A felújítás alatt az arculatépítés zavartalan

Csonka András kulturális izgagató a megújuló Zeneakadémiáról

Szerző: Petrányi Judit
Lapszám: 2013 május

Máris korrigálok. A rend kedvéért legalább egyszer nevezzük a Zeneakadémiát új nevén: Liszt Akadémia. Az önálló hangversenyszervező tevékenység jövőbeni intézményi neve pedig: Liszt Akadémia Koncertközpont, s ennek ékköve a megújuló Zeneakadémia. Az új elnevezés az Akadémia tevékenységének jelentős bővülését, átalakulását jelzi. Ez tette szükségessé többek között egy kommunikációs, marketing és médiatartalom-fejlesztési és egy kulturális igazgatóság felállítását. Az előbbi vezetője Szabó Stein Imre, a kulturális igazgató Csonka András, akit a rektor, dr. Batta András nemrégiben a jövő emberének nevezett.

De ez a jövő a múltra épül. A „mi Csonka Andrásunk”- mondtuk a Művészetek Palotájában, amikor neve hallatán a kívülállók gyakran a közismert színészre gondoltak. A „mi Csonka Andrásunk” soha nem törekedett közismertségre: mindig is inkább a háttérben szeretett maradni. Keveset láttuk őt közszereplőként, különösen ahhoz képest, hogy milyen sokat és milyen eredményesen dolgozott. 2004-től a még meg sem nyílt Müpa intézményi felépítésén, majd általános vezérigazgató-helyettesként, mint az intézmény második legfontosabb vezetője. Sokan látták benne a vezérigazgatói poszt várományosát, amikor az megüresedett. De másként alakult. Sőt, egy második vezérigazgató-helyettes kinevezésével 2010-től hozzá már „csak” a produkciók tartoztak. Hogy részben ezért is pályázta-e meg a Zeneakadémia újonnan létrehozott kulturális igazgatói pozícióját, azt sose tudjuk meg. Tőle biztosan nem. Ha lenne is benne sértettség, vagy csalódottság, akkor sem mutatná. És talán tényleg nincs is. Lépését sokkal komolyabb indokkal magyarázza.

„Ritkán adatik meg egy ember életében, hogy kétszer építsen fel valami újat. Ez a lehetőség nagyon csábított. Itt is csapatot kell építeni, működési és programstruktúrát kell kialakítani. Ez nagyon izgalmas dolog. A Müpában mindez már kiépült, és büszke is vagyok, hogy ott ma már mindenki tudja a dolgát. Itt most nap, mint nap élem meg, hogy azok a folyamatok, amelyek számunkra ott természetesek voltak, itt még egyáltalán nem azok. A legegyszerűbb dolgok sem. Ott mindennek már bejáratott útja volt, amivel itt még meg kell küzdeni.”

Egy régi emlék villan be. 2004-ben, amikor még épült a Müpa, egy soroksári úti irodaház tárgyalójában avatott be ugyanilyen csillogó szemmel a nagy kulturális gépezet szervezeti kialakításának titkaiba. Vajon ez most, másodszor is ugyanaz a folyamat? Nem egészen. Azt mondja, nem véletlenül alapozta pályázati dolgozatát e két szóra: hagyomány és innováció. „A Müpa előzmények nélküli intézmény volt, ott üres lap fölött szárnyalhatott a fantázia. Könnyebb is volt a dolgunk attól, hogy nem kellett semmi meglevőhöz alkalmazkodni. Itt más a helyzet. A Zeneakadémia ad otthont Európa egyik legpatinásabb koncerttermének. Az itt megfordult muzsikusok több mint száz év koncertezési hagyományát örökítették ránk. De az egyetemnek is megvannak a maga szervezési és szervezeti tradíciói. Ez azt jelenti, hogy itt sok mindenhez alkalmazkodni kell. A korszerű koncertszervezési munka korábban kikísérletezett módszere itt egy az egyben nem adaptálható.”

Mégis honnan hová kell eljutni? Eddig egy zöld színű könyvben vezették a koncert-előjegyzéseket: a hagyományos módon, ceruzával, tollal. Nem is volt ezzel semmi baj. Az új feladatok azonban most feltétlen megkívánták egy komoly, számítógépes nyilvántartás létrehozását. Ugyanis az egész rendszer alapjában változik. „Amikor idejöttem, mindössze három kolléga foglalkozott az oktatáshoz kapcsolódó különböző koncertek szervezésével. Felkérték a művészt, aki az egyetem oktatója vagy hallgatója volt, gondoskodtak a jegyek telepítéséről és eladásáról, a kommunikációról, a rádiós vagy egyéb nyilvánosságról, és személyesen lekísérték a rendezvényt. Most minden részterület külön szakembergárda kezébe kerül. Hogy egy végletes dolgot mondjak, nem kell már az itt dolgozó kollégáknak még a széket is maguknak kitenni a pódiumra.”

