Ma öt kilométert futottam, tegnap hetet

Andreas Scholl Budapesten

Szerző: Rácz Judit
Lapszám: 2010 július
 

-Tanul még énekelni?

-Igen, most is veszek énekórákat. Nem rendszeresen, de amikor új munkába kezdek, legyen az felvétel vagy új fellépés, azt végigkíséri a tanárom. Nem beszél sokat, csak két-három megjegyzést tesz, de nagyon fontos a kontrolláló jelenléte. Nagy súlyt helyez a természetességre. Odafigyel, hogy semmit se erőltessek. Ne legyen nyomás a hangon -a hangot mindig a testtel kell indítani.

-Másoktól is tanul?

-Természetesen. Februárban Cecilia Bartolival dolgoztam -meg kell mondanom, amikor mellette énekel az ember, kezdőnek érzi magát. Azt hittem, én is profi énekes vagyok - de amit ez a nő felkészülésből mutatott, az hallatlan. Óriási ösztönző erő. Nagyon sokat tanultam, nagy hatást gyakorolt rám. Bartoli természeti jelenség - a személyiségnek, a fellépésnek, a hangnak, a technikának, a kisugárzásnak, az intelligenciának egészen kivételes kombinációja. Ráadásul barátsá- gos, kollegiális, természetes. Néha órákat kellett várakoznunk, és semmiféle sztárcirkuszt nem csinált.

-Amikor azt kérdezték Bartolitól, „mi a titka", egyszerű dolgot mondott: a helyes lélegzés. Mi az ön „titka"?

-Jó kérdés... Nehéz szavakba foglalni. Amikor hozzáfogok egy darabhoz, elég gyorsan kialakítok róla egy elképzelést. Felteszem magamnak az alapkérdéseket: Miről is szól a darab? Ki vagyok benne én? Kinek énekelek, a közönségnek, magamnak, valakinek, aki máshol van, vagy Istennek, vagy egy monológról van szó? Hova irányuljon az energiám? Milyen a retorika, mit kínál a költő, a szövegíró? Mit kínál a zeneszerző? Azt mondanám, ez kilencven százalékban házi feladat, nem művészet. A maradék tíz százalék a saját gondolat. Nem szabad rögtön énekelni, hanem meg kell érteni a darabot. A Máté-passióban, amikor Jézust megkorbácsolják, azt éneklem: „Können Tränen meiner Wangen nichts erlangen?" -valóban semmit nem érnek el a könnyeim, amikor a Megváltót korbácsoljátok? Semmit?! Akkor mit tehetek? „Oh so nehmt mein Herz hinein", akkor vegyétek a szívemet - de kinek mondom ezt? A hóhéroknak.

A 170-es kantáta egyik recitativójában először haragosan prédikálok a közönségnek, mint egy próféta: „Die Welt das Sündenhaus, bricht nur in Höllenlieder aus" (A világ, e bűntanya csak a pokol dalait tudja zengeni), és hogy milyen szörnyű és borzalmas minden -aztán egy szünet következik, és már imádkozom: „Gerechter Gott, wie weit ist doch der Mensch von dir entfernet" (Igazságos Isten, mi távol került tőled az ember). Ezt nem énekelhetem a közönségnek, mert Isten nem ott ül. Az energiát mindig valami felé kell irányítani. Tehát legelőször mindig igyekszem megérteni, amit éneklek. Persze nincs egyetlen „végleges" interpretáció, egyetlen „igazság". Arról van szó, hogy ha mindezen elgondolkozom, és bevetem az eszközeimet, hogy a felfogásomat kommunikáljam a közönségnek, akkor úgy érezhetik: „Értem, mire gondol." Lehet, hogy valaki másképp énekelné -a lényeg, hogy meggyőzzön. Ebben meg kell találni az egyensúlyt, hogy ne úgy énekeljek, mintha én írtam volna az egészet, de úgy se, hogy „Herr Bach, nem vagyok méltó...".

Úgy tíz évvel ezelőtt egy fiatal baritonista tanítványommal a János-passión dolgoztunk. Mondtam neki, olvassuk el, amit énekelnie kell. „Mein teurer Heiland lass dich fragen..." (Drága Megváltóm, hadd kérdezzelek...) -a probléma az, hogy ezt a szólót mindig megszakítja a kórus. Jézus meghal -ekkor feláll a bariton, és kérdez: Kedves Jézus, a prófécia szerint te meghalsz, és azzal mi meg vagyunk váltva a haláltól. Akkor most ez megtörtént? Valóban szabadok vagyunk? „Bin ich vom Sterben freigemacht?" (Megszabadultam-e a haláltól?) Nem tudsz válaszolni, de bólintasz: „Doch neigest du das Haupt / Und sprichst stillschweigend: ja" (csak lehajtod fejed, s hangtalan szólsz: igen). Tehát ebben nem a győzelem van, hanem egy szinte félénk kérdés. A János-passióban mindig ez a kérdés, örüljünk vagy szomorúak legyünk, jó ez vagy rossz? Szenvedéstörténet vagy örömhírtörténet? Mindig ott van ez a kettősség: „Betrachte, meine Seel, mit ängstlichem Vergnügen, mit bittrer Lust und halb beklemmten Herzen..." (Gondold el, lelkem, szorongó örömmel, keserű gyönyörűséggel, elszorult szívvel) - ez szomorú és mégis szép. Ha ezt nem tudjuk, akkor énekelhetünk szépen, de nem lesz benne értelem. A probléma az, hogy a növendékek ma végighallgatják a felvételeket, hogy tudják, mi a jó átlag, de ezeket az alapkérdéseket nemigen teszik föl maguknak.

-Pedig a barokk világos útmutatással szolgál a szöveg fontosságát illetően.

