Tájkép csata után - vagy elõtt?

A Magyar Zenei Tanács közgyûlése

Szerző: J. Gyõri László
Lapszám: 1997 február

Januári számunkban hírt adtunk a Magyar Zenei Tanács tisztújító közgyûlésérõl. Az alábbi beszélgetésben]. Gyõri László a Tanács leköszönõ és újonnan megválasztott elnökét, Victor Mátét és Csengery Adrienne-t szólaltatja meg.

- A Zenei Tanács ülése elõtt Victor Máté írásban juttatta el gondolatait a testület tagjainak a magyar zenei élet aktuális helyzetérõl. Meglehetõsen lehangoló az a kép, amely e beszámolóból kikerekedik. Tájkép csata után.

V. M.: A beszámoló, amelyre hivatkozik, vitaanyag. Nem azzal a szándékkal készült, hogy a Zenei Tanács nevében, egységes véleményként elfogadják. Inkább provokációnak szántam. Remélem, hogy a Zenei Tanács e vitaanyagból kiindulva olyan dokumentumot tud megfogalmazni, amely a zenésztársadalom közös álláspontját képviseli majd.

- Kicsit talán cinikusnak tûnik a kérdés, pedig nem annak szánom -, és akkor mi van? Hiszen az a tapasztalatom, hogy hiába fogalmaznak meg a mûvészeti egyesületek bármilyen állásfoglalást, a politika hajlamos lesöpörni ezeket az asztalról - mint ahogyan az az elmúlt években oly sokszor kiderült. Korábban politikai gyanakvásból, most gazdasági indokokból. Látnak-e olyan pontot, ahol adott a siker lehetõsége? Csengery Adrienne-t megválasztották elnöknek. Miért vállalta? Ennyire optimista? Vagy már tud valamit? Esetleg megfelelni-akarásból?

Cs. A.: Eörsi István mondta saját magáról, hogy õt biológiai optimizmus motiválja. Engem is. Megválasztásomat követõen azt mondtam, látom az alagút végét és remélem, hogy az nem a szembe jövõ vonat fénye. A beszámolók között az volt az egyetlen igazán pozitív jelzés, amit Nemes László mondott a zeneiskolai szervezet korábban nem látott mértékû fejlõdésérõl. Soha még ennyi gyerek nem akart zenét tanulni, mint most. Bõvíteni kell a zeneiskolákat, és mindenhol új tanárokra van szükség. Számomra ez döbbenetes, hiszen a mindenkori hivatalos illetékes elvtárs mindent elkövet, hogy megfojtsa az amatõr mozgalmakat. Noha nyilvánvaló, hogy ezek a zenét tanuló gyerekek nem csak a profik utánpótlását adják, hanem a közönségét is. Ez azért fontos, mert a közönségrõl nagyon kevés szó esik, pedig tõle függ a mi létezésünk.

V. M.: Nagyon jó példa a zeneiskolák felvirágzása. Különös módon ez annak köszönhetõ, hogy az utolsó pillanatban sikerült a közoktatási törvénybe a zeneiskolákat is belefoglalni. Hála ennek, a közpénzekbõl a zeneiskolai növendékek is részesülnek. Anyagi biztonságot teremtettek a zeneiskolák számára, és kiderült, hogy a polgároknak fontos a zeneiskola. Ez kivételes példa, de az állami finanszírozás leépítése után csak azok a zenei tevékenységek tudtak életben maradni, amelyek piaci viszonyok között is eltartják magukat. A többi, amely erre nem volt képes, elsorvadt. Néhány év alatt megszûnt a kortárs magyar zene és a magyar zenetudomány kiadása, a zenepedagógiai kiadványok száma jelentõsen csökkent, mint ahogyan csökkent a magyar mûvészek lemezfelvételeinek száma is. Tehát mindaz, ami nem önfenntartó és nem kap állami támogatást, elsorvad. A központi struktúrák leépítésével párhuzamosan nem alakultak ki azok a mechanizmusok, amelyek a zenekultúra nonprofit tevékenységeit mûködtetnék.

- Van-e ma Magyarországon olyan mûvészeti ág, amelynek az érdekérvényesítõ képessége jó? Amelynek szakmai szervezetei-hatékonyán lobbiznának? Felületesen ismerve az irodalom, a film- és képzõmûvészet aktuális helyzetét, hallva a színházi ügyekrõl, a támogatások hiányáról, azt gondolhatja az ember, hogy mostanában nem a nagy sikersztorik korát éljük. Milyen a zenésztársadalom helyzete az önök megítélése szerint?

CS. A.: Nem hiszem, hogy jobb vagy rosszabb helyzetben lennénk a társmûvészeteknél. Hiszen ebbõl a szempontból mindegyik mûvészeti ág mélyponton van. Bár pozitív példák is akadnak: a könyvkiadás néhány éve még a tökéletes szétziláltság állapotában volt. Most - saját hajába kapaszkodva - mintha mászna ki ebbõl a gödörbõl. Kiderült ugyanis, hogy hiába "szabad a vásár", hiába jelentetik meg az értéktelen ponyvát, nem fogy. Az értékes irodalom pedig méregdrágán is elkel. A zenei életben millió apró lépés kell ahhoz, hogy egy hosszabb távú zenei stratégiát alakítsunk ki. Én e csatározások kellõs közepébe kerültem most. A Minisztérium össze akarta vonni a Filharmóniát, az Interartot és a Táncfórumot. Ez nonszensz. Ahhoz, hogy ennek kivihetetlenségét érvekkel alátámaszthassuk, össze kellett hívni a Zenei Tanács plenáris ülését. Ezt még Victor Máté tette meg. Az ülésre nem csupán az érintettek jöttek el, hanem az egész zenész szakma megmozdult. A Minisztériumot képviselõ tisztviselõk elmondták, hogy mennyire egyetértünk alapvetõ kérdésekben. Õk szeretnék végrehajtani a szükséges átalakulást, de a legkisebb vérveszteséggel. Tõlünk, a szakmától várják az érveket a pénzügyi hatalommal szemben, hiszen minden ilyen összevonás mögött pénzügyi meggondolások állnak. Mert a régi struktúrák valóban átalakulásra szorulnak, de nem úgy, ahogy a pénzügyi szakemberek elképzelik.

