Közelebb a szerzőhöz

Somlai Petra fortepiano-művész

Szerző: Rácz Judit
Lapszám: 2010 október
 

 Elisabeth Melchior felvétele

A néhány éve Hollandiában élő Somlai Petra fortepiano-játékával elnyerte a bruggei Nemzetközi Régizenei Verseny első díját és a közönségdíjat is. A verseny hosszú történetében mindössze négyszer adtak ki első díjat fortepianistának.

-Számítottál helyezésre, gondoltál győzelemre? Ez típus kérdése is -van, aki belövi a legmagasabb célt, van, aki rá se akar gondolni.

-Majdnem egy évig készültem, tehát nyilván nem úgy indultam el, hogy úgyse fogok nyerni. Egy dolog volt fontos: úgy jöjjek le a pódiumról, hogy nem csalódtam magamban, és ha rögtön az elején haza kell is mennem, ne legyek boldogtalan, ne furdaljon a lelkiismeret.

-Magadnak akartál elsősorban megfelelni?

-Igen. És persze érezni, hogy tudok a közönséggel (nem csak a zsűrivel!) kommunikálni.

-Helyezzük el ezt a versenyt a nemzetközi versenypalettán -mióta rendezik, milyen gyakran, mi a profilja, a résztvevők száma, a zsűri összetétele?

-Európában ez a legnagyobb régizenei verseny. 1964 óta minden nyáron megrendezik, fesztivállal egybekötve, fantasztikus koncertekkel. A csembalóra és fortepianóra három évente kerül sor. Idén nagyjából 110 résztvevő versenyzett a két hangszer valamelyikén. Rengetegen jöttek Oroszországból és Japánból -ma már általában ők a nagy ellenfelek. A fortepiano zsűrijében többek között olyan nagy nevű művészek ültek, mint Linda Nicholson, Alekszej Ljubimov, Ludger Remy. Remélem, nem hangzik szerénytelenségnek, hogy a díjat egyesek a régizene Oscarjaként emlegetik.

-Mi kell leginkább ahhoz, hogy valaki eljusson ide, és sikerrel szerepeljen? Megfelelő információ, sok pénz, jó kapcsolatok, jó idegek?

-Egyszerűen csak regisztrálni kell, és alaposan felkészülni... Ami engem meglepett: óriási, négyórányi anyaggal kellett készülni, és a versenyen a zsűri ebből választotta az eljátszandó darabokat. Minden típusú zenéből kértek legalább egy tételt, tehát semmit nem lehetett „megúszni".

-Mindenki ugyanabból készült fel, vagy lehetett saját darabokat is vinni?

-Mindenki ugyanabból készült. A műsor a kora klasszikustól a kora romantikusig terjedt, és még egy kortárs darab is szerepelt, ami kifejezetten erre a versenyre íródott. A historikus hangszerekre írt kortárs darabok mostanában kezdenek divatba jönni; számos zeneszerzőt inspirálnak a régi hangszerek. Én nem erre specializálódtam, de nagyon fontosnak tartom a kortárs zenét.

-Életrajzod szerint tapasztalt versenyjáró vagy. A zenei versenyekről élesen eltérő véleményeket hallhatunk nagy nevű, vagy éppen pályakezdő művészektől, tanároktól, zsűritagoktól egyaránt. Egyesek ellenzik, mert fölöslegesen stresszel, gyorsan múló illúziókat, tiszavirág-életű sikereket gyárt, mások viszont igazi művészi találkozásnak, megint mások a karrier elkerülhetetlen összetevőjének tartják. Van, aki a kapcsolatokért ajánlja, van, aki szerint ismerős zsűritag nélkül nem lehet nyerni, mások szerint a nyerés egyáltalán nem fontos. Neked mi a tapasztalatod és a véleményed?

-Én sem szeretem a versenyeket, de nem a csalódás kockázata, hanem a megítélés elkerülhetetlen szubjektivitása miatt. A művészi teljesítmény nem mérhető, az ítélet egy bizonyos tudásszinten túl ízlés kérdése. Az előadóművészetben óriási szélsőségek fordulnak elő, amelyek adott esetben mind érvényesek lehetnek. Többek között ezért is örülök a közönségdíjnak -talán ez az igazi elismerés. A jelenlegi siker pedig talán nem tiszavirág-életű, mert rengeteg hangversenyfelkéréssel jár, valamint CD-felvétel is készül. De többet valószínűleg nem fogok versenyezni.

-Személyes kérdésnek tűnik, de nagyon is szakmai, és jó lenne, ha nem valami vélt politikai korrektséggel válaszolnál: vajon ha nem mész el külföldre tanulni, lett volna esélyed a győzelemre?

-Azt gondolom, hogy nem. Fantasztikus tanárom van, Bart van Oort, akitől három év alatt annyit tanultam, mint talán egész életemben. De amit én csinálok, az nagyon specifikus.

-És ebből logikusan következik a kérdés: mit tegyen egy magyar muzsikus ma, ha fejlődni akar, ha sikeres és művészileg kielégítő pályát szeretne befutni? Kis ország vagyunk, még ha zenei nagyhatalomnak tartjuk is magunkat. Menjen el?

-Nagyon jó kérdés... Azt mondanám, az ember ott boldog, ahol dolgozni tud, ahol azt csinálhatja, amit tud és szeret. Mindenkinek a saját útját kell bejárnia, s erre nincs recept. Soha nem mondom senkinek, hogy „mindenképp menj el, mert ott sokkal jobb".

