Kortársak karneválja Öt koncert februárban és márciusban
Az idei budapesti farsangi szezon meglepően sok kortárs zenei koncertet kínált. Szalai András és Szûcs Péter cimbalom-klarinét-estjén (FUGA, január 22.) ősbemutatók sora hangzott el, az Óbudai Társaskörben a Nagy tanáregyéniségek a Zeneakadémián sorozat keretében (február 27.) Szervánszky-növendékek mûvei szólaltak meg. Az Osztrák Kulturális Fórum Szalonjában (március 8.) Gabriel Proy szerzői estjére került sor; Zarándy Ákos és Klenyán Csaba érdekes összeállítású mûsorát a Millenáris Teátrumban hallgathattuk meg (március 9.). Az UMZE Kamaraegyüttes koncertjéről és a Szombathelyi Szimfonikusok budapesti fellépéséről kritikustársaim tudósítanak. Az alábbiakban további öt koncertről számolok be. A függő város és más zenék címmel sok műfajt és legalább ugyanennyi hangvételt felvonultató koncert köszöntötte az idén hatvan esztendős SELMECZI GYÖRGY-öt. A háromrészes, közel négyórás, éjszakába nyúló hangverseny az elmúlt bő harminc év terméséről adott áttekintést, a „hagyományos" koncerttermi daraboktól a szakrális kompozíciókon át a színházi és filmdalokig. Az est felütéseként szólalt meg az 1979-ben komponált Kodály Zoltán kalan djai. A különböző zenei stílusok fénytörésébe állított (és elidegenített) Kodály-biciniumok laza füzére mintaszerű posztmodern gesztus, nincs mit csodálkozni azon, hogy egykoron értetlenséggel vegyes felháborodást keltett. Mára incselkedő hommage-darabbá szelídült, hol szellemesebb, hol fáradtabb szakaszok váltogatják benne egymást, s mintha az egykori kontextus köddé válásával a talaj is kicsúszott volna a darab alól. Különleges - megkockáztatom: titokzatos - darab a Witold Gombrowicz drámájára utaló, kórusra és zenekarra komponált Operetka. A felszínes, extrovertált operett-világ megidézésre Selmeczi kiválasztotta az erre a célra különösen „alkalmatlannak" tetsző műfajt, a kantátát. A szövegkönyv Gombrowicz és Samuel Beckett között libikókázik, a „kétirányú szélsőségesség - vallja a szerző - a zenében is megnyilvánul: a Denevér hangja a Wozzeck allúziójával fér meg benne". A darabról azonban nem a szélsőségek galvanizálta feszültség, nem a sistergő kontraszthatások emlékét visszük magunkkal, némi tanácstalansággal csak azt nyugtázhatjuk, hogy bizony-bizony a magánmitológiák természetéhez hozzátartozik (minimum Schumann óta) az asszociációs lépések kiismerhetetlensége. Az előadás színvonalára mindazonáltal nem lehetett panasz, Kesselyák Gergely impulzívan, természetes zenei ösztöneire támaszkodva irányította a Budafoki Dohnányi Zenekar muzsikusait, illetve a Debreceni Kodály Kórust.
