|
Gratulálunk
A zeneélet kitüntetettjei a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje Fischer Ádám karmester
a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje Aldobolyi Nagy György zeneszerző Bergendy István zeneszerző, előadóművész
a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje Dénes László hegedűművész, -tanár Dobos Kálmán zeneszerző Fráter László gordonkaművész, Kovács Sándor zenetörténész Szenthelyi Judit zongoraművész Tövisházi Ambrus zeneszerző, előadóművész
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt Balogh József klarinétművész Kovács József énekművész, a Belvárosi Színház
Gratulálunk Konrád György 85 éves Brácsaművész és -tanár. Szegeden született 1924. október 18-án. 1934 és 1944 között a Szegedi Konzervatóriumban Perényi László növendéke. 1951-től 1976-ig az Állami Hangversenyzenekar szólamvezetője, 1976 és 1980 között a Magyar Állami Operaház, 1980-tól a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarának szólóbrácsása, 1983-tól a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára. 1959-ben lett a Tátrai Vonósnégyes tagja. Zenekarával és a Tátrai Vonósnégyessel hangversenykörutakon vett részt a világ minden táján, és számtalan hanglemezfelvételt készített. Érdemes Művész, Weiner Leó-díjas. Bartha Alfonz 80 éves Operaénekes. Madarason született 1929. október 13-án. Tanulmányait 1951 és 1955 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte Luigi Renzi és Révhegyi Ferencné növendékeként. 1950-től 1953-ig a Magyar Rádió Énekkarának tagja, 1955 és 1959 között a debreceni Csokonai Színház, 1959-től a Magyar Állami Operaház magánénekese. 1960-ban elnyerte a budapesti Erkel Énekverseny, 1961-ben a hertogenboschi verseny I. díját. 1967-ben Liszt-díjjal tüntették ki. Rendszeresen pódiumra lépett oratórium- és dalénekesként, számos külföldi turnén vett részt. Legfontosabb alakításait Mozart-, Gounod- és Csajkovszkij-operák tenorszerepeiben nyújtotta. Rados Ferenc 75 éves Zongoraművész, zongora- és kamarazene-tanár. Budapesten született 1934. október 26-án. Tanulmányait 1956 és 1959 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán, Kadosa Pál növendékeként végezte. 1964-től a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, később a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára volt, növendékei közül többen nemzetközi hírű zongoraművészek és egyéb hangszeres muzsikusok. Nemzetközi zenei versenyek meghívott zsűritagja, tanított a szombathelyi Bartók Szemináriumon. Magyarországon és Európa országaiban hangversenyezett - emlékezetesek egykori tanítványával, Kocsis Zoltánnal közösen adott négykezes és kétzongorás estjei. A korhű régizenei előadópraxis magyarországi térhódításának kezdeti éveiben fortepiano-játékosként is pódiumra lépett. Az 1980-as évek végén föladta koncertkarrierjét, s azóta kizárólag a pedagógiának szenteli működését. Játékát hanglemezek és rádiófelvételek őrzik. |