Haydn-kismonográfia muzsikusoknak

Szerző: Somfai László
Lapszám: 2009 október
 

James Webster
és Georg Feder

Haydn élete és művei

(Új Grove-monográfia, London, 2001)

Fordította: Malina János

Rózsavölgyi, 2009

 

Muzsikus körökben köztudott: a New Grove Dictionary of Music and   Musicians 1980-as kiadásával új időszámítás vette kezdetét a zenei lexikonok világában. A korábbi generációk hozzászoktak, hogy a sokkötetes, elsősorban német vagy angol nyelvű, világszerte használt zenei lexikonok hosszú éveken át jelentek meg, az ábécében előbb álló szerzőkről-szakkifejezésekről már volt friss információ, a többihez a régit kellett használni. A New Grove elsősorban azzal forradalmasította szakmánk naponta használt segédeszközét, hogy 20 kötete egyszerre jött ki 1980-ban, hála az új szerkesztési technikáknak, meg annak, hogy a Londonból koordinált, óriási nemzetközi tudósgárdát megmozgató munka végtermékét egy előnyös árat kínáló távol-keleti országban, nagy példányszámban ki lehetett nyomtatni. Az invenciózus főszerkesztő (Stanley Sadie, ismert Mozart-kutató) és a brit Macmillan kiadó ebből az alaplexikonból pár év alatt további praktikus ajándékokkal lepte meg a szakterületet, aminek talán csak a könyvtárak büdzséi nem örültek: egyebek közt megjelent az amerikai Grove, az opera-Grove, a hangszer-Grove, és főként, megfelelő válogatás és üzleti kalkuláció után, új szedésben és tördelésben megjelentek a paperback formájú Grove-kismonográfiák. A nagy szerzők általában külön-külön, a Bach család egyetlen vastagabb kötetecskében, de például Bartók, Hindemith és Stravinsky „Modern mesterek"-ként együtt. A Bartók-szócikk egyik szerzőjeként tanúsíthatom, hogy a kismonográfia forma kiadása előtt természetesen lehetett javítani; maga a főszerkesztő is indítványozhatott változtatásokat a hozzá befutott szakmai észrevételek alapján. Az 1980-90-es években a Grove-monográfiakötetek közül számos további nyelveken is napvilágot látott, az adott ország és kiadó válogatási szempontjai szerint.
A Ricordinál 1995-ben olaszul kiadott Bartók, Stravinsky: Guide alla musica például, nem indokolatlanul, kihagyta Hindemithet.

Nálunk a Zeneműkiadó 1986-ban jelentette meg az első Grove monográfiák kötetet, Joseph Kerman és Alan Tyson remek Beethovenjét Révész Dorrit fordította. Ezt pár éven belül követte a Mozart, Händel, Wagner, a Bach-család és még egy-két kötet. Jól emlékszem: természetesen szóba került Haydn is, hiszen Geiringer sokszorosan elavult tartalmú monográfiája óta (Gondolat, 1969) nem volt olyan könyv erről a magyar szempontból kulcsfigurának számító klasszikus mesterről, amit nyugodt lélekkel az olvasó, főként pedig a muzsikus kezébe lehetett volna adni. Azonban én sem javasoltam az 1980-as New Grove-beli Haydn magyar megjelentetését. Georg Feder alapos, és a többkötetes Hoboken tematikus műjegyzéknél természetesen korszerűbb műlistája ugyan megfelelt volna, de a generációk óta a Haydn-kutatás Great Old Manjeként tisztelt Jens Peter Larsen életrajzról-zenéről szóló főszövege nem volt igazán korszerű szemléletű, s szikár (száraz?) stílusát és argumentálását még a muzsikustársadalmon belül is inkább csak a szakkutatók méltányolták volna.

