Kis szakma nagy dobása

A Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság 8. tudományos konferenciája

Szerző: Németh G. István
Lapszám: 2011 december
 

Dúl a gazdasági világválság, recseg-ropog az intézményi hátté, a magyar zenetudomány mégis  - rá­adá­sul nem­zet­kö­zi ös­­sze­ha­son­lí­tás­ban is - él és vi­rul. A ma­gyar ze­ne­tu­dó­sok egy éven be­lül már má­sod­szor be­szél­nek ugyan­azon a cí­men (Mû­elem­zés - ma) és ugyan­azon a hely­szí­nen - az MTA Ze­ne­tu­do­má­nyi In­té­zet Bar­tók Ter­mé­ben - a lényegrôl: a ze­nei ana­lí­zis el­mé­le­ti és gya­kor­la­ti kérdéseirôl (a Ma­gyar Ze­ne­tu­do­má­nyi és Ze­ne­kri­ti­kai Tár­sa­ság 2011 ok­tó­be­ré­ben tar­tott kon­fe­ren­ci­á­ja a 2010 no­vem­be­ré­ben meg­ren­de­zett in­ter­disz­cip­li­ná­ris szim­pó­zi­u­mot foly­tat­ta). A szer­vezô Da­los An­na és Vi­ká­ri­us Lász­ló szer­kesz­té­sé­ben - a nyi­tó- és zá­ró­be­szé­det is be­le­ért­ve - pon­to­san ne­gyed­száz ér­te­ke­zés ke­rült be­fo­ga­dó-ba­rát mó­don ta­gol­va a vé­gig telt ­há­zas fó­rum elé. A vá­lasz­té­kos ze­ne­tu­do­má­nyos szép­pró­zá­ban meg­írt elôadá­sok hall­ga­tói elôtt pe­dig új­ból meg­mu­tat­ko­zott a nem­ze­dé­kek fö­lött át­íve­lô ma­gyar ze­ne­tör­té­nész-stí­lus, mely mö­gött a ta­nár-di­ák kap­cso­lat­ra vissza­me­nô gon­dol­ko­dás­mód- és vi­lág­lá­tás-szink­ro­ni­zá­lás hú­zó­dik meg. Az ered­mény egy sa­já­to­san ma­gyar szö­­veg­kép­zé­si rend­szer, amely­nek re­dun­dan­ci­á­ja a né­met, fran­cia, an­gol­szász min­ták­kal ös­­sze­vet­ve mi­ni­má­lis, in­for­má­ció­ér­té­ke pe­dig egyen­le­te­sen ma­gas.

Som­fai Lász­ló nyi­tó­be­szé­dé­ben töb­bek kö­zött a ten­ge­ren tú­li ho­mo­lóg szer­ve­zet, az 1934-ben ala­pí­tott American Musicological So­ciety ak­tu­á­lis éves ta­lál­ko­zó­já­nak ap­ro­pó­ján ér­zé­kel­tet­te a Nagy Test­vér nagy lép­té­ke­it, il­let­ve azt a szük­ség­sze­rû fruszt­rá­ci­ót, amit nap­ja­ink glo­bá­lis tu­do­mányos ren­dez­vény­szer­ve­zé­se, egy­ál­ta­lán az át­te­kint­he­tet­len­né ha­tal­ma­so­dó ter­més okoz. Eh­hez az ab­szo­lút mér­cé­hez ké­pest az eu­ró­pai ze­ne­tör­té­net va­la­men­­nyi kor­sza­kát, sôt a ma­gyar ze­ne­tör­té­net­hez szer­ve­sen kap­cso­ló­dó nyu­ga­ti ze­ne­tör­té­ne­ti és ke­le­ti - ro­mán - nép­ze­nei té­má­kat is érintô idei MZZT-kon­fe­ren­cia alig­ha­nem a kis szak­ma nagy do­bá­sa for­mu­lá­val ír­ha­tó le a leg­ta­lá­lób­ban.

A kö­zép­ko­ri egy- és több­szó­la­mú­ság tárgy­kör­ében Kiss Gá­bor a li­tur­gi­kus ének­lés ala­kí­tá­sá­ban és re­cep­ci­ó­já­ban meg­nyil­vá­nu­ló kul­tu­rá­lis iden­ti­tás kér­dé­sét jár­ta kö­rül, más szerzôk leg­újabb ku­ta­tá­si ered­mé­nye­it szem­léz­ve. Vi­ká­ri­us Lász­ló két kü­lön­le­ges al­ka­lom­ra (IV. Jenô pá­pa, il­let­ve Lu­xem­bur­gi Zsig­mond ki­rály né­met-ró­mai csá­szár­rá ko­ro­ná­zá­sá­ra) kom­po­nált izorit­mikus Du Fay-motettát ha­son­lí­tott ös­­sze, mely mû­v­e­ket igen ta­nul­sá­gos mó­don a jelenlévô no­ta­bi­li­tá­sok­ra történô szim­­bo­li­kus rá­mu­ta­tás gesz­tu­sa kap­csol­ja ös­­sze.

