól elhajló síkokon mozgó zenei rajzolatok közül éppen melyik válik hallhatóvá. Egészen váratlanul emelkedik ki egy-egy hang, egy motívum, illetve ami sokkal fontosabb, egy-egy szín - szoros összefüggésben az aktuális akusztikai körülményekkel. A hallgatónak valóban olyan érzése támad, mintha az elméleti fizikusok által feltételezett, ám a hétköznapi tapasztalat számára elképzelhetetlen dimenziók érzéki élményként tárulnának fel.

Egy ilyen színű darab mellett szürkének, sápadtnak tűnt Durkó Zsolt egykor (1984-ben) színesre hangszerelt zenekari műve. Ám az Ornamenti (no. 1) nemcsak a felületkezelés szempontjából hatott kissé régiesnek, ugyanis ha eltekintünk a színektől, könnyen azon kapjuk magunkat, hogy a színek helyett nincs mit nézni, figyelni, hallgatni. A díszek, ékítmények nem rajzolnak körül semmi eredetit, a zenei anyag váza elhasznált zenei toposzok füzére.

Az est karmestere Tihanyi László volt, új művének énekes szólistája Meláth Andrea. Az Opera Magna Eötvös Péter 70. születésnapjára készült. Tihanyi négyrészes koncertoperájának szövegkönyve a pályatárs hat operájának (Három nővér, Lady Sarashina, Le Balcon, Love and other Demons, Angels in America, Paradise reloaded) szövegrészleteit montírozza, s ekként négy különböző nyelven is szól. Az egymás mellé kerülő szövegrészek bizarr hatást keltenek, ugyanakkor a jelenetek formatipológiai meghatározásaival (monológ, szertartás, dialógus) Tihanyi az értelmetlen mondatkapcsolatokat is kontextualizálni tudja, illetve ebben nagy segítségére volt a kongeniális énekes. A rendhagyó énekes színészi feladatot (például elmondani Ádám és Lucifer „párbeszédét" vagy celebrálni egy okkult szertatást) kivételes szuggesztivitással, felvételről hallgatva is láttató erővel oldotta meg. A zenei tekintetben Eötvös-mentes kompozíció részben tisztelgés, részben baráti fricska. A Tihanyi-stílushoz mostantól értsük hozzá a finom humort is.

A műről töprengve viszonylag későn esett le, hogy a Tihanyi-darab egy nagyon fontos színházesztétikai állítást is megfogalmaz. Észrevettem, hogy Eötvös újabb darabjait - kimondva-kimondatlanul - egyfajta kritikusi gyanakvás övezi. E műveken a „jól megcsinált színdarab", illetve (a valamivel belátóbbak) a realista színház dramaturgiáját kérik számon, köztük olyanok is (ideértve magamat), akik prózai színházakban a dramaturgiai vezérfonal nélküli avagy posztdramatikus konstrukciókat minden további nélkül képesek elfogadni. Az Opera Magna, a maga sajátos eszközeivel, Eötvös operai életművét egyetlen mozdulattal a legújabb színházi törekvések mellett értelmezi, s ennél nemesebb születésnapi gesztust nehéz volna elképzelni.

Kisebb hangszeres apparátusra készültek Bella Máté (Hypnosz) és Sugár Miklós (Összefüggések) ősbemutatóként felhangzó darabjai. Sugár mostani művét korrekt munkának hallottam, de nem ragadott igazán magával. Bella Máté cimbalomra (Móri Beáta), két hárfára (Bábel Klára, Felletár Melinda) és négy fagottra (a Lakatos György vezette Corridor Quartet játszott) írt kompozíciója viszont nagyon is. A szokatlan hangszer-összeállítást nem az extravagancia motiválta, érzésem szerint határozott hangzáseszmény vezethette el Bellát ehhez az összetételhez, s ha lehet ilyet mondani: rutinosan, „idiomatikusan" kezelte. A rádióközvetítés kevert hangképe - a fagottnégyessel a hátsó síkban - a darab összképe szempontjából kifejezetten kedvező volt, a hangzásarányok folyamatos változása, a hangtömeg centrumának ingaszerű mozgása talán a helyszínen tapasztaltaknál plasztikusabban érvényesült. Május 21. - Magyar Rádió 6-os stúdió. Rendező: Bartók Rádió }

