Zá­po­roz­nak ránk a saj­tó­hí­rek a Ma­gyar Ál­la­mi Ope­ra­ház gyors ütem­ben zaj­ló át­szer­ve­zés­éről. A nagy­kö­zön­sé­get el­ső­sor­ban a ma­gán­éne­ke­sek el­bo­csá­tá­sa fog­lal­koz­tat­ja - ez a té­ma­kör még a magaskultúra iránt nem kü­lö­nö­seb­ben ér­zé­keny bul­vár­saj­tó in­ger­kü­szöb­ét is át­lép­te. Sok­kal ke­ve­sebb szó esik a más te­rü­le­te­ken zaj­ló le­épí­té­sek­ről, pe­dig ezek leg­alább ilyen ma­ra­dan­dó ér­té­ke­ket ve­szé­lyez­tet­het­nek.

Így van ez az Ope­ra­ház Ar­chí­vu­má­nak ese­té­ben is - leg­alább­is an­nak most el­bo­csá­tott ve­ze­tő­je, Wellmann Nó­ra sze­rint, aki jog­gal érez­he­ti ki­csit sa­ját gyer­me­ké­nek a gyűj­te­ményt. A Nem­ze­ti Szín­ház­ból és az Ope­ra­ház­ból szár­ma­zó anya­go­kat egy­aránt őr­ző em­lék­tár 24 év­vel ez­előt­ti mun­ká­ba ál­lá­sa­kor, mi­kor az ad­di­gi ve­ze­tő, a ki­vá­ló Staud Gé­za örö­ké­be lé­pett, rend­sze­re­zet­le­nül po­ro­so­dott a dal­szín­ház ta­nács­ter­mé­ben; az, hogy az Ar­chí­vum ál­lo­má­nya fel­dol­goz­va, önál­ló he­lyi­ség­ben, a mai for­má­já­ban ku­tat­ha­tó­vá vált, nagy­részt az ő ér­de­me. Hogy ezen „in­téz­mény az in­téz­mény­ben" mi­lyen fon­tos ré­szét ké­pe­zi a ma­gyar ze­ne­tör­té­net­nek, alig­ha szo­rul bi­zo­nyí­tás­ra: ami tár­gyi em­lék és do­ku­men­tum fenn­ma­radt az Ope­ra­ház el­múlt 128 évé­nek tör­té­ne­té­ből, ke­vés ki­vé­tel­lel meg­ta­lál­ha­tó e fa­lak közt, mely nem zár­vány, tit­ko­kat őr­ző rej­tek­hely az Ope­ra­ház­ban, ha­nem élő, na­pi szin­ten hasz­nált ku­ta­tó­bá­zis. Több ze­ne­tör­té­nész-ge­ne­rá­ció kép­vi­se­lői töl­tik itt nap­ja­i­kat, hogy mun­ká­juk­hoz, pub­li­ká­ci­ó­ik­hoz anya­got gyűjt­se­nek. Köz­tük Mikusi Esz­ter is, aki ép­pen az Ope­ra­ház szá­má­ra ké­szít mű­sor­fü­ze­te­ket ar­chív anya­gok fel­hasz­ná­lá­sá­val: „Az in­téz­mény szá­má­ra presz­tízs­kér­dés, hogy ezek a (két­nyel­vű) ki­ad­vány­ok tar­tal­mu­kat és ki­né­ze­tü­ket te­kint­ve is ní­vó­sak le­gye­nek: hogy gusz­tu­sos pa­pír­ra nyo­mott, szé­pen il­luszt­rált, mi­nő­sé­gi szö­ve­get kap­jon a ke­zé­be az az ér­dek­lő­dő, aki a be­lé­pő­je­gyen kí­vül a mű­sor­fü­zet­re is haj­lan­dó és ké­pes ál­doz­ni" - mond­ja. Eh­hez a mun­ká­hoz igen je­len­tős se­gít­sé­get nyújt a nem­zet­kö­zi vi­szony­lat­ban is fi­gye­lem­re mél­tó kri­ti­ka­gyűj­te­mény, mely nagy­já­ból 1889 óta szin­te hi­ány­ta­la­nul tár­ja elénk a szín­ház elő­adá­sa­i­ról meg­je­lent re­cen­zi­ó­kat, bí­rá­la­to­kat - vagy bár­mi­lyen más tí­pu­sú saj­tó­meg­je­le­nést. Épp az Ope­ra­ház kö­zön­sé­gét rö­vi­dít­he­ti meg, ha az át­ala­ku­lás nyo­mán ta­lán ne­héz­ke­seb­bé vá­lik a hoz­zá­fé­rés eh­hez a fan­tasz­ti­kus cikk­gyűj­te­mény­hez - em­lí­ti a fi­a­tal ku­ta­tó.

