Haydn hatszor, Haydn hétszer

Két budapesti kiállítás a bicentenárium alkalmából

Szerző: Fazekas Gergely
Lapszám: 2009 augusztus
 

Haydn mellett a 18. században egyedül Händel érte meg, hogy még   életében szobrot emeljenek a tiszteletére, az azonban még neki sem jutott osztályrészül, hogy az iránta való hódolat kifejezéseként harisnyákba hímezzék néhány dallamát. Zenetörténeti jelentőségű pillanat, amikor 1804-ben a hetvenen túli Haydn hat pár, saját zenei témáival díszített gyapotharisnyát kap ajándékba William Gardiner angol textilkereskedőtől. Alighanem ez az első jelentős állomás a zeneszerzőket övező kultuszok giccses jelenetektől sem mentes történetében, amelynek olyan meghatározó szereplői lesznek a későbbiekben, mint a saját mítosszá válását még megérő Beethoven, a szerte Európában valóságos sztárként ünnepelt Liszt, vagy az önmaga monumentumát tevékenyen építő Wagner. Minden efféle kultusz persze komoly hozadékkal is járhat az utókor számára, Haydné például egyebek mellett azzal, hogy halálának 200. évfordulóján két kitűnően felépített kiállítás is tiszteleg előtte Budapesten.

A „Haydn hétszer" című tárlat, amelyet az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtára rendezett (az új vezető, Mikusi Balázs irányításával), május 15. és július 9. között volt látható, a Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Széchényi könyvtár közös rendezésű, „Joseph Haydn és Magyarország" címet viselő emlékkiállítása (amelynek koncepcióját Tallián Tibor jegyzi) május 26-án nyílt meg, és 2010. március 31-ig látogatható a Zenetudományi Intézet Zenetörténeti Múzeumában. A két kiállítás sok tekintetben hasonló egymáshoz, de összevetni őket már csak azért sem lehet, mert egészen más célnak kívánnak megfelelni, s ettől nem függetlenül nagyságrendekkel különböző költségvetéssel dolgoztak. Az OSZK szerény, de érzékenyen felépített és igen informatív kiállítása kizárólag a könyvtár saját zenei dokumentumai közül válogat, s nincs más célja, mint Haydn alakjának bemutatása. A frissen és csodálatosan felújított Zenetörténeti Múzeumban látható 450 négyzetméteren berendezett nagyszabású kiállítás anyaga ezzel szemben tizennégy kölcsönző intézmény harminc gyűjteményéből állt össze, s nemcsak Haydn pályájára és életművére fókuszál, hanem a korabeli -elsősorban magyar -politikatörténeti, társadalmi és kulturális kontextusra is.

A két kiállítás hasonló felépítést követ. Az OSZK tárlata Haydn hét arcát villantja fel: az újítóét, az udvari karmesterét, a humoristáét, a hívőét, a magánemberét, a hírességét, és a gyűjtőét. A Zenetörténeti Múzeum kiállítása hasonlóképpen, különféle szempontok szerint közelíti meg hősét, a tárlat anyaga azonban nem hét, hanem hat nagy csoportba van rendezve. Az egyes tematikus részek némiképp rejtélyes okokból igen arisztokratikus és hangzatos latin címeket kaptak: Ecclesia (Haydn vallásos zenéje), Theatrum (Haydn színpadi zenéje), Camera (Haydn hangszeres zenéje), Maiores et minores (Haydn és kortársai), Populus -Gentes (Nép és népek), Ipse (Magánélet és karrier).

Tallián Tibor beszédet mond a Zenetudományi Intézet kiállításmegnyitóján

Kemecsei Zsolt felvétele

Az OSZK kiállításának legfontosabb dokumentumai zenei kéziratok és első kiadások: a Haydn humorát, illetve az Esterházy-udvarban végzett karmesteri tevékenységét illusztráló autográfok és másola- tok, vagy a hozzá közelálló nőknek írott zongoraművek és áriák, illetve jeles elődök és kortársak -Haydn tulajdonában lévő -kottái, például a korabeli Mozart-„összkiadás" egy kötete, Bach Wohltemperiertes Klavierjának második füzete kéziratos másolatban, illetve Händel Jephtájának egy korai kiadása. A konkrétan zenei jellegű dokumentumok mellett számos egyéb különlegesség is látható a kiállításon, így például annak a Haydn által is aláírt egyezségnek a három pecséttel ellátott záró oldala, amelyet Zacharias Pohl hercegi oboista és Xavier Marteau hercegi csellista kötött egymással: egy kocsmai verekedés során Marteau véletlenül kiverte gyűrűjével Pohl jobb szemét, s a kártérítési ügyben az udvari karmester közvetített. Vagy Haydn 1781-ben megjelent első dalsorozatából az egyik darab magyar szöveggel ellátott, 1791-es kiadása, amelyben az ismeretlen szerkesztő Haydn egyik dallamára Verseghy Ferenc Thirsis sírja felett című versét alkalmazta.