A Polgár Éva (zongora), Lisa Bost-Sandberg (fuvola) és Jacob Harpster (ütők) alkotta InterSpheres Trio az Egyesült Államokból érkezett a Petőfi Sándor utcai FUGA-ba. A közelmúltban alakult formáció budapesti koncertjének műsora a legújabb időkben komponált kamarazene iránti elköteleződésről árulkodott. A három előadó együtt mindössze két műsorszámban lépett fel, egyébként szóló- és duóprodukciókat hallhattunk. Harpster egy látványos szólómarimba-mű (Joseph Schwanter: Velocities, 2009) előadásával igazolta, hogy kiválón felkészült hangszeres; Polgár Éva pedig Joelle Wallach (Voices of the Iron Harp, 1986) romantikus zongorapoémáját hittel, sokszínűen és nagy meggyőző erővel szólaltatta meg.

A három muzsikus közül a fuvolás, Lisa Bost-Sandberg kapta a legtöbb lehetőséget. A zeneszerzőként és tanárként is aktív fiatal művésznőtől remek hangszeres produkciókat hallhattunk. Judith Shatin zongorára és fuvolára írt, Gabriel's Wing (1989) című darabját egészen éteri, áttetszően tiszta, „susogás" nélküli hangon indította el, kicsit sajnáltam, hogy maga a kompozíció nemcsak a játékos érzékenységére, hanem érzelgősségére is igényt tart. Nem így David Lang remek kis kompozíciója, a deszkalapokra és pikolóra írt lend/lease (2008). A fuvolás és az ütőhangszeres ritmus-unisonója idővel dallami unisonónak hatott, a nagy hangközökben mozgó pikolódallam „elhitette" velünk, hogy a házilag készült, tíz (nagyjából egyforma) deszkalapból összeállított hangszer egészen nagy dallamlépések megszólaltatására is alkalmas. Az internet népszerű videócsatornáján négy különböző előadásban is meghallgatható/megnézhető Lang kompozíciója, és mindegyikben teljesen más instrumentum szerepel. Az a fajta natúr-nyers (nekem nagyon tetsző és „igazi" hangszerre a legkevésbé sem hasonlító) hang, melyet Jacob Harpster csalt elő e lapokból, egyik felvételen sem hallható. A komponista leleményét dicséri, hogy a deszka-pikoló-duett hangzását egy pillanatra sem lehetett megunni.

A kellemesen rövid, koraesti hangversenyt két, az együttes számára írt idei kompozíció keretezte. A koncert Horváth Balázs Dualith című darabjával kezdődött. A glissando-fejjel kiegészített fuvola hosszú hangjaihoz a legkülönbözőbb módon „gerjesztett" zongora- és ütőhangzások kapcsolódtak, a jellemzően rövid hangokra fejlesztett instrumentumok hangjait Horváth igen találékonyan nyújtotta meg. De nem kizárólag a perkusszív, gyorsan lecsengő hangok kifeszítésekor, hanem a különböző fuvolajátékmódok tükörképeinek kialakításakor is igen leleményesnek mutatkozott. E tükörképhangzások egyre gazdagodtak, terebélyesedtek, a kompozíció középpontja felé haladva valósággal elfedték, betakarták a fuvola szólamát. Egy-egy apró részhang, egy apró akusztikai mozzanat az összhangzás homlokzatává vált. A darab második felében aztán fokozatosan visszaálltak az eredeti arányok. Számomra különösen izgalmasnak tűnt az egész kompozíció halksága, s hogy e halkság mennyire magához vonzotta a hallgatók figyelmét. Részben ezért volt kisebb csalódás a hasonlóan érzékenyen induló Shatin-kompozíció extrovertált kitárulkozása, mely Horváth darabja után már-már harsánynak hatott.

Zárószámként a trió házi szerzőjének műve csendült fel. Dan Tramte i/o című darabjának hangzó centrumát is a fuvola határozza meg, illetve a glissando-fej segítségével kialakítható speciális csúszások. Tramte egyszerű skálakivágatokkal dolgozott, melyeket a skálairányokkal ellentétes glissandók már-már orgonaponttá egyenesítettek ki. Az ütőhangszerek és az egyes regisztereiben preparált zongora a hangkép széleit, kereteit jelölték ki. Tramte és Horváth hasonló problémákat vetettek fel, s talán a válaszokért is hasonló irányba indultak el, a két darab mégis nagyon különbözött egymástól. Utóbbi koncentráltabb, előbbi szertelenebb formát alakított ki.Június 15. - FUGA. Rendező: FUGA }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.