KÉPES MAGYAR

ZENETÖRTÉNET

2., bôvített kiadás

Szerkesztette Kárpáti János

Rózsavölgyi, 2011

A kötet angol kiadásának címlapja

 A Ké­pes ma­gyar ze­ne­tör­té­net cí­mû könyv  elsô ki­adá­sá­nak elôszavát 2004 márci­u­sá­ban, míg a má­so­di­két 2011 ja­nu­ár­já­ban zár­ta Kár­pá­ti Já­nos. Ha­mar meg­ér­ke­zett a má­so­dik ki­adás, ennek oka egy­részt min­den bi­zon­­nyal az elsônek kiemel­ke­dô nép­sze­rû­sé­ge, más­részt pe­dig a ma­gyar ze­ne­tu­do­mány fo­lya­ma­tos elô­re­ha­la­dása. A kö­tet cél­ja - ahogy Kár­pá­ti Já­nos meg­fo­gal­maz­ta -, hogy a mû­velt ma­gyar tár­sa­da­lom ös­­sze­tet­tebb ké­pet al­kot­has­son a ma­gyar­or­szá­gi ze­ne­kul­tú­ra történetérôl. Ta­nul­mány­kö­tet, de egy­ben gaz­da­gon il­-luszt­­rált, ol­vas­má­nyos ki­ad­vány. A fe­je­ze­tek, bár nin­cse­nek tu­da­to­san ös­­sze­fûz­ve, még­is egy szin­te egye­nes vo­na­lú ma­gyar ze­ne­tör­té­ne­tet raj­zol­nak ki, an­nak tör­té­nel­mi és tár­sa­dal­mi hát­te­ré­vel együtt.

Mácsai Já­nos az elsô ki­adás­ról e lap ha­sáb­ja­in meg­je­lent re­cen­zi­ó­já­ban (Ezer év esz­­szen­ci­á­ja, 2005. ja­nu­ár) két kí­ván­sá­gá­nak adott han­got: szót emelt egy an­gol nyel­vû ki­adás ér­de­ké­ben, va­la­mint ja­va­sol­ta, hogy egy fe­je­zet­tel to­vább le­het­ne men­ni, nap­ja­ink ze­ne­éle­tét is be kel­le­ne mu­tat­ni. Öröm­mel ad­hat­juk hí­rül: kí­ván­sá­gai tel­je­sül­tek. Egy­részt Bernard Adams for­dí­tá­sá­ban meg­szü­le­tett az an­gol ki­adás: Music in Hun­ga­ry. An Illustrated History. Más­részt a kö­tet
20. szá­za­di ré­sze kibôvült: Da­los An­na va­do­na­túj ta­nul­mányt írt, míg Batta And­rás  a ma­gyar elôadómûvészetrôl szó­ló fejezete a 2010-es ese­mé­nye­kig bôvült. En­nek meg­fe­le­lôen bôvült a rend­kí­vül hasz­nos bib­li­og­rá­fia is, 2011-ben meg­je­lent kö­te­te­ket is ta­lá­lunk a lis­tá­ban. Mácsai írá­sa már be­mu­tat­ta az elsô ki­adást, így re­cen­zi­óm­ban rész­le­te­seb­ben csak a má­so­dik ki­adás új­don­sá­ga­iról számolok be.