A 18. szá­zad­ról szó­ló ér­te­ke­zé­sek so­rát Fa­­­ze­kas Ger­gely nyi­tot­ta, aki gondolatébresztô elô­adás­ban tag­lal­ta J. S. Bach - a késôbbi, ro­man­ti­kus mûértelmezésektôl szá­mos vo­nat­ko­zás­ban eltérô - ze­ne­mû-fo­gal­mát. A füg­get­len ku­ta­tó Göncz Zol­tán a Musi­ka­li­sches Opfer hat­szó­la­mú ricercar­já­nak stá­ci­ó­it vet­te górc­sô alá. Elem­zé­se a mû leg­újabb ko­ri, meg­le­he­tô­sen el­lent­mon­dá­sos an­gol­szász re­cen­zi­ói­­ból in­dult ki, me­lyek hol lel­ken­de­z­­ô, hol tár­­gyi­la­gos, hol pe­dig fa­nyal­gó han­got üt­nek meg. Göncz a som­más meg­ál­la­pí­tá­sok ér­tel­me­zé­sé­re tett kí­sér­le­tet köve­tô­en ve­zet­te elô sa­ját, va­lós ide­jû gra­fi­kus ani­má­ci­ók­kal il­luszt­rált ana­lí­zi­sét. Mikusi Ba­lázs egy Les­sing-meg­ze­né­sí­tés rend­kí­vü­li pél­dá­ján ar­ra a nem­zet­kö­zi iro­dal­mat is fog­lal­koz­ta­tó kér­dés­re ke­res­te a vá­laszt, hogy mit tud­ha­tott az ál­ta­lá­ban mû­ve­let­len­nek bé­lyeg­zett Haydn a klas­­szi­kus re­to­ri­ka sza­bá­lya­i­ról. Ha­lász Pé­­ter sa­ját há­zimu­zsi­ká­lá­si gya­kor­la­tá­ról leb­ben­tet­te fel a fáty­lat, mi­kor két Mo­zart-zon­go­ra­né­gyes (K. 478 és 493) kap­csán a mûegye­dek mö­gött fellelhetô azo­nos kom­­pozitorikus alap­gon­do­lat lé­te­zé­se mel­lett ér­velt. Az idei év 19. szá­za­di hô­sé­rôl ez al­ka­lom­mal a mû­vé­szet­tör­té­nész Ko­vács Im­­re az Années de p`e­le­­­ri­nage képzô­mû­vé­sze­ti ins­pi­rá­ci­ó­ját tár­gya­ló elôadása hang­zott el, mely - Eckhardt Má­ria hoz­zá­szó­lá­sa sze­rint - igen sze­ren­csés mó­don kap­cso­ló­dott a Ze­ne­tu­do­má­nyi In­té­zet­ben egy szint­tel lej­jebb a kö­zel­múlt­ban meg­nyílt Liszt és a társ­mû­vé­sze­tek ki­ál­lí­tás­hoz.

Több elôadás is fog­lal­ko­zott 18-20. szá­za­di ze­nés szín­pa­di té­mák­kal. Tallián Ti­bor
a Don Giovanni és egy két év­vel késôbb be­mu­ta­tott opéra-comique (Raoul Barbe-bleu) egy­for­mán ör­dö­gi fôhôseinek eltérô ered­mény­hez vezetô manôvereit vizs­gál­ta, ugyan­ak­kor szisz­te­ma­ti­ku­san pár­hu­zam­ba ál­lí­tot­ta Mo­zart és Grétry to­ná­lis sík­ja­it, mint a lé­lek­ta­ni fo­lya­ma­tok hor­do­zó­it. Bozó Pé­ter a kur­rens Offenbach-analízisek - ope­ra- és zsá­ner­köz­pon­tú, il­let­ve a pri­vi­lé­gi­u­mok­ra vagy ép­pen az át­dol­go­zá­sok­ra fó­ku­szá­ló - kér­dés­fel­ve­té­se­it is­mer­tet­te, majd egy al­pe­si nép­ze­nei ins­pi­rá­ci­ó­jú Offenbach-ze­ne­számtí­pust jel­lem­zett egy „nem iga­zi, [ha­nem] mû-elem­zés" ke­re­tei kö­zött. Szin­tén Offenbachhoz, az Or­fe­usz az al­vi­lág­ban egy da­lá­hoz kap­cso­ló­dott Pé­te­ri Ló­ránt Mah­ler-ana­lí­zi­se is. Pé­te­ri be­szá­molt a Mah­ler ál­tal né­met nyelv­te­rü­le­ten ve­zé­nyelt Offenbach-elô­adásokról, hogy az­tán ze­nei ér­vek so­ka­sá­gá­val ve­zes­se le A men­­nyei élet cí­mû Mah­ler-dal „sö­tét iró­ni­á­ját" az operettszerzô ar­cha­i­zá­ló ál-pasz­to­rál­já­ból.