-Mennyire nyitottak a kortársaid? Nekem az a tapasztalatom, hogy a magyarok -jóllehet a muzsikálás hordozható hivatás - sokkal kevésbé mozgékonyak, nemcsak fizikailag, hanem belsőleg is.

-Mint mondtam, nekem kiváló mesterem van Hollandiában, és remek muzsikustársakra találtam, akikkel ízlésben és emberileg is nagyon jól megértjük egymást. Ugyanakkor itthon rengeteg fantasztikus lehetőség van az oktatásban. A zeneiskolában komplex zenei oktatást kapunk, szolfézzsal stb. Ez nagyon fontos és pótolhatatlan kincs. Az itthoni éveimet -beleértve a Konzervatóriumban és a Zeneakadémián töltött gyümölcsöző éveket is - semmi pénzért nem adnám oda. Szerintem mindenkinek (nemcsak muzsikusnak) jót tenne, ha néhány évre elmenne külföldre. Azalatt megismerhet egy másik mentalitást, gondolkodásmódot, és attól kezdve itthon is igényli, illetve létrehozza azt, amit máshol jónak tartott.

-Büszkék lehetünk és vagyunk is az oktatásunkra. Az a furcsa, hogy a sok fantasztikus tanár és a nagyszerű rendszer mellett mégis létrejön egy rosszkedvű, irigy, zsörtölődő közeg és egy tájékozatlan, konzervatív közönség. Örök példám, hogy az óriási amszterdami operaház nézőterét egymás után kilencszer lehetett teljesen megtölteni Berg Lulujának előadásához. Budapesten vajon hányan hallgatnák végig...?

-Nem panaszkodni kell, hanem saját eszközeinkkel megpróbálni változtatni. Az oktatás szerintem az egyik kulcsmomentum. Továbbá: a közönség arra vesz jegyet, amiről értesül. Ebben óriási szerepe van a médiának; nagyon fontos dolgok szorulnak a perifériára, amelyeknek komoly közönségnevelő hatásuk lehetne.

-Érdekes módon a legnagyobb billentyűs művészek között is van, akit irritál a fortepiano. Kelj egy kicsit a védelmére.

-Én ezt nem tudom szavakban elmondani. Szerintem ezen a hangszeren sokkal hitelesebben lehet az arra írt darabokat eljátszani, egészen más értelmük van, mint modern zongorán.

-Haydnt, Mozartot, Beethovent egyszerűen fortepianón kellene játszani?

-De még akár Chopint is -Pleyelen, Erard-on egészen másképp hangzik, hiszen egy 1850-ben készült hangszeren teljesen mások a lehetőségek, mint egy 2000-ben épült zongorán. A kotta is sokkal jobban érthető a korabeli hangszeren - ha Mozart kottáiban mindent be akarnék tartani, az nem szólna jól modern hangszeren. Ha közelebb akarok kerülni a szerzőhöz és a szándékához, nyilván azt a hangszert kell megvizsgálnom, ami neki volt, és őt inspirálta.

-Te váltogatod a fortepianót és a csembalót.

-Ha az egyiken egy ideig nem játszom, már nagyon vágyom rá. Teljesen más dolgot csinálok a kettőn: csembalón legtöbbször continuózom, vagyis én „írom" a zenét az adott basszusra -ez teljesen más mesterség, mint a szólójáték.

-Mi a zenei táplálékod -persze a saját zenéléseden kívül? Sokat jársz koncertre?

-Korábban többet jártam, de megváltozott az életem. Talán furcsán hangzik, mert nem divat, de nagyon szeretek rádiót hallgatni.

-Milyenek a holland zenei rádióadók az MR3-Bartókhoz képest?

-Hollandiában interneten hallgatok rádiót, tehát a világ minden tájáról foghatok adókat. Az egyetlen, de talán mégis nagy különbség, hogy a holland Radio 4 fő közönsége a fiatal generáció, mert mindent megtesznek azért, hogy megszólítsák ezt a réteget és fenntartsák a zene iránti érdeklődésüket. Szerintem ez csodálatos dolog. Egyébként egy újabb felmérés szerint a Radio 4, ez az állandó komolyzenei adó az egyik legnépszerűbb Hollandiában.

-A magyar koncertéletre nemigen lehet panasz -ma már, mondhatni, mindenki eljön ide. Mondj néhány hangversenyt a közelmúltból, aminek meghallgatásáért irigyelhetünk téged, s ami sokat adott neked.

-Nagy élmény egy Gardiner, egy Bartoli...

-Tehát valóban nem maradunk le sok mindenről, hiszen ők ide is eljönnek, szerencsére.

-Nekik könnyű, mert az ő esetükben garantált a telt ház. Viszont rengeteg „kincs" van itthon is, felfedezetlenül...

-Most a versenygyőzelemmel még jobban kinyílik előtted a világ. Milyen szakmai vágyaid vannak, repertoár, korszak, szerző, tevékenység szempontjából?

-Csodálatos hivatásom van. Nem hiányzik semmi sem a boldogságomból, ha azt tehetem, amit eddig is: koncertezni, elfeledett zenéket találni és azokat bemutatni a közönségnek, tovább kutatni, felfedezni nagy mesterek intő szavait a hiteles előadásmódról, és talán egyszer majd tanítani is.