 Wellmann Nóra

Szacsvai Kim Ka­ta­lin, az MTA BTK Ze­ne­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­nek mun­ka­tár­sa, az Er­kel-össz­ki­adás két kö­te­té­nek köz­re­a­dó­ja az Ar­chí­vum­nak az Er­kel-ku­ta­tás­ban ját­szott pó­tol­ha­tat­lan sze­re­pé­re hív­ja fel a fi­gyel­met: „Itt ta­lál­ha­tó töb­bek kö­zött a Hu­nya­di Lász­ló nép­sze­rű Mária-cabalettájának át­hang­sze­relt, rö­vi­dí­tett vál­to­za­ta Er­kel au­tog­ráf kéz­ira­tá­ban, vagy, ugyan­csak a Hu­nya­di­ból, a Ma­gyar tánc (ké­sőb­bi ne­vén a Pa­lo­tás) leg­ko­ráb­bi par­ti­tú­rá­ja is. Au­tog­ráf utób­bi­ból nem ma­radt fenn, az Em­lék­gyűj­te­mény­ben ta­lál­ha­tó má­so­lat azért na­gyon ér­té­kes, mert ere­de­ti tu­laj­do­no­sa épp az a Campilli Fri­gyes nem­ze­ti szín­há­zi ba­lett­mes­ter volt, aki szin­te a kez­de­tek­től je­gyez­te a be­mu­ta­tó után pár év­vel be­ik­ta­tott tánc­be­tét ko­re­og­rá­fi­á­ját. A sort foly­tat­hat­nám..." Más jel­le­gű do­ku­men­tu­mo­kat for­gat elő­sze­re­tet­tel Sza­bó Fe­renc Já­nos, aki DLA-disszertációjának írá­sa kap­csán lett az Ar­chí­vum ál­lan­dó ven­dé­ge: a szer­ző­dé­sek, le­ve­lek pó­tol­ha­tat­lan for­rá­so­kat je­len­te­nek a dol­go­za­tá­nak té­má­já­ul szol­gá­ló 1926 előt­ti in­téz­mény­tör­té­net­hez. De épp­ily ha­szon­nal la­poz­gat­ta a kri­­ti­ka­gyűj­te­ményt is a fi­a­tal ze­ne­tu­dós, aki­nek szak­te­rü­le­te a haj­dan volt Ma­gyar Ki­rá­lyi Ope­ra­ház éne­ke­se­i­nek elő­adói stí­lu­sa - amely­nek a fel­lel­he­tő hang­zó em­lé­ke­ken túl egyik leg­fon­to­sabb for­rás­anya­ga az egy­ko­ri na­pi saj­tó. „To­váb­bi ku­ta­tá­sa­im, ké­szü­lő PhD-disszertációm meg­írá­sa szin­te el­kép­zel­he­tet­len az Ope­ra­ház Ar­chí­vu­má­nak és ar­chív kot­ta­tá­rá­nak gyűj­te­mé­nye nél­kül" - szö­ge­zi le, utal­va azok­ra a hí­resz­te­lé­sek­re, me­lyek Wellmann Nó­ra el­bo­csá­tá­sá­val együtt az egész rész­leg jö­vő­jét ve­szé­lyez­tet­ve lát­ják.