De mindez mi végre? Mint közismert, 2010-ben megkezdődött e hatalmas kulturális kincs, a Zeneakadémia a rekonstrukciója. A tizenhárommilliárd forintos projektnek köszönhetően létrejött a Wesselényi utcában az egyetem új oktatási központja és megújul a Liszt Ferenc téri gyönyörű épület. Ezzel teljesen megváltoznak az oktatás és koncertezés feltételei, ami megteremti annak lehetőségét, hogy a Zeneakadémia a hazai zenei élet markáns művészeti profillal rendelkező, önálló szereplője legyen. Vagyis pusztán befogadó helyszín helyett saját koncertek szervezésébe kezd.

A befogadó jelleg azért megmarad. Továbbra is jelen lesznek azok az együttesek, amelyek itt korábban bérleti sorozatokat tartottak. De az Akadémiának lesz saját zenekara is. Nem csak a saját hallgatóiból összeálló együttes, amely eddig is évente két vagy három koncertet adott, hanem részben a hallgatókkal is együttműködő, igazi profi zenekar. A Keller András vezette Concerto Budapesttel már elkészült az alapító okirat, és reméljük, hogy mire ez a cikk megjelenik, a közös elhatározásból már kész tény lesz, és a Zeneakadémia rezidens zenekaraként mutathatjuk be őket. Ez az együttes nagy előrelépést jelent majd az Akadémia életében, a karmesterek, zeneszerzők és a legjobb hangszeres és énekes növendékek ezután egy profi zenekar kíséretével dolgozhatnak, vizsgázhatnak. A Concerto bérleti hangversenyei ugyanakkor alkalmat adnak a legjobb szólisták, vendég karmesterek fellépésének is.

A másik nagy újdonság a saját koncertszervezés. Ezen a területen elsősorban azt kellett végiggondolni, hogy a Liszt Akadémiának miben érdemes a többi koncerthelyszíntől különböznie. Tény, hogy a magyar zenei élet legmarkánsabb helyszíne, a Müpa nagyon kevéssé alkalmas a kamaraműfajok megjelenítésére, nagy színpadán egy vonósnégyes vagy kamarakoncert eltűnik, hatalmas nézőtere szinte megeszi ezt a műfajt. Míg a ZAK nagyterme, amelynek befogadóképessége a korábbihoz képest valamivel kisebb (a pódium mögötti, úgynevezett orgonaüléseket is beszámítva, nyolcszázhatvan személyes) lesz, nagyon is alkalmas erre. Ebben a családiasabb térben kisebb kockázatot jelent egy kamarazenei koncertet megszervezni. Akusztikailag is, de gazdaságilag is. A turnézó külföldi zenekarok árát ugyanis nem a terem nagysága szerint szabják meg. Pontos számítások vannak, hogy hány nézőt kell behozni ahhoz, hogy egy koncert rentábilis legyen. Ezt a Zeneakadémiára vonatkoztatva, az derül ki, hogy ebben a nyolcszáz fős teremben egy nemzetközi nagyzenekar díja egyszerűen nem fizethető meg. Ami egy kétezer-kétszázas, talán még a kétezres teremben is rentábilis, az az ezerhatszázas Müpában már veszteséget termel, a nyolcszázas teremben egyenesen csőd. A hazai szimfonikus zenekarok esetében más a helyzet, sokak számára ez az ideális befogadó képesség, a legtöbb zenekar eleve ide tervezett programmal tér majd vissza. .„Saját szervezésünkkel egyértelműen abba az irányba indulunk, hogy inkább jeles szólistákat, karmestereket hívunk hazai zenekarhoz, illetve kamaraformációkat próbálunk felállítani, akár úgy is, hogy keverjük a magyar és külföldi művészeket. A szimfonikus repertoárt a rezidens zenekar, illetve az itt fellépő többi együttes adja majd. Terveink között szerepel neves magyar muzsikusoknak legtehetségesebb tanítványaikkal való felléptetése. Mindebben jól alapozhatunk a saját tanári gárdánkra és a hallgatókra, tehát arra a hagyományra és tehetségre, ami itt rendelkezésre áll.”

Az Akadémia erősségei közé tartozik az opera tanszak is, amelynek külön rangot ad vezetője, Marton Éva személye. A világhírű magyar szoprán évente kétszer is nagy gonddal és lelkesedéssel készíti fel hallgatóit az operavizsgákra. Ezek a produkciók – akár neves énekesek bevonásával – többször is előadhatók lesznek a megújuló kisteremben, ahol a zenekari árok és zsinórpadlás kialakításával megváltoztatott lehetőségeket többek között operajátszásra is kihasználja a műsorszervezés. Igaz, a színpad kicsi, az árok is az, tehát itt, mondjuk, Puccinit nyilván nem fognak előadni, de barokk repertoárt, vagy kifejezetten ide íródott, valamint redukált apparátussal ide alkalmazott kortárs operát nagyon is lehet.

Erősnek tűnő irány lesz a jazz is. Nem is csodálkozik ezen, aki tudja, hogy az Akadémián milyen kitűnő jazztanszak működik. És persze népzene szak. Ez a két tanszék egy-egy nagy koncerttel mutatkozik be az ősszel a Nagyteremben, de a két műfajból ezen túl is sorozatokat terveznek. A helyi sajátosság a népzenében az eredeti, autentikus vonal, inkább, mint a modernebb szemlélet, a jazzben pedig az akusztikusan megszólaló szólisták és kisegyüttesek világa.

