A nyáron a dán fõvárosban jártam, hogy Variációk Európára: Koppenhága címû rádiómûsoromhoz interjúkat készítsek. Az alábbiakban a mûsor zenei tárgyú beszélgetéseibõl olvasható néhány részlet.

Koppenhágában három nagy szimfonikus zenekar mûködik: legrégebbi a királyi Sjaelland Zenekar, amely nyaranta Tivoli Zenekar néven dolgozik, és a Rádiózenekar. De Koppenhágán kívül a nagyvárosokban is mûködnek nagyegyüttesek és kamarazenekarok. A dán zenét - akárcsak a kultúra többi területét - közpénzekbõl finanszírozzák. A Rádiózenekart az elõfizetési díjakból, a Királyi Operát az adókból, a többi zenekart pedig az állam és a helyi önkormányzatok költségvetésébõl közösen tartják fenn. Ellenszolgáltatásképpen az együttesek megbatározott számú turnén vesznek részt.

Per Erik Veng, a Dán Rádió zenei igazgatója:

- A dán zenérõl Carl Nielsen és Niels Gade nevén kívül keveset tud a világ. Gondolom, ez a hazai zenekultúra ápolásának kötelezettségét rója önökre. Milyen a dánok viszonya saját nemzeti zenéjükhöz?

- Nielsen neve mostanában külföldön is ismertté vált, különösen az angolszász országokban. Örökségünket folyamatosan átértékeljük, végigjátsszuk. A dán Da Capo lemeztársaság ambiciózus vállalkozásba kezdett: a dán zene értékeinek kiadásába. Rá kellett jönnünk, hogy Dániában már Gade elõtt is igen jó zenét írtak, különösen a 18-19- században. A legfrissebb felfedezés Kunzen 1789-ben írott operája, a Dán Holger, amelyet a külföldi kritika is lelkesen méltatott.

- Közrejátszik-e a régi dán zene reneszánszában, hogy az egyesülõ Európa országai mindinkább felfedezik nemzeti azonosságukat?

- Olyan korszakban élünk, amelyben erõsödik a nemzeti érzés. Koppenhága és általában véve Dánia szerepe egészen kivételes. Koppenhága évszázadokon keresztül Európa Skandináviára nyíló kapuja volt. A századelõn és a 20. században pedig különösen fontos volt Koppenhága, hiszen sok jelentõs muzsikus dolgozott itt. Ez egy nemzetközi város nemzetközi kultúrával. Nagyon élénk a zenei élete is: lehetetlen operajegyhez jutni, a komolyzene helyzete egyre javul. A bérletvásárlók száma jelentõsen megnõtt: rengeteg fiatal fordul a komoly zene felé. Csupán az elmúlt napokból említve példát: zenekarunk a roskilde-i rockfesztiválon adott nagysikerû koncertet. Stravinskyt, Nielsent és Wagnert játszottak tíz-tizenkétezer lelkes fiatal elõtt. Ez részben annak is köszönhetõ, hogy Dánia a hatvanas-hetvenes évek óta sikeres zenei nevelési programot valósít meg.

- Dánia ismereteim szerint a világ egyetlen olyan országa, amelyben zenei törvényt hozott a parlament. Mit tartalmaz ez a törvény?

- A zene kereteit biztosítja, de a zene minden területére kiterjed. Természetesen törvény soha nem fog zenét alkotni: szólnak rémtörténetek arról, miként próbáltak meghatározni különféle kvótákat, amelyek a dán zene játszottságának arányát lettek volna hivatottak növelni a koncerttermekben. Ezek a kísérletek szerencsére megbuktak, hiszen a mûvészi kreativitást nem lehet paragrafusokkal szabályozni. Mégis igen hasznos, hogy ez a törvény megszületett, mert gondoskodik arról, hogy elegendõ pénz jusson zenére; hogy anyagi okokból ne kerülhessenek válságba sem zenekarok, sem zeneiskolák. Amit nagyon hiányolok a törvénybõl, az a zene exportjának koncepciója. Elõírásai jól alkalmazhatók Dániában, de nem segítik a dán zene külföldre való eljuttatását. A többi skandináv országban e cél érdekében megfelelõ szervezet, ügynökség mûködik. Svédországban például a Rikskonsert, mely kellõképpen céltudatos, és pénzt is kap feladatának végrehajtásához. Nálunk viszont azt mondja a kultusztárca: a mi feladatunk, hogy Dánia zenei életét támogassuk, a zene exportjáról pedig gondoskodjék a Külügyminisztérium. A Külügyminisztérium persze másképp vélekedik a dologról, és egyetlen árva õrét sem áldoz az ügyre. A dán kulturális életnek ez a része tehát nem mûködik optimálisan.

- Vajon a norvégoknak és a svédeknek hogyan sikerült rövid idõ alatt két exportképes zenekart - az Oslói Filharmonikusokat és a Göteborgi zenekart - bejuttatni a világ zenei vérkeringésébe?