Ignácz Ádám a kom­po­zí­ció moz­za­na­tát meg­­elôzô elôkoncepciók egyed­ural­ma elôt­ti ins­pi­rá­ció-ala­pú zeneszerzôi gon­dol­ko­dás, a Thomas Mann ál­tal a ro­man­ti­ka „szán­­dé­kol­tan utol­só" képviselôjének mon­­dott Hans Pfitzner ope­rá­ját tár­gyal­ta. A Pa­lest­ri­na cí­mû ze­nei le­gen­da (1917) ih­letje­le­ne­te kap­csán rá­mu­ta­tott az elôkép sze­re­pét ját­szó Palestrina modális, il­let­ve a kon­zer­va­tív Pfiztner to­ná­lis hang­rend­szer­ének komp­lex vi­szo­nyá­ra. Pin­tér Csil­la Má­ria Messiaen As­si­si Szent Fe­renc-ope­rá­já­nak (1975-83) Les Stigmates cí­mû je­le­ne­té­ben a föl­tá­ma­dá­si evan­gé­li­um ope­ra­szín­pa­di meg­je­le­ní­té­sét és a ze­nei kom­po­zí­ció rit­mus-vo­nat­ko­zá­sa­it, töb­bek kö­zött az ös­­sze­tett ütem­mu­ta­tó­kat tár­gyal­ta.

A konferencia-elôadások döntô több­sé­gét 20. szá­za­di, Bar­tók-, vagy Bar­tók­hoz kap­cso­ló­dó té­mák tet­ték ki. A köl­ni illetôségû Anne Vester anya­nyel­vén nyúj­tott be­te­kin­tést a bu­da­pes­ti Ze­ne­aka­dé­mi­án, il­let­ve a Bar­­­tók Ar­chí­vum­ban 2009-ben meg­kez­dett disszer­tá­ci­ó­já­ba. Pri­mer for­rá­sok­ra ala­po­zott ku­ta­tá­sai A fá­ból fa­ra­gott ki­rály­fi ke­let­ke­zés­tör­té­ne­ti ada­lé­ka­i­nak, il­let­ve a ki­rály­fi és a fa­­báb kö­zös gyö­ke­rû ze­nei té­má­já­nak her­me­neutikus ér­tel­me­zé­sé­re irá­nyul­nak. Biró Vi­o­la a 2. he­ge­dû­rap­szó­dia túl­nyo­mó­részt ro­mán nép­ze­nei gyûj­té­sek­bôl szár­ma­zó dal­la­ma­it tér­ké­pez­te föl; a tánc­­té­mák en­cik­lo­pé­di­kus jel­le­gû ki­vá­lasz­tá­sá­val kap­cso­lat­ban rá­mu­ta­tott a ze­ne­szer­zô Bar­tók dön­té­se­it nyil­ván­va­ló­an be­fo­lyá­so­ló nép­ze­ne­tu­dós Bar­tók sze­re­pé­re.

Kusz Ve­ro­ni­ka Dohnányi Burlettáját (op. 44/1) ér­tel­mez­te al­kal­mi Bar­tók-után­zás­ként, amit Dohnányi utá­noz­ha­tat­lan (és a mai zon­go­ris­ták ál­tal va­ló­ban utá­no­zat­lan) elôadásával tá­masz­tott alá igen meg­gyô­zô­en. Mû­elem­zé­sé­nek leg­em­lé­ke­ze­te­sebb moz­za­na­ta az volt, hogy a Bur­let­ta ka­o­­ti­kus­nak ha­tó, va­ló­já­ban vál­ta­ko­zó üte­­me­it te­kint­ve szeriálisan ren­de­zett té­má­ját frá­zis és pe­ri­ó­dus he­lyett a nép­ze­nei át­hal­lá­so­kat sem ki­zá­ró sor fo­gal­má­val vél­te a leg­sza­ba­to­sab­ban kö­rül­ír­ha­tó­nak. Ko­vács Ilo­na a B-dúr szex­tett 3. té­te­lé­nek for­rás­vizs­gá­la­tá­val tár­ta fel, ho­gyan dol­go­zott át Dohnányi egy ere­de­ti­leg a ze­ne­aka­dé­mi­ai ta­nul­má­nyok elôtt ké­szült kom­po­zí­ci­ót Hans Koessler osz­­tá­lyá­ban.