Selmeczi György és Kele Brigitta - Csibi Szilvia felvétele Zenei performance-ként határozta meg Selmeczi A függő város című darab műfaját. A vetített látvánnyal kiegészülő mű nyolc éve készült, és a kolozsvári polgármesterként regnáló Funar destruktív városvezetésére hívta fel a figyelmet. Gyanítom, hogy a Kolozsvár-mitológia ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy A függő város lelki élménnyé váljon, az esztétikai élmény lehetősége azonban egy nyugat-dunántúli hallgató számára is adott, s talán ezúttal valamit meg is sejthetett a kolozsváriságból. Kolonits Klára és Rajk Judit hangjával, Melis László „figurájával" növelte e különleges, összművészeti alkotás hatását. A koncert zeneileg legkiegyenlítettebb színvonalú része a szakrális tematikájú második „felvonás" volt. A Selmeczire oly jellemző stiláris montázstechnika a Hajnal című kompozícióban igazi telitalálatnak hatott. A népi szürrealizmus és a vallásos tematika, a klasszikus vonós kamarahangzás és a mezőségi háromhúros brácsa hangja magától értődő természetességgel olvadt össze. A Himnuszok sorozat most hallott hat tételében aztán ugyanerre a sajátos zamatú lelkiségre ismerhettünk rá, szűrtebb, absztraktabb formában. A „Ráadás" című harmadik rész a Fehér László kantátával kezdődött, a drámai-teátrális kompozíció afféle hídként vezetett át a színházi songok és filmdalok világába. A kantáta szólistája, Bátori Éva intenzív színpadi jelenléttel, az emocionális azonosulás markáns gesztusaival közvetítette a darab szellemét, zongorán a szerző kísérte. Igó Éva természetes muzikalitással, a koncert házigazdája, Hirtling István kuplés lazasággal énekelte a szellemes színészdalokat, majd Oláh Ibolya következett a legendás nemzedéki film, az Idő van két - Cserháti Zsuzsa hangjára és személyiségére írt - dalával. Szemben a televíziós tehetségkutatók felfedezettjeivel, Oláh Ibolya valódi tehetség, előadásmódjának sallangtalansága komoly művészi és énektechnikai fejlődésről és érésről árulkodott, a dalokat mindenféle erőlködés és erőltetés nélkül szabta önmagára. Önálló műsorrésznek is beillett a Színház és Filmművészeti Egyetem zenés színész osztályának (vezető Novák Eszter és Selmeczi György) előadása, a Diótörő herceg keresztmetszete. Mindenki legalább egy dalt kapott, ha jól számoltam, tizennégyen voltak. A teljes produkciót leginkább a fiatalos jó hangulat tartotta egyben. Közhely, de ezúttal is igaz, hogy a kevesebb több lett volna. (Február 5. - Fesztivál Színház)
[1]N egyvennél több Kurtág-tétel kapcsolódott össze két ciklussá Csalog Gábor, Kemenes András és a Ludium Együttes koncertjén. A korábban hallott hasonló sorozatok (Mûvészetek Palotája - Üvegterem, Vértesacsa - Pajta) esetében úgy éreztem, hogy csak jókora döccenőkkel teremtődik meg - és talán nem is szándék - az összefüggő ciklus ér Negyvennél több Kurtág-tétel kapcsolódott össze két ciklussá Csalog Gábor, Kemenes András és a Ludium Együttes koncertjén. A korábban hallott hasonló sorozatok (Művészetek Palotája - Üvegterem, Vértesacsa - Pajta) esetében úgy éreztem, hogy csak jókora döccenőkkel teremtődik meg - és talán nem is szándék - az összefüggő ciklus érzete. Ezúttal azonban úgy tûnt, hogy a legtöbb tételt sikerült ideálisan pozícionálni, jól körülhatárolható és dramaturgiailag koherens, karakteres kisebb egységek születtek. Az sem zavart, hogy egyes tételek - önállóságukat feladva - kizárólag a ciklikus rendben betöltött funkciójuk szerint mûködtek, mint például a Bán Máté előadásában felhangzó két fuvolatétel (Auf! Schwung!; Doloroso), melyek amolyan formahatárt jelző szignálnak hatottak. De említhetem a Szálkák címû cimbalomciklust követő Hommage `a Farkas Ferenc (2) - foszlányok egy kolinda emlékképéből feliratú zongoradarabot is, mely epilógus gyanánt visszhangként, utózengésként kerekítette le a cimbalommûvet. Nem mellékes, hogy ebben a ciklusnak érzékelt tételfolyamban a halványabb előadások felett is könnyebben szemet hunyhatott az ember. Az egységesség illúzióját az is segíthette, hogy a zongoratételek ezúttal két előadó, Csalog Gábor és Kemenes András között oszlottak meg. Csalog jellemzően „hommage" tételekből, Kemenes inkább a zsigeri-játékos vagy groteszkebb hangvételű művekből játszott többet. Előbbi meggyőző igyekezettel bontotta ki a darabok szellemidéző jellegét, így a koncerten egy-egy apró mozzanat erejéig Scarlatti, Muszorgszkij, Petrovics, egy kicsit Ligeti György és Var`ese is szót kapott. Kemenes pedig imponáló koncentrációval ragadta meg a darabok lényegét.