„Ezek a fé­lel­mek tel­je­sen alap­ta­la­nok: az anyag ku­tat­ha­tó­sá­gát min­den­képp biz­to­sí­ta­ni kí­ván­ja az Ope­ra­ház - re­a­gált az ag­go­da­lom szül­te kér­dé­sek­re Óko­vács Szil­vesz­ter, az Ope­ra­há­zat ve­ze­tő kor­mány­biz­tos. - Sőt a Ze­ne­­aka­dé­mi­á­val kö­tött meg­ál­la­po­dá­sunk egyik ele­me­ként ter­vez­zük fi­a­tal ku­ta­tók be­vo­ná­sát az anyag fel­tér­ké­pe­zé­sé­be. Há­rom fel­ada­tunk van ez­zel kap­cso­la­to­san: elő­ször az anyag hoz­zá­fér­he­tő­vé té­te­le a ku­ta­tók és ki­vált azon ze­ne­tör­té­nész-hall­ga­tók szá­má­ra, akik ör­ven­de­tes mó­don az Ope­­ra gaz­dag múlt­já­ból kí­ván­ják ír­ni szak­dol­go­za­tu­kat, il­let­ve dok­to­ri ér­te­ke­zé­sü­ket. A má­so­dik az anyag meg­őr­zé­se, gon­do­zá­sa: egyez­tet­tünk az eb­ben leg­il­le­té­ke­sebb part­ne­re­ink­kel, az Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár Ze­ne­mű­tá­rá­val és Szín­ház­tör­té­ne­ti Tá­rá­val, ők vál­lal­ták a gyűj­te­mény szak­mai  fel­ügye­let­ét. Ők fog­ják ös­­sze­ál­lí­ta­ni szá­munk­ra azt a me­net­ren­det, amely­nek men­tén - erő­for­rá­sa­ink­hoz mér­ten - foly­tat­hat­juk az anyag di­gi­ta­li­zá­lá­sát, fel­tá­rá­sát, meg­óvá­sát. A har­ma­dik fel­adat ter­mé­sze­te­sen az, hogy az Ope­ra lá­to­ga­tói is íze­lí­tőt kap­has­sa­nak eb­ből a rend­kí­vül gaz­dag örök­­ség­ből, te­ma­ti­kus ki­ál­lí­tá­sok ke­re­té­ben." Ar­ra a kér­dé­sünk­re, hogy az utób­bi fel­adat el­lá­tá­sát mi­lyen for­má­ban kép­ze­lik el, a kor­­­mány­biz­tos a be­vált ha­gyo­mány, az idő­sza­ki ki­ál­lí­tá­sok ren­de­zé­sé­nek foly­ta­tá­sát em­lí­tet­te, mely­nek so­rán nem kí­ván­nak le­mon­da­ni Wellmann Nó­ra szak­ér­tel­mé­ről sem.

Utób­bi ter­vek­kel kap­cso­lat­ban Well­mann Nó­ra hang­sú­lyoz­za: a je­len­le­gi ve­ze­tés reg­ná­lá­sa alatt még egyet­len idő­sza­ki ki­ál­lí­tás meg­ren­de­zé­sé­re sem ju­tott ke­ret (a kö­zel­múlt­ban meg­nyílt Bánffy Mi­klós-ván­dor­tár­la­tot az Or­szá­gos Szín­ház­tör­té­ne­ti Mú­ze­um és In­té­zet ál­lí­tot­ta ös­­sze, s csu­pán ven­dé­ges­ke­dik az Ope­ra­ház­ban), így erő­sen ké­tel­ke­dik ab­ban is, hogy a jö­vő­ben ko­mo­lyan szó­ba ke­rül­het­né­nek új ki­ál­lí­tá­sok, fő­leg az ő köz­re­mű­kö­dé­sé­vel. En­nél azon­ban fon­to­sabb­nak íté­li, hogy el­bo­csá­tá­sa túl­mu­tat sze­mé­lyes prob­lé­má­in. Vé­le­mé­nye sze­rint az ar­chí­vum ed­dig is hi­ány­ta­la­nul el­lát­ta a kor­mány­biz­tos ál­tal em­lí­tett há­rom fel­ada­tot - a jö­vő­ben azon­ban igen­csak meg­kér­dő­je­le­ződ­het an­nak hoz­zá­fér­he­­tő­sé­ge, amen­­nyi­ben nem vesz­nek fel a he­­lyé­re szak­kép­zett mun­ka­erőt.

