Csak a kreativitásnak van értelme

Fischer Iván

Szerző: J.Gyõri László
Lapszám: 2014 február

Marco Borggreve  felvétele

 

- Ha megírnád a Fesztiválzenekar harminc évének történetét, hol kezdenéd? Voltaképpen mi volt a kiindulópont? A zenekar-alapítás ötletében nyilván nagy szerepet játszott az a sok tapasztalat, amelyet külföldön szereztél, és amely a magyar valósággal akkoriban éles ellentétben állt.

- Valószínűleg meglepetéseket okoznék, ha egyszer megírnám a BFZ történetét, különösen az alapítás motívumait. Érdekes megfigyelni ugyanis, hogy a hazai zenei élet ezt a történetet szinte mindig az itteni viszonyokkal összefüggésben figyeli, elsősorban arra koncentrálva, milyen változásokat hozott a BFZ a magyar zenekarok világába. Ilyesmit olvasok cikkekben, ilyesmit hallok újságírói kérdésekben. Nincs ezzel semmi baj, de tény, hogy engem egész más rugók vezettek. Ha tehát megírnám, azzal kezdeném, milyen hiányérzet alakult ki bennem, a 25-30 éves, sikeres, fiatal karmesterben, miközben különböző zenekarokkal, elsősorban a BBC Szimfonikusokkal és a Londoni Szimfonikusokkal dolgoztam 1980 körül. Ez a hiányérzet rendkívül összetett, nemcsak arról van szó, hogy elégedetlen voltam a zenekarokkal. Persze, elégedetlen voltam, a zenélésük gépiesnek, lélektelennek tűnt, de az, ami hiányzott, korábbi impulzusokkal is összefüggésben állt. Például családi impulzusokkal: nálunk otthon a zenének olyanfajta tisztelete, szeretete volt a norma, aminek a hivatásos zenekaroknál nyomát sem éreztem. De fontos impulzus volt a nagy példaképek, elsősorban a Ponnelle és Harnoncourt mellett eltöltött néhány év is, ami azt ültette el bennem, hogy csak a kreativitásnak van értelme. A rutin, a szokásos zenekari koncertezés nem érdekelt. Jegyzeteket kezdtem készíteni arról, hogyan nézne ki egy „valódi" zenekar. A valódi szót most úgy használom, ahogy akkor gondoltam: hogy akkor kerül a zenével valódi kapcsolatba egy zenei együttes, ha kreatív, újító, kockázatokat vállal és fanatikus odaadással működik. 4-5 évig tartott a koncepció kidolgozása, ez volt igazán nehéz, a megvalósítást sokkal könnyebbnek éreztem.

- Harminc éve elindítottatok valami egészen újat, amit mi, akkor ott, a Zeneakadémián forradalminak éreztünk, én magam utólag egy cikkemben úgy fogalmaztam, hogy számomra, ahogy visszatekintek, akkor kezdődött a rendszerváltás. Megjelent egy új minőség a struktúrán kívül, sőt annak ellenében. Időközben a struktúrák megváltoztak, a zenekar nemcsak hogy része a struktúrának, hanem egyik legfontosabb alkotóeleme. Közösségi felelősségvállalásával, pedagógiai ambícióival fontos társadalmi szerepet játszik. Egy korábbi beszélgetésünkben elmondtad, hogy ha találkoznál a harminc évvel ezelőtti önmagaddal, nem kellene szégyenkezned a harminc év miatt. Mit gondolsz, hogyan folytatódik majd ez a történet? Hogyan képzeled el a BFZ hatvanadik születésnapját?