Az idei Haydn emlékévre készülő itthoni kiadók egyike magyar szakember tollából kikerülő új Haydn-monográfia híján, a kézenfekvő választásként kínálkozó, de túl vaskos német Finscher-könyvtől talán megrettenve, az éppen kiadás előtt álló angol monográfiáról (David Wyn Jones, The Life of Haydn, Cambridge University Press, 2009) aligha tudva kapva kapott azon, hogy a New Grove, 2nd edition (szakmai zsargonunkban: a „New-New Grove") 2001-ben megjelent, immár 29 kötetéből is készültek kismonográfiák. Az új Grove/Haydn (2002) felerészben új. A műjegyzéket itt is a Haydn-összkiadás azóta elhunyt főszerkesztője, Georg Feder jegyzi, a nagybetűs rész, vagyis az életrajz és zenei jellemzés szerzője azonban James Webster. Webster még dolgozott Larsennel, egyebek között az emlékezetes 1975-ös washingtoni Haydn-konferencia megszervezésén; Federhez több évtizedes, kölcsönös nagyrabecsülésen alapuló szakmai kapcsolat fűzte. Egyáltalán, ő ma a világ elsőszámú Haydn-kutatója, s ezt nem csak Amerikában ismerik el, hanem a németek is, ami szinte példátlan napjaink felszín alatt parázsló szakmai ellentétei közepette. Az amúgy számos okból joggal bírált 2. kiadású New Grove szerkesztői helyesen látták, a Webster-Feder duó szavatolja a szócikk korszerűségét. A Haydn élete és művei könyvecske magyar kiadását valóban örömmel üdvözölhetjük.

Más kérdés, hogy voltaképpen kiknek szól a munka, s azt ígéri-e a könyvesbolt kirakatában megpillantott színes, keményfedeles forma, ami benne olvasható. A külalakkal kezdem. Más alkalommal már zsémbelődtem azon, hogy az elmúlt másfél évtized magyar könyvkiadói termésében sajnos a szakmai hagyományok ápolása fölé kerekedik a nem is leplezett (esetenként csak vélt) üzleti szempont. Hogy nálunk például egy fontos Bartók-kottaautográf (egyébként világnyelveken is kinyomtatott) hasonmás kiadása nem a német fakszimile-kiadási tradíciók hagyományába illeszkedő formában-tipográfiával lát napvilágot, hanem úgy, hogy a magyar könyvkínálatban feltűnést keltsen. A Rózsavölgyi kiadó e Haydn-könyvecskéje kapcsán ránézek a könyvespolcomon egymás mellett sorakozó, régebbi Grove paperback kismonográfiákra. Közel kell mennem, hogy lássam, melyik eredeti brit kiadás, és melyik a Zeneműkiadónál megjelent magyar verzió. A használó szempontjából a tartalom, a műfaj elsőrendű szempont, s praktikus, ha a kötet külleme is ezt szolgálja. Az új Haydn-könyv esetében a hagyományos külső hasznosabb lett volna, mint az amúgy csinos kemény kötés a színes Haydn-portréval -ami a kirakatban talán magára vonja a figyelmet, otthon a könyvespolcon azonban fabatkát sem ér.

Ugyanis ne kerteljünk: ez a Haydn-kismonográfia nem a művelt olvasók széles körének, hanem elsősorban nekünk, muzsikusoknak szól. Lexikoncikk természetéből eredően, s mert Haydn kompozíciós termése hatalmas, benne az olvasmányos, illetve adat-sorjázó részek jellegzetesen aránytalanok. 74 oldal főszöveghez 76 apró betűs oldalt kitöltő részletes műjegyzék, majd 21 oldalon alapos kritikai szűrőn átment bibliográfia csatlakozik (a hivatkozott munkák tetemes része itthon nem is hozzáférhető).

