A kotta csak csontváz

Halász Péter, az Operaház megbízott fő-zeneigazgatója

Szerző: Mikes Éva
Lapszám: 2014 április

Tavaly augusztus 23. óta Halász Péter az Operaház megbízott fő-zeneigazgatója. Kinevezése egy évre szól. Halász Péter Bécsben diplomázott karmesterként. Azóta külföldön dolgozik: a zürichi, a mainzi, majd az aacheni Operaházban, de vendégként számos más helyen és zenekarral is dolgozott. Budapesten 2010-ben debütált Rossini A sevillai borbély című operájával, majd rendszeresen kapott karmesteri felkéréseket. A 2012/13-as évadban a Figaro házasságát és a Turandotot vezényelte. 2011-től az Aacheni Operaház és az Aacheni Szimfonikus Zenekar első karmestere, 2013 januárjától helyettes fő-zeneigazgatója volt.

- Elég furcsa helyzetben beszélgetünk. Tavaly augusztusban egy évre nevezték ki, akkor nyilatkozta is, hogy nem nyúl bele ebbe az évadba. Most február van, áprilisban jelenik meg a Muzsika, a szezonnak júniusban vége lesz, tehát arról nem kérdezhetem, mit tervezett erre az évre, de arról sem, hogy mik az elképzelései a következő évadra, mert egy évre szól a megbízása.

- Természetesen tervezek, mert egy ilyen munkát nem lehet másképp csinálni.

- Az elmúlt hét hónap alatt megjött, vagy elment a kedve, hogy pályázzon a következő négy évre?

- A pályázat már lezajlott. Ott a bizottság nyertesnek hozott ki, a fenntartó jóváhagyását várjuk.

- Tehát nem ment el a kedve.

- Nem ment el a kedvem, mivel sok motivált zenésszel dolgozom.

- Teljesen más dirigálni, illetve koncepciót adni egy intézménynek.

- A koncepció csapatmunka. Én, vagy bárki más, aki ebben a szobában ül, nem egyedül nem egyedül határozza meg az utat. De az igenis dolga a fő-zeneigazgatónak, hogy markánsan alakítsa az intézményt.

- Akkor másképp teszem fel a kérdést: 2010-ben jött először vezényelni az Operába Fisher Ádám hívására, akivel korábban már dolgozott Eisenstadtban. Akkor a művészekkel találkozott, most viszont az egész intézménnyel. Változott-e a kép?

- Természetesen igen. Egészen más, amikor az ember az intézmény struktúrájával is megismerkedik, mivel karmesterként nem ez a dolga, ugyanakkor újra fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy az embernek fő-zeneigazgatóként is markáns zenei profilja kell hogy legyen, és annak mentén kell alakítania a rábízott együttesek munkáját. Én például nagyon nem vagyok annak a híve, hogy zárt struktúrájú darabokban az énekesek sok rubatót engedjenek meg maguknak, hogy kényük-kedvük szerint énekeljenek, noha tudom, hogy van olyan karmester kolléga, aki szerint az énekeseket mindig le kell kísérni. Úgy vélem, hogy igenis fontos strukturálisan megközelíteni azokat a pillanatokat. Ez például egy olyan markáns zenei gondolat, amit igyekszem megvalósítani az operaházi zenélésemben. Másik példa: szerintem nem az az énekes dolga, hogy álljon a színpadon és kiabáljon, hanem hogy minél beszédesebben, minél árnyaltabban tudja kifejezni az érzelmeit. Az viszont karmesterként az én felelősségem, hogy a zenekarral úgy dolgozzak, hogy a nézők minden pillanatban hallják, mi történik a színpadon, illetve hogy tudjam a zenekart dinamikailag is koordinálni. Ezek fontos karmesteri feladatok. Remélem, hogy például ezekkel idővel rá tudom nyomni a bélyegemet az intézményre. Ugyanezt mondhatom a stilisztikai kérdésekről is: ne ugyanúgy játsszunk egy Verdi-, mint egy Puccini-operát. Vagy hogy miként közelítsünk a barokk zenéhez, vagy hogyan fejlesszük a hangszeres nyelvezetet. Ezek azok a pontok, ahol a fő-zeneigazgatói és a karmesteri munka alátámasztja egymást, és amiből a legtöbbet tud profitálni egy ilyen kapcsolat.

