Zenepedagógiánk jelene és jövője

Összefoglaló – gondolatébresztő – vitaindító

Szerző: Szõnyi Erzsébet
Lapszám: 2010 június
 

Bevezetésképpen érdemes megemlítenem, hogy amíg mi a  Bárdos Szimpózium előadásait hallgattuk, a texasi Dallas- ban Deep in the Heart of Kodály (Mélyen Kodály szívében) címmel amerikai zenei nevelők tartottak konferenciát március 18-tól 20-ig. Szervezetük neve Organization of American Kodály Educators (OAKE) -Amerikai Kodály Nevelők Szervezete. Nagy, országos egyesület, az összes államból vannak tagjai, úgy érzem, illő megemlékezni róluk. A következő mottót írták szórólapjukra: Often a single experience will open the young soul to music for a whole lifetime -Zoltán Kodály. (Sokszor egyetlen élmény elég, hogy egy életre megnyissa a fiatalok szívét a zene felé.) Körünkben köszönthetjük e szervezet egyik tagját, aki egy cikluson keresztül a társaság elnöke volt: Betsy Moll, a pittsburghi Duquesne Egyetem tanára.

A második, ami feltétlenül említést érdemel: tegnap Sapszon Ferenc Magyar Örökség Díjat kapott. Nagy dicsőség ez a debreceni Egyetemnek, mert miután a díjazott a Rádióénekkarnak volt hosszú ideig vezető karnagya, itt folytatta pályáját a karvezetés tanításával.

Elöljáróban meg kell jegyezni: elismerést érdemel Duffek Mihály dékán úr megnyitója, mert teljes áttekintést adott arról a hosszú munkáról, amely a Bárdos Szimpóziumokkal kapcsolatos.

Ami az elhangzottakat illeti: sok művet ismerek Bárdos Lajos szerzeményei közül, de Ittzés Mihály „Az ismeretlen Bárdos" című előadása reveláció volt számomra, mert a bemutatott hangszeres és vokális műveket élőben alig hallani. Ugyanúgy meglepetés volt, amikor megszólalt Kodály Zoltán Első áldozás című kórusműve, ez szintén nagyon ritkán hallható, csakúgy, mint Bárdostól Az Úristent magasztalom. A Bárdos Szimpózium nagyon fontos küldetést teljesít, amikor olyan műveket tűz műsorra, melyek léteznek ugyan az irodalomban, de megszólaltatásukra eddig kevés alkalom kínálkozott.

Hámori József előadása („Zene és ének nélkül nincs teljes emberi személyiség") agykutatás és zene kapcsolatáról fontos érvünk lehetne, amikor arra hivatkozunk a hatóságnak, mennyire fontos a zenei nevelés, hiszen az agy mindkét féltekéjét dolgoztatni kell. Erre öszszefoglalóm végén visszatérek, méghozzá Kodály Zoltán személyével kapcsolatban. Ez az érdekes, dinamikus előadás minden hallgatót fel tudott emelni, úgy érezhettük, hogy tudományosan is megértettünk valamit az agy működéséből. Tudomásul vettük a felfedezett titkot, most már használni kellene, s oda hatni, hogy a megfelelő helyeken éljenek ezzel lehetőséggel.

Kardos Pál személye csodálatos módon -nem szép kifejezés, de találó: -burjánzik az egész magyar zenei nevelésben. Lépten-nyomon találkozunk olyanokkal, akik a növendékei voltak, kórusában énekeltek, vagy abba a tanintézetbe jártak, ahol ő tanított - nos, ez már ennyi évvel a halála után is bizonyíték arra, hogy egészen különleges személyiség volt. Halála után is minden tiszteletet és megbecsülést megérdemel azért a munkáért, melyet rövidre szabott éveiben végzett. Külön köszönet Ordasi Péternek, hogy ezt beillesztette előadásába („A tiszta intonálásra nevelés Kardos Pál tanítása alapján").

