Jandó Jenõ mûhelyében

Egy pécsi kurzus tanulságai

Szerző: Theszisz
Lapszám: 1997 június

Április 25-tõl három napon át Jandó Jenõ volt a pécsi Mûvészeti Szakközépiskola vendége - ha ugyan vendégnek lehet nevezni azt, aki hazajön. A zongoramûvész, aki egykor itt tanult, mesterkurzust tartott konzervatóriumi növendékek és fõiskolások számára, és hangversennyel is megajándékozta a kurzus résztvevõit. A három nap alatt bõséges betekintést nyerhettünk Jandó mûhelyébe. Mindig izgalmas megfigyelni, hogy egy jelentõs mûvész hogyan hallgatja a zenét, mi fontos a számára. Ezt most két oldalról: a tanár és az elõadó szemszögébõl is láthattuk. Külön meg kell jegyezzem: a hagyományosan izgulós korosztály számára Jandó olyan barátságos, meleg hangulatot teremtett a színpadon, hogy a növendékek szinte kivétel nélkül "elfelejtettek" izgulni, s így tudásuk, muzikalitásuk legjavát nyújthatták.

Öröm és meglepetés volt hallani, amikor az ízig-vérig romantikusnak ismert mûvész a klasszikus szonáták artikulációs finomságaira hívta föl a figyelmet, vagy Bach egy ritmusának franciás túlpontozását kérte. (Annál kevésbé örömteli - és valljuk be, meglepetésnek sem nevezhetõ -, hogy a növendékek sûrû legato-szószhoz és dagályos Bach-játékhoz szokott része milyen nehezen tett eleget e kérésnek, ha ugyan képes volt rá.) Megijedni nem kell, Jandó Jenõ nem vált historikus elõadóvá. Érdeklõdésével csupán azt bizonyítja, hogy a valódi muzsikus nem maradhat érzéketlen a régi korok elõadásmódjáról megszerezhetõ tudás iránt - amely ma sokkal nagyobb, mint korábban volt. Jandó kézbe veszi és el is olvassa az urtext kottát, és nyilván meghallgatja, amit a historikus elõadók és a zenetörténészek mondanak. Ezt a saját muzikalitásán, saját zenei intelligenciáján szûri át - ha megpróbálja, ki-ki más és más eredményre jut. Az urtext, a korabeli manírok ismerete persze nem öncélú. Bachot és Mozartot, a zenét és a szerzõ szándékát jobban kell értenünk holnap, mint tegnap. És nem utolsósorban: ha megszokjuk a pontosabb, "klasszikus" kottaolvasást, az Chopinnek, Lisztnek is csak használhat, mint ezt a kurzus is fényesen bizonyította. Jandó le sem tagadhatná saját romantikus mivoltát. Némelyik mûvel - mint Chopin g-moll balladája, Liszt Weinen, Klagen variációi - olyan szeretettel foglalkozott, olyan lelkesen mutatta be részleteiket, hogy szinte nehezére esett megállni, nem végigjátszani azokat. A közismerten virtuóz mûvész alig adott technikai tanácsokat, mindig a zene volt a kiindulópont és a cél. Úgy tûnt, a szép, "gömbölyû" hangnál sokkal fontosabb számára a kontúrok pontos megrajzolása. Számtalanszor hallhattuk: ha pontosan eljátsszuk a hangok végét (vagyis hosszúságát), pontosan betartjuk a feleslegesnek tûnõ, aprólékos kötéseket, és kiemeljük mindezt a pedál addig oly jótékony homályából, megannyi míves kidolgozású, soha nem hallott részlet tárul fel szemünk-fülünk elõtt. A metrum kontúrjai, a súlyok pontos helyretétele ad kulcsot a további értelmezéshez, az éneklõ hang csak a maga súlyos, vagy éppenséggel súlytalan helyén lehet értelmes. A dinamika, a hangszínek, a regiszterek árnyalása - a megszokott "dallamot kiemelni, kíséretet elrejteni" elv helyett - nem egyszerûen gazdaggá teszi a zenei szövetet, de új és jól hallható, önálló szerepet ad minden összetevõjének. Ne rettenjünk vissza egyes hangok érdes megszólaltatásától sem: egy-egy szikár pillanat vagy meglepetés-effektus jobban szolgálja a szerzõ szándékát, mint az egyhangúan szép, kislányos zongorázás. S ha a körvonalak már világosak, jöhet a részletek kimunkálása: életre kelnek a belsõ szólamok, a rejtett akkordfûzések.