Kemenes András és Csalog Gábor Az első rész legvégén elhangzó az Egy téli alkony emlékére című dalciklus (Szakács Ildikó - ének, Tornyai Péter - hegedű, Szalai András - cimbalom), a koncerten kifejezetten szervetlennek hatott, és utólag sem tűnik úgy, hogy Csalogék jó helyre tették. De vissza-visszagondolva a dalokra, egyre inkább az a gyanúm, hogy nem is lehet a kompozíciót ügyesen helyzetbe hozni: a Gulyás Pál versire, 1969-ben írt négy dal valahogy mindenképpen „kilógna" a Kurtág-művek univerzumából.
Tornyai Péter, Kiss Péter és Szalai András A második rész több játékra adott lehetőséget. A bizarr hangszerelésű Kis csáva (Bán Máté - piccolo, Kovács Balázs - harsona, Timár Levente - gitár) amolyan nyitányként szólalt meg a színházias hatásokkal is bátrabban élő egyik blokk elején, melynek első „felvonásában" egy morbid pantomimot (Üzenet a túlvilágról) láthattunk, majd következett az Eszká-emlékzaj, az utolsó felvonás pedig a Némajáték (Veszekedés 2) volt. Az Eszká-emlékzaj zenei értelemben e koncepció áldozatává vált, Bodrogi Éva - egy kávéházi jelenetet mímelve - a Tandori-szövegek filozofikusságát frivollá hangolta át. Elfogadom, ha valaki ezt súlyos tévedésnek aposztrofálja, magam értékeltem a kísérletező kedvet. Egy másik (szintén színpadias) kísérlet elragadóan varázslatos hangulatot teremtett. A Virág az ember... Mijakónak vonóstrió-változata valahonnan a terem hátsó végéből, a függöny mögül szólalt meg, a kétkezes zongoraváltozat pedig a színpadról válaszolt rá. Nagyon hatásos volt az est utolsó száma, slusszpoénja. A Károlyi Amy-dalokból a Labirintus tétel csendült fel Bodrogi Éva és Kemenes András előadásában. „Nincs Ariadne, nincs fonál", mondja a dal, ám a koncert most épp az ellenkezőjét igazolta, a sok-sok tétel labirintusán Csalogék - fonállal vagy nélküle - határozottan vezették végig a közönséget. Kalandnak mindenképpen izgalmas volt. (Február 25. - Trafó) Kiadós, öt ősbemutatót is kínáló programmal lépett fel a Trio Inception (Kiss Péter - zongora, Háry Péter - cselló, Szendrey Dániel - kürt) a FUGA-ban. A mûsor az együttes számára írt triókból állt, a kompozíciók 2011 tavasza és 2012 januárja között keletkeztek. Elsőként KEDVES CSANÁD Moments l'état élémentaire címû kompozíciója hangzott el, a mû meggyőzően igazolta a szerző stiláris fejlődését. Hiányérzetet pusztán az keltett, hogy a felépítés szándékos dezintegráltságában magát a szándékot, az alkotói koncepciót nem sikerült felfedeznem. Az előadást sem éreztem különösebben gondosnak, úgy tûnt, hogy erre a darabra a szükségesnél kevesebb idő jutott: több részletről derült ki, hogy előadói szempontból kényelmetlen-hálátlan. TORNYAI PÉTER darabja, az antik-rom- (ha jól értem, akkor a cím a régire és a romantikusra utal) nagyon is jól szervezett mû, sok-sok izgalmas részlettel. Ám az előadás ebben az esetben is homályban hagyott számos - érzésem szerint lényegi - mozzanatot. Az első, maradéktalan élményt szerző produkciót BALOGH MÁTÉ (tr)io feliratú darabjának köszönhettük. A est legfiatalabb szerzője feltűnően szereti a hangokat, babusgatja, érzékenyen (weberni módon) színezgeti „őket", mindegyiket szép „csendterekkel" veszi körbe. A muzsikusok is ebben a műben találtak igazán magukra, feljavult formájukat a koncert végéig megtartották.