Vé­gig­kí­sé­ri a kö­te­tet a ze­ne ne­he­zen meg­ha­tá­roz­ha­tó nem­ze­ti ho­va­tar­to­zá­sá­nak kér­dé­se. Tallián Ti­bor kö­tet­nyi­tó ta­nul­má­nya (Be­ve­ze­tés: Ze­ne­tör­té­ne­tek a ré­gi Ma­gyar­or­szág­ról) ép­pen ezt vizs­gál­ja. Már az elsô pél­dá­ja a prob­lé­ma kö­ze­pé­be ta­lál: Ivan Zajc Nikola ­^ˇSubi´c Zrinjski cí­mû ope­rá­ja 2000-ben a Ma­gyar Ál­la­mi Ope­ra­ház szín­pa­dán hor­vát nem­ze­ti ope­ra­ként hang­zott el - mi­köz­ben a „hor­vát rö­göt" védô cím­sze­replôt a Drá­vá­tól észak­ra Zrí­nyi Mik­lós né­ven, a „ma­gyar rög" védôjeként is­me­rik... A mai Ma­gyar­or­szág te­rü­le­tén kí­vül szü­le­tett Dopp­ler fi­vé­rek, Liszt, Mosonyi és Bar­tók sze­mé­lyén ke­resz­tül Tallián be­mu­tat­ja azo­kat a tör­té­nel­mi sa­já­tos­sá­go­kat, ame­lyek ne­he­zí­tik a ma­gyar ze­ne nem­ze­ti - vagy föld­raj­zi? - ho­va­tar­to­zá­sá­nak meg­íté­lé­sét. Va­ló­ban, el­gon­dol­kod­ta­tó, hogy ki miért minôsül magyar zeneszerzônek: az egy­ko­ri or­szág­ha­tár­okon be­lül, de a ma­i­a­kon kí­vül szü­le­tett, majd év­ti­ze­de­ken át nyu­ga­ton élô Li­ge­ti György, a 44 éves ko­rá­ig - édes­ap­ja ré­vén - ma­gyar ál­lam­pol­gár Schönberg Ar­nold, a nem­ze­ti ho­va­tar­to­zás szem­pont­já­ból nap­ja­in­kig is ide-oda rán­ga­tott Liszt Fe­renc, vagy a ma­gyar her­ce­gi szol­gá­lat­ban év­ti­ze­de­ket eltöltô Haydn Jó­zsef... Örök kér­dés.

A ma­gyar ze­nei „ôstörténet" két fe­je­zet­ben ke­rül be­mu­ta­tás­ra. Az elsô ki­adás óta el­hunyt Kaba Me­lin­da a föld­raj­zi­lag a Du­na és a Ti­sza vi­dé­ké­hez tar­to­zó óko­ri ze­nei em­lé­ke­ket vet­te sor­ra (A Kár­pát-me­den­ce a hon­fog­la­lás elôtt), míg a kö­te­tet szerkesztô Kár­pá­ti Já­nos az elsô nem­ze­ti­leg ma­gyar­nak vélt - vagy leg­alább­is ítélt - dal­lam le­gen­dá­ját mu­tat­ja be („Symphonia Hungarorum" - Szent Gel­lért püs­pök le­gen­dá­ja).

Dobszay Lász­ló is a kö­tet azon szereplôi kö­zé tar­to­zik, akik már nin­cse­nek köz­tünk. Az ô és Szendrei Jan­ka ál­tal meg­fo­gal­ma­zott Ma­gyar gregoriánum cí­mû ta­nul­mányt ol­vas­va a ma­gyar ze­nei élet­ben ki­fej­tett tu­do­má­nyos, pe­da­gó­gi­ai és elôadómûvészi mû­kö­dé­sük „prog­ram­jai" vi­lág­la­nak ki: az is­ko­lá­zás, amely a „ze­né­vel va­ló tu­da­tos vi­szonyt" ta­ní­tot­ta, „s ugyan­ak­kor ki­mû­vel­te a di­ák ének­tech­ni­ká­ját, me­mó­ri­á­ját pe­dig dal­la­mok szá­za­i­val gaz­da­gí­tot­ta" (30.), va­la­mint a gre­go­ri­án for­rás­ku­ta­tás és a nép­ze­nei ha­gyo­mány is­me­re­te: „a kö­zép­ko­ri ma­gyar ze­ne­kul­tú­rá­nak iga­zá­ból két te­kin­té­lyes ta­nú­ja van: a gre­go­ri­án kó­de­xek együt­­te­se és a nép­ze­ne kö­zép­ko­ri ha­gya­té­ka." (42.)