Ugyanez hallatszott a mûvész saját játékából is. Az elsõ nap estéjén került sor Jandó hangversenyére, mûsorán viszonylag ritkán hallható darabokkal (Brahms: Négy ballada op. 10, Variációk egy Händel-témára op. 24, Schubert: c-moll szonáta op. post.). A balladák jellegzetesen brahmsi, tömör és sûrû szövete, a hangzás sötét mélysége bensõséges, költõi életre kelt keze alatt. Schubert szonátájának I. tétele grandiozitásával, világos formálásával nyûgözött le. A IV. tétel szélsebes galopp-ritmusa már elsõ pillanatban lebilincselte a hallgatót, hogy azután lélegzetvételt sem engedve száguldjon végig a hangnemi-harmóniai labirintus romantikus világán. A ráadás igazi meglepetéssel szolgált. A mûvész elmondta: 20. századi mûvekbõl álló koncertre készül, s ezért, mintegy próbaként, Bartók Zongoraszonátáját szeretné eljátszani nekünk. Valószínûleg elõször adta elõ e mûvet, és most szûk nyilvánosság elõtt, szinte családi körben tette próbára ötleteit. Kivételes pillanat: a még "szûz" tolmácsolás fölajánlása a szintén "szûznek" mondható, fiatal közönségnek. Nem örökérvényû, lemezkész produkciót hallottunk, hanem sziporkázó, az elõadó friss élményét tükrözõ játékot. Olyan megoldásokat engedélyezett magának a mûvész, amelyeket talán a pillanat szült, s amelyek a végsõ változatban (ha ugyan létezik ilyen), másképp szólnak majd. Most a kiegyensúlyozottnál fontosabb volt a hatásos, a meggyõzõnél a meglepõ, a kiérleltnél az improvizatív élmény. A pontosan rajzolt kontúrok megteltek állandó szellemi-zenei izgalommal. Mint ahogyan az aranylakodalom szépsége mellett sem halványul el az elsõ bál bájának emléke, ugyanúgy a legjobb CD-vel is felér, hogy Jandó Jenõ befogadott minket mûhelyébe, látni engedte az interpretáció születését.

Végezetül még két megjegyzés. Egy mesterkurzus megrendezését a növendékeket felkészítõ tanárok sokéves áldozatos munkája teszi lehetõvé. Õk voltaképpen munkaköri kötelességbõl vesznek részt a kurzuson; miért hát, hogy nekik is teljes részvételi díjat kell fizetniük? Talán ez is egyik oka lehetett, bár semmiképpen sem magyarázza a kurzust kísérõ viszonylag csekély érdeklõdést. Míg Gyimesi László bázeli professzornak az õsz folyamán Gyõrött tartott mesterkurzusán a jelentkezõk tömegét kellett visszautasítani, most mindenkinek bõségesen jutott hely - pedig Jandó semmivel sem kevésbé jelentõs egyéniség. Igaz, õ "csak" Budapestrõl érkezett.

A szakközépiskola Bösendorfer Imperial-ja, amelyhez hasonló kvalitású hangszer nagyon kevés található széles e hazában, csodálatosan szolgálta játékosait. A jó rendezéshez, a zenei élményhez méltó keretet nyújtott Pécs városa. Viszontlátásra jövõre!

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.