Kerékfy Már­ton Li­ge­ti ké­sei Brá­csa­szo­ná­tá­já­ban vil­lan­tot­ta fel a ro­mán nép­ze­nei al­lú­zi­ók­kal meg­va­ló­su­ló ön­re­fe­ren­cia nosz­tal­gi­kus, iro­ni­kus, parodisztikus ér­tel­me­zé­se­it. Elôadásában fel­sej­lett Li­ge­ti po­li­glott­­iz­mu­sa, mint az er­dé­lyi szár­ma­zá­sú zeneszerzô gon­dol­ko­dá­sá­nak egyik meg­ha­tá­ro­zó­ja, mely saj­ná­la­tos mó­don rejt­ve ma­rad a nyu­ga­ti elemzôk elôtt. Li­ge­ti ugyan­is a Sacher Stiftung ar­chí­vu­má­ban is lát­ha­tó mó­don ro­­má­nul ve­tet­te pa­pír­ra a ro­mán nép­ze­né­re (töb­bek közt a hora lunga ele­me­i­re) vo­nat­ko­zó szél­jegy­ze­te­it. Da­los An­na a korábban „mo­rálisan kiteljesedett személyisége" okán elemezhetetlennek vélt Kurtág elsô hét opuszával foglalkozott. Az elsô, avant­gárd korszak (1959-1968) alkotásait a kur­tá­gi Darmstadt-, ezen belül is a Stock­hau­sen-recepció dokumentumaként értelmez­te. A Stravinsky hommage-kom­po­zí­ciókat vizsgá­ló Pász­tho­ry Blan­ka Jeney, Kurtág és Szôl­­lôsy mû­he­lyébôl elem­zett ro­kon­szen­ves ér­zé­keny­ség­gel egy-egy In memoriam-típusú da­ra­bot. 

Há­rom fel­ol­va­só is fog­lal­ko­zott in­terp­re­tá­ció-ana­lí­zis­sel. Kom­lós Ka­ta­lin sa­ját já­té­ká­val il­luszt­rál­ta J. S., C. Ph. E. Bach és Mo­zart egy-egy nem jel­zett cadenzáját, a hoz­zá­szó­lá­sok ré­vén pe­dig szó­ba ke­rült a té­­tel­kö­zi szü­ne­tek és a taps kér­dé­se is. Sza­bó Ba­lázs Bar­tók 2. he­ge­dû-zon­go­ra-­szo­ná­tá­ja Szi­ge­ti Jó­zsef-fé­le le­mez­fel­vé­tel­ének egy mind­ös­­sze fél­per­ces - a hora lunga -téma vis­­sza­té­ré­se elôtti - rész­le­té­re kon­cent­rált; elem­zé­sé­vel új meg­vi­lá­gí­tás­ba he­lyez­te a má­sik Bartók-interpretátor, Szé­kely Zol­tán sza­va­it. Sza­bó Fe­renc Já­nos az 1926 elôtt rög­zí­tett ope­ra­fel­vé­te­le­ken hall­ha­tó, Prokrusztész-ágyba kényszerített mû­ala­kok kér­dé­sét tár­gyal­ta, il­let­ve a ko­ra­be­li stú­dió- és élô fel­vé­te­lek má­ra már el­kép­zel­he­tet­len han­gu­la­tát idéz­te meg, a hoz­zá­szó­lá­sok­­ból ítélve igen szug­­­gesz­tí­ven.