Ma­gyar­or­szág 1686 elôtti vi­lá­gi ze­né­jét négy fe­je­zet­ben is­mer­het­jük meg: Szekeres-Farkas Már­ta A ki­rá­lyi ud­va­rok ze­né­jét, Papp Gé­za A tö­rök hó­dolt­ság kró­ni­ká­sa­it, Ki­rály Pé­ter pe­dig Bak­fark Bá­lint mun­kás­sá­gát mu­tat­ja be (Egy nem­zet­kö­zi hí­rû vir­tu­óz Ma­gyar­or­szág­ról: Va­len­tin Bak­fark), míg A re­for­má­ció és az el­len­re­for­má­ció kor­sza­ká­nak zenéjérôl Fe­ren­czi Ilo­na írt. A ta­nul­mányok­ban fon­tos sze­re­pet ját­szó tör­té­nel­mi hát­tér  ala­pos is­mer­te­té­se kü­lö­nö­sen ér­tékes­sé te­szi sze­münk­ben az ebbôl a kor­szakból kiemelkedô vir­­tu­óz lantmûvész-zeneszerzôt.

A 18. szá­za­di ma­gyar ze­ne­tör­té­net­tel két fe­je­zet fog­lal­ko­zik: Sas Ág­nes Az Es­ter­házy her­ce­gi ud­var ze­né­jét is­mer­te­ti, Far­kas Zol­tán írá­sa (A ma­gyar­or­szá­gi vá­ro­sok ze­né­je a 18. szá­zad­ban) pe­dig „work-in-progress" jel­le­gû ku­­ta­tás­ra en­ged kö­vet­kez­tet­ni: szin­te ér­zô­dik az új for­rá­sok re­mé­nyé­ben élô ku­ta­tó iz­gal­ma, mi­kor Istvánffy Be­ne­dek kom­po­zí­ci­ó­i­ról ír (110.).

A ma­gyar ze­né­hez szer­ve­sen hoz­zá­tar­to­zik a tánc, így ke­rült a kö­tet­be Fel­föl­di Lász­ló és Papp Gé­za kö­zös ta­nul­má­nya (Ma­gyar tán­cok - az ungarescától a csár­dá­sig). A fenn­ma­radt írá­sos és ké­pi for­rá­so­kat nép­raj­zi hi­te­les­ség szem­pont­já­ból is elemzô szö­veg­ben kü­lö­nö­sen meg­mo­so­lyog­ta­tó an­nak a je­le­net­nek a le­írá­sa, ami­kor Esz­ter­gom 1595-ös ost­ro­ma­kor „egy haj­dú és két zász­ló­tar­tó be­ug­rott a vár ár­ká­ba s ott a tö­rö­kök leg­he­ve­sebb tü­ze­lé­se köz­ben a haj­dú­tán­cot jár­ták. Az em­ber azt hin­né, hogy la­ko­da­lom­ban és nem há­bo­rú­ban van." (132.)

A hos­­szú 19. szá­zad­dal hat fe­je­zet fog­lal­ko­zik. Tallián Ti­bor má­so­dik ta­nul­má­nyá­ban (Nem­ze­ti szín­ház - nem­ze­ti ope­ra) külön­bö­zô szem­pont­ok­ból tár­gyal­ja a ma­gyar ope­rai élet kez­de­te­it, Eckhardt Má­ria pe­dig Liszt Fe­renc­nek az el­múlt év­ben so­kat em­le­ge­tett ma­gyar­sá­ga mel­lett tör lán­dzsát (Liszt Fe­renc a ma­gyar ze­ne út­ján). A 19. szá­zad pezsgô mû­ze­nei éle­tét Szerzô Ka­ta­lin mu­tat­ja be (Ze­nei élet a du­a­liz­mus ko­rá­ban), míg a mû­ze­ne má­sik ol­da­lá­ra kö­ze­lít Sárosi Bá­lint, aki a Ci­gány­ze­né­szek - ma­gyar né­pi­es ze­ne cí­mû fe­je­zet­ben tisz­te­let­re mél­tó ala­pos­ság­gal rak ren­det a ci­gány­ze­ne, nép­ze­ne, né­pi­es ze­ne és más fo­gal­mak ka­val­kád­já­ban.

