Liszt és a német egység

A zeneszerző daltermésének történelmi kontextusához (2)

Szerző: Bozó Péter
Lapszám: 2008 december
 

Az 1840-es rajnai válságot követően másodszor az 1848-as  események adtak alkalmat Lisztnek a Des Deutschen Vaterland megkomponálására, amikor napirendre került a német egység kérdése. Áprilisban Poroszország -Dánia érdekeit megsértve -előbb megszállta, majd annektálta Schleswig-Holsteint, s a frankfurti szövetségi parlament döntése értelmében teljes területével a Német Szövetség tagja lett. A porosz vezetés azonban augusztusban Malmőben fegyverszüneti megállapodásra kényszerült Dániával, s a dokumentumban többek között az is szerepelt, hogy a porosz csapatokat kivonják Schleswig-Holsteinből. Mindez orosz és angol nyomásra történt; e nagyhatalmak érdekeit ugyanis sértette volna a németek balti térnyerése, Poroszország pedig nem vállalhatta Schleswig-Holstein megszállását egy európai háború kockázata nélkül. A német egység megvalósítására irányuló kísérlet tehát kudarcot vallott, s ez súlyos következményeket vont maga után: miután a frankfurti Pauluskirchében május óta ülésező német szövetségi nemzetgyűlés szeptemberben a fegyverszünet és a csapatkivonás mellett foglalt állást, a városban a felháborodott radikálisok utcai harcokat robbantottak ki, s a nemzetgyűlés két porosz, konzervatív képviselőjét, Hans von Auerswald tábornokot és Felix von Lichnowsky herceget meggyilkolták.1

Ilyen körülmények között született Liszt második Arndt-megzenésítése, a Des Deutschen Vaterland szövegére komponált C-dúr férfikari induló. Bár a mű fennmaradt autográf fogalmazványának keltezése évszámot nem ad meg -dátuma mindössze ennyi: „10 April"2 -,Liszt 1848. április 11-én, Krzyz˙anowicében kelt, Heinrich Schlesinger kiadóhoz írott levele nem hagy kétséget afelől, hogy a vers újabb megzenésítése a forradalmi esztendő tavaszán keletkezett:

A zongoraalbumot illetően marad a Leyer und Schwerdt. Héroïde [Lant és kard. Hőslevél] (Weber és Körner Schwert-dalai nyomán), az énekalbumhoz pedig a holnapi postával elküldöm Önnek a „Német haza" egy új -ezúttal népszerű -változatát férfikarra. [...] remélem, hogy ez az új változat éppolyan énekelhető, s valamivel magvasabb, harcrakészebb... Legyen olyan jó, és nyomban adassa elő Berlinben. Ha tetszésre lel, rögtön utána Frankfurtban és Bécsben is adható. Örömömre szolgálna, ha a német nép körében elterjedne egy dalom.3

Liszt egy nappal azelőtt fejezte be a kompozíciót, hogy a porosz csapatok átlépték az Eidert, és megindultak Schleswig-Holstein megszállására. A mű autográfjának tanúsága szerint a német egyetemi ifjúságnak szándékozott dedikálni a darabot, amelynek körében az egységmozgalom igen népszerű volt.4 A zeneszerző Krzyz˙anowicében vetette papírra a művet -annak a Felix von Lichnowsky hercegnek a birtokán, aki a malmői fegyverszünet szeptemberi elfogadását követően a népharag áldozata lett. Lichnowsky ugyanis a 1840-es évtized eleje óta kedves barátja volt Lisztnek, s meggyilkolása nagyon is plauzibilis magyarázatként szolgálhatna arra, végül miért nem jelent meg a kórusmű. Konzervatív politikusként a herceg maga is egységpárti volt, a kisnémet megoldást támogatta; a frankfurti parlament tagjaként azonban bizonyára tisztában lehetett vele, milyen veszélyeket rejt magában az egység megvalósítása az adott történelmi körülmények közepette. Liszt élete végéig fájlalta barátjának elvesztését, mint azt a Lichnowsky szövegére komponált, Die Zelle in Nonnenwerth című dalának számos átdolgozása és átirata is tanúsítja.

