Két kilométernyi polc között

Beszélgetés Gádor Ágnessel a Zeneakadémia könyvtárának igazgatójával

Szerző: Mikes Éva
Lapszám: 2012 szeptember

Gádor Ágnes - Felvégi Andrea felvétele

 

   

Be­szél­ge­té­sünk­kor még igaz volt az alcím, az­óta meg­tör­tént, ami­re szá­mí­ta­ni le­he­tett: jú­li­us el­se­jé­tôl egy meg­bí­zott igaz­ga­tó vet­te át a he­lyét, de a fo­lyó ügye­ket még ô vi­szi és mun­ká­it foly­tat­ja. Így kétszeresen is ak­tu­á­lis lett az in­ter­jú.

- Ho­gyan kez­dô­dött?

- Az el­sô kon­cert­él­mé­nyem­re öt­éves ko­rom­ból em­lék­szem: gyer­mek­kó­rus­ok szól­tak és a Pé­ter és a far­kas, Mé­szá­ros Ági­val mint nar­rá­tor­ral. At­tól kezd­ve azt mond­tam, én is ilyen kó­rus­ban aka­rok éne­kel­ni, de há­rom évet vár­nom kel­lett, mert csak 8 éve­se­ket vet­tek föl.

- Az­óta is kó­rus­tag.

- Öt évig éne­kel­tem a Ván­dor Kó­rus­ban, 16 éve va­gyok a Gold­mark Kó­rus­ban, 50 évig éne­kel­tem a Szil­ágyi Nôi Kar­ban.

- A Szil­ágyi Er­zsé­bet Gim­ná­zi­um­ba járt.

- Igen. Nagy sze­ren­csé­vel, mert há­rom évig ta­ní­tott még Szto­ja­no­vits Adrienne, az­tán jött Katanics Má­ria, aki­vel meg­csi­nál­tuk a ka­ma­ra­kó­rust. Ve­lük egé­szen az öt­ven­éves ju­bi­le­u­mig éne­kel­tem. Azt vál­tot­ta a Goldmark, ami egy egé­szen más vi­lág, nem­csak azért, mert ve­gyes kar, ha­nem mert az Or­szá­gos Rabbiképzô-Zsidó Egye­­tem kó­ru­sa.

- Eh­hez ké­pest böl­csész­kart vég­zett. Hogy­hogy nem kar­ve­ze­tés­re ment az Aka­­dé­mi­á­ra?

- Elô­ször is éve­kig se­ho­vá sem me­het­tem, mert volt egy ha­tal­mas x a szár­ma­zá­si ro­va­tom­ban, en­nek hos­­szú tör­té­ne­te van. Ak­ko­ri­ban ös­­sze­sen két hely­re le­he­tett je­lent­kez­ni, de csak ak­kor, ha az egyik fô­is­ko­la mû­vé­sze­ti volt. A kar­ve­ze­tést cé­loz­tam meg, úgy, hogy egy év alatt el­vé­gez­tem a tel­jes konzis anya­got, né­mi se­gít­ség­gel, de nagy­já­ból egye­dül. Úgy vél­tem, ha le­het két hely­re, ak­kor le­gyen egy biz­ton­sá­gi tar­ta­lék, és mi­vel ak­ko­ri­ban könyv­tár­ban dol­goz­tam, gon­dol­tam, az jó lesz egy­nek, így fel­vé­te­liz­tem könyv­tár-föld­rajz szak­ra. Köz­ben a kar­ve­ze­tés fel­vé­te­lit is meg­csi­nál­tam, de ép­pen fö­löt­tem húz­ták meg a pont­szá­mot. Mi­vel a TTK-ra föl­vet­tek, ezt nem bán­tam an­­nyi­ra, gon­dol­tam, a ze­ne úgy­is meg­ma­rad ne­kem. Ak­kor vet­tem meg Eterna-lemezen az el­sô Dietrich Fischer-Dieskau fel­vé­telt, vé­gig­hall­gat­tam né­hány­szor, és azt mond­tam, vagy ilyen mu­zsi­kus le­szek - de ilyen nem le­he­tek -, vagy hagy­juk az egé­szet a csu­dá­ba. A jó­po­fa az volt, hogy itt ki­dob­tak az aj­tón, de hét év múl­va vis­­sza­jöt­tem az ab­la­kon.