Szendrey Dániel, Balogh Máté és Kiss Péter CSER ÁDÁM (Ludus 4/d) most hallott művében kevesebb érzékenységet mutat az egyes hangok iránt, inkább harmóniákban, mozgásban és felületekben gondolkozik. A tonális reflexekre hivatkozó, zongorafigurációkkal mozgásban tartott és monokrómként elgondolt műnek érzésem szerint ártott a „kevesebb érzékenység", a szerző gyakran engedett a reflexek és a billentyűképletek csábításának. Kiváló kompozíciót írt FEKETE GYULA a Trio Inception felkérésére. A Pamut névre keresztelt darab formai koncepciójában a tágasság és az arányosság, hangszerelésében a természetesség és ötletesség, kamarazenei felrakásában a részletgazdagság és áttekinthetőség, dramaturgiai építkezésében a magabiztosság erényeit csillogtatta. Magam az utóbbi években elsősorban vokális műveket (operát, dalokat) hallottam a szerzőtől, új munkájában másfajta hangütést és hangvételt, megkockáztatom: más nyelvet fedeztem fel. Örömmel nyugtáztam, hogy Fekete ezt a nyelvet is akcentus nélkül beszéli, ez a hang is az övé. SZIGETI MÁTÉ zongorás triójában mintha a barokk triószonáta felrakását vetítette volna rá a zongora-cselló-kürt összeállításra, a Trio (5) így kissé nehézkesnek, szögletesnek és gyakran „csomósnak" tűnt. Néha olyan érzésem támadt, hogy a kürt- és a csellóanyagokat érdemes lenne egy-két oktávval magasabban (tehát más hangszereken) is kipróbálni. A koncertet OTT REZSŐ Trainoid for Three című darabja kerekítette le, lendületesebb első szakasza könnyű desszertnek, lassú második része amolyan kiengedésnek hatott. (Február 26. - FUGA Budapesti Építészeti Központ) ]A Qaartsiluni Ensemble Közép-európai portrék című sorozatának második koncertjén ismét MARIÁN LEJAVA és KONDOR ÁDÁM művei, ezúttal triók hangoztak el. Talán a zeneszerzők számára és triós formációra utalt a kódszerű alcím: 2by3in1.
Kántor Balázs, Várföldi Anna, Borbély László, Marián Lejava és Rozmán Lajos A koncert előtt Rozmán Lajos egy ráhangoló beszélgetéssel hozta közelebb a műveket a közönséghez. Minden darabbal kapcsolatban feltette a zeneszerzőnek a kérdést, hogy az adott kompozíciót miért írta meg, majd egy-egy jellemző részletet - szerzői kommentárral - a zenészek be is mutattak. Így a koncerten már nem teljesen ismeretlen darabokkal találkozott az alkotói problémára érzékenyített hallgatóság. Az ötlet remek, a kivitelezés pedig frappáns volt. Valahogy így kell érdeklődést és bizalmat kelteni az új művek iránt.