Batta And­rás Tallián Ti­bor­hoz ha­son­ló­an két ta­nul­mán­­nyal sze­re­pel a kö­tet­ben, az el­sô­ben a mú­zsák ne­ve­let­len gyer­me­két, A Mo­­nar­chia oszt­rák-ma­gyar ope­rett­jét mu­tat­ja be. Sebô Fe­renc A pa­raszt­mu­zsi­ka fel­fe­de­zé­se cí­­mû fe­je­ze­tét lo­gi­ku­san kö­ve­ti Som­fai Lász­­ló Bar­tók Bé­lá­ról szó­ló ta­nul­má­nya  (A 20. szá­zad leg­na­gyobb­jai kö­zött: Bar­tók Bé­la), va­la­mint Eôsze Lász­ló Ko­dály Zol­tán élet­mû­vét nem­ze­ti jel­leg szem­pont­já­ból vizs­gá­ló írá­sa (Nem­ze­ti jel­leg - egye­te­mes ér­ték: Ko­dály Zol­tán).

Mint már em­lí­tet­tük, Da­los An­na Egy má­sik 20. szá­zad cím­mel tel­je­sen új fe­je­ze­tet írt. Kitûnô át­te­kin­tést kap­ha­tunk a ta­nul­mány ol­va­sá­sa­kor a 20. szá­zad ma­gyar zene­szer­zôi­­rôl, Bar­tók és Ko­dály kor­tár­sa­i­tól (Doh­ná­nyi Ernô, Weiner Leó, Lajtha Lász­ló) egé­szen nap­ja­in­kig (Jeney Zol­tán, Vidovszky Lász­ló, Sáry Lász­ló). Va­ló­ban hi­ány­zott ez a fe­je­zet az elsô ki­adás­ból, hi­szen ma már ké­pet kell tud­nunk al­kot­ni az el­múlt szá­zad má­so­dik fe­lé­nek ma­gyar zeneszerzésérôl is. Így jut­ha­tunk csak el olyan alapvetô és ta­lá­ló meg­fo­gal­ma­zá­so­kig, mint ami­lyet Da­los An­na Kurtágról szól­va ír: „Kurtág ze­né­je po­kol­já­ró ze­ne: ele­men­tá­ris erôvel nyil­vá­nul meg ben­ne egy­faj­ta ma­kacs, aka­dá­lyo­kat nem tûrô köz­lés­vágy, mi­köz­ben ki­sik­lik min­den ha­gyo­má­nyos elemzô meg­kö­ze­lí­tés alól." (267.)

Ez a ta­nul­mány zár­ja le a kö­tet­ben a ma­gyar ze­ne­szer­zés be­mu­ta­tá­sát, így az elôz­mé­nyek után szer­ve­sen he­lyez­ke­dik el a Vi­dov­szky Lász­ló­tól idé­zett mon­dat: „Min­den ze­ne a ha­gyo­mány­ban gyö­ke­re­zik. A leg­szo­kat­la­nabb al­ko­tás­nak is fel­té­te­le a ha­gyo­mány je­len­lé­te, kü­lön­ben csak ku­ri­ó­zum ma­rad. Más­részt vi­szont a ha­gyo­mányt nem ôrizni kell, ha­nem él­ni ve­le; csak ak­kor le­het ele­ven, ha nap­ról nap­ra új­ra­­termelôdik; csak így, új­já­al­kot­va ké­pes a ze­ne foly­to­nos­sá­gát biz­to­sí­ta­ni." (268.) Da­­los An­na ta­nul­má­nyá­nak vé­gén meg­fo­gal­maz­za „a 20. szá­za­di ma­gyar ze­ne­szer­zés legfôbb tö­rek­vé­sét: egy olyan ze­nei stí­lus meg­te­rem­té­sé­nek szán­dé­kát, amely egy­szer­re eu­ró­pai mó­don kor­sze­rû és nem­ze­ti ér­te­lem­ben ha­gyo­má­nyos, és így ze­nei vi­lá­ga ha­son­lít­ha­tat­la­nul ere­de­ti." (271.)

