Találkozások a pályatárssal

Devich Sándor 75 éves

Szerző: Pauk György
Lapszám: 2010 január
 

  

Devich Sándor - Felvégi Andrea felvétele

Örömmel teszek eleget a Muzsika felkérésének, hogy soraimmal megemlékezzem Devich Sándor 75. születésnapjáról. Már nem emlékszem pontosan, mikor hozott össze bennünket először a sors, alighanem valamikor az 1950-es évek elején, a Zeneakadémián történhetett: a melléktárgyakat együtt végeztük. Később a főiskolai zenekar próbáin dolgoztunk egymás mellett, mint fiatal hegedűsök. Gyakran szerepeltünk az együttes koncertjein, és persze utaztunk is sokfelé. Alaposabban azonban csak akkor ismertem meg, amikor már Londonban éltem, ő pedig a kiváló, világszerte sikereket arató Bartók Vonósnégyes tagjaként gyakran látogatott Angliába. Mindig nagy érdeklődéssel hallgattam elemzéseit, a Bartók-kvartettek egyedülálló technikai követelményeiről szóló fejtegetéseit, leleményes hangszeres megoldásait. Rendkívül intelligens zenésznek ismertem meg őt -olyan muzsikusnak, aki jelentős zenetörténeti és zeneelméleti tudásával segítette a művek stílusos előadását, figyelembe véve a szerző által előirt legapróbb utasításokat, dinamikai árnyalatokat is.

Nagyon tiszteltem azért, hogy több mint negyedszázados, sikeres kvartett-tagság után elhatározta: jövőjét a tanításnak és a további kutatásnak, írásnak szenteli. Ezt sikeresen és nagy elismerést kivívva meg is valósította. Többször volt alkalmam beszélgetni vele közös zenei benyomásainkról, voltunk együtt zsűritagok nemzetközi versenyeken, tanítottunk párhuzamosan mesterkurzusokon. Nagy érdeklődéssel olvastam és máig becsülöm különböző hegedűtechnikai tanulmányait, izgalmasnak találom újszerű megoldásait, melyeket a fiatal generációk számára dolgozott ki. Szerencsések azok a pályakezdők, akik egy ilyen nagy tudású pedagógus tanácsait hasznosíthatják! Remélem, hogy nagyszerű, lelkes munkáját Devich Sándor még sokáig végzi -az újabb és újabb magyar és nemzetközi vonósgenerációk hasznára és örömére.


Sanyikám, meleg baráti szeretettel kívánok Neked további jó egészséget, élvezetes, sikeres munkát, szép éveket szeretett családod körében!

PAUK GYÖRGY