Micsoda éjszaka!

Bemutatkozik a Fesztiválzenekar kortárs zenét játszó együttese

Szerző: Petrányi Judit
Lapszám: 2012 szeptember
 

Szeptember 20-án ismét Midnight Music! A Budapesti Fesztiválzenekar újra éjféli koncertre várja a közönséget. Akik ott voltak a tavalyi, nagy sikerű rendezvényeken, már sejtik, hogy különlegességre számíthatnak. Az idén ráadásul nem egy, hanem két különböző koncertet játszik ezen a napon a Fesztiválzenekar. Egy estit, amelyen a BFZ 20. századi repertoárt és mai zenét játszó, új együttese Rácz Zoltán vezényletével Eötvös Péter, Ligeti György és Steve Reich egy-egy darabját mutatja be. És egy éjfélit, amikor a BFZ tavaly alakult barokk zenekara Vivaldi és Zelenka egy-egy művét adja elő, majd, és itt jön a meglepő fordulat, átadja helyét a korábbi, esti koncert előadóinak, és a barokk művek után Fejérvári Zoltán újra eljátssza Ligeti Zongoraversenyét. Micsoda este és éjszaka!

Magától értetődik, hogy a Fesztiválzenekar legújabb kisegyüttesének gondolata Fischer Ivántól származott. Köztudott, hogy az elmúlt száz év zenéjének elkötelezett híve: a BFZ  hangversenyein rendre megjelenik egy-egy 20. századi vagy kortárs mű, és a közelmúltban kifejezetten új zenei koncertekre is sor került. Mégis úgy érzi, hogy a jobb szó híján mainak nevezett zenének az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kell adni. Az előrelépéshez éppen a barokk együttes létrejötte készítette elő a terepet. Stefan Englert, a BFZ ügyvezető igazgatója azt mondja, annak kiegészítéseként született meg ez a másik, hogy így váljon kerekebbé, teljesebbé a zenekari profil.

Adta magát, hogy kik legyenek az új ensemble tagjai. „Fischer Iván nagyon jól ismeri a muzsikusait. Pontosan tudja, hogy a zenekarában kik játszanak szívesen és jól kortárs zenét. (Egyébként sokan.) Ez volt tehát a kiindulópont. Megkérdezett néhány zenészt, volt, aki boldogan igent mondott, volt, akit nem érdekelt a dolog. Akárcsak annak idején a barokk együttes esetében, így állt össze a csapat." Tegyük hozzá, kimondottan erre a koncertre, hiszen a felállás egyáltalán nem végleges, a mostani 18 muzsikus közül biztosan lesz, aki kimarad, mások pedig csatlakoznak, amikor a következő koncerten, márciusban, a Lakatos György vezényletével műsorra kerülő művek valószínűleg más hangszer-összeállítást igényelnek.

Az ensemble rendkívül rugalmas formáció, mondja a bemutatkozó koncertet vezénylő Rácz Zoltán, akinek meggyőződése, hogy a (két) kisegyüttes létrehozása szervesen  illeszkedik abba az innovatív gondolkodásmódba, amely a Fesztiválzenekart a kezdetektől jellemzi. És abban bízik, hogy más zenekarok is felismerik majd, hogy ez olyasmi, amibe érdemes energiát fektetni.

„A szimfonikus zenekar alapvetően a 19. század szülötte. Sem a korábbi darabokat, sem a későbbiek zömét nem ilyen méretű zenekarra írták. Az a repertoár, amelyet az Asko, az UMZE, vagy más ensemble-ok játszanak, a 20. század szülötte. Maga az ensemble változó összetételű formáció, amelyre a 20. században olyan hatalmas mennyiségű és kiváló minőségű repertoár jött létre, ami a szimfonikus zenekari repertoárnak minden szempontból méltó párja, és amivel foglalkozni kell."