A kor­mány­biz­tos el­mon­dá­sa sze­rint Well­mann Nó­ra ed­di­gi mun­ka­kö­re­it két, ed­dig is mel­let­te dol­go­zó mun­ka­tár­sa, Ivá­nyi Jo­ze­fa és Karczag Már­ton ven­né át, előb­­bi az át­szer­ve­zett, a Mar­ke­ting- és Kom­mu­ni­ká­ci­ós Igaz­ga­tó­ság alá tar­to­zó Saj­tó­iro­da és Ar­chí­vum, utób­bi a fő­ze­ne­igaz­ga­tó alá tar­to­zó Kot­ta- és Em­lék­tár ve­ze­tő­je­ként. Well­mann Nó­ra sze­rint fi­zi­ka­i­lag is le­he­tet­len, hogy va­la­ki pél­dá­ul egy­szer­re tud­jon ele­get ten­ni a Kot­ta­tár­ban és az Ar­chí­vum­ban fel­me­rü­lő kö­te­le­zett­sé­ge­i­nek - egy­sze­rűb­ben fo­gal­maz­va „egy em­ber nem le­het egy­szer­re két he­lyen", így az­tán ke­ve­sebb idő és fi­gye­lem ma­rad majd a ku­ta­tók szá­má­ra.

To­váb­bi, még sú­lyo­sabb prob­lé­ma, hogy a gyűj­te­mény szak­sze­rű ke­ze­lé­se és meg­óvá­sa ke­rül­het ve­szély­be meg­fe­le­lő szak­em­ber hi­á­nyá­ban - va­gyis az a kö­te­le­zett­ség, amit a kul­tu­rá­lis örök­ség vé­del­mé­ről szó­ló 2001. évi LXIV. tör­vény elő­ír. Az Ar­chí­vum je­len­tő­sé­gét ugyan­is nem csak a ku­ta­tók, de a Kul­tu­rá­lis Örök­ség­vé­del­mi Hi­va­tal is fel­is­mer­te, s 2006-ban vé­de­lem alá he­lyez­te a gyűj­te­ményt - mely­nek kö­vet­kez­té­ben an­nak nem szak­sze­rű ke­ze­lé­sé­ért akár sú­lyos pénz­bír­ság­gal is sújt­hat­ják a fenn­tar­tó in­téz­ményt. Turok Mar­git, a KÖH mun­ka­tár­sa meg­ke­re­sé­sünk­re el­mond­ta: no­ha sze­mé­lyi kér­dé­sek­be a hi­va­tal ter­mé­sze­te­sen nem szól­hat be­le, az Ar­chí­vum ál­lo­má­nyá­nak sor­sát nyo­mon kö­ve­tik. Ar­ról, hogy egyes té­te­le­ket az Ope­ra­ház eset­leg más köz­gyűj­te­mé­nyek (je­le­sül az OSZK) szá­má­ra ter­vez át­ad­ni, Turok Mar­git sze­rint csu­pán a saj­tó­ból ér­te­sült a hi­va­tal, ám en­nek szi­go­rú tör­vé­nyi fel­tét­ele­it min­den kö­rül­mé­nyek kö­zött be kí­ván­ják tar­tat­ni.