- A szakma és a kulturális tárca illetékesei egyetértenek. Ez elég ahhoz, hogy a meccset megnyerjék?

V. M.: Az összevonás tervérõl még nem született döntés. A plenáris ülésen elhangzottak nyilván adalékként szolgálnak a döntéshozóknak. Én pesszimistább vagyok Adrienne-nél: nem gondolom, hogy a mi érveink hatására a meccs nyertesre forduljon. Sajnos mindhárom szóban forgó intézmény alulfinanszírozott, s ezen semmilyen átalakítás nem segít. Pontosabban: nem az intézmények alulfinanszírozottak, hanem a célok, amelyek érdekében ezek mûködnek. Nem az intézményekhez kell feltétlenül ragaszkodni, hanem a célokhoz. És a célok finanszírozását ki kell követelnünk. Adrienne pozitív példaként említette a könyvkiadást. Nekem nem ilyen jók a tapasztalataim. A zenei életben pedig bizonyos dolgok gazdagodtak a szabadság által. A hangversenyrendezés például piaci alapon is mûködtethetõ bizonyos mûfajokban. De nem mûködtethetõk az ifjúsági koncertsorozatok, a kortárs zenei rendezvények. Nehezen képzelhetõ el a vidéki koncertélet támogatás nélkül. Ezek esetében például ragaszkodunk kell a finanszírozáshoz. De abban lehetünk rugalmasak, hogy a támogatásokat milyen szervezetek kapják. Tehát az intézményrendszer fenntartásához nem kell kötnünk magunkat. A szervezeteket lehet piacosítani, a támogatásokat nem mindig.

- Kiragadtunk most egyet a Zenei Tanács által kezelendõ problémahalmazból. Nem tudom: ez-e a legfontosabb? Csengery Adrienne hosszú távú zenei stratégia kidolgozásáról beszélt. Milyen prioritások alapján képzelik ezt el?

Cs. A.: A legfontosabbnak azt tartom, hogy tisztázzuk a feladatokat, a munkamegosztást. Le kell szögezni, mi az állam feladata, kötelessége, és milyen jogai vannak a civil szférának. Zenei törvényt kellene alkotni.

- Törvény a zenérõl? Van ilyen másutt a világon?

Cs.A.: Van, Dániában, Norvégiában és más európai országokban is. Ez a legégetõbb feladatunk: tudjuk, mennyi ideig tart, amíg egy törvényt elfogadnak. El kell kezdenünk dolgozni ezen. Ebben a törvényben kell a civil társadalom és a politika jogait és kötelességeit megfogalmaznunk.

V. M.: Valóban jó lenne egy ilyen törvény, de a magyar törvénykezési viszonyok ismeretében ez csak távoli cél lehet. Sajnos az elmúlt évek tendenciái azt mutatják, hogy a politika nem hosszú távra tervez. Még csak nem is négyéves ciklusokra. Kis túlzással azt mondhatnám, heti programokkal dolgoznak. Több évre, netán évtizedekre szóló elképzelései egyetlen politikai pártnak sincsenek. Márpedig a zenekultúrát sok évtizedre meghatározó programra van szükség. Nem véletlen, hogy Kodály annak idején százéves programról beszélt. A napi rögtönzések nem oldanak meg semmit. Olyan mechanizmusok kellenek, amelyek lehetõvé teszik, hogy a civilszféra állandó párbeszédben legyen a döntéshozókkal. Tulajdonképpen minden együtt van egy ilyen dialógushoz, hiszen megvannak a törvényes keretek, a megfelelõ hivatalok és megvannak a megfelelõ szervezetek is, hiszen a zenésztársadalom kellõképpen szervezett.

- Minden megosztottsága ellenére?

V. M.: Igen. Minden terület megosztott. De a megosztottság is egy stációja a szervezettségnek.

CS. A.: Természetes a megosztottság, de vannak célok, amelyek érdekében kompromisszumokat kell kötni. Ha a célok közösek, szót tudunk érteni egymással.

V. M.: A baj az, hogy a párbeszéd esetleges, nem jött létre szervezett formában. Egyes hivatalnokok élnek a dialógus lehetõségével, mások nem, sõt, van olyan, aki hivatali ideje kezdetén fontosnak tartotta, késõbb belefáradt a vitákba.

Cs. A.: Vagy feladja, mert a hivatal magasabb rangú döntéshozóival szemben nem tudja érvényesíteni saját véleményét. Nem véletlen, hogy a kulturális tárcánál a mûvészeti fõosztályon ekkora a fluktuáció. A hivatalnok két tûz között dolgozik: ismeri a szakma érveit, képes összhangba hozni a tárca érveivel, de a döntés nem az övé.

 Kovács Géza ügyvezetõ alelnök és Csengery Adrienne elnök Kovács Géza ügyvezetõ alelnök és Csengery Adrienne elnökA korábbi elnökök: Forrai Katalin és Victor Máté  Felvégi Andrea felvételeiA korábbi elnökök: Forrai Katalin és Victor Máté Felvégi Andrea felvételei

Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%

Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.