A nagybetűs rész, James Webster munkája, egészen kiváló szellemi teljesítmény. Elfogadva a lexikon előírásait -előbb az életút bemutatása, utána a személyiség és az életmű kritikus, arányos áttekintése, mindez lábjegyzetek nélkül -, monográfiával felérő Haydn-képet rajzol. Igazi kvintesz-szenciája ez a tudni érdemes dolgoknak. Ha nem hangoznék kérkedésnek, szívesen illusztrálnám szövege bármelyik lapjáról vett példákkal, hogy lényegében minden vitatott életrajzi vagy stiláris kérdésről, korábban félremagyarázott jelenségről, periodizálási vitáról elmondja a ma tudható legjobb értelmezést. S miközben Haydn-kutató kollégáit lebilincseli, a fiatal zenészjelöltet okosan informálja, tanítja. Lehetséges, hogy a zeneszeretők tágabb közönségének az ötkötetes H. C. R. Landon-monográfiából zsugorított Landon-Jones Haydn: His Life and Music (1988) fordítása is megfelelt volna, a muzsikusoknak azonban ez a könyvecske sokkal hasznosabb.

A könyv magyar változatának előszerkesztésével és fordításával kapcsolatban azt azért megemlítem (bár tudom, a bizonyára későn jött kiadói döntés következtében erre nem jutott elég idő), hogy a Haydn-év közeledtével számos sürgős írnivalóval elhalmozott Webster professzornak jó előre alkalmat kellett volna kapnia szövegének és a bibliográfiának átnézésére. A Haydn-irodalomban verzátus fordító dicséretes módon pótolt ugyan egy sor, 2000 óta megjelent (részben magyar szerzők-közreműködők okán tudott) új munkát, de Webster talán nem hagyott volna ki olyan praktikus alapkönyvet, mint amilyen az Oxford Composer Companions Haydn-kötete (szerk. D. W. Jones, 2002), vagy a Haydn-kutatás egyik új irányzatát felvonultató Haydn and the Performance of Rhetoric tanulmánygyűjtemény (2007). Ha időben kap alkalmat kisebb korrekciókra, talán megfontolja, továbbra is Rebecca Schroeternek írt műként aposztrofálja-e a „londoni" D-dúr szonátát (42., 77-78. oldal), lásd a budapesti Haydn-konferencián is előadást tartó Thomas Tolley idevágó dolgozatát: „Haydn, the Engraver Thomas Park, and Maria Hester Park's »Little Sonat«" (Music & Letters 82, 2001, 421-431.).

Malina János fordítása egészében véve nagyon jó. Webster mintaszerű amerikai értekező stílusa ugyan sallangmentes és kerüli a komplikált mondatszerkesztést, de szókincse választékos, terminológiája rendkívül pontos -s nem mindnek van polgárjogot nyert magyar megfelelője. Apróságok persze akadnak: még barátkozom a flótamű (= Flötenuhr) kifejezéssel; példányomban automatikusan javítom az elkerülhetetlen sajtóhibákat, például George Dance „metszetei"-t „rajzai"-ra (54.), a német dalok dátumát 1761-1784-ről 1781-1784-re (68.).
A Haydn-szimfóniagyűjteményéről híressé vált bécsi udvari tanácsost a korábbi német és angol nyelvű szakirodalomból Franz Bernhard von Keesnek ismertük, az új New Grove már Keessnek írja, Malina is ezt veszi át (33., 41. oldal). De az új MGG-ből tudjuk, hogy a helyes forma Keeß, s mi magyarok ezzel a betűvel még megbirkózunk. -A műjegyzéket nem olvasom végig, hiszen ha szakcikket írunk, továbbra is az eredeti kiadást illik használnunk, és az esetleges friss módosítások ellenőrzésére a Grove Music Online verziót nézzük meg. Amúgy is fenntartásaim vannak ezzel a listával kapcsolatban. Például hogy Haydn billentyűs termésében Feder mit nevez csembalózenének, s mit kalapácszongorára írottnak, azzal esetenként egyáltalán nem lehet egyetérteni.

SOMFAI LÁSZLÓ