„Tűnő nyomokon”

Búcsú László Ferenctől

Szerző: Vikárius László
Lapszám: 2010 május
 

 László Ferenc- László András felvétele

A napokban múlt tíz éve, hogy beléptem a Bartók-kutatás munkásainak a sorába - e mondattal kezdte László Ferenc (1937-2010) 1979. szeptember 1-jén keltezett előszavát Bartók Béla: Tanulmányok és tanúságok című, különösen Bartók erdélyi és romániai kapcsolataira vonatkozóan több, máig alapvetőnek számító írást tartalmazó kötetében. E szerényen megfogalmazott, de öntudatosan vállalt feladat elhivatást jelentett számára, melyet más fontos ügyek mellett további három évtizeden át végzett rendíthetetlen kitartással. Ugyanis, mint írásainak egy későbbi gyűjteménye jelezte, „Bartók nem eresztette" (Bartók markában, 2006). Sajátos helyzeténél fogva e „téma" számára -és munkáiban számunkra -sokkal többet jelentett, mint szorgalommal kikutatott és lelkiismeretesen közölt adatok sorát. Közvetítő volt Magyarország és „Erdélyország", Magyarország és Románia között. Tudta, hogy a Bartókkal („a két szomszéd nemzet testvérítésének legkövetkezetesebb, minden áldozatra kész harcosá"-val) történő foglalkozás több mint tudományos feladat, s több mint a múlt vizsgálata. A jelen és jövő számára érezte kivételes lehetőségnek - és kötelességnek - a hiteles Bartók-emlékek ápolását.

A bukaresti Zeneakadémia kamarazene szakának Bach fuvolaműveit román nyelvű kismonográfiában tárgyaló tanára (1970- 1991), a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia professzora (1991-2007), a Román Mozart Társaság (Societatea Românæ Mozart) kezdeményezője és elnöke (1991- 2001) távolról sem volt kizárólag Bartók-kutató. Mozart romániai kultuszával is közvetítő szerepet vállalt. Nagy témája, melyhez talán legtöbb ambíciója is fűződött, melyben hiánypótlót alkotott, mégis a Bartók-kutatáshoz kötötte.

Könyvpublikációinak nem csekély hányada kötetszerkesztés. A bukaresti Kriterion Kiadó -a hetvenes-nyolcvanas években annyi, Budapest szellemi életében is fontos szerepet játszó könyv megjelentetője -egész sorozat általa gondozott Bartók-kiadvánnyal jelentkezett: Bartók-könyv 1970- 1971, Bartók-dolgozatok, 99 Bartók-levél, Béla Bartók: Scrisori [Bartók-levelek], Bartók-dolgozatok 1981, Zenetudományi Írások 1998. (Bartók-publikációinak legteljesebb bibliográfiája a Bartók markában kötet függelékében található.) Körülötte a Bartók-kutatás kollégákat és tanítványokat tömörítő külön műhelye rajzolódott ki.

Önálló köteteiben sem tagadta meg, hogy kutatóként kiindulópontja a publicisztika volt. Adatoló, tényfeltáró írásaiból sohasem magányos kutatóként szól olvasójához. Közéleti emberré kellett válnia ott, ahol élt, Kolozsvárt, kívül az anyaországon, tiszteletreméltóan sok, szoros, kritikával megválogatott román szakmai kapcsolattal. De talán a közéleti szerepet vállalt lelkész édesapa, László Dezső példája is „közírói" szerepre predesztinálta.

Kutatóként panaszolta „intézményen kívüliségét"; ő maga volt „intézmény". Fuvolaművészi iskolázottsága miatt sokáig zenetudományi „autodidaktának" tekintette magát. Talán ezért is volt olyan nagy helyreigazító -írásban és szóban, tanulmányban és baráti levélben. Tudományos pontosságát, igényességét régóta bizonyították három nyelven (a magyar és román mellett németül) írt munkái. Román nyelvű doktori értekezése Bartók erdélyi és bánsági népzenéhez fűződő kapcsolatáról (Béla Bartók øi muzica popularæ a românilor din Banat øi Transilvania, 2003) végre önmaga előtt is igazolta vitathatatlan szakmai rangját.

Szerető családdal körülvéve, utolsó éveit mégis mind súlyosabb betegségek árnyékolták be. Annál lázasabban dolgozott, s folytatta tudományos levelezését -míg tehette. Meglehet, életműve kiteljesedettnek tűnik. Hídszerepe miatt azonban -az általa számos tanulmányban olyan sokoldalúan vizsgált Cantata profana fontos szimbólumára gondolva - halála pótolhatatlan veszteséget jelent. Mert ugyan valóban tűnőben lévő nyomokon indult el kutatni Bartók-emlékek után (az általa használt kép sem véletlenül cseng össze a szarvasos történettel), a dokumentumokban és tanúkban megmaradt emlékeknél is fontosabbat tartott ébren tudatunkban: azt, hogy mit, milyen kivételes és világra szóló valamit jelentett Bartók számára Erdély egymás mellett élő és egyként becses magyar és román folklórja. A zeneszerző és Constantin Bræiloiu levelezésének közreadója maga is kivételes hitelességgel képviselte kisebbségi helyzetében a „szomszédnépi" együttműködés eszményét - azt az eszményt, melynek megtestesülését tanulmányai Bartók zeneszerzői és tudósi művében mindvégig olyan következetességgel bizonyítottak.