-Prima le parole, az első a szöveg, egyértelmű szabály. A közönség az éneklést az élettel azonosítja. Amikor azt éneklem: „Sweeter than roses or cool evening breeze on a warm flowery shore..." -arról, hogy milyen volt az első csók -, azt éneklem el, hogy szinte nem is találok szavakat... Ha így éneklem, a hallgató azt mondja, aha, ez az ember felfedezett valamit, meglepődött, elállt a szava...

-Budapesten egyfajta Best of Händel-koncertet énekel. Hol áll önnél Händel?

-A legmagasabb helyen, éspedig azért, mert megszállottja volt az emberi hangnak. Énekesekbe és hangokba volt szerelmes. Nekem is írnak zenét, de az mindig így megy: mekkora is az ambitus? Aha, az a legmagasabb, az meg a legmélyebb hangom -és a darab mindig a szélső értékek táján mozog... Händel ezt természetesen sose csinálta. Nem egy hangfajra írt, hanem adott énekesre, akiről pontosan tudta, mik az erősségei, és azokat emelte ki. Mi az a régió, amelyben az énekes kifejezően tud énekelni, és nem „technikával" kell énekelnie, hogy egyáltalán uralja a szólamot. Nem könnyű dolgokat, de énekelhető, énekesnek való dolgokat írt. Fantasztikus zeneszerző.

-Sokan nem tudják, milyen hallatlan testi-lelki teljesítmény az éneklés. Hogyan tartja karban a testét?

-Régebben is sportolgattam egy kicsit, de nem rendszeresen. Tavaly óta mindig futok. Ma öt kilométert futottam, tegnap hetet, ruganyos erdei talajon -annyira jót tesz! A futás gyönyörű - egyszerűen érezni a testet. Biciklizem is, változatosságképpen. Ez a stressz legyőzésében is segít. Meg kell mondanom, hogy tavasszal nagyon sokat utaztam, dolgoztam - de élveztem, és nem fárasztott. Megdolgoztatott, de a testem most sokkal ellenállóbb. Három éve meghalt az édesapám, akkor mélypontra kerültem, nem volt kedvem énekelni, nem szerzett örömet, hamar elfáradtam. Az elmúlt két évben azonban visszanyertem az erőmet.

-Gondolom, az érzelmi biztonság is fontos.

-De mennyire! És ezt kevesen értik meg. Ehhez a művészethez szabad fej kell -a hang olyan sokat átad a személyiségből és a lelkiállapotból! Az ember telefonál Ausztráliába, és egy barát azt mondja a vonal túlsó végén: valahogy szomorú a hangod. A recsegő telefonvonalon, sok ezer kilométeren keresztül is hallatszik. Talán a kelleténél gyakrabban énekeltem érzelmi stressz ellenére is.

-Nemrégiben egy operában nem kevesebb mint nyolc jó kontratenor énekelt. Hogy lehet, hogy az utóbbi húsz évben ilyen sokan megjelentek ebben a hangfajban?

-Erre van egy elméletem. Miért írták a barokkban a hősi szerepeket kasztráltakra? Mert magasan énekeltek. Szerintem az a filozófia volt mögötte, hogy nem nő vagy férfi énekel, hanem egy ember. Átlépték a férfit és a nőt elválasztó hagyományos határt. A társadalom szerepeket oszt ki számunkra, hogy milyennek kell lennünk, hogyan kell viselkednünk mint férfinak és nőnek. Ezért a férfiak folyamatosan kizárnak az ember mivoltukból bizonyos elemeket, ugyanakkor a nőknek sem szabad mindent megtenni, amit a férfiaknak igen. A férfi, aki magasan énekel, szuperhős, mert átlép egy határt, s így példakép lehet férfinak és nőnek egyaránt.

-Valóban ez lenne az ok?

-Szerintem mindannyian emberek akarunk lenni elsősorban.
A kislányom három-négy éves korában ha zenét hallott, táncolt. Az emberek nevettek rajta, de a gyerek boldog volt. És hányszor megtörténik, hogy az ember egy zenére szívesen táncolna, de nem teszi, mert a többiek gondolhatnak róla valamit. Elnyomunk egy valójában nagyon pozitív impulzust. Sok mindent nem teszünk meg, mert gyanakvással fogadják. Különféle elvárásokhoz igazodunk. Szerintem a kontratenor annak a mélyen lakozó igénynek a kifejeződése, hogy egyszerűen emberek legyünk, ne csak a társadalom produktumai.

-Egyfajta felszabadulás?

-Igen. A kontratenor megtöri a konvenciót, és az felszabadító.

-És most divat lett, vagy sokan fölfedezték magukban, hogy ők is tudnak így énekelni?

-Van ebben divat is. És egy kis önkeresés -sok fiatalember találja meg a személyiségét a magas hangon való éneklésben. Amivel kapcsolatban azért van némi fenntartásom, mert a személyiséget meg lehet találni a magas hangban, de ez még nem minőség. Tehát pusztán attól, hogy a bennem lévő nőt az énekben fejezem ki...

-...még nem lesz feltétlenül jó hangom. Ön gyakran énekel angol dalokat. A klasszikus dalirodalmat is műsorára tűzi?

-Haydnt már csináltam, most pedig Brahms, Mozart, és mások dalaival tervezünk egy albumot. Schubert nagyon érdekel. Nem én vagyok az első, David Daniels és mások is felvettek már Schubertet.

-Ha nekem ajándékozná két lemezét, melyik volna az?

-A legújabbat, Oswald von Wolkenstein dalait, a címe Songs of myself, az nagyon közel áll hozzám. És talán még a német barokk kantátákat, Schütz, Buxtehude és mások műveivel -régi lemez, nagyon szép zene.