- Nem is bán­ta meg, hogy nem a kar­ve­ze­tést vá­lasz­tot­ta?

- Én nem kó­rust akar­tam ve­zé­nyel­ni, ha­nem ta­ní­ta­ni. Szônyi ta­nár­nô azt mond­ta, nem va­gyok ve­ze­tô egyé­ni­ség. Le­het, hogy ez az igaz­ság. Ne­kem a ta­ní­tás volt a min­de­nem, de egyet­len ta­ná­ri szak­kal nem si­ke­rült el­he­lyez­ked­nem, így vé­gül egy vé­let­len foly­tán eb­be a könyv­tár­ba ke­rül­tem, ahol leg­alább ta­lál­ko­zott a könyv­tár szak meg a ze­ne.

- Fog­lal­ko­zott kiállításszervezéssel és ha­son­lók­kal: az még ko­ráb­ban tör­tént?

- Igen, az egye­tem elôtt. Egy évig dol­goz­tam ze­ne­mû­bolt­ban, majd az Ál­la­mi Könyv­ter­jesz­tô­nél ké­szí­tet­tem elô ki­ál­lí­tá­so­kat.

- A szü­lei fog­lal­koz­tak ze­né­vel?

- Apám na­gyon jól zon­go­rá­zott, egyéb­ként mér­nök volt. Ren­ge­teg négy­ke­zest ját­szot­tunk. Anyám he­ge­dül­ni ta­nult, de vé­gül ma­te­ma­ti­ka­ta­nár lett.

- Nem járt ze­nei ál­ta­lá­nos­ba?

- Ak­ko­ri­ban olyan még nem is volt. De a Szil­ágyi­ban in­dult meg az el­sô ön­kép­zô­kör '45 után, ahol az el­sô elô­adást én tar­tot­tam Schu­­bert-da­lok­ról. Pe­dig ak­kor még nem is is­mer­tem Fischer-Dieskaut. Va­la­mi még­is ép­pen eh­hez von­zott. Egy­szer egy kar­ve­ze­tôs lán­­nyal az egyik te­rem­ben Schu­bert-da­lo­kon dolgoztunk, ô éne­kelt, én zon­go­ráz­tam. Be­jött Kistétényi Me­lin­da. Meg­állt, hall­ga­tott min­ket. Mi nem lát­tuk. Ami­kor vé­ge lett, meg­kér­dez­te, mi­ért nem let­tem zon­go­ra­kí­sé­rô. De nem tud­tam elég jól ját­sza­ni, mert nem gya­ko­rol­tam ele­get, in­kább blat­tol­tam.

- Ho­gyan ke­rült a Ze­ne­aka­dé­mia könyv­tá­rá­ba? Ho­gyan „má­szott be az ab­la­kon"?

- Forrai Mag­di szólt, hogy van egy üres hely. Tallián Ti­bor dol­go­zott itt ad­dig, aki Herder-ösztöndíjjal ki­ment egy év­re Bécs­be, és nyílt ti­tok volt, hogy nem ide jön vis­­sza, ha­nem a Ze­ne­tu­do­má­nyi In­té­zet­be. Így ke­rül­tem ide. Ez 1971 vé­gén tör­tént, ta­valy volt 40 éve.

- És eb­bôl az al­ka­lom­ból nyug­díj­ba is vo­nult.

- Igen. Az­óta négy­órás­ként dol­go­zom csak.

- Le­het va­la­ki négy­órás­ként igaz­ga­tó?

- Igen, és elv­ben ma­rad­ha­tok, mert nyug­díj mel­lett nincs kor­ha­tár. A ve­ze­tô­sé­gen mú­lik.

- Ma­rad­na?

