Kitaposatlan utakon Bartókhoz

Szerző: Sárosi Bálint
Lapszám: 2014 április

Miskolczy Ambrus „Tiszta forrás" felé... című, 2011-ben megjelent könyvéről azért érdemes még mindig ismertető szándékkal írni, mert ez a kötet nem csak zeneértők, hanem mindenki számára érdekes és hasznos, bár nem éppen könnyű olvasmány. A szerző bevallottan nem zenetörténész, nem is „zeneértő", de nagy tapasztalatú és széles tájékozottságú filológus. Miközben a Cantata profana létrejöttének körülményeit és jelentésének titkait nyomozza, jórészt eddig járatlan utakon és tanulságos kitérők hosszú során haladva mutat be hatóerőket - embereket, könyveket történéseket -, melyek Bartók pályáját felnőtt fiatalságától a Cantata megalkotásáig és azon túl is szegélyezték, kísérték. A könyv olvasója így mintegy közvetlenül élheti át az élményeket, eseményeket, melyekben Bartók részesült.

A 19-20. század fordulóját, Bartók érett fiatalkora évtizedeit új reformkornak is szokás tekinteni. E „reformkor" haladó és visszahúzó törekvéseinek zűrzavarában Bartók nem játszik aktív szerepet, de figyel: észleli a lázas útkeresést, ahogy a század magyar polgársága formálódik, jórészt asszimilálódó idegenek együttműködésével, és inkább csak Budapesten. A budapesti polgárság kulturális életében aktív szerepet játszó gazdag zsidók életébe már zeneakadémistaként betekinthetett. Családjaikat házi zongoraoktatóként látogatta. Nagyra becsült zongoratanára, a Liszt-tanítvány Thomán István zsidó származású. A budapesti zsidó elitértelmiség tagja volt Gruber Emma is, a későbbi Kodály Zoltánné, akit szintén úgy ismert meg, hogy járt hozzá tanítani. Miközben terjed az antiszemitizmus, számtalan példája van magukat őszintén magyarnak valló zsidó értelmiségiek pozitív szerepének. A változásnak, az intellektuális fejlődés élénkítésének jellemző fórumát, a Vasárnapi Kört Miskolczy behatóan ismerteti. Ennek a változó létszámmal, vasárnaponként egy kisebb lakásban összegyűlő társaságnak Lukács György a szellemi vezére. Az összejöveteleken kötetlenül beszélgetők, vitatkozók együttesében filozófus, társadalomtudós, író, művészettörténész résztvevők között találjuk Balázs Béla, Mannheim Károly, Hauser Arnold, Fülep Lajos, Ritoók Emma nevét. A gyakori résztvevőké mellett néha Bartók és Kodály is szerepel. A világ dolgairól, filozófiai, metafizikai kérdésekről, társadalomtudományról folyik a vita. A résztvevők visszatérően és hosszan foglalkoznak a gnózissal, mely nemcsak a Vasárnapi Körben hódít; hatása később a pusztító nácizmusban és sztálinizmusban is kimutatható. Bartók megmosolyogja ezt a számára új divatú, idegen, egyház nélküli vallást. Nem tud, de nem is akar a vitatkozókkal a magasba, esetenként a semmibe szárnyalni. De a Kör tagjainak kérésére eljátssza zongorán a frissen elkészült Fából faragott királyfi zenéjét, amit igényes közönsége nagyra értékel.

A fából faragott királyfi szövegírója, Balázs Béla (eredeti neve Bauer Herbert) sokszor felbukkanó szereplője a könyvnek. Függetlenül a korszak asszimilációs programjától (és értelmiségi körökben is élesedő antiszemitizmusától), minden erejével a magyar identitásban igyekezett megerősödni. 1916-ban önként jelentkezett és ment a frontra magyar közkatonának. Bartókkal együtt magyar népzenegyűjtő úton is járt. De jól érzékelte, hogy az ősi állapot megőrzésére szorítottság nem használ a falu népének. „A népet elzárjuk a polgárság felé való fejlődésében. Féltve őriztetjük vele őseredeti, még Ázsiából hozott sajátságait - konzervativizmusba szorítjuk" - olvasható 1902. évi naplójában. Bartók minden bizonnyal ezzel is egyetértett. Hiszen, mint Miskolczy írja: „számára a régi Magyarország egyszerre volt az archaikus népi világ és a Vasárnapi Kör. Ez utóbbi a lázadás indulatát erősíthette, és az útkeresés igyekezetét."

Bartók olvasási igényeivel is a kor magas értelmiségi színvonalán haladt. Olvasója volt a rangos folyóiratoknak: Nyugat, Tanú, Szép Szó, Válasz, Magyarságtudomány. Könyveit ceruzával a kezében olvasta, jelezte a könyv margóján a megszívlelendőt, odaírta megjegyzéseit. Miskolczy nemcsak gondosan megnézte Bartók hozzáférhető olvasmányait, hanem ismeri, maradéktalanul újraolvasta azokat. Bartókéhoz kiegészítésül további olvasmányokat is idéz - a könyvhöz amúgy is felhasznált és bőségesen idézett, elképesztő mennyiségű irodalom részeként. Eddig is tudtunk arról, hogy Rousseau Bartók legkedvesebb olvasmánya volt, s nem csak Rousseau-t olvasta és jegyzetelte, hanem fiatal korában Nietzschét is lelkesen fedezte fel önmaga számára. A német irodalomban Goethe, a franciában Flaubert volt a kedvenc olvasmánya. A magyar irodalomban Adyval érzett lelki rokonságot, verseit módszeresen tanulmányozta, sok részletet bennük ceruzával nyomatékosan meg is jelölt. De kedvelte például Szabó Dezsőt is, mert bizonyára vonzotta parasztkultusza, bár nyílván elítélte antiszemitizmusát. „Egymás előadásait látogatták", s még segített is az írón azzal, hogy a '30-as évek elején egy kéziratát többszörös áron megvásárolta.