Kondor Ádám, Marek és Peter Zwiebel, Kántor Balázs és a zongoránál Marián Lejava Felvégi Andrea felvételei Kondor Ádámtól egy vonóstriót (Dissemination) és egy fafúvós triót (Swansongs Book 2 - Bizarre Objects 11) hallhattunk. A két mű - árulta el a szerző - gyökeresen más technikával készült, a vonóstrióban a hangszeresek tökéletesen különböző és önálló profilú anyagokat játszanak, a fúvóstrióban viszont épp ellenkezőleg, a három muzsikus azonos időben és végig ugyanazzal a matériával dolgozik. A két kompozíció elvileg összevethetetlenül különböző. Azért csak elvileg - osztotta meg Kondor a közönséggel a tapasztalatát -, mert egy másik szerző (Marián Lejava) műveinek környezetében (kontextusában) a két saját kompozícióban meglepően sok rokon vonást fedezhetünk fel. Lejava a hangzás, Kondor a nyelv felől közelít a zeneszerzéshez. Kondor számára a zenei textus valóban szövegszerű - szavak, mondatok, bekezdések kapcsolódnak egymáshoz. A zenének nála grammatikája, szintaxisa van. Lejavát ezzel szemben az érzéki benyomások foglalkoztatják jobban, kompozíciói elsősorban akusztikus fenomének. őnála a nyelv döntő mozzanata a hangzás, a zenének tehát fonetikája van. Ezen a koncerten legalábbis biztosan így volt. A hangzás mikroszkopikus vizsgálatát célozta meg Lejava Langsamer Satz című darabjában. A mű címe egyben a felnagyítás technikájára is utal: az egyes zenei események között nagy távolságokat teremtett a szerző, egyfajta zenei lassított felvételt hallhattunk. A kifejezetten érdekes darabbal kapcsolatos alaptapasztalat némileg ellentmondott a szerzői programnak, magam egyáltalán nem hallottam a tételt lassúnak, sem a tempó, sem a karakter tekintetében. A „langsamer" hatás ezek szerint nincs öszszefüggésben az információsűrűséggel. Részben hasonló technikával készült, de összességében varázslatosabb és érzékibb kompozíció Lejava preparált zongorára, hegedűre és csellóra írt Notturnója. Indulatosabb, vadabb gesztusvilágú, direktebb hatásokkal operáló kompozíció a Con Brio. Az előadók - elsősorban a zongorista Borbély László - nemcsak éltek az előadói ziccerekkel, hanem hitelesítették is azokat. Szerencsés helyzet, hogy az est legerősebb előadása a legerősebb műnek jutott ki. Kondor Dissemination című darabját a Zwiebel Trio (Marek Zwiebel - hegedű; Peter Zwiebel - brácsa; Kántor Balázs - cselló) szólaltatta meg, ugyanaz a kezdeményező kedv jellemezte az interpretációt, melyet a sorozat első koncertjén Milan Pala hegedűjátékában fedezhettünk fel. A darab lelkületét nagyszerűen jellemezte Vikárius László (Komponálás szavakkal és szótlanul, Muzsika, 2002/november), leírásával maradéktalanul egyetértek. (A Vikárius-recenzió néhány konkrét zenei utalása alapján arra gyanakszom, hogy a Dissemination kisebb revízión esett át.) A zeneszerző számos eszközt „vet be", hogy a töredéket töredékre halmozó zenei eseményfolyamban semmi se utaljon formálásra, illetve, hogy ne lehessen felfedezni benne formaalkotó elvet. Ennek ellenére a hallgatóban mégis kialakul egyfajta műalkotás-érzet, Vikárius úgy fogalmazott, hogy a darab „zárása valami olyasmit sugall, mintha egy kerek egészet hallottunk volna". A Zwiebel Trio előadása azonban nemcsak ezzel az illúzióval gazdagította a befogadást. A három szólam viszonyát különösen intenzív kamarazenei fogalmazás jellemezte, magam egyetlen pillanatra sem érzékeltem a három szólam viszonyában szándékolt dezintegrációt. Három tétel hangzott el a Hattyúdalok sorozatból. Rákóczy Anna (fuvola), Horváth Béla (oboa) és Rozmán Lajos (klarinét) koncentrált, helyenként talán kissé túlvezérelt előadása összességében kielégítő, a terem egy kissé szűkös volt. Áprilisban és májusban további két Kondor-Lejava koncertet ad Qaartsiluni Ensemble. Az eddigiekhez hasonló, inspirált és inspiráló hangversenyeket kívánok magunknak. (Március 11. - FUGA Budapesti Építészeti Központ) MOLNÁR SZABOLCS |
|
Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%
Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.