Batta And­rás má­so­dik ta­nul­má­nya (A vi­lág­­hí­rû ma­gyar ze­nei elôadó-mûvészet) jelentô­sen át­ala­kult az elô ki­adás­hoz ké­pest. Az új ver­zi­ó­ban csak az elôadómûvészetre, an­nak ma­gyar­or­szá­gi is­ko­lá­i­ra kon­cent­rál a szer­zô, aki a je­len írás cí­mé­ben idé­zett re­mény­kel­tô kér­dés után a Ze­ne­aka­dé­mia rek­to­ra­ként ma­ga­biz­to­san je­lent­he­ti ki: „a vi­lág­hí­res ma­gyar ze­ne és ze­nei kép­zés jövôje re­­mény­tel­jes­nek mond­ha­tó." (293.) A fény­ké­pek­kel gaz­da­gon il­luszt­rált fe­je­zet­ben sor­ra ve­szi azo­kat a hang­sze­res és éne­kes elô­adókat és kar­mes­te­re­ket, aki­ket Ma­gyar­or­szág adott a nagy­vi­lág­nak a 20. szá­zad­ban. Ép­pen ez a pom­pás név­sor biz­tat­ja ar­ra a re­mény­ség­re je­len so­rok író­ját, hogy a Batta ál­tal „ti­pi­kus ma­gyar mû­vész­sors­nak" ne­ve­zett, Re­mé­nyi Ede pél­dá­ján be­mu­ta­tott élet­pá­lya - ami­kor a ma­gyar ze­nész ha­zai pá­lya­kez­dés után kül­föld­re megy, és on­nan vi­lág­hí­rû mû­vész­ként tér ha­za (273.) - nem ma­rad ál­ta­lá­nos ér­vé­nyû. A vál­to­zat­lan for­má­ban mel­lé­kelt két CD is bi­zo­nyít­ja a ma­gyar elôadómûvészet szín­vo­na­lát, ugyan­ak­kor a kö­tet­hez jól kap­cso­lód­va hang­zó pél­dák­kal is il­luszt­rál­ja a kö­te­tet.

A Ké­pes ma­gyar ze­ne­tör­té­net na­gyon ér­té­kes ki­ad­vány, a ben­ne szereplô ta­nul­má­nyok, a tu­do­má­nyos hát­tér és a gaz­dag kép­anyag mél­tán rep­re­zen­tál­ja a ma­gyar ze­ne­tör­té­ne­tet. Örömteli hír és elismerés a zenetudós szakmának, hogy a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 2012-es vándorgyűlésén, Győrött a Fitz József-díjjal kitüntetett három könyv között lehet. Kár, hogy né­hány hi­ba csú­szott a kö­tet­be a szer­kesz­tés so­rán, ta­lá­lunk fej­jel le­fe­lé be­ke­rült ké­pet (159.), de a nem­ze­ti ope­rá­ról szó­ló fe­je­zet vé­gét és Bar­tók egyik kéz­ira­tát (242.), va­la­mint a bib­li­og­rá­fia né­hány té­te­lé­nek he­lyes for­má­ját is az elsô kö­tet­ben kell ke­res­nünk.

Mind­ezek a hi­bák azon­ban nem csök­ken­tik túl­zott mér­ték­ben a könyv ér­té­két, egy újabb ki­adás­ban ja­vít­ha­tók. Mácsai Já­nos kí­ván­sá­ga­it meg­idéz­ve meg­pró­bá­lok én is tel­he­tet­len len­ni: ha az ope­rett meg­je­len­he­tett a kö­tet­ben, a 20. szá­zad elsô fe­lé­nek szó­ra­koz­ta­tó ze­né­je, vagy akár a ma­gyar jazz is he­lyet kap­hat­na egy, a ma­gyar zenetörténetrôl szó­ló ki­ad­vány­ban. S mi­ért ne le­het­ne har­ma­dik ki­adás? Szenci Mol­nár Al­bert zsol­tá­ros­köny­ve öt év alatt há­rom ki­adást is meg­ért...