- Nagy hangsúlyt akar arra is helyezni, hogy színházszerűbb legyen az opera, hogy az előadásmód is fontos, nem csak az éneklés.

- Végtére is színház vagyunk. Én ilyen környezetben is nevelkedtem, mert Németországban különösen fontos, hogy színházszerű legyen az opera. Ott sok jelentős színházi és filmrendező is dolgozik az operában, mert izgatja őket a műfaj. Engem az érdekel, hogy érzelmeket adjunk, és az opera olyan emóciókat képes mutatni, amilyenekre sem a prózai színház, sem a koncert nem képes. Ezért lett kitalálva. Összművészet, igenis ez a cél. Sokan mondják, hogy a zene nem változik, csak a rendezések, de még az sem igaz, hogy a zene nem változik, hiszen egészen másként közelítünk ma például a bécsi klasszikához, mint húsz éve, és újabb húsz év múlva ez vélhetően megint más lesz. De nem Mozart zenéje maga változik, csak az előadásmódja.

- De mi az, ami le van írva egy kottapapírra? A hangok.

- A hangok, de az is, hogy halk meg hangos, hosszú meg rövid, gyors meg lassú. Csak éppen: mi az, hogy halk? Meg mi az, hogy rövid? Mi az, hogy lassú? Mihez képest? Ma milyen hangszereken játszunk? Milyen teremben? A kotta csak csontváz, aminek mi, jó esetben, estéről-estére hús-vér formát adunk. De a hetvenes években arról volt szó, hogy Karl Böhm Mozart-vezénylése az etalon. Most pedig már nagyon sokan kritizálják Mozart-felvételeit. Ugyanakkor Fritz Busch Don Giovanni-lemeze örökifjú, annyi benne az energia. Tehát a zene is változik, az interpretáció is.

- A televízió operaközvetítéseiben azt látom, hogy tízből hét operát öltönyben, kiskosztümben, pulóverben játszanak. Tényleg attól lesz modern, hogy zakóban énekelnek?

- Nem, de hogyan játszották Shakespeare idejében az akkor új Julius Caesart? Nem tógában. A historikus színjátszás a romantika korának a hozadéka. Amikor Hieronymus Bosch lefesti Krisztus keresztre feszítését, akkor az ő németalföldi falujában feszítik keresztre, saját korabeli egyenruhájukban festi meg a katonákat. Tehát ez nem új keletű dolog. Nekem mindegy is, milyen stílusú kosztümben játszanak. Engem az érdekel, hogy amit kapok, megérint-e, vagy nem. És hogy van-e egy esztétikai vonala, vagy nincs. Ez vonatkozik a színházra ugyanúgy, mint a zenei teljesítményre. Szóval szerintem az legitim színházi forma, ha egy rendező bármely korba áthelyezi a mondanivalót, azt, amit közölni akar a darabbal.

- Beszéljünk a terveiről. Úgy tudom, mindenképp nyitna a barokk és a kortárs repertoár felé.

- Igen.

- Vashegyi György az Orfeóval tavaly elő­adott itt egy Rameau-operát, de az vendégprodukció volt. Milyen arányban képzeli el a saját kiállítású barokk műveket?

- Most körvonalazódik, merre lehetne mozdulni. Az alapötlet és szándék a repertoár feltétlen szélesítése. Továbbra is azt gondolom, hogy játsszuk a Bohéméletet meg a Figaro házasságát, mert ezeket nem lehet elégszer előadni, de annyi más darab van még. Ezer és ezer opera született, amit leszűkítettek egy körülbelül ötven darabból álló kánonra. Azzal semmi bajom, hogy mi a kánont játsszuk, főleg egy ilyen nemzeti intézményben, ugyanakkor kifejezett feladatunk, hogy szélesítsük a műsort, és mutassunk többet, akár azt is kockáztatva, hogy esetleg előveszünk olyan darabot, ami a közönségnek kevésbé tetszik. Mert ez a missziónk. Richard Strauss korában sem volt ez másként, ő előadta a saját műveit. Ferencsik János is bemutatta Janáček és Alban Berg darabjait. Valahol ez a folyamat megrekedt, és nem értem, miért. Szeretnék ezen változtatni, mert egy európai uniós fővárosnak vagyunk az operája, és nehezen találnék olyan vezető intézményt Európában, ahol ne történne ilyen irányban elmozdulás.

