A találkozás élménye

Rozmán Lajos a jubiláló az Arcus Temporum Fesztiválról

Szerző: J.Gyõri László
Lapszám: 2013 augusztus

 

Rozmán Lajos - Felvégi Andrea felvétele

 

Augusztusban tizedszer rendezik meg a fesztivált. Ön tagja a szűk irányító grémiumnak. Mikor kapcsolódott be az Arcus Temporum munkájába?

– Kezdettől fogva figyelemmel kísérem a fesztivált, és negyedik éve veszek részt a zenei ügyek intézésében, szakmai tanácsokat adok és magyar részről koordinálom a megszólaló produkciókat, amelyekben gyakran természetesen előadóként is fellépek. A fesztivál profilját összehangolt csapat alakítja: Varga Mátyás, Veres Bálint, zenei részről tehát még jómagam, a színházi ügyekkel Hudi László foglalkozik,a szervezés lelke pedig Papp Emília kulturális igazgatóhelyettes, illetve a fesztivál napjaiban még sok remek ember, főleg az apátság dolgozói vagy volt diákjai. Az elmúlt három évben korábbi vendégünk, Bent Sørensen dán zeneszerző kurátorként segíti a munkánkat, a kapcsolatteremtést illetve az aktuális fesztivál arculatának megrajzolását.

 

Ő mondja meg, hogy ki legyen a vendég-zeneszerző?

 

– Javaslatot tesz, aztán közösen döntünk.

 

Az Arcus Temporum viszonylag fiatal fesztivál, nagyon különleges profillal, koncepcióval és finom programmal. A fesztiválok sikerét szokták mérni a jegyeladással, a bevétellel, az ismertséggel. Azt hiszem, ebben az esetben ez félrevezető lenne, hiszen mindez csak az egyik vonatkozása az egész rendezvénynek. Már csak azért is, mert ez például a helyszín nagysága miatt nem bővíthető tetszés szerint. Meg aztán nem is lenne jó, ha tömegek látogatnák

– Ennek a fesztiválnak meghatározott kereteket adnak az apátság adottságai, a hangversenyhelyszínek mérete, befogadóképessége. Ez rugalmas ugyan, de nagyságrendjét tekintve nem is szeretnénk, ha változna. A legnagyobb helyszín a bazilika, illetve a tornaterem. Ezekben mintegy kétszázötven ember fér el. A kápolna pedig körülbelül százhúsz fő befogadására alkalmas. A tornatermet egyébként a bazilika felújítása alatt kezdtük el használni, de annyira bevált, hogy megtartottuk most is, amikor a bazilika ismét teljes pompájában a rendelkezésünkre áll. Mivel mégiscsak tornaterem, már az első alkalommal is egy képzőművész csapat vette a kezébe és alakított ki belőle látványos, kreatív teret. Hol képzőművészeti, hol inkább már-már építészeti jellegű beavatkozást végeznek rajta. Tavaly a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem végzőseiből álló csapat munkája nagy sikert aratott, az idén is őket kértük fel.

 

Mint a címe, az Arcus Temporum is mutatja, a fesztivál koncepciója a korok közötti ív megrajzolása, összefüggések, kapcsolódási pontok felmutatása. Kezdettől fogva ez volt az Arcus Temporum alapgondolata.

 

– Különböző fesztávú időíveket állítunk fel, kapcsolódási pontokat keresünk. Az alapgondolat Varga Mátyásé volt, ez fogalmazódik meg évről-évre újra.

 

Nyilván nem hagyható figyelmen kívül, hogy a helyszín Pannonhalma, az apátság, az igazgató pedig maga is bencés szerzetes.

– Az apátság a fesztivál esetében egy bázis, amely befogadja a rendezvényeket. Az üzenet a nyitottság: az apátság megnyitja a falait. A hangsúly a befogadáson van, nem a keresztény szellemiségen, a műsor összeállítását művészeti szempontok határozzák meg. Természetesen egy olyan helyszín, mint a bazilika, valamennyire kötelez arra, hogy az ott előadott műsor megfeleljen a hely szellemének, de legalábbis ne legyen idegen tőle. Ha például megnézi az idei ünnepi koncertet, látni rajta némi igyekezetet ez ügyben.