- Igen. Van még mit csi­nál­nom. Pub­li­ká­ci­ó­ra vá­rnak mun­ká­im, pél­dá­ul en­nek a könyv­tár­nak a tör­té­ne­te a kez­det­tôl 2005-ig. Van egy hi­he­tet­le­nül ér­de­kes le­vél­gyûj­te­mény itt a Mihalovich-hagyatékból, 1920-ból, ami­vel ed­dig nem­igen fog­lal­ko­zott sen­ki. Most fog­tam ne­ki, hogy el­ol­vas­sam. Ez mint­egy 300 le­vél­író kö­zel 1400 le­ve­le. Egy­szer sor­ba rak­tuk, a Mah­ler-le­ve­le­ket ki­bo­ga­rász­tuk, és 11-et meg­je­len­tet­tünk a Ma­gyar Ze­né­ben Batta And­rás­sal, aki ak­kor egy­éves ösz­tön­díj­jal volt itt. 22 Brahms-le­ve­let pe­dig az oszt­rák Brahms Társasággal pub­li­kál­tam. De nagy kin­csek rej­le­nek még itt. Most pró­bá­lom köz­re­ad­ni Vavrinecz Ve­ro­ni­ká­val, a gyô­ri Richter Archívum ve­ze­tô­jé­vel a har­minc­egy­ne­hány Hans Richter-levelet. Tallián Ti­bor­ral 54 is­me­ret­len Goldmark-levelet ter­ve­zünk köz­re­ad­ni. Nem kön­­nyû, mert Goldmark szin­te ol­vas­ha­tat­la­nul írt. Meg azért sem, mert ke­vés a pénz a pub­li­ká­lá­sok­ra. Ki ad ma ilyes­mi­re pénzt? Vagy a könyv­tár tör­té­ne­tét be­mu­ta­tó 350 ol­da­las könyv­re. Pe­dig ab­ban olyan cse­me­gék rej­le­nek, hogy pél­dá­ul miképp ke­rült ide az el­sô Mo­zart, Schubert Összkiadás. Fe­renc Jó­zsef sze­mé­lyes aján­dé­ka volt! A '45 utá­ni ide­o­ló­gi­ai tisz­to­ga­tás tör­té­ne­te sem ér­dek­te­len, ami­kor le­sö­pör­ték a ze­ne­mû­bol­tok pol­ca­it, vagy hogy a kez­de­ti pár szek­rény­tôl mi­lyen út ve­ze­tett a könyv­tá­rig. Az el­sô iga­zi könyv­tá­ros Sereghy Elem­ér volt, azu­tán Prahács Mar­git, majd Kár­pá­ti Já­nos kö­vet­ke­zett.

- Ön csak a ne­gye­dik igaz­ga­tó te­hát?

- Igen. Sereghy itt lett ros­szul, itt halt meg.

- Er­re mond­ják, hogy szép ha­lál. Szép he­lyen. Ami­kor ide­ke­rült, már Kár­pá­ti Já­nos volt az igaz­ga­tó.

- Igen, ô 1961-tôl 2005-ig csi­nál­ta, 44 évig.

- És Ön is 41 éve van már itt. Ez ilyen bé­kés mun­ka­hely?

- A ket­tônk pá­lyá­ja nem ha­son­lít­ha­tó ös­­sze, mert ô igaz­ga­tó­nak jött ide, és vé­gig ak­ként dol­go­zott, én tu­do­má­nyos mun­ka­társ­ként kezd­tem, az­tán fô­mun­ka­társ let­tem, majd igaz­ga­tó­he­lyet­tes és hét éve igaz­­ga­tó. Jobb hí­ján.

- Ezt hogy ér­ti?

- Nem akar­tam az len­ni.

- Mi­ért, nem jó do­log?

- De, na­gyon. Csak ne­kem nem va­ló. Az ad­mi­niszt­rá­ció, a rep­re­zen­tá­ció nem az én vi­lá­gom. A ku­ta­tás és a mun­ka ez­zel a remek csa­pat­tal, ami ki­ala­kult, az iga­zán lel­ke­sí­tô. És elég bé­kés.

- Egy ret­te­ne­te­sen szakmaiatlan kér­dés: és mi a fel­adat? Meg kell ren­del­ni a köny­ve­ket, kot­tá­kat, ki­rak­ni a polc­ra, az ol­va­sók meg le­ve­szik. Kész.

- Elô­ször is: tud­ni kell, mit kell ren­del­ni. Az­tán ki kell rá har­col­ni a pénzt.

- Ez ré­sze a ze­ne­aka­dé­mi­ai költ­ség­ve­tés­nek.