Ez viszont megkívánja, hogy a zenészek új nyelvet vagy nyelveket sajátítsanak el. Rácz Zoltán úgy fogalmaz: a 20. század elejéig legfeljebb dialektusok voltak egy bizonyos stiláris korszakon belül, de a század második harmadától már új nyelvek is születtek. Ezeket meg kell tanulni, ami bizony a zenészekre is komoly feladatot ró. „A zene az egyik legcsodálatosabb művészet, mert teljesen anyagtalan, ugyanakkor nagyon sebezhető, mert tolmácsolásra van szüksége. A zenész a tolmács, és csak ha tökéletesen sajátította el a nyelvet, akkor várhatjuk el, hogy, mondjuk, a Rómeó és Júlia erkélyjelenetétől a közönség meghatódjon. Ha az előadó csak eldadogja, biztosan nem hatódik meg tőle senki."

Nyelvtanulás egy világhírű zenekarban? Igen. A Fesztiválzenekar repertoárja is döntően a 18-19. század zenéjéből és a 20. század első felének műveiből tevődik össze. Azok a zenészek, mondja Rácz Zoltán, akik az új feladatra vállalkoztak, új tapasztalatokra tesznek szert. „És a saját 20-25 éves gyakorlatomból leszűrve azt mondhatom, hogy ezek a tapasztalatok a  zeneirodalom más területein is segíteni fogják őket. A zenetörténetet ugyanis rendkívül jól meg lehet  érteni visszafelé, a jelen felől nézve. Tehát  ha az ember familiáris viszonyban van a 20. század második felével, egészen másképp látja mindazt, ami korábban született."

De ők fordítva, a régi felől érkeztek a mai  zenéhez... „Mindenki fordítva érkezett. Én is. Hatéves koromban kezdtem zongorázni, tízéves voltam, amikor az első ütőhangszert a kezembe vettem, és húszéves koromra alakult ki bennem, hogy a 20. századi repertoár lesz a kenyerem. Természetesen mindenki a hagyományok felől jön. De az egész biztos, hogy a 20. század zenéivel, zeneszerzőivel való foglalatosságnak köszönhetően az ember egészen másként tekint vissza a régebbi korok zenéjére. És ez szerintem hallatlanul egészséges és hasznos." Stefan Englert ezzel tökéletesen egyetért, és hozzáteszi, hogy igen, a két ensemble létrehozásával Fischer Ivánnak kifejezett célja volt a nagyzenekari munka tökéletesítése is.

Tegyük hozzá: Englert az ellenkező irányból érkezett. Gyerekkorában ő is tanult zongorázni, de nem volt türelme a gyakorláshoz, elég tehetségesnek sem érezte magát, és annyi minden más érdekelte. A filozófia mellett kötött ki. Csakhogy később a struktúrák és az absztrakt gondolkodás iránti érdeklődése visszahozta a zenéhez, a zene matematikájához, egészen Boulezig. De nem ragadt meg ott. Mozart vagy Beethoven muzsikáját ma ugyanúgy szereti, mint a jó kortárs zenét. Bármilyen jó zenét. Budapesten a zenekari igazgatói állást azért fogadta el, mert a világ egyik legjobbnak tartott zenei együttese hívta. De azért is, mert vonzotta Bartók, Ligeti, Eötvös és Kurtág hazájának fővárosa.

Mi a véleménye arról az ellentmondásról, hogy miközben Magyarország az elmúlt száz évben a világnak ennyi nagy zeneszerzőt adott, az újabb kor zenéjének elfogadottsága mégis fájdalmasan alacsony? Hogy egy rangos huszadik századi szerző nevének megjelenése a programban nagyságrendekkel veti vissza a jegyeladást? Miért ilyen konzervatív a magyar közönség? Nem, mondja Stefan Englert, itt sem konzervatívabb a közönség, mint bárhol másutt. Sőt! Bamberget hozza fel példaként, ahol korábban a szimfonikusokat igazgatta. Bamberg hetvenezres kisváros egy mezőgazdasági vidék kellős közepén. Az ottani közönség számára a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy a város egyébként világhírű és világjáró zenekara szinte kizárólag a jól ismert klasszikus-romantikus repertoárt játssza. Egészen Jonathan Nott érkeztéig. Az új fő-zeneigazgató radikálisan nyitott a 20. századi repertoár felé. Különösen sok Ligetit tűzött műsorra. Csodálkozva, értetlenül fogadták, de hat év elteltével már reklamáltak egy sajtótájékoztatón, hogy miért olyan kevés a Ligeti-mű a következő évad műsorán.