- Először azért kitérnék arra, hogy mennyi valósult meg az eredeti elképzelésekből. Talán nem minden, és nem ugyanúgy, de igen sok. Sikerült egy másfajta lelkiállapotot létrehozni, amit mindenki öt perc alatt megérez, aki a zenekarunknál vendégként felbukkan. Megfogalmazták már ezt külföldi szakértők ilyen-olyan szavakkal, például, hogy a BFZ egy nagy kamaraegyüttesnek tűnik, mintha mindenki kamara-attitűddel zenélne itt; hogy ez a zenekar át tudja adni a zene örömet; vagy úgy, hogy a zenekar rugalmas, páratlan rubatókra képes; hogy kollektív muzikalitása rendkívül egységes. Ezek mind jó megfigyelések, ilyesmi volt a cél. Hozzátenném a különleges újítási kedvet: nálunk senki se lepődne meg, ha azt javasolnám, hogy fekve adjunk elő egy darabot vagy egy próbát teljes egészében a hangolásnak szenteljünk. Tehát kialakult egy újfajta zenekar, miközben dolgoztunk a közönséggel való kapcsolat megújításán is. Ezen a téren van még rengeteg tennivalónk. Meg kell szabadulnunk attól a polarizált gondolkodástól, hogy választanunk kell: vagy kommersz, vagy magas művészet. Mi másképp nyúltunk a kérdéshez. A közönség különböző szegmenseinek kulturális igényeit elégítjük ki. Ezért lett kakaókoncert gyerekeknek, éjféli koncert fiataloknak, egyforintos koncert a koncertteremből kiszorultaknak, ingyenes koncert a Hősök terén a szélesebb hallgatóságnak, Mahler Ünnep és kortárs sorozat a speciális érdeklődésűeknek. Mi ugyanis komolyan vettük, hogy Budapest Főváros zenekara vagyunk, és el kell látnunk a várost zenével. Tanultam ezt-azt külföldi példákból, mondjuk az amerikai zenekarok outreach programjaiból, de szinte minden ilyen ötletet átalakítottunk a hazai viszonyokhoz. Sőt, időközben fordult a kocka: külföldiek kezdenek minket utánozni, Berlinben például már a maratont, a kakaókoncerteket is átvették. Ezt a területet szeretnénk tovább fejleszteni a következő évtizedekben. Kérdés ugyanis, mi egy zenekar célja? Ha csak az önfenntartás, munkahelyek biztosítása, a néhány ezres klasszikus zenei közönség szolgálata, akkor a szimfonikus zenekar az egész világon előbb-utóbb ki fog halni, mert ez így nem elég. A társadalom ma még fenntart zenekarokat, talán megszokásból, talán a múlt iránti tiszteletből, de az igazán izgalmas kérdés az lesz a következő 20-30 évben: tud-e a szimfonikus zenekar úgy megújulni, hogy valódi, erős társadalmi igény legyen rá?

Ehhez ki kell vonulnia a koncerttermekből. El kell jutnia oda, ahol azok az emberek vannak, akiknek szükségük van zenére. Rengeteget jelent a zene azoknak például, akik nem jutnak ki az öregek otthonából, kórházból, börtönből, nehéz sorsú falvakból. Emellett kapcsolatba kell kerülni fontos, aktuális kérdésekkel, amelyekre a zene választ ad. Hatalmas fegyver van a kezünkben: szolgálhatjuk a megbékélés, a tolerancia, az emberi kapcsolatok ügyét. Nem azt mondom, hogy hagyjuk abba a koncerttermi hangversenyeket. Hanem azt, hogy emellett szolgáljuk szélesebben is a társadalmat, amely minket fenntart. Van teendő. A szimfonikus zenekarok át fognak alakulni, és ebben a nemzetközi folyamatban a BFZ az élen fog járni, mert rendkívül flexibilis, és újító mentalitású együttes.

- A BFZ talán kényszerűségből, talán a szükségből erényt kovácsolva, kezdettől nagyon flexibilis szervezetben működik. Sok tekintetben eltért attól, ahogy a régi, etablírozódott szimfonikus zenekarok működtek, inkább a historikusoknál bevett módszerekkel szerveződött. Ebből máig sok mindent megőrzött. Hogyan alakult ki ez a struktúra?

- A célról, a kreativitás felszabadításáról, az újító szellemről, az átélt, örömteli zenélésről már beszéltem. A módszerek kialakításával éveket töltöttem el az alapítás előtt. Azután ezek módosultak, hiszen volt, ami bevált és volt, ami nem. A mai gyakorlat a kettő vegyülete, az alapításkor lefektetett reform-koncepció és a 30 éves munka folyamán leszűrődött tapasztalatok eredménye. Ennek egyik eleme a szerződtetési rendszer, amit módosított angol modellnek nevezhetnénk. Az angol zenekarok találták ki a free lance rendszert, mi ezt bonyolítottuk, árnyaltuk, különböző kategóriákat létrehozva. Véleményem szerint ezerszer jobb, mint a világban általánossá vált „tenure"-rendszer, tehát az, amit Magyarországon „nyugdíjas állásnak" neveznek. Ennek legfőbb bizonyítéka, hogy a BFZ-ből az utóbbi 10-15 évben senki nem ment el máshová dolgozni. Itt jól érzik magukat az emberek, persze gondoskodunk is róluk, vigyázunk rájuk, megbecsüljük őket. A szerződtetési különbségen kívül van még sok más reform is.