- Igen, de foly­ton el­vo­ná­sok súj­ta­nak min­ket. Min­den év­ben kér­nek tô­lünk egy el­vi költ­ség­ve­tést, amit az­tán vagy be­tar­ta­nak, vagy nem. Az utób­bi idô­ben in­kább nem. Na­gyok az el­vo­ná­sok, több tíz­mil­lió. 2005-ben, ami­kor igaz­ga­tó let­tem, má­jus­tól az ös­­szes be­szer­zést le­ál­lí­tot­ták. Egy könyv­tár pe­dig vagy vá­sá­rol, vagy meg­hal. Stag­ná­ló könyv­tár nem lé­te­zik. Van­nak olyan so­ro­za­tok, össz­ki­adás­ok, ame­lyek­kel nem le­het le­áll­ni, bár egy má­sik könyv­tár­ban ezt is meg­tet­ték. Egy le­xi­kont sem le­het ab­ba­hagy­ni az L be­tû­nél. Az össz­ki­adás­ok­ra na­gyon kell fi­gyel­nünk, ami ná­lunk van, sok eset­ben Ma­gyar­or­szág egyet­len pél­dá­nya. Ha itt sincs meg, ak­kor ki le­het men­ni ér­te Bécs­be.

- Kö­te­les pél­dányt nem kap­nak?

- Csak kot­tá­ból. Könyv­bôl nem. Egy­szer jót ki­a­bál­tam a kö­te­les pél­dány osz­tá­lyon emi­att, ami­kor meg­tud­tam, ki min­den­ki kap köny­vet, míg a Ze­ne­aka­dé­mia mint az or­szág leg­na­gyobb ze­nei gyûj­te­mé­nye, nem. Hát jó, vá­la­szol­ták, majd kö­rül­néz­nek. En­nek sok éve, sem­mi nem vál­to­zott.

- Az internet tér­hó­dí­tá­sá­val meg­vál­to­zott a könyv­tár sze­re­pe, funk­ci­ó­ja? Nem ér­he­tô el ott min­den?

- Szin­te sem­mi sem ér­he­tô el. És azt is ne­he­zen kép­ze­lem el, amint egy ze­ne­kar 80 tag­ja 80 mo­ni­tor­ról ját­szik.

- Ki le­het nyom­tat­ni a szó­la­mo­kat.

- A leg­több anya­got úgy te­szik föl, hogy le­tölt­he­tô, de nem nyom­­tat­ha­tó.

- Hogy ne le­he­tet­le­nít­sék el a kot­ta­ki­adást.

- Pon­to­san azért. A ma­gyar szer­zôi jo­gi tör­vény is na­gyon szi­go­rú: kot­tát nem en­ged má­sol­ni, egy ti­zen­ha­tod szü­ne­tet sem. Pró­bál­juk ezt be­tar­ta­ni, bár ha egy ta­nár­nak az órá­já­hoz, ta­ní­tás­hoz kell két ol­dal, azt meg­csi­nál­juk. Az internet el­sô­sor­ban a le­xi­ko­no­kat tud­ja ki­vál­ta­ni. Aki be­irat­ko­zik a könyv­tár­ba, an­nak ott­ho­ni hoz­zá­fé­rést is adunk a Grove Le­xi­kon­hoz, bi­zo­nyos adat­bá­zis­ok­hoz.  An­nál is in­kább, mert mi­ó­ta a Ze­ne­aka­dé­mi­á­ból át­me­ne­ti he­lyünk­re köl­töz­tünk, a het­ven­nél több hely két asz­tal­ra kor­lá­to­zó­dik.

- Volt en­­nyi számítógép is?

- Nem, de leg­alább le tud­tak ül­ni ol­vas­ni.

- Ho­gyan le­het most ki­szol­gál­ni az ol­va­só­kat?

- Úgy, hogy interneten le­ad­ják elô­re a ren­de­lé­sü­ket a ki­köl­csö­nö­zen­dô mun­kák­ról. Így kel­lett ki­ala­kí­ta­ni a rend­szert, mert itt elég ke­re­sô kom­pu­ter­nek sincs hely, a rak­tár meg há­rom eme­let­tel alat­tunk van.

- Mi a kö­vet­ke­zô fel­adat?