A Cantata profana tárgyalását Miskolczy természetesen a gyökereknél kezdi, ahonnan Bartók is indult: a kolindáknál. Ezeket Bartók nagyon ismerte, sokat tudott róluk. Miskolczy annyival tud többet, hogy mint a román kultúra - történelem, irodalom, nyelvészet - magasan képzett, hivatásos ismerője és művelője, a kolinda szűkebb környezetében és tágabb, nemzetközi rokonságában is otthonosan tájékozódik. Eredetét, különböző népek kultúrájában különböző néven megtalálható változatait sokoldalúan tudja megvilágítani. A kolinda révén pedig olvasóját egyéb ismeretekhez is hozzájuttatja, olyanokhoz, melyekről máshonnan nehezebben értesülhet. Szól például a megkapó Bárányka- (Mioriţa-) balladáról, melyet - előbb és inkább is, mint a kolindákat - román értelmiségi körökben a román néplélek jellemző megnyilvánulásának tekintettek és ennek megfelelően használták fel ideológiai, társadalomelméleti célokra is.

A kolinda szó feltételezett eredetije, a latin Calendae, kalandos formában a magyar szóhasználatba is beépült. A magyarban is főnévként használt „kalandos" a 11. században pap által vezetett vallásos társaságot jelentett, melynek éppen az volt a feladata, hogy a kereszténység előtti pogány szokást, a regölést - annak hagyomány szerinti szövegét keresztény szövegre cserélve - ellensúlyozza. A szövegcsere azonban nem sokat változtatott a szokás pogány jellegén. Emiatt a 16. századi reformátor, Heltai Gáspár így háborog: „mindjárast a mi Urunk Jézus Krisztus születésének napja után következik az ördögnek nagy ünnepe, a regölő hét [...] Mert az ördögnek igyekezete, hogy valahol az Úr Isten templomot épít, ott mindjárt az ördög kápolnát rak melléje." Miskolczy az erdélyi román kolindálás szokását - benne még a hasonló szerepű turkát is - részletesen ismerteti. A kolindákat tüzetesen elemzi, és a szarvasos változatokat magyar fordításban is bemutatja. Külön foglalkozik az úgynevezett oroszlános kolindákkal; ezek „főhőse" ­- mintegy a legényavatást szimbolizálva - legyőzi az oroszlánt. Szól arról is, hogyan követi a román kutatók kolinda-interpretációja a románok eredetéről szóló elméletek változását: római, dákoromán, dák...

A szarvassá változott fiúkról szóló kolinda misztériuma életre szólóan megragadta Bartók figyelmét. Ezt a kolindát 1914-ben a Görgény-hegység alján fekvő két faluban, Idecsen és Felsőorosziban találta meg. A kettőből egyet csinált, amiről Erdélyi József műfordítást készített, s ez 1930-ban a Nyugat első számában A szarvasokká vált fiúk címmel meg is jelent (alatta zárójelben: „Román népballada[!] Bartók Béla gyűjtéséből"). Az eggyé olvasztott két szöveget Bartók is szó szerinti hűséggel lefordította, és megírta belőle saját költeményét, a Cantata profana magyar szövegét. Ezt Miskolczy összehasonlítja Erdélyiével, és kimutatja, hogy archaikusabb hatású, kifejezőbb, költőibb amannál. Új mozzanatok - a csodaszarvas, a híd és a tiszta forrás - hozzáadásával Bartók a kolinda eredeti jelentését is előnyösen módosította. A román eredetiben és annak szó szerinti fordításában „nagy" szarvas van, ebből lett a „csodaszarvas". A Bartók gyűjtötte román kolindák között van egy, melyben Szent Jánost szülőanyja változtatja szarvassá - ez is csodaszarvasnak tekinthető. Közeli párhuzamnak kínálkozik a dunántúli regölés „csudafiúszarvasa". És lehet folytatni a párhuzamot - Miskolczy folytatja is - a zodiákus csillagjegyig (melyben a szarvas a baknak a szimbóluma) és a Mithrász-kultuszig. A kolinda eredeti hűvös forrását Bartók változtatta tiszta forrássá. A hídmotívum (punte = híd) egy, a kolindában használt román népi kifejezés (p'unde = ahol) szerencsés félrehallásának köszönhető. Ennél a félrehallásból keletkezett hídnál kezdődik a Cantata szövegévé módosult kolindában a mágikus világ. A hídon áthaladva történik meg a kilenc fiú szarvassá válása.

Bartók nem magyarázta a Cantata profanat. Annál több filozófus - az élen Lukács Györggyel - és filozofálásra hajlamos hozzáértő próbálta értelmezni a szarvassá változást, az apa és a fiúk párbeszédét, társadalmi fejlődésre vonatkozó tanulságait. Bele se kezdek ezek összefoglaló áttekintésébe, mert félek, nem jutnék ki belőle. A könnyebben megragadható konkrétumokat - a Bartók életútjának követésével elérhető rengeteg ismeretanyagot - is csak a magam számára tudtam igazán hasznossá tenni: új és tanulságos ismeretek tömegét jegyzeteltem ki, magamnak.

A könyv nagy mennyiségű és korrektül elkészített jegyzete is figyelmet érdemel. A szám szerint 1396-ból az én példányomban 1222 van. A többi, talán a nyomda hibájából, sajnálatos módon kimaradt. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.