A Bárdos Szimpóziumok dicséretes tette, hogy igen sok kortárs magyar mű hangzik el a koncerteken. Véleményem szerint az ilyen áttekintés a mai magyar kórusirodalmból nagyon tanulságos, egyúttal lelkesítő. Talán furcsán hangzik, hogy épp én említem ezt, de nemzetközi áttekintésben sem tudnék még egy olyan országot mondani, mint a miénk, ahol ennyire magas színvonalú a gyermekkari és egynemű kari irodalom. Köszönhetjük ezt annak, hogy Kodály és Bartók fontosnak tartotta e terület művelését. Nem minden zeneszerző helyez súlyt arra, hogy gyermekkarnak komponáljon, inkább hangszeres művekre összpontosítja a figyelmét, s azon belül is főleg kísérletezésre. Hogy legyen mit énekelniük a gyermekkaroknak, arra nem fordítnak annyi gondot, mint éppen Magyarországon. A szimpóziumon az Egyetem volt tanára, Szesztay Zsolt születésének 75. évfordulója alkalmából rendezett, „A magyar költészet a kortárs kóruszenében" című ünnepi hangversenyen adták át a Szesztay Zsolt-emlékdíjat.

Kiemelt figyelmet érdemel a 25 év -25 előadás című, a szimpózium alkalmából megjelent kiadvány. Ismertetése során világossá vált: olyan gyűjtemény látott napvilágot, mely egyben kitűnő forrásmunka, s e 25 év zenetörténeti, kultúrtörténeti, társadalomtörténeti, iskolatörténeti keresztmetszetét adja. Olyan zenetörténeti dokumentum tehát, melyet idézetek formájában használhatunk. Köszönet a debrecenieknek, hogy létrehozták e hézagpótló kiadványt.

Dicséretes, hogy Erkel Ferenc személyét reflektorfénybe helyezték. Bizonyos műveit ismerjük, másokat kevésbé. Mostantól többet fogunk tudni róla, mert az évforduló hatására örvendetes lendületet kapott a hazai Erkel-kultusz. Pedig egyik Erkel-kutatónk, Bónis Ferenc eleinte szkeptikus volt, hogy lesz-e egyáltalán hozadéka a jubileumnak. Mikor felhívtam a figyelmét arra, hogy olvastam: egy reklám szerint az összes(!) Erkel-operát bemutatják az idén, mosolyogtunk ezen, noha az is bemutatónak számíthat, ha valamelyik operáját felvételről játsszák le, vagy a rádióban megszólal egy keresztmetszet vagy vidéki helyszínen foglalkoznak vele. Felvillant a zeneszerző kora is, amelyről másik előadásban hallottunk. Ez a tendencia egyben előrevetíti, hogy 2011-ben, Liszt Ferenc születésének bicentenáriumán a Bárdos Szimpóziumon is szó esik Liszt Ferencről.

S ez már átvezet a szimpózium jövő évi programjához. S. Szabó Mártától tudom, hogy már most gondolkoznak a 2011-es rendezvényen. Nos, Lisztről biztosan esik szó, mert életműve óriási, talán nem is kellőképpen ismert, és nincs eléggé kutatva. Ezzel szemben sok személy, múzeum, archívum, kutatási terület és akadémia foglalkozik az életművel; itt az ideje, hogy egyszer már megmutassuk a világnak: nemcsak Liszt Ferenc vallotta magát magyarnak, hanem mi is annak tartjuk, noha a franciák franciának mondják, a németek németnek, az osztrákok pedig osztráknak. Az évforduló alkalmat ad rá, hogy mi is kilépjünk valamivel a világ elé.

Tovább gondolkodván azon, mi mindent hallottunk, láttunk az előadásokon és bemutatókon, nem lehet megrendülés nélkül regisztrálni a szovátai prezentációt, amely minden tekintetben életre szóló élményt nyújtott. Gondolom, a gyerekek és tanárok is sokáig emlékeznek majd arra, hogy Debrecenben a Bárdos Szimpóziumon bemutathatták a tudásukat. Akadt kolléga, aki rögtön vett a zeneiskolája számára a látott zenei játékkészletből, amely nagyon sok lehetőséget nyújt a gyerekeknek zenei műveltségük kibontakoztatására.