- Ennek a kérdéskörnek nyilvánvalóan része, hogy koncertjeiteken rendszeresen működnek közre olyan külföldi muzsikusok, akik más zenekarokban játszanak, de egy-egy évadra vagy produkcióra meghívottjai a BFZ-nek. Őket azért válogatjátok ki, hogy a BFZ tagjai más zenei hagyományokkal is érintkezzenek?

- Valóban, a nyitottság pozitív hatású. Hasznos, ha zenészeink megismerkednek más kultúrákkal, hangszeres iskolákkal, zenei hagyományokkal. De azért is jó, ha külföldiek játszanak itt, mert az feloldja a hazai belterjességet. Ha megüresedik egy hely, nem jó, ha csak a Zeneakadémián végzett, már jól ismert néhány jelölt közül válogathatunk. Nem is szólva arról, hogy mivel sokan mennek külföldre dolgozni, még szűkebb lett az itthon maradtak köre. Ilyenkor helyes a nemzetközi versenyben való megmérettetés. Emellett használ a zenekar mentalitásának is, fejleszti a nyitottságot, toleranciát, elősegíti a nyelvtudást, a tájékozódást. És érdekes például az is, hogy milyen hangszereket hoznak magukkal a külföldi vendégek.

 -A BFZ nemzetközi beágyazottságát nyilvánvalóan annak is köszönheti, hogy működésében az elmúlt években hatalmas szerepet játszik a turnézás. Nem tudom, van-e még egy ilyen kaliberű zenekar a világon, amely ennyit lenne úton, mint a BFZ. Ebben biztosan szerepet játszik az is, hogy kell a pénz, a zenekar igyekszik több lábon állni. Milyen művészi hozadéka van a sok turnénak?

- Turné közben megérnek a darabok. Különböző akusztikájú termekben, sokszor egymás után eljátszva fejlődik igazan az előadás. Növeli a zenekar állóképességét is, és segíti a családias összetartozást. Nagyon szeretjük a turnékat, persze ne legyen túl hosszú egy-egy út. Nyolc koncert a határ. A zenei előnyök mellett fontos szolgálatot teszünk ezzel a minket támogató Magyarországnak, Budapestnek is. Hogy csak egy példát említsek: mivel nagyon megszerették a BFZ-t Amerikában, olyan gyakran tűzik műsorra lemezeinket az amerikai klasszikus rádióadók, hogy egy felmérés szerint percenként, százezres hallgatóság előtt hangzik el Budapest neve pozitív szövegkörnyezetben.

- Tavalyi bruges-i szerzői ested után Budapesten is bemutatkoztál zeneszerzőként. Milyen terveid vannak e minőségedben?

- Nagyon szeretnék többet írni, de erre csak a szabad heteken vagy nyáron van időm. Először is meg kell írnom a Vörös Tehén párját, ez ugyanis egy egyórás, egyfelvonásos opera. Sokan érdeklődnek iránta, de így önmagában nem tölt ki egy teljes estét, és nem szeretném, ha olyasmivel párosítanák, amihez nincs köze. Emellett van meg néhány hangszeres kamarazenei terv. Súlyos időhiányban szenvedek.

- A BFZ-n kívül igazgatod a berlini Konzerthaust és vezeted a Konzerthausorchestert. Amennyire látom, Berlinben is megvalósítasz nagyon sok mindent abból, ami Pesten bevált. Mi a hasonlóság és mi a különbség a két feladat között?

- A különbség azért izgalmas, mert nekem önvizsgálatra ad lehetőséget: hogyan tudok megfelelni annak a kihívásnak, hogy egy konvencionális, német rendszer szerint működő zenekart irányítsak. Bár hozzá kell tennem, Berlinben jól ismerik a Fesztiválzenekar rendkívül sikeres történetét, és érdeklődnek, mit lehet ezekből a tapasztalatokból felhasználni. Van, amit lehet, van, amit nem, mert a berlini rendszer más: a Németországban szokásos kollektív szerződésen alapul. Ugyanakkor van mozgástér, sok változást be tudtam ott is vezetni. A koncertek valószínűleg nagyon hasonlítanak, hiszen én ugyanaz vagyok, és a darabokról kialakult képem is ugyanaz, mint Budapesten.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.