- A norvégoknak olajuk van: az oslóiak azt példázzák, hogy egy törekvõ zenekar, egy kiváló vezetõ karmester és az olaj együtt mire képes. Fantasztikus szponzorszerzõdést kötöttek egy norvég olajvállalattal. A nagy dán cégek nem költenek ennyit a kultúra finanszírozására. Az ország egyik legtehetõsebb cége, a Carlsberg Sörgyár például a rockzenét és a sportot támogatja. A norvégokéhoz hasonló a helyzet a svédeknél: a Göteborgiakat a Volvo támogatja. Összefoglalva: a többi skandináv országban a zenét sokkal jelentõsebb összegekkel szponzorálják, mint Dániában.

- Milyen a dán közönség zenei ízlése? Mi az, amit kockázat nélkül mûsorra tûzhetnek? Milyen a fogadtatása a kortárs zenének?

- A mai dán zeneszerzõk közül kettõ akad, akinek mûvei telt házat vonzanak: Nörgaard és Ruders. Norgaardnak különösen erõs a kisugárzása. Az alaprepertoár szerzõi közül Mahler rendkívül népszerû. Amit nagyon örömtelinek tartok: a fiatal közönség körében népszerû a 20. század zenéje. Stravinsky, Bartók és Nielsen számítanak a legvonzóbbaknak. Nielsenre a dánok különösen büszkék.

A háromfejû szörnyeteg - így becézik a koppenhágai Dán Királyi Színházat, amely jövõ decemberben ünnepli fennállásának 250. évfordulóját. Helyzete sajátos a világ nemzeti színházainak sorában, hiszen három tagozat: opera, balett és prózai társulat mûködik itt közös adminisztrációval, két színpadon. A színház állami támogatásból, saját vállalkozásokból és szponzorpénzekbõl mûködik.

Peter Bentzon, a Dán Királyi Színház titkárságvezetõje:

- A Királyi Színház mûködését törvény szabályozza. A parlament elõírja, milyen célokat kell szolgálnunk. Feladatunk egyrészt a hagyományok ápolása, másrészt a színjátszás új formáinak kikísérletezése. A balett esetében ez azt jelenti, hogy folytatjuk a híres Bonhomville-tradíciót. August Bonhomville - francia neve ellenére - dán volt, a dán balett legnagyobb mestere. Egy kissé romantikus, egy kissé talán naiv világ volt az övé, de koreográfiáinak gesztusrendszere kiválóan alkalmas történetek elmondására. Az õ balettjeit ma is játssza a társulat. Az operajátszásban nehéz volna a dolgunk, ha csak dán operákat játszanánk, hiszen ezekbõl nagyon kevés van. A repertoár három fõ oszlopa hagyományosan az olasz opera, Wagner és Mozart. Ez mostanában mintha változóban lenne: a német repertoár, Wagner és Mozart operái mûsoron maradtak, de az olasz operák száma csökken. Amikor az operatársulat új mûvészeti igazgatója, Elaine Padmore hivatalba lépett, megnézte az elõadásokat, s úgy látta, a dánoktól távol áll az olasz opera világa. Egyébként a Wagner-operák dolgában van egy nagyon különös munkamegosztás Koppenhága és Árhus között. Nekik monopóliumuk van a Ringre, mi pedig minden más Wagner-operát játszhatunk. A dán operaházak között amúgy is létezik együttmûködés, hiszen az országban nincs annyi jó énekes, rendezõ, díszlettervezõ és karmester, hogy ne lennénk rászorulva a kooperációra. Néhány éve a királyi operatársulat még meglehetõsen provinciálisnak számított. A jelenlegi igazgató kinevezése óta változni látszik a helyzet. Ha átnézi jövõ évi mûsorunkat, 14-15 címet talál benne, s valahányszor csak kitûzzük - mondjuk - a Toscát, azt a korábbi gyakorlattal ellentétben nemzetközi szereposztással játsszuk, új énekeseket mutatva be a dán közönségnek. De nagyon tehetséges dán és svéd énekeseink is vannak: olyan fiatalok, akik még pályájuk elején tartanak. A koppenhágai opera fellendülõben van. Hogy ezt megmutassuk a világnak, turnézni is kell - ezért is vendégeskedtünk tavaly a londoni Covent Gardenben, ahol A három narancs szerelmesével hatalmas sikert arattunk. Biztosíthatom, hogy 2000-re Koppenhága a nemzetközi operajátszás egyik fontos helyszíne lesz. Már csak azért is, mert az ezredfordulóra hatalmas operafesztivált terveztünk. Ezt a célt szolgálja az az új munkamódszer is, melynek szellemében egyre több elõadásunk eleve nemzetközi koprodukció részeként jön létre, részt veszünk a világ operaházai közötti cserében. Az utóbbi évek nagy sikere a Tannhäuser és A nürnbergi mesterdalnokok új produkciója volt - ezt a két elõadást telt házzal játszottuk, egyszerûen nem lehetett jegyet kapni rájuk. Jövõre a Trisztán és Izoldát mutatjuk be. Repertoáron tartjuk a Lohengrint és A bolygó hollandit Wieland Wagner rendezésében, úgyhogy a Wagner-rajongók nem panaszkodhatnak.