Pécsi Rita előadása („A befogadás útjai és gátjai -avagy automatikus-e a zene hatása") engem -koromnál fogva - arra emlékeztet, hogy nagyon régóta ismerem és kísérem együttérző figyelemmel édesapja tevékenységét a szakmunkásképző tanulóinak zenei nevelésében. Ritáról már akkor hallottam, mikor még csak újraalapította a pécsi székesegyházi szkólát, és énekes iskolában kezdett tanítani. Nagyon aktív volt a gyakorlati zenélésben, saját zeneiskolája volt, tudományos tevékenységet folytatott - mindebből összefoglalót kaptunk. Életműve kapcsán szeretném kiemelni: a mai körülmények között a magyar zeneoktatást akkor mondhatjuk eredményesnek, ha mindenki maximális erőkifejtéssel vesz benne részt.

Ha a jelen képét vázoljuk fel: el kell ismerni, hogy az országban zenei nevelés és zeneoktatás terén jelentős események zajlanak, ám nem mindenütt tudnak róluk. Amikor azon kesergünk, hogy nincs elég énekóra, nem elegendő a zeneoktatás, akkor nem figyelünk arra, hogy decemberben például a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában kamarazene-versenyt rendeztek, méghozzá már harmadszor, s hogy a KÓTA minden kórustalálkozóján pedagógiai továbbképzést tartanak, hogy Pécsett Agócsy László emlékére rendeznek konferenciát, ezeken kívül továbbképzések folynak Komlón, Kaposváron és Nyíregyházán a kórusversenyekkel vagy fesztiválokkal kapcsolatban. Vagyis a nehéz körülmények ellenére is sok helyen történik valami, bár a jeles eseményekről jobbára csak a helyi sajtóból szerezhetünk tudomást. Áprilisban Győrött tartottak zenei nevelési konferenciát; április elején a vakoknak és gyengénlátóknak rendeztek nemzetközi zeneterápiával foglalkozó konferenciát; létezik a Psalmus Humanus nevű szervezet, amely a visegrádi országok zenei nevelését próbálja összefogni. Ismerjük azt a mozgalmat, amely Kokas Klárának a zeneterápiával és a zene hatásával kapcsolatos és a mozgással összefüggő munkásságának elemzését tűzte ki célul; az Óbudai Társaskörben rendszeres zeneoktatás folyik a különféle korosztályok számára (óvodásoknak is); Törökbálinton a közeljövőben tartanak regionális zeneiskolai szolfézsversenyt, tavaly novemberben-decemberben Biatorbagyon és Diósdon Kodály Zoltán kórustalálkozót rendeztek, immár a kilencedik alkalommal, s az összes környékbeli kórust meghívták rá. Mikor Betsy Moll-lal szakadó hóesésben Diósdra tartottunk, és előttünk ment a hókotró -különben nem tudtunk volna átjutni a havas útszakaszokon -, azt kérdeztem: ilyen időben lesz-e egyáltalán valaki azon a kórustalálkozón? Nos, hiánytalanul megjelentek mindazok, akik előzetesen ígérték.

A felsorolással csupán azt szeretném bizonyítani, hogy a zenei nevelés ügye ma is halad. A XIV. kerületben a zuglói Zeneházról a közelmúltban nyilatkozott a Rádióban Solymosi Tari Emőke és Záborszky Kálmán: zenei bérletsorozatot indítottak gyermekek és fiatalok számára. Ifjúsági foglalkozásokat rendeznek a Művészetek Palotájában várandós anyáknak, bölcsődéseknek, óvódásoknak; az Operaházban is tartanak gyermekfoglalkozásokat és gyermekelőadásokat, a Fesztiválzenekar is rendez gyermekhangversenyeket. A főváros I. és XII. kerületében hirdetik a Ringató című gyerekfoglalkozást -feltehetően olyan gyerekdalokkal, melyeket mindenütt használunk óvodában, bölcsődében, az iskolai alsó tagozatban. Szeptember elején Kecskeméten azok tartanak találkozót, akik hatvan évvel ezelőtt Nemesszeghy Márta első osztályába jártak!

Az eddigiekből úgy tűnhet, mintha minden rendben volna: a magyar zeneoktatás perspektívái kiválóak. Közben nagyon jól tudjuk, hogy annak a zeneoktatásnak, amely még néhány évtizede is működött Magyarországon, mára csak az árnyéka maradt meg. Vagyis -állapítsuk meg közösen: -nem működik Kodály Zoltán zenei nevelési koncepciójának az az alapelve, hogy minden gyerek részesüljön a zene áldásaiból, s hogy ez díjtalanul, szervesen épüljön be az iskolai nevelésbe.