Volt a kon­fe­ren­ci­á­nak egy, az Élet ál­tal dik­tált rend­ha­gyó moz­za­na­ta, mely­nek so­rán a jelenlévôk a kö­zel­múlt­ban el­hunyt nagy ma­gyar ana­li­ti­kus­ra, Dobszay Lász­ló­ra em­lé­kez­tek. A két­na­pos ese­mény­sor alatt ez volt az egyet­len al­ka­lom, hogy a ze­ne­tu­do­má­nyi szép­pró­za kö­zé ékelt ze­ne­mû­vek nem az el­mon­dot­tak il­luszt­rá­lá­sát, ha­nem a meg­em­lé­ke­zés paraliturgikus rí­tu­sát szol­gál­ták. Csalog Gá­bor pen­ge­éles in­tel­lek­tu­a­li­tást és meg­in­dí­tó esz­ka­to­lo­gi­kus ér­zé­keny­sé­get ötvözô zon­go­ra­já­té­ká­ban Kurtág-, Purcell-, Liszt- és Mo­zart-mû­vek hang­zot­tak el. Dobszay a Ze­ne­tu­do­má­nyi In­té­zet ne­vé­ben beszélô Ha­lász Pé­ter sze­rint olyan ze­ne­tör­té­nész volt, ami­lyen csak egy tör­té­nész kép­zett­sé­gû zeneszerzô le­he­tett. Aki a hat­va­nas évek­ben fedôtevékenységként fog­lal­ko­zott folklorizálódott nép­éne­kek­kel, utóbb a gre­go­ri­án­nal a ma­ga mun­ka­má­ni­ás mód­ján, il­let­ve a kon­zer­va­tív-li­be­rá­lis dicho­tómiából ki­sik­ló nagy­for­má­tu­mú sze­mé­lyi­sé­gé­vel. A kö­zép­kor­ku­ta­tók ne­vé­ben emlékezô Madas Edit a ta­nár úr igé­nyes­sé­gét, kultúra-szervezôi zse­ni­a­li­tá­sát emel­te ki; port­ré­já­ból a jó ügyek fá­rad­ha­tat­lan el­in­dí­tó­já­nak alak­ja raj­zo­ló­dott ki. A MZZT ne­vé­ben meg­szó­la­ló Papp Már­ta az utol­só rá­dió­in­ter­jú egy gondolatébresztô pas­­szu­sa nyo­mán em­lé­kez­te­tett ar­ra, ahogy Dobszay 1993-ban, a MZZT ala­ku­ló köz­gyû­lé­sen egyet­len meg­jegy­zés­sel más pá­lyá­ra te­rel­te  a fej­le­mé­nye­ket: ne­ki is köszönhetô, hogy a szer­ve­zet nem egy­sze­rû­en ér­dek­vé­del­mi cé­lo­kat lát el, ha­nem éves kon­fe­ren­ci­á­kat szer­­­vez, és ze­ne­tu­do­má­nyi fo­lyó­ira­tot ad ki.

Bár az elôadók több­sé­ge igye­ke­zett ref­lek­tál­ni is sa­ját ana­lí­zi­sé­re, az ide­á­lis mû­elem­zés mi­ben­lé­te szá­mom­ra még­is az aláb­bi­ak nyo­mán sej­lett fel. Som­fai Lász­ló sze­rint a jó elemzô a par­ti­tú­rá­ból in­dul ki, akár­csak Kroó György, eset­leg ba­rát­ja a zeneszer­zô­nek, mint Kárpáti János Szôllôsy And­rás­nak. A Mû­vé­szet­tör­té­ne­ti In­té­ze­tet igaz­ga­tó Beke Lász­ló sze­rint, aki Laszlo Horvath Hom­mage `a Li­ge­ti cí­mû videófilmjét ana­li­zál­ta, a mû­elem­zés szin­tén mû[al­ko­tás], mely má­ra már sem on­to­ló­gi­ai, sem episz­te­mo­ló­giai ér­te­lem­ben nem le­het­sé­ges. Ám az elem­zônek még­is tisz­ta ma­rad­hat a lel­ki­is­me­re­te, ha - mint Beke tet­te - az elôadást meg­elô­zô éj­sza­ka lá­tott ál­mát és an­nak álom­­fej­té­sét is in­teg­rál­ni tud­ja ér­tel­me­zé­si kí­sér­le­té­be. Vé­gül az MZZT-elnök Vi­ká­ri­us Lász­ló zár­sza­vá­ban (mely­ben nyug­táz­ta: „sok­fé­lék va­gyunk, sok­­felôl jöt­tünk, sok­fé­le igényt kell ki­elé­gí­te­nünk") kü­lö­nös em­fá­zis­sal rep­ro­du­kál­ta Dob­szay ta­nár úr egyik in­tel­mét: Ol­vassuk végig azt a szöveget, amellyel fog­lal­ko­zunk. Elôször próbáljuk megérteni - ne vi­tat­koz­zunk vele már az elôtt! Ha ez si­ke­rül, ta­lán azt is meg­ért­jük, amit Pé­te­ri Ló­ránt mondott (Witt­­genstein nyo­mán) A men­­nyei élet vé­gé­rôl: Ami­­rôl nem le­het be­szél­ni, ar­ról hall­gat­ni kell!