- A be­szer­zés után ál­lo­mány­ba kell ven­ni a köny­ve­ket vagy kot­tá­kat, ma már ez is szá­mí­tó­gé­pen tör­té­nik, az­tán cím­le­írás kö­vet­ke­zik, ami egy em­ber több­na­pi mun­ká­ja le­het pél­dá­ul egy ta­nul­mány­gyûj­te­mény ese­té­ben, majd rak­tár, köl­csön­zés. És ak­kor kö­vet­ke­zik a lé­nyeg, a kér­dés, hogy egy ze­nei könyv­tá­ros mi le­gyen: ze­nész vagy könyv­tá­ros? Az én vé­le­mé­nyem az, hogy elôbb le­gyen ze­nész, az­után könyv­tá­ros. Az utób­bi lé­nye­ge egy év alatt meg­ta­nul­ha­tó. Az elôb­bi komp­lex tu­dást igé­nyel. Meg­tör­tént, hogy va­la­ki olyan requiemet ke­re­sett, amely­ben Gloria té­tel van! Ilyen eset­ben hi­á­ba könyv­tá­ros va­la­ki - az ke­vés. Azt, hogy requiemben nem le­het Gloria, sem­mi­lyen könyv­tár sza­kon nem ta­nít­ják. És ha egy hall­ga­tó az­zal jön oda, hogy sem­mit nem ta­lál Alban Bergtôl, tud­ni kell, hogy azért, mert az A be­tû­nél ke­res­te. Az meg egy ötöd­éves ze­ne­szer­zô hall­ga­tó volt, aki meg­kér­dez­te: csak két Don Juan van a könyv­tár­ban? Hogy­hogy ket­tô? Hát a má­so­dik után már a Don Giovanni jön.

- Ezt, ugye, nem mond­ja ko­mo­lyan?!

- Ki­ta­lál­ni sem tud­nék ilyet. Kô­vé der­med­tünk, ami­kor egy ötöd­éves éne­kes Schu­bert Ady-da­la­it ke­res­te. Ilyen­kor a könyv­tá­ros azt hi­szi, ros­­szul hall, és azon gon­dol­ko­dik, me­lyik a na­gyobb baj, hogy egy éne­kes Schu­ber­tet nem tud­ja el­he­lyez­ni, vagy hogy egy ma­gyar egye­te­mis­ta Adyt. Vagy ha Berliôt ke­res va­la­ki Ber­li­oz he­lyett, mert ô tud fran­ci­á­ul. Akadnak meg­ol­dan­dó ese­tek.

- Ezek sze­rint szak­könyv­tá­ros kép­zés nem fo­lyik?

- Most in­dul egy ze­nei könyv­tá­ros kép­zés, az­az egy 30 órás ala­po­zó, ben­ne ze­ne­tör­té­net, szol­fézs. Mert mond­juk, kéz­be ka­pok egy szo­ná­ta­kö­te­tet, né­zem, jaj, hét ke­reszt, az va­jon mi le­het, eh­hez kell a szol­fézs.

- Mi­lyen nagy mun­ka fo­lyik most?

- A szá­mí­tó­gép­re vi­tel zaj­lik ál­lan­dó­an, ami ha­tal­mas mun­ka.

- Há­nyan dol­goz­nak?

- Itt, a köz­pon­ti könyv­tár­ban tí­zen va­gyunk, Szirányi Gá­bor a he­lyet­te­sem, a ku­ta­tó­könyv­tár­ban ket­ten, egyi­kük évek óta fi­ze­tés nél­kü­li sza­bad­sá­gon, a Liszt-hang­tár­ban egy em­ber csök­ken­tett mun­ka­idô­ben, a sa­ját, Sem­mel­we­is ut­cai hang­tá­runk­ban hár­man, ott egy ké­zi­könyv­tár is mû­kö­dik, a kecs­ke­mé­ti Ko­dály In­té­ze­t könyv­tár­ában hár­man.

- Nem nagy ap­pa­rá­tus.

- Ez fô­leg ak­kor lesz ke­vés, ha vis­­sza­köl­tö­zünk, mert ak­kor új­ra meg­nô a hall­ga­tó­szám, be­jön­nek a lyu­kas órák­on is, szin­te klub­élet ala­kul ki a könyv­tár­ban.

- Ku­ta­tás­sal nem­csak a ku­ta­tá­si osz­tá­lyon fog­lal­koz­nak, hi­szen Ön is ha­tal­mas ku­ta­tó­mun­kát vég­zett ed­dig is. Ez szin­te el­ke­rül­he­tet­len, ha ilyen kö­zeg­ben dol­go­zik va­la­ki.

- Ha va­la­ki na­gyon óva­tos, ak­kor el­ug­rik elô­le, de ha ki­csit is ér­dek­lô­dô, nem.