Nagyon reméljük, hogy egyszer azért sikerül megértetni a döntéshozókkal, hogy az agy mindkét féltekéjét működtetni kell, különben fél ember lesz az egyénből, hiányozni fog belőle a megfelelő művészi érzék. Előadásom e befejező részének a következő címet adhatnám: ad notam Hámori József. A Magyar Tudomány című lap egyik számát Hámori a kreativitás kérdésének vizsgálatára szánta. A tárgyat igen sokrétűen megvilágító tanulmányok egyikében Keresztury Dezső Kodály Zoltán életművének jelentőségét mérlegelve a többek között ezeket mondotta: „benne az alkotó embernek, divatosabb megjelöléssel: »a kreatív személyiségnek« számos olyan jellemzője fogalmazódott meg, amelyek kivételes erővel és egységben ismerhetők fel e nagy művészünk, tudósunk és nevelőnk életének és alkotásának létrejöttében és hatásában. Kodály egyéniségének is lényeges vonása, hogy »ellentétes személyiségi jegyeket hordoz magában«, hogy a tapasztalat iránti nyitottsága, az érdeklődés sokoldalúsága, a valóság torzulás nélküli megismerésére irányuló törekvés -»az értékek belső központjának« vonzásában -ellenőrzése alá kerül, alkotóerővel párosul, s egy magas cél, tágasra és nagyra méretezett életterv egységében nyeri el igazi szerepét és értelmét. Tudta, hogy mindazt, amire készül, csak hosszú élet folyamán valósíthatja meg: kezdettől fogva gondosan vigyázott törékeny testének egészségére és szívós céltudatossággal működő szellemének rugalmasságára. A határozott és szigorú következetességgel érvényesülő céltudat termékenyen kiegészült benne a személyiség szabadságát gyakorló játékossággal,
a vállalt kötelességek tisztelete az ítélet eredetiségével, a komolyság a humorral. Gondolkodásában és cselekedeteiben őrizte függetlenségét, de ismerte határait, s rájuk figyelve mutatta meg, hogy olyan mester, aki vállalja az okos önfegyelmet, de ha kell, az ellentmondást, a megütközés kockázatát is. Nem azért, hogy ezzel tűnjék ki, hanem azért, hogy lényegesnek tudott vállalkozását végrehajtsa, művét létrehozza. Nem akart polihisztor lenni, ilyesmi létrejöttét a mai világban lehetetlennek tartotta, de minden dologra kíváncsi volt, amit közvetlen környezetében vagy a nagyvilágban megtapasztalhatott. Főként a »szakma« ügyei, törekvései és eredményei érdekelték, de kíváncsi volt a társművészetekre, a tudományokra meg a technikára is: nemcsak a hazai politika, gazdaság, művelődés, társadalom alakulása, hanem az egész világ eseményei foglalkoztatták; azok is, amelyekért nem lelkesült, sőt amelyek ellen minden erejével küzdött... Munkásságának »hármas pyramid«-ja - hogy Arany Széchenyi-ódájának meghatározását alkalmazzam, méltán, Kodály életművére - szorosan egybetartozik: egyaránt jelentős volt ő alkotó zeneszerzőnek, tudósnak és nevelőnek: ez a hármas egység alkotó személyiségének különös jellemzője."

A Magyar Kodály Társaság feladata valójában az, hogy ezen eszméket ébren tartsa, a tapasztalatokat országszerte összegyűjtse, és amennyiben lehetséges, tegye is közzé a Magyar Kodály Társaság Híreiben. A közelmúltban a Magyar Kultúra Napja ünnepén a Magyar Kultúra lovagja lett a lap szerkesztője, Márkus Miklósné Natter-Nád Klára. Sokszor és sok kritika éri Társaságunk tevékenységét, de ezt a folyóiratot mindenki dicsérettel emlegeti, joggal lehetünk büszkék arra, hogy szerkesztője megkapta ezt a kitüntetést.

Keresztury Dezső előbb idézett gondolatait útravalónak szántam a jövő munkájához. Véssék szívükbe, amit egy helyen Pál apostolnál olvashatunk, hogy igazunkat elődeink példáját követve mindenképpen hirdetni kell, akár alkalmas, akár alkalmatlan.