Az OSZK pon­tos sze­re­pe egy­elő­re tisz­tá­zat­lan az Ar­chí­vum anya­gá­nak fel­ügye­let­é­ben. Wellmann Nó­ra el­mon­dá­sa sze­rint az ope­ra­há­zi anyag az örö­költ és fo­lya­ma­to­san be­ér­ke­ző ha­gya­té­kok mi­att je­len­tős ré­szé­ben fel­dol­go­zat­lan még (je­len­leg 15-20 komp­lett ha­gya­ték és meg­szám­lál­ha­tat­lan egyéb anyag áll ros­tá­lás­ra vár­va), így nem va­ló­szí­nű, hogy a ka­pa­ci­tás­hi­án­­nyal küz­dő nem­ze­ti könyv­tár vál­lal­hat­ná ezt a fel­ada­tot. Ezt meg­erő­sí­ti Mikusi Ba­lázs, az OSZK Ze­ne­mű­tá­rá­nak osz­tály­ve­ze­tő­je is, aki kér­dé­sünk­re el­mond­ta: va­ló­ban ér­ke­zett meg­ke­re­sés az Ope­ra­ház ré­szé­ről a szak­mai fel­ügye­le­tet il­le­tő­en, sőt még az is fel­me­rült, hogy a tel­jes gyűj­te­mény ke­rül­jön át az OSZK-ba. Ez azon­ban sze­rin­te több ok­ból sem tű­nik jó meg­ol­dás­nak: „Egy­fe­lől ma­ga az Ar­chí­vum igen nagy, s mint az a köz­gyűj­te­mé­nyi szfé­rá­ban köz­is­mert, az OSZK rak­tá­ra­i­ban jó­sze­ré­vel már egy tűt sem le­het le­ej­te­ni. Más­fe­lől az anyag ve­gye­sebb an­nál, hogy­sem egy könyv­tár­ban egé­szé­ben meg­fe­le­lő el­he­lye­zést nyer­het­ne. Har­mad­részt pe­dig az op­ti­má­lis meg­ol­dás min­den­kép­pen az vol­na, ha az Ar­chí­vu­mot - amely­nek ré­geb­bi pa­pír­ala­pú do­ku­men­tu­mai ter­mé­sze­te­sen na­gyon sé­rü­lé­ke­nyek - mi­e­lőbb és men­nél ala­po­sab­ban fel­dol­goz­nák, és az ál­lo­mány vé­del­me ér­de­ké­ben di­gi­ta­li­zál­nák. Mint­hogy Ókovács kor­mány­biz­tos úr egy­ér­tel­mű­vé tet­te, hogy ma­gá­nak a gyűj­te­mény­nek a tu­laj­don­jo­gá­ról az in­téz­mény nem kí­ván le­mon­da­ni, ugyan­ak­kor vi­szont ígé­re­tet tett rá, hogy ke­re­tet biz­to­sít kül­ső mun­ka­erő szer­ző­dé­ses fel­vé­te­lé­re, amely­nek se­gít­sé­gé­vel az Ope­ra­há­zon be­lül fel­gyor­sít­hat­nák ezt a mun­kát, az eset­le­ges OSZK-ba ke­rü­lés nem fel­tét­le­nül tűnt jobb meg­ol­dás­nak, mint a hely­ben ha­gyás." Mi­kusi  Ba­­lázs hang­sú­lyoz­ta: a két in­téz­mény együtt­­­mű­kö­dé­se az Ar­chí­vum szak­mai fel­ügye­let­ét il­le­tő­en egy­elő­re csak egy kö­tet­len egyez­te­tő be­szél­ge­té­sen me­rült fel, s a konk­rét rész­­le­tek­ről még nem szü­le­tett meg­ál­la­po­dás. „Az op­ti­má­lis meg­ol­dás mind­emel­lett az vol­na, ha hely­re­áll­na az ere­de­ti ál­la­pot, és a gyűj­te­mény­nek meg­fe­le­lő szak­kép­zett­ség­gel bí­ró, fő­ál­lá­sú szak­em­ber vi­sel­né gond­­ját az Ope­ra­há­zon be­lül - az a szak­mai tá­mo­ga­tás, amit az Or­szá­gos Szé­ché­nyi Könyv­tár kí­vül­ről ad­hat, a szak­kép­zett ál­lan­dó fel­ügye­le­tet a leg­jobb szán­dék mel­lett is csak kény­szer­meg­ol­dás­ként, tö­ké­let­le­nül pó­tol­hat­ja" - te­szi hoz­zá.