- Ön ren­ge­te­get pub­li­kált, köz­readásokat készített önál­ló­an és társ­szer­-
zôk­kel.

- El­sô­sor­ban in­téz­mény­tör­té­ne­tet. Nem­csak pub­li­kál­tam, ha­nem ren­ge­teg rá­dió­elô­adást tar­tot­tam a né­met dal­ról: fô­ként Schu­bert, Schu­mann da­la­i­ról. Az in­téz­mény­tör­té­ne­ti ku­ta­tá­sa­im Koesslerrel kez­dôd­tek. Tel­jes vé­let­len volt az is. Meg­je­lent egy ked­ves né­met há­zas­pár egy kis­lán­­nyal, a hölgy­rôl ki­de­rült, hogy Hans Koessler-leszármazott. Ak­kor jár­tak elô­ször Bu­da­pes­ten, és be­jöt­tek a Ze­ne­aka­dé­mi­á­ra, ahol a dédnagybácsi ta­ní­tott. Így kezd­tem ve­le fog­lal­koz­ni. Az­tán jött David Pop­per, akit azért vá­lasz­tot­tam, mert be­le­il­lik ab­ba a vo­nu­lat­ba, hogy Popper-Schiffer-Banda Ede, utób­bi a nagy­bá­tyám volt. Az­tán Szirányi Gá­bor­ral meg­csi­nál­tunk egy kis Ze­ne­aka­dé­mia-tör­té­ne­tet...

- Sôt egy egész so­ro­za­tot az épü­let­rôl és az in­téz­mény­rôl.

- Igen, majd jött a 125 éves év­könyv he­lyett a Nagy ta­ná­rok, hí­res ta­nít­vá­nyok, amit mi szer­kesz­tet­tünk, és az­óta Gá­bor is so­kat ku­tat. Én el­kezd­tem a do­ku­men­tum­gyûj­té­se­ket, majd a le­ve­lek ku­ta­tá­sát. Egy­szó­val a Ze­ne­aka­dé­mia szá­mom­ra be­lát­ha­tat­la­nul gaz­dag kin­cses­bá­nya. So­kat for­dí­tot­tam is, ami­re mos­ta­ná­ban szin­tén nincs pénz. A tel­jes Rin­get le­for­dí­tot­tam, azt ve­tí­tet­ték most a Wag­ner-na­po­kon.

- Ak­kor itt na­gyon meg­ta­lál­ta a he­lyét. Sze­ren­csés em­ber.

- Az va­gyok.

- Ele­ve is úgy kép­ze­li az em­ber,
hogy a könyv­tár iga­zi me­ne­dék, a bé­ke szi­ge­te.

- Van ben­ne va­la­mi. Az em­ber itt is tud küz­de­ni és mér­ge­lôd­ni, de ren­ge­teg jó van ben­ne. Kü­lön sze­ren­csénk, hogy mi va­gyunk a ze­nei fô­könyv­tár, nem kell al­kal­maz­kod­nunk más könyv­tá­ri ve­ze­tôk el­vá­rá­sa­i­hoz, aho­gyan a könyv­tá­rak ze­nei gyûj­te­mé­nyei ese­té­ben kell má­sok­nak.

- Mek­ko­ra a könyv­tár?

- A ku­ta­tó­könyv­tár anya­gá­val együtt mint­egy fél­mil­lió könyv és kot­ta, har­minc­ezer CD, DVD, ba­ke­lit­le­mez. Több mint két ki­lo­mé­ter a pol­cok hos­­sza. Ezért kell na­gyon pon­to­san dol­goz­ni.

- Az utód­lá­sá­ba be­le­szól­hat?

- Ed­dig még nem kér­dez­tek meg, de még ar­ról sem, hogy mit ír­ja­nak a pá­lyá­zat­ba, pe­dig, ahogy el­mond­tam, ide nem le­het csak úgy kí­vül­rôl bees­ni. Ne­kem van egy ki­tû­nô je­löl­tem. Pályáznia kell, ez lesz a módja.

- Ha esetleg nem tud maradni tovább négy órában, nyugdíjasként folytatja a kutatást?

- Feltétlenül. Tizenhét éves korom óta dolgozom, ezt nem tudom csak úgy abbahagyni, hacsak valami betegség el nem tipor.

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.