1956-os emigráns. Ma õ Dánia egyik legismertebb muzsikusa.

Vetõ Tamás karmester:

- Sokáig az Operaház alkalmazásában álltam, fiatal koromban karigazgatóként is dolgoztam. A hatvanas évek elején alapítottam meg kortárs zenei együttesemet, a Prismát. Körülbelül tíz évig játszottunk modern zenét. Nem mintha ma már nem érdekelne a kortárs zene, de már nincs olyan erõs és állandó kötõdésem hozzá, mint a Prisma idején. 1990-ben pedig feladtam korábbi állandó szerzõdéseimet: szabadfoglalkozású karmesterként csak azt vezénylem, amihez kedvem van, s nem amit az operaigazgató szeretne. Egyébként is több szimfonikus mûvet és kevesebb operát akartam dirigálni.

- Per Erik Venggel már beszélgettem a dánok zenei ízlésérõl. Ön, aki ismeri a dán és a magyar közönséget és koncertrepertoárt, hogyan vélekedik: miben különbözik az itteni hangversenytermek mûsora a magyarokétól?

- Negyven éve élek Dániában - ez majdnem két emberöltõ. Ennyi idõ alatt rengeteget változott a dánok zenei ízlése. Nagyon gyakori, hogy a fiatalokat a kortárs zene ragadja meg, és ennek közvetítésével jutnak el a klasszikusokhoz.

- Tehát 20. századi zenét hallgatva értik meg a bécsi klasszikát?

- Igen. De mondhatok más példát is: amikor letelepedtem Dániában, itt Mahler-mûveket egyáltalán nem lehetett hallani.

- Per Erik Veng szerint Dániában ma valóságos Mahler-kultusz van…

- Abban az idõben nem volt, részben annak következményeként, hogy Carl Nielsen nem szerette Mahlert. Márpedig amit nem szeretett, azt még halála után sem tûzték mûsorra.

- Ekkora diktátor volt?

- Igen, követõi pedig azt találták helyesnek, ha e téren is ápolják Nielsen hagyományait. Hasonlóképpen a francia zene is mostohagyermeke volt a dán koncerttermeknek egészen az ötvenes évekig.

- Mit játszottak? Mit szeretett Nielsen?

- Beethoven és Mozart "rendben volt". Nielsen szerette Wagnert is. ennek ellenére a Ringet 1916 és '87 között nem játszották. Az árhusi opera mutatta be. Ebben nekem is volt szerencsém közremûködni. Hatalmas sikert aratott, megjelent videón is. Különösen fontosnak tartom, hogy szinte az egész szereposztást sikerült dán énekesekbõl kiállítani, mindössze két-három svéd szólistát kellett hívni.

- Koppenhágán és Árkuson kívül hol van még operaház Dániában?

- Állandó társulat csak Koppenhágában mûködik. Az árhusi operában az énekeseket meghatározott produkciókra szerzõdtetik. Õk "országos operának" nevezik magukat. Turnéznak országszerte, mindenütt a helyi zenekarral lépnek fel. A legújabb pedig a néhány éve alakult "másik opera" Koppenhágában, ahol fõként kortárs kamaraoperákat adnak elõ. Ez a mai zene egyik legfontosabb játszóhelye, befogadó színházként is mûködik, és nagyon sok kortárs zenei koncertet rendeznek benne.

- Találkoztam a dán kulturális minisztérium egyik tisztviselõjével, aki elmondta, hogyan nõtt az utóbbi öt évben ötven százalékkal a kulturális költségvetés. Gondolom, ez nem csupán egy magyar számára tûnik fantasztikus adatnak. Ám a kulturális élet résztvevõje nyilván ennek ellenére sem állítja, hogy mindez elég.

- Több együttes és intézmény kuratóriumában dolgozom. Hogy a fejlõdés mennyire elégséges vagy mennyire nem az, az esetenként különbözõ. Kortárs zene esetében például a jegybevételbõl nemigen lehet haszonra számítani. Egy éve vezetem az Ars Nova nevû tizenkét tagú énekes együttest. Csupa professzionális énekmûvész, de egyikük sem csupán abból él, hogy nálunk dolgozik. A különféle zenei együtteseket eltérõ módon finanszírozzák. Odense az egyetlen város, ahol a zenekar ma is közvetlenül az önkormányzat vezetése alatt áll. Ezért ha baj van, gyorsan érkezik a segítség. Másutt, ha pénzügyi hiányok mutatkoznak, az együttesek vezetõi kénytelenek megritkítani a hangversenyeket. Árhusban például most ez történik, amit nagyon sajnálok, mert ez az egyik legizgalmasabb város Dániában.