Tehát egyedi, egyéni arculattal, de mégiscsak új szereplőként lép be a koncertszervezésbe a Liszt Akadémia Koncertközpont. Egy olyan piacra, ahol egyre nagyobb a verseny az egyre vékonyabb pénztárcájú közönségért. Csonka András mégsem fél a konkurenciától. Azt mondja, a többi helyszínnel nem mennek szembe egymással, inkább egyeztetnek, konzultálnak a programokról és a fellépő művészekről is. Másrészt, azért sem fél a jövőtől, mert szerinte a zene iránti érdeklődés változatlan. „Ha valami ingyenes, vagy nagyon olcsó, akkor ott rögtön megjelenik a közönség. Elég csak megnézni a Müpában megrendezett maratonokat, ahol a kilencszáz forintos jegyekkel dől a nép. És itt nem önmagában a kilencszáz forint a lényeg, hanem legalább annyira az, hogy az esemény valamiképpen más, mint egy normál, hétköznapi koncert. Ez nagy tanulság nekünk.”

Vagyis vonzó árat és érdekes programot kell kínálni, sok különlegességgel. A Zeneakadémián, mondja, nem lehet sokkolni a közönséget. Itt nem rendezhetnek klasszikus-zenei hangversenyt olyan világítástechnikai körülmények között, mintha valami rock-koncerten lennénk. De lehet más dolgokat kitalálni. Kell is, mert jó lenne becsalni azt a közönséget, amelyik odajár a szomszédba, a Király utca és a Liszt Ferenc tér környékének divatos kávézóiba és kocsmáiba. „Itt ülnek, egy lépésre tőlünk, csak be kell hozni őket.” De nyitni akarnak a huszadik századi és a kortárs zene felé is.

„Pontosan tudom, hogy ha műsorra tűzünk egy Stravinskyt, vagy ne adj isten Sosztakovicsot, akkor máris visszaesik a jegyeladási mutató. Pedig ezek gyönyörű zenék, ráadásul hallgathatók is. Mi itt elhatároztuk, hogy nem fogunk megijedni az újabb zenétől, a különlegességektől. Ki tűzne műsorra ritkaságokat, kevésszer hallható műveket, ha nem a Zeneakadémia? Magunk ellen dolgoznánk, ha mi is belemennénk abba az utcába, hogy csak azt játsszuk, amit a közönség szeret. Itt neveljük a zenészpalántákat, ha elzárjuk előlük a zeneirodalomnak egy fontos szeletét, akkor nem csak ők lesznek szegényebbek, hanem mi, mindannyian, amikor kiröppennek innen, és nem játszanak ilyen zenét. Többek között erre is keressük és meg is fogjuk találni a megoldást.”

Ugye sejtik, hogy Csonka András maga is szereti a kortárs zenét? Ő úgy mondja, mániákusan. „A Müpa programszerkesztésért felelős vezetőjeként nyilván tájékozódnom kellett. Ezért nagyon sok új zenét hallgattam. Nem csak kortársat, az újonnan feltűnő neveket is. Ügynökségektől, művészektől rengeteg lemezt kaptam. Ez nyolc éven át kitöltötte az életemet. És közben zenei mindenevő lettem. Ahogy múlik az idő, úgy mélyülök el egyre inkább, és a kedvencek listája állandóan változik. Három-négy éve azt mondtam volna, hogy a korai barokk repertoárt szeretem a legjobban, de ma már sokkal közelebb van hozzám, mondjuk, Mahler, vagy a 20. század elejének zenéje. De nagyon sok kortárs könnyűzenét is hallgatok. Olyasmiket is, amiket a kutya nem ismer, egyetlen rádió nem játszik, de én ott is nagyon kiélezett füllel próbálom felfedezni, hogy kik azok az előadók, akiket érdemes hallgatni. És talán idehozni.”

Soha nem tanult zenét, nem játszik egyetlen hangszeren sem, de amióta az eszét tudja, hangversenyre jár. „Egyszerűen csak szeretem a zenét, de nem zenésznek születtem, menedzser alkat vagyok.” Annak is tanult, kulturális menedzsernek, bár ezt a tárgyat akkor még népművelésnek hívták, és a Bölcsészkaron oktatták. A másik diplomáját lengyel nyelv és irodalomból szerezte, azt mondja, azért, mert annak idején, a nyolcvanas években, a lengyel kultúra hallatlanul izgalmas volt. Hobbija a kertészkedés. Imád ültetgetni, metszegetni, a kertben dolgozni, és boldog, ha a srácaival kirándulhat, vagy biciklitúrára indulhat a Pilisben. Erre, meg a kertre persze csak a hétvégeken jut idő.

Hogy mondta a rektor úr? Csonka András a jövő embere. Ez a jövő most éppen 2013. október 22-én, Liszt Ferenc születésnapján kezdődik, amikor megkezdi működését a Liszt Akadémia Koncertközpont és kinyitja kapuit a felújított Zeneakadémia. A programokról a cikk megjelenését követő napokban jelennek meg az első részletes beszámolók.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.