Ahogyan a Was ist des Deutschen Vaterland, úgy a Schlesinger zongoraalbumába ajánlott másik darab, a Leyer und Schwerdt-parafrázis is meglehetősen egyértelmű kifejezése Liszt németbarát és egységpárti álláspontjának. A zeneszerző minden bizonnyal ugyancsak 1848 tavaszán írott egyik levelében így számolt be Schlesingernek a kompozíció elkészültéről:

A legközelebbi postával megkapja a Leyer und Schwerdtet Weber nyomán, zongorára átdolgozva, s a berlini, bécsi és königsbergi diákoknak rokonszenvvel ajánlva Liszt Ferenctől. Krzyz˙anowicébe írjon, Lichnowsky herceghez, ahol még 10-12 napon át időzni fogok. [...] P. S. Miközben Önnek írok, természetesen magától értetődik, hogy a darab (7-8 oldalnyi terjedelmű) már készen van -Weber eredetijére csupán a szöveg miatt és a teljes pontosság kedvéért van szükségem. Háromszínű borítóval jelentesse meg, s ha, mint remélem, jól üt ki, az első 100 példány bevételét küldje el a sziléziaiaknak, mivel a mű Sziléziában íródott.5

Mint láthatjuk, a komponista e művét is a német ajkú egyetemi ifjúságnak kívánta dedikálni. A zongoraparafrázis címét Theodor Körner verseskötetének éléről kölcsönözte, aki 1813-ban, mindössze huszonkét évesen, a napóleoni háborúk önkénteseként, Adolph Freiherr von Lützow porosz őrnagy szabadcsapatának tagjaként halt hősi halált. A német nemzeti mártírnak számító Körner elhunyta után egy évvel megjelent, hazafias és franciaellenes szellemben fogant költeményei közül Carl Maria von Weber néhányat még megjelenésük évében megkomponált (részben férfikari, részben zongorakíséretes szólódal formájában), e népszerű Weber-ciklus három férfikari darabját (Leyer und Schwerdt, Gebet, Lützows wilde Jagd) dolgozta fel Liszt említett zongoraparafrázisában. Nem véletlenül kérte levelében a zeneszerző a kiadótól, hogy a kompozíciót háromszínű borítóval jelentesse meg: minden bizonnyal a Lützow-féle alakulat lobogójában szereplő három színre (fekete-piros-arany) gondolhatott, e három szín ugyanis a németek számára a Vormärz időszakában az egységmozgalom jelképévé lett, az egység megvalósulása óta pedig Németország nemzeti trikolorja.6

Ahogyan az 1840-es évtized elején, úgy az 1848-as forradalmakat követően sem fogadta mindenki lelkesedéssel Lisztnek a német nemzeti érzésre apelláló gesztusait: alighanem ezek fényében kell értelmeznünk Heinrich Heine Im Oktober 1849 című versének Lisztet támadó sorait.7 Az emigráns Heine, akinek műveit 1835-ben betiltották hazájában, szemlátomást nem nézte jó szemmel a muzsikusnak a porosz és weimari uralkodóházzal való bensőséges kapcsolatait;8 minden bizonnyal ezért elevenítette fel említett versében a díszkard ügyét, amely már 1842-ben is politikai indíttatású támadások céltáblája volt.

Lisztet a Des Deutschen Vaterland 1841-es és 1848-as megzenésítését követően is foglalkoztatta Arndt verse. Az 1856-os Mozart-centenárium kapcsán publikált, neve alatt megjelent alkalmi írás idézi a költemény egyik sorát; ez a cikk Arndt citálása mellett annyiban is a német egységtörekvések hatását tükrözi, hogy Mozartot német nemzeti héroszként említi:

Mozart születésének jubileuma egyre közeledik, s északon éppúgy, mint délen, mindenütt, ahol német nyelv szól [so weit die deutsche Zunge klingt], megünneplik ezt a napot, melyen pompásabban s egyszersmind ünnepélyesen felékesítve lép elénk egy olyan férfiú szellemképe, akinek Németország Walhallája büszkén tárja ki kapuit.9