- Nézzük a barokkot. Ez egy hihetetlenül gazdag, csodás zeneirodalom, tényleg érthetetlen, hogy a mi operánk semmit nem kínál belőle. Ugyanakkor talán némi magyarázat, hogy az előadásmódja, énektechnikája egész más. Baráth Emőke vagy Cser Krisztián például otthon van ebben, de sokan nem. A klasszikus értelemben vett öblögetős operaéneklés egyáltalán nem felel meg a sima, sallangmentes, egyenes barokk éneklési módnak.

- Az öblögetős operaénekléssel én sem tudok igazán mit kezdeni, még Wagner-művek esetében sem. Wagnernél inkább megpróbálok a zenekarral olyan transzparensen játszani, hogy az énekesnek ne kelljen üvöltenie, hanem - a német nyelv prozódiájából, a német daltradíciókból kiindulva, ahonnan Wagner is merített -, különböző árnyalatokat mutatva énekelhessen. Baráth Emőkét, Cser Krisztiánt említette, de sok kiváló ifjú énekesünk van, egy fiatal csapat, amely kitűnően helytállna barokk zenében is. Efelől nincs kétségem. Azon viszont nagyon dolgozom, hogy ezeknél a kiváló fiataloknál is figyeljek arra: ne kezdjenek el rossz irányba menni, ne énekeljenek túl korán egy szerepet. Sajnos szerintem két betegség van a házban, két tipikus énekesbetegség: az egyik a sleppelés, azaz hogy ritmikailag nem pontosan énekelnek a művészek, a másik a kiabálás. Hogy úgy gondolják, nagyon hangosan kell énekelni, mert attól lesz valaki kiváló énekes. Szerintem meg attól, ha minél kifejezőbben énekel. Ez világszerte igaz. Ha megnézi, most kik a sztárok, kik hatnak a közönségre, akkor láthatja: azok, akik minél több emóciót tudnak közvetíteni.

- És mennyit tervez? Évi egy-két barokk bemutatót?

- Ha minden igaz, már a jövő évadban is lesz ilyen produkció, amit egyéb dolgok miatt még nem tudok a kezembe venni, de főleg azért, amire utalt: szeretnék hosszas műhelymunkát, mielőtt ebbe belefognék. Így a 2015/16-os évad végére terveznék egy Händel-bemutatót.

- A kortárs opera nehezebb falatnak tűnik.

- Már miért volna nehezebb?

- Soha nem fognak itt szemben a cukrászdában vagy a fodrásznál a hajmosás közben kortárs operát dúdolni.

- Nem, de más operát sem. Tavaly Sciarrinóval foglalkoztam. Aki nem feltétlenül dúdolni való, viszont fantasztikus kortárs zene, ami mai érzelmekről szól, mai embereknek. 2011-ben komponált, Superflumina című operájára Aachenben minden előadásra eladták az utolsó szál jegyet is. Egy hajléktalan asszonyról szól, aki egy pályaudvaron tengeti az életét. Kiderül a szófoszlányokból, hogy abortusza volt, látjuk, ahogyan az emberek molesztálják, odébb rúgják, semmibe veszik, de néhányan embernek tekintik. Ez egy olyan kortárs opera, aminek történetét nap mint nap megéljük. Ha kijövök a lakásomból, végigmegyek a körúton meg az Andrássy úton, mindig megszólítanak hajléktalanok, és zavarban vagyok, miképp kezeljem őket, mármint, hogy mit lehet tenni értük, mert olyan mérhetetlenül szomorú a sorsuk. Vagyis egy olyan témáról szól a mű, ami engem is érint. Ez az opera például segített ebben. De számos jó darab születik. A modern opera persze valóban nem feltétlenül dúdolható dallamokból áll. De vajon Richard Strauss Elektrája után az ember annak dallamait fütyörészi az utcán?