Persze részben a felújítás utáni állapot lehetőségei diktáltak. Ebből is ered például, hogy a műsorban némileg dominál az orgona- és a kórushangzás, hiszen egy zongora az új térben egész egyszerűen nem fér el. Sokszor ilyen szimpla szempontok is segítenek, hogy elinduljon a szerkesztők fantáziája: egy olyan színes, taps nélkül elképzelt program fog megszólalni, amelyben szóhoz jut valamennyi, a korábbi fesztiválokon szerepelt klasszikus és élő szerző, utóbbiak közül nem egy a jubileumra írt ősbemutatóval.

 

Határozottan nagy szerepet játszanak az Arcus Temporumon a társművészetek. Erős színházi, filmes és képzőművészeti profilja is van a fesztiválnak.

 

– Az idei fesztiválra a neves olasz koreográfus, Emio Greco frissen bemutatott munkája érkezik. Double Points: Verdi a címe, és valóban a napokban volt a premierje, most várjuk a videofelvételét, hogy megnézhessük. Nagy megtiszteltetés, hogy elfogadta a meghívásunkat, a személye pedig biztosíték, hogy ebben az egészen friss produkcióban nem fogunk csalódni. A képzőművészeti munkák részben egy filmes koprodukcióhoz kapcsolódnak. A Trieszti Nemzetközi Filmfesztiválhoz viszonylag nem régi, de több éves kapcsolat fűz bennünket. Az ő anyagaikból válogatunk adott tematika szerint rövidfilmeket, amelyeket a fesztivál idején vetítünk. A tornatermet pedig a MOME három végzőse, Baló Dániel, Kalászi Zoltán és Eke Dániel fogja „elvarázsolni”, illetve Pálinkás Nikolett installációja épül itt fel a fesztivál második és harmadik napjára.

 

Hagyományosan meghívnak egy kortárs zeneszerzőt. Az idei Arcus Temporumon kinek a darabjait játsszák majd?

 

– Hagyományosan valóban mindig egy komponistát választunk ki, és mellé választunk egy klasszikus szerzőt is, akinek a darabjai jól illenek az élő vendég zenéjéhez – vagy esetleg éppen kontrasztálnak azzal. Az évfordulóra tekintettel módosítottuk az elképzelést, és az idén nem egy új zeneszerzőt hívtunk meg, hanem minden eddigit. Az időívnek így csak egyik pontja egyszemélyes, a klasszikus szerzőnk az idén Robert Schumann. Az élő szerzők azok közül kerülnek ki, akik az elmúlt kilenc évben a vendégeink voltak. Mindenkit meghívtunk, Beat Furrer, Bent Sørensen, Helmuth Oehring, Giya Kancheli egész biztosan itt is lesz. Ritka dolog, hogy egy fesztiválon korunk zenei nyelvezetét elismerten meghatározó, formáló neves zeneszerzők egyszerre legyenek jelen. És mert az Arcus Temporum törekvéseiből fakadóan mindig is igyekeztünk bevonni a fiatalokat, most sem teszünk másképp: a meghívott jeles szerzőket arra kértük, ajánlják egy-egy fiatal pályatársukat, akinek egy-egy darabját a műsorokba szerkesztve szintén bemutatjuk. Közülük is biztosan eljön a Berlinben élő Sergej Newski és az ukrán Maxim Kolomiets. Utóbbi előadóként is fellép, saját művében és Schumannéban is. Ezen kívül lesz grúz, dán, finn, osztrák fiatal hang is a programban. Az előadók között ismert és új arcokat is találunk. Igyekeztük megőrizni a jól bevált kapcsolatokat, és megismerni újakat. Vendégegyüttes a Klangforum Wien lesz, az ő szólistáikon kívül fellép többek között Csalog Gábor, Fassang László, Katrine Gislinge, Jozef Lupták, Milan Pala, a Szent Efrém Kórus, hosszú lenne felsorolni.

 

Mi a tapasztalatuk, kikből áll az Arcus temporum közönsége? Aki ellátogat önökhöz, végig is üli az összes hangversenyt? Visszatérő publikum az önöké?

 

– Nem ismerem a statisztikákat, sok az ismerős arc, de mindig vannak újak is, ami persze a legnagyobb öröm, mert azt mutatja, hogy bővül a kör. Nem kevesen vannak, akik három napra jönnek. Ha végigkísérik az összes eseményt, ez adhatja a legnagyobb esélyt arra, hogy megszülessen a fesztivál tíz éve meghatározó célkitűzése, a találkozás élménye. }

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.