Három esztendővel később, az 1859-es Schiller-évforduló alkalmával Friedrich Halm szövegére komponált zenekarkíséretes ünnepi melodrámája, a Vor hundert Jahren kapcsán vette elő ismét Liszt Arndt költeményét: néhány egyéb közismert német nemzeti dal mellett a Des Deutschen Vaterland Gustav Reichardt-féle megzenésítését is felhasználta ebben a művében, amelyet mind a német, mind pedig a francia sajtó a német nemzeti törekvésekkel hozott összefüggésbe, nem alaptalanul.10 A zeneszerző választása tehát ebben az esetben sem volt véletlen, s ezúttal is a történelmi kontextus segíthet megérteni, miért vette elő ismét a Des Deutschen Vaterlandot. Az 1859-es olasz-osztrák háborút követően, melynek során a Szárd-Piemonti Királyságnak francia támogatással sikerült megszereznie az 1815 óta osztrák uralom alatt álló Lombardiát, új erőre kaptak a német egységtörekvések is. Az 1859 novemberében Németország-szerte lezajlott Schiller-emlékünnepségek ilyen körülmények között legalább annyira jelentették a nemzeti egység reprezentációját, mint a költőfejedelemről való megemlékezést.11

Liszt egyes férfikari művei, valamint a Leyer und Schwerdt-parafrázis azt mutatják tehát, hogy a komponista nagyon is rokonszenvvel figyelte a német egységre irányuló törekvéseket, és ezt a szimpátiáját a német történelem sorsfordító pillanataiban nem habozott meglehetős egyértelműséggel kifejezésre juttatni. Németbarát gesztusaiban minden bizonnyal nem csekély szerepet játszhatott, hogy zeneszerzőként Beethoven örökösének szerepét szánta magának, s kulturális programjának megvalósításához a német nyelvterület, az autonóm hangszeres zene hazája ideális terepnek ígérkezett.12 Erre utal, hogy Liszt már 1842 novemberétől kezdve betöltötte Weimarban a rendkívüli szolgálatban lévő udvari karmester tisztét,13 s már 1844-ben, vagyis négy évvel tényleges weimari letelepedése előtt egy „új Weimar" koncepciója foglalkoztatta.14 De vajon mi köze a tanulmányom korábbi részében bemutatott történelmi háttérnek a zeneszerző német nyelvű szólódalaihoz?

Amikor Liszt 1860 decemberében lipcsei kiadójához, Christian Friedrich Kahnthoz elküldte férfikarainak kéziratát, azt kérte tőle, hogy a darabokat az összegyűjtött dalait tartalmazó Gesammelte Lieder sorozat füzeteinek hátsó borítóján hirdessék meg, ezzel indokolva a kérést:

A két gyűjtemény (dalok és férfikarok) bizonyos szempontból összefügg; ezért jut eszembe ez a javaslat, amelyről Önnek kell döntenie [...].15

Vajon a németség számára azonos műfaji megjelölésen (Lied) túl van-e valamilyen más összefüggés, amely kapcsolatot teremt Liszt német férfikarai és dalai között? A zeneszerző egyik fennmaradt kompozíciós terve alapján úgy tűnik, van ilyen összefüggés, sőt meglepően szoros kapcsolat áll fenn a két műcsoport, valamint a munkám első részében bemutatott rajnai válság -illetve tágabb értelemben Lisztnek a német nemzeti törekvésekkel szemben tanúsított magatartása -között.

Liszt egyik vázlatkönyve arról tanúskodik, hogy az 1840-es évek elején egy ciklikus mű keretében is hangot kívánt adni németbarát érzelmeinek. A weimari hagyatékában őrzött, úgynevezett Lichnowsky-vázlatkönyv egyik bejegyzése azt mutatja, hogy felvázolta egy német ihletésű darabokból (feltehetőleg zongoraművekből) álló ciklus koncepcióját, amely az Années de pèlerinage (Zarándokévek) sorozat részét képezte volna.16 A Lichnowsky-vázlatkönyvbeli feljegyzés egyfelől a zongoraciklus keletkezéstörténetének egy igen fontos forrása; a sorozatterv másik jelentőségét azonban az adja számunkra, hogy ez Liszt német dal iránt tanúsított zeneszerzői érdeklődésének vélhetőleg legkorábbi fennmaradt dokumentuma. A feljegyzés szövege a következő:

3ème Année de Pèlerinage -Was ist des Deutschen etc. -Lore Ley - Roland's Sage (Benedict) / Am Rhein! Am Rhein! - (entrecoupé de Leyer und Schwerdt - Lützow's Jagd?)17

A terv ugyan keltezetlen, ám François-Joseph Fétis egy 1841 májusában megjelent, Liszttel folytatott beszélgetése nyomán született írása alapján ekkortájt foglalkoztathatta a zeneszerzőt.18 Bár a Fétisnek említett háromkötetes, svájci, olasz és német ihletésű darabokból álló zongoraciklus tervezett német kötete soha nem készült el, a Lichnowsky-vázlatkönyv feljegyzése alapján olyan német szövegű vokális művek átirataiból kellett volna állnia, amelyek igen politikus értelmezést engednek meg. Mint láthatjuk, a német Zarándokév-kötetet a Lichnowsky-vázlatkönyvbeli terv szerint Liszt Arndt versét zenébe öntő, 1841-es kompozíciója nyitotta volna, s két olyan férfikari mű (Lützows Jagd, Leyer und Schwerdt) zongorás feldolgozásának is helyet kellett volna kapnia a kötetben, amelyeket a muzsikus utóbb a már ugyancsak említett Leyer und Schwerdt-zongoraparafrázis keretében dolgozott fel.19 A vázlatkönyvben szereplő többi címet ellenben minden bizonnyal a zeneszerző néhány dalával azonosíthatjuk.

A Lore Ley szövegrész kétségkívül a közismert Heine-vers (Die Loreley) 1841-ben keletkezett, s két évvel később a Buch der Lieder című dalgyűjteményben publikált megzenésítésére vonatkozik. Az Am Rhein! Am Rhein! minden bizonnyal ugyancsak Heine-dal lehet, a szintén a Buch der Lieder első kötetében megjelent Am Rhein im schönen Strome című darab. Bár Roland's Sage (Roland mondája) című kompozíciót nem találunk a Liszt-műjegyzékekben, ismerünk egy olyan dalt, amelyet a komponista szintén ekkortájt, valószínűleg 1842-ben alkotott, 1843-ben látott nyomtatásban napvilágot, s amely valóban Roland de Roncevaux Nonnenwerth rajnai szigethez kapcsolódó mondáján alapul. A Die Zelle in Nonnenwerth címet viselő kompozíció Liszt barátjának, Felix Lichnowsky hercegnek a műve.

A német Zarándokév terve tehát magában foglalja Liszt legelső Liedjei közül háromnak a címét is; mindhárom a Rajnához kapcsolódik, s ez az írásom korábbi részében bemutatott történelmi kontextusban, közvetlenül a rajnai válságot követően, valamint a vázlatkönyvben felsorolt, Arndt és Körner nyomán keletkezett kompozíciók környezetében nagyon is politikus értelmezést sugall. Mint már utaltam rá, a szóban forgó három dal közül kettő utóbb a Buch der Lieder című kétkötetes dalsorozat részeként jelent meg (a címet Heine 1827-ben publikált verseskötetének éléről kölcsönözte a zeneszerző). Nem mellékes, hogy Liszt ezt a gyűjteményt -a Des Deutschen Vaterland első megzenésítéséhez hasonlóan -a porosz uralkodóház egyik tagjának ajánlotta: a Buch der Lieder Schlesinger-féle kiadásának előzéklapján Auguszta porosz hercegnőnek szóló dedikáció olvasható.20 Auguszta, a későbbi I. Vilmos német császár hitvese, Károly Sándor weimari nagyherceg testvére, zenerajongó és a francia kultúra szerelmese volt; 1842-es berlini tartózkodása során kitüntető bánásmódban részesítette a pianista-zeneszerzőt: több alkalommal személyesen fogadta, s utóbb Lajos Ferdinándnak, a porosz uralkodócsalád egyik tagjának zeneműveivel ajándékozta meg. Figyelemre méltó, hogy Lajos Ferdinánd a már említett Theodor Körnerhez hasonlóan a napóleoni háborúk egyik mártírja volt.21 Auguszta hercegnő gesztusa tehát kétségkívül a németség iránt nyílt szimpátiát tanúsító francia ajkú muzsikusnak szólhatott; nem nehéz kitalálni azt sem, mi indíthatta a Buch der Liedert Augusztának dedikáló művészt arra, hogy dalgyűjteményében egyaránt szerepeltessen francia és német dalokat is; aminthogy azt sem, miért díszítette a kiadó a Buch der Lieder sorozat címlapját a porosz és szász-weimari uralkodóház kettős címerével.