- Amikor megkapta ezt a kinevezést, elhangzott, hogy összművészeti intézményt akarnak teremteni.

- Ez az opera dolga. Ne csak zene legyen, ne csak színház, ne csak színpadkép. Összetett intézményről beszélünk, tehát az egyes előadásoknak is ez a feladatuk: láttatniuk kell azt a sokrétű művészi munkát, ami a falakon belül zajlik. Másrészt a főigazgató úr nagyon sok társított programot is szervez az operához, amit én örömmel látok, mert remek, ha nyit az opera, hogy vannak akciók házon kívül is, ahol az opera közvetlenül érintkezhet az emberekkel.

- Újra működik az Erkel Színház. Régen az Operában játszották a veretesebb darabokat és az Erkelben a „könnyebbeket". Marad ez az irányvonal?

- Bizonyos szempontból igen, mert például a János vitéz, a Háry János most is az Erkelben megy, de azért nem látom ennyire élesnek a választóvonalat. Nyilvánvaló, hogy az Erkel Színház, már csak hatalmas nézőtere miatt is arra van predesztinálva, hogy a népszerűbb darabok ott kerüljenek színre, de ez elég ellentmondásos, mert ugyanakkor a zenekari árka meg elég kicsi a nagy Verdikhez és Puccinikhez.

- Mennyire szakad most szét az élete? Még Aachenbe is jár.

- Most keveset, inkább itthon voltam. Csak egy produkciót csinálok ott.

- Tehát elsősorban itthon dolgozik.

- Egyértelműen. Ez egy reggeltől estig tartó munka, komoly kihívás.

- Ön fiatal ember, harminchét éves. Mit újítana meg?

- Nagyon örülnék, ha sikerülne létrehozni egy operastúdiót, azután egy zenekari akadémiát zürichi mintára, ahol a mentorok a zenekar tagjai lennének. Ki kell nevelni a következő generáció számára a zenés színház muzsikusait, mert egészen más az Operaház zenekari árkában játszani, mint egy szimfonikus zenekarban. Azt tényleg itt lehet megtanulni. Mindenképpen tervezem, hogy a repertoár-előadásokból egyet-egyet kiragadjunk, és hosszasabb zenei próbafolyamattal újítsuk meg. Például a nagy Mozart-operákat szeretném sorra kézbe venni, és új szólamanyaggal, egészen az alapoktól, tehát a kvintettpróbákkal elkezdve szépen újra felépíteni. Ezt időről időre meg kell tenni. Tervezem, hogy koncentráltabb premierjeink legyenek, a blokkrendszert fontosnak tartom. Ez azt jelenti, hogy mindig ugyanazok az előadók énekeljenek ugyanazzal a karmesterrel egy-egy darabban. Azt is szeretném, hogy sok nagyszerű külföldi karmester jusson el hozzánk, és letegye a névjegyét, és fontos lenne számomra az is, hogy a zenekar többféle stílusban tudjon autentikusan megszólalni.

- A Falstaffal nyitott, májusban pedig Az árnyék nélküli asszonyt vezényli.

- Ez nagy falat, mert összetett szövetű mű. Technikailag sokat kíván a muzsikusoktól. És nekem nagy kihívás azért is, hogy miként tudok ebből a nagy szövetből tiszta zenei nyelvezetet alkotni. Egyébként is nehéz a dolgunk, mert sajnos az Operaház akusztikája nem igazán kedvező. Nem véletlenül alakult ki, hogy itt szeretnek nagyon hangosan, a közönség felé fordulva énekelni, ezt a helyszín is hozza magával. Komoly feladat ezt a partitúrát úgy életre kelteni a kollégákkal, hogy abból transzparens muzsikálás születhessen. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.