A tárlat „sztár-dokumentuma", amely a Haydn-kultusz legszebb hagyományait folytatva elkülönítetten, valamiféle ereklyetartóban látható, az a száznegyven oldalas jegyzék, amelyet Haydn, élete végén, egyik tanítványa közreműködésével állított össze a következő címmel: Verzeichniss aller derjenigen Compositionen welche ich mich beyläufig erinnere von meinem 18sten bis in das 73ste Jahr ververtiget zu haben (Mindazon kompozíciók jegyzéke, amelyek 18. és 73. életévem között való elkészítésére hozzávetőlegesen emlékszem). A felbecsülhetetlen értékű dokumentum, a magyar Haydn-kutatás „Szent Koronája", 1945-ben az ostrom idején veszett el, s tavaly sikerült a Széchényi Könyvtárnak egy berlini aukción visszaszereznie.

Az egyik első Haydn-életrajz, Giuseppe Carpani könyve.
Részlet a Széchényi Könyvtár Zenei Gyűjteményének kiállításából

Az OSZK kiállításának valamennyi dokumentumához nagyszerű, tömör leírások tartoznak, s ha valamit igazán hiányoltam a Zenetörténeti Múzeum rendkívül gazdag, mintegy 300 tárgyi emléket felsorakoztató, remekül felépített és pazarul kivitelezett kiállításából, akkor az éppen az efféle magyarázó szövegek szinte teljes hiánya: a hat nagy témához darabonként egy-egy bekezdésnyi szöveg társul, amit Haydn életének néhány soros kronológiája egészít ki az egyik teremben (igaz, csoportok számára igényelhető tárlatvezetés). A néző magára marad a tárgyakkal és a dokumentumokkal, jóllehet az efféle kiállítások nem esztétikai jellegű élményt kínálnak, miként valamely jeles képzőművész tárlata (a zenében efféle múzeumok ma a hangversenytermek), hanem a kultuszban való részvétel tapasztalatán túl a zene- és kultúrtörténet jelenségeinek átélését, illetve fontos összefüggések megértését teszik lehetővé.

A kiállítás ezzel együtt -vagy inkább ennek ellenére -hatalmas élmény, hiszen óriási anyagból merít, és valóban képes mélységet adni annak a kétdimenziós képnek, amelyet a hagyományos zenetörténeti nézőpont Haydnról nyújt. 18. századi pozitív orgonától korabeli egyházi relikviákon át operai jelmeztervekig és ünnepi öltözékekig, hangszerek, plakátok, hivatalos dokumentumok, festmények, rézkarcok, zenei kéziratok, első kiadású kották és egyéb tárgyi emlékek olyan garmadája sorakozik itt fel, hogy az egyszerű látogatónak káprázik tőle a szeme. Különösen izgalmas a „Populus-Gentes" elnevezést kapott terem anyaga, ahol Haydn népies-magyaros-cigányos stílusa nyeri el a saját kontextusát, egyebek mellett galántai cigány muzsikusok és Kismarton vidékéről származó asszonyok korabeli ábrázolásaival, valamint egy korabeli parasztasztal és a hozzá tartozó lenyűgözően megmunkált székek kiállításával. Megkapó az „Ipse" címet viselő három terem ragyogóan felépített íve, a Haydn-ősök bognármesterségét bemutató néhány kelléktől az utolsó években használt névjegyig, amelyre Haydn egyik többszólamú dalának kezdő ütemei vannak nyomtatva: „Hin ist alle meine Kraft, alt und schwach bin ich." (Oda minden erőm, öreg és gyenge vagyok).

„Das war vor gar zu gelehrte Ohren" - Haydn bejegyzése a 42. szimfónia kéziratában - Karasz Lajos felvételei

Az OSZK kiállításának egyik tárlójában szerepel a 42. szimfónia lassú tételének autográfja, benne néhány kisatírozott ütemmel, amelyek fölé a következő, rá igen jellemző szöveget írta Haydn: „Das war vor gar zu gelehrte Ohren" (Ez túlságosan vájt fülűek számára való volt). Bár a Zenetörténeti Múzeumban látható tárlat megtekintése minden laikusnak ajánlható -a Haydnnal közelebbi kapcsolatot ápoló zenészek számára pedig egyenesen kötelező -, el tudom képzelni, hogy Haydn szelleméhez hűen az igényességben vitán felül álló kiállítás a szélesebb nagyközönség igényeit is hangsúlyosabban veszi figyelembe. Hogy ne csak a „gelehrte Augen" szűkebb közössége számára jelentsen maradéktalan élményt.

FAZEKAS GERGELY