Kétségtelen, hogy sokkal több munkát, figyelmet, energia-befektetést igényel, ha egy zenekar rá akarja szoktatni a közönséget a számára új, huszadik századi repertoár elfogadására. De Rácz Zoltánnak meggyőződése, hogy ez járható út. „Az éjféli koncerttel például a BFZ bizonyosan olyan kört fog megmozdítani, amely, mint potenciális közönség, nagyon fontos lesz a következő évtizedekben."

Ez a kör leginkább a fiatalság. A tavalyi sikeres Midnight Concert publikumát a 18 és 30 év közötti korosztály alkotta. A Fesztiválzenekar közönségének átlagéletkora amúgy 50 és 55 év között van. Ez egyáltalán nem rossz, könnyen lehet, hogy az elmúlt évtizedek sok-sok gyermek- és ifjúsági hangversenyének köszönhetően is alacsonyabb, mint általában a szimfonikus zenekarok közönségének átlagéletkora. De Stefan Englert szerint a fiatalabbak megszólítására különösen alkalmas lehet az elmúlt száz év zenéje. Azt mondja, bőven akad átjárás. Stockhausen például óriási hatást gyakorolt a pop- és a techno-zenére.

A kortárs zene felé fordíthatja az ifjúságot a lázadás szelleme is. Rácz Zoltán szerint jól érezhető, hogy a fiatalok megint keresik a kanonizált kultúrától eltérő, új utakat. „Ráadásul nagyon biztonságos pillanatban történik mindez - teszi hozzá -, mert a huszadik századra már visszanézhetünk. Bizonyos szerzőkről tudjuk, hogy örökérvényűt írtak. Tudjuk. Azokat pedig játszani kell."

Kérdés, hogyan lehet megszerettetni a közönséggel a kortárs zenét. Megváltoztak a hallgatói szokások, érvel Rácz Zoltán. „Egy Reich- vagy Ligeti-darab előadásakor érdemes elgondolkodni azon, hogy mekkora szerepet adjunk a látványnak, vagy milyen módon aktivizáljuk a közönséget. Vagyis új típusú koncertekre van szükség."

A Fesztiválzenekar szeptember 20-i, éjszakai koncertjén egy-egy pohár bort is elfogyaszthatnak a székek helyett babzsákon ücsörgő fiatalok. Itt ugyanis elsősorban rájuk számítanak. Stefan Englert: „Időnként lazítani szeretnénk a hangversenyek merev keretein. Szeretnénk érzelmileg jobban bevonni a hallgatóságot, különösen a koncertek megszokott rituáléjától idegenkedő fiatalokat. Nem show-elemekkel, hanem megkérdőjelezhetetlen minőségű zenével. Ami pedig a kortárs zenét illeti, elképzelésünk lényeges pontja, hogy a hagyományos koncertprogramba illesztünk be egy-egy mai művet. Ki tudja? Ahogy az esti koncerten Ligeti segít megérteni Steve Reichet, az éjszakai hangversenyen Vivaldi is segíthet megérteni és megszeretni Ligetit. És ehhez talán hozzájárulnak a rendhagyó körülmények is."

Rácz Zoltán úgy fogalmaz, mert ő szereti a zenét a nyelvhez hasonlítani, hogy így tanuljuk meg a saját kortársaink nyelvét. De miért olyan fontos ez? „Hát miért olyan fontos beszélni egy nyelvet? Hogy szót érts valakivel. Hát ezért."

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.