A zeneélet hírei

Szerző:
Lapszám: 2013 július

 

A Széchenyi Akadémia új zeneművész tagjai

Az 1992-ben alapított Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia május 29-én közgyűlést tartott a Magyar Tudományos Akadémia felolvasótermében. Az ülésen új, rendes tagokat is választottak. A zeneművészek közül Dukay Barnabás zeneszerző, Perényi Miklós gordonkaművész, zeneszerző és Serei Zsolt zeneszerző, karmester lett az Akadémia tagja. Szenior (70 éven felüli) taggá választották Peskó Zoltán karmestert.

Ifj. Lakatos György New York-i versenysikere

Szenthelyi Miklós tanítványa, a 27 esztendős ifj. Lakatos György az első díjat elnyerők közé került az American Protégé elnevezésű művészi tehetséggondozó program nemzetközi vonós és zongoraversenyének idei megmérettetésén. A felnőtt zenészek korcsoportjában induló hegedűművész a 28 egyéni első helyezett egyike lett a Carnegie Hallban megrendezett versenyen, s e siker révén a nemzetközi karriert előmozdító fellépések sora vár majd a fiatal magyar muzsikusra.

 

A szegedi Simándy Énekverseny végeredménye

 

Május 8. és 12. között rendezték meg Szegeden a VIII. Nemzetközi Simándy József Énekversenyt. A díjátadó gálakoncertet a Szegedi Nemzeti Színházban tartották meg, ahol három kategóriában adott át díjakat a zsűri.

I. kategória

1. díj (100 000 Ft) Ódor Botond, tenor; 2. Ekanem Bálint Emota, basszus; 3. Brezanóczy János Attila, basszus (különdíj: Szegedi Benjámin, Szűcs Attila, Kiss Judit Anna, Anita Nagyová)

II. kategória

1. díj (300 000 Ft) Kálnay Zsófia, mezzo; 2. Horti Lilla, szoprán; 3. Jánoshegyi Anna, szoprán és Pataki Bence, basszus (különdíj: Breinich Beáta, Finta Diána)

III. kategória

1. díj (500 000 Ft) Heiter Melinda, mezzo; 2. Najbauer Lóránt, bariton és Nánási Helga, szoprán; 3. Boncsér Gergely, tenor és Timár Kinga, szoprán (különdíj: Rendes Ágnes, Sipos Marianna, Bordás Mária, Harsányi Tamás)

 

Szirányi Gábor új könyve

A Gramofon Könyvek sorozatában jelent meg Szirányi Gábor Zongorabillentyűk című tanulmánykötete. A könyv a magyar zongoraművészetnek és zongoraművész-képzésnek állít emléket: bemutatja a Liszt-növendék Thomán István, a Dohnányi, Kodály és Weiner irányításával tanult Böszörményi-Nagy Béla és a Bartók-tanítvány Szalay Stefánia munkásságát. A kötetet június 12-én mutatták be a Duna Palotában.

 

 

 

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.