De pon­to­san mi in­do­kol­hat­ja Well­mann Nó­ra el­bo­csá­tá­sát? A hi­va­ta­los vál­to­zat­ban ki­zá­ró­lag az anya­gi okok­ból tör­té­nő át­szer­ve­zés sze­re­pel - no­ha más­rész­ről azt lát­juk, az Ope­ra­ház a gyűj­te­mény fel­dol­go­zá­sá­ra és di­gi­ta­li­zá­lá­sá­ra ze­ne­aka­dé­mis­ta ki­se­gí­tők szá­má­ra is biz­to­sí­ta­na ke­re­tet. Ar­ra a kér­dé­sünk­re, hogy pon­to­san mek­ko­ra anya­gi meg­ta­ka­rí­tást je­lent az Ope­ra­ház szá­má­ra az Ar­chí­vum át­szer­ve­zé­se, a kor­mány­biz­tos ki­fej­tet­te: „Nincs ér­tel­me kü­lön az Ar­chí­vu­mon el­ért meg­ta­ka­rí­tás­ról be­szél­ni, ha ez egy kö­te­le­ző­en vég­re­haj­tan­dó, 150 stá­tuszt és sok száz mil­lió fo­rin­tot érin­tő át­ala­kí­tás ke­re­té­ben tör­té­nik. Ugyan­ak­kor azt sem lát­juk, hogy az in­téz­ke­dé­sek men­­nyi­ben jár­ná­nak szel­le­mi-kul­tu­rá­lis vesz­te­ség­gel: a hoz­zá­fér­he­tő­sé­get a to­váb­bi­ak­ban is biz­to­sí­ta­ni fog­juk." Ókovács Szil­vesz­ter több­ször is hang­sú­lyoz­ta Wellmann Nó­ra min­den­ki - töb­bek kö­zött Szőcs Gé­za kul­tú­rá­ért fe­le­lős ál­lam­tit­kár - ál­tal el­is­mert szak­ér­tel­mét (lásd Ma­gyar Na­rancs, 2012/13), ugyan­ak­kor azt is meg­em­lí­tet­te: „az ope­ra­há­zi stá­tu­sok le­épí­té­sé­nek ál­lo­mány­táb­lá­ja épp Szőcs Gé­za szig­nó­ját vi­se­li ma­gán". Well­mann Nó­ra szá­má­ra épp azért fáj­dal­mas az el­bo­csá­tás, mert úgy lát­ja, a tör­té­net­ben a szak­mai szem­pont­ok játs­­szák a leg­ki­sebb sze­re­pet. „Ezek­ben a kri­ti­kus idők­ben az Ope­ra­ház­nak az alap­te­vé­keny­sé­gé­re kell kon­cent­rál­nia" - mond­ja Ókovács Szil­vesz­­ter, ám hogy az alap­te­vé­keny­ség­nek ki­zá­ró­lag az elő­adá­sok tar­tá­sá­ra kell-e kor­lá­to­zód­nia, az leg­alább­is meg­kér­dő­je­lez­he­tő a Ma­gyar Ál­la­mi Ope­ra­ház ér­vény­ben lé­vő ala­pí­tó ok­ira­tát ol­vas­va,1 mely az in­téz­mény alap­te­vé­keny­sé­ge­ként ne­ve­zi meg mind „az Ope­ra­ház tör­té­ne­té­nek, mű­kö­dé­sé­nek, te­vé­­keny­sé­gé­nek a nagy­kö­zön­ség szá­má­ra tör­­té­nő be­mu­ta­tá­sát", mind az Ope­ra­ház „bir­to­ká­ban lé­vő kul­tu­rá­lis em­lé­kek meg­őr­zé­sét".

At­tól kezd­ve, hogy Wellmann Nó­ra Pet­ro­vics Emil hí­vá­sá­ra át­vet­te az Ar­chí­vum irá­nyí­tá­sát, egé­szen má­ig meg­szám­lál­ha­tat­lan mun­ka - ki­ál­lí­tás, ki­ad­vány és egyéb - vi­se­li a ke­ze nyo­mát. Jó­vol­tá­ból je­len­tő­sen gya­ra­po­dott az Ar­chí­vum: nem csu­pán a fo­lya­ma­to­san be­ér­ke­ző ha­gya­té­kok­kal - me­lyek nem ki­zá­ró­lag fel­aján­lás vagy örök­lés út­ján ju­tot­tak a szín­ház bir­to­ká­ba: pár éve még sze­rény ke­ret is ren­del­ke­zés­re állt az ál­lo­mány­bő­ví­tés­re -, de pél­dá­ul a pub­li­ká­ci­ók­hoz, köny­vek­hez adott anya­go­kért cse­ré­be ka­pott pél­dá­nyok­kal is gaz­da­go­dott a szak­iro­dal­mat tá­ro­ló polc. Már csak ezért is saj­nál­ná, ha az Ar­chí­vum szét­szó­ród­na, vagy akár csak hoz­zá­fér­he­tet­len­né vál­na: nem jó ér­zés, ha egy élet­mű a sze­münk lát­tá­ra ke­rül zá­ró­jel­be. Alig­ha hi­het­jük, hogy van kul­tú­rát sze­re­tő em­ber, aki más­képp vé­le­ked­ne.

1    ‑http://webcache.googleusercon­tent.com/search?q=cache:uqSdP1JYHJ8J:www.nefmi.gov.hu/le­tolt/mi­nisz/alapito-oki­rat/alapito-­ma­o-0­91116.pdf+ope­rah%EF%BF%BDz+alap%EF%BF%BDt%EF%BF%BD+ok­ira­ta&hl=hu&gl=hu - II. 1. h) és i) pon­tok