Az 1886-os sondershauseni Tonkünstlerversammlung résztvevői

 - a középpontban Liszt

Mint láthattuk, Liszt nem csekély mértékben járult tehát hozzá  a német kulturális egység megteremtéséhez az 1840 és 1860 közötti időszakban; az 1840-es rajnai válságot követően pedig számos német kortársához hasonlóan maga is Rajna-dalokat és német nemzeti érzelmű férfikarokat írt, s a német nacionalizmusnak tett gesztusai negatív módon hatottak franciaországi fogadtatására.

A muzsikus és a németség kapcsolatának azonban szomorú utóhangja van. Ahogyan 1848-ban Lichnowskynak az életébe került az egységtörekvések meghiúsulása, úgy a német egység későbbi megvalósulása is igen érzékenyen érintette Lisztet. A francia vereséggel végződő porosz-francia háború idején (1870-1871; a zeneszerző ekkor már elsősorban nem német földön működött) francia kultúrájú és ajkú értelmiségiként súlyos traumát jelentett számára a sedani katasztrófa, Párizs megszállása és az általa lelkesen támogatott második császárság politikai rendszerének bukása.22 A német- francia konfliktusban ráadásul családi és baráti kapcsolatai révén személyesen is meghasonlott helyzetbe került: miközben Cosima lánya és újdonsült veje, a Liszt által korábban olyannyira pártfogolt Richard Wagner melegen üdvözölték a porosz győzelmet és a háború árán megvalósult német egységet, a zeneszerző másik veje, Émile Ollivier az ellenfél miniszterelnökeként vitte háborúba Franciaországot.23

Liszt mindazonáltal életének utolsó másfél évtizedében sem szűnt meg tevékenyen hozzájárulni a fiatal Németország zenekultúrájához: weimari otthonában, a Hofgärtnereiban számos pianista látogatta mesterkurzusait; egy nem sokkal halála előtt, az 1886-os sondershauseni Tonküstlerversammlung alkalmával készült fénykép pedig jól mutatja, hogy élete végéig fontos szereplője maradt a német zeneéletnek.

BOZÓ PÉTER

Jegyzetek

1   Heinrich August Winkler, Németország története a modern korban, ford. D. Molnár Judit (Budapest: Osiris, 2005), I, 102-106.

2   Az autográfot a philadelphiai Curtis Insitute őrzi.

3   Liszt Letters in the Library of Congress, ed. by Michael Short (New York: Pendragon, 2003), 278.

4   A kéziratbeli ajánlás szövege: „Den Berliner, Wiener, Königsberger, Breslauer, Halle'nser und Jenae'nser Studenten sympathisch gewidmet und componirt von Dr. Franz Liszt" (A berlini, bécsi, königsbergi, breslaui, hallei és jénai diákságnak rokonszevvel ajánlja és komponálta dr. Liszt Ferenc).

5   Short, Liszt Letters, 277.

6   Jellemző Lisztre, hogy a mű bevételét jótékony célra akarta fordítani. Szilézia igen szegény iparvidéke volt Poroszországnak. Mindössze négy évvel a forradalom kitörése előtt, 1844-ben a helyi munkásság körében felkelés robbant ki, melyet a porosz katonaság vérbe fojtott. A felkelésnek Heine A sziléziai takácsok (Die schlesischen Weber) című költeményével, Gerhart Hauptmann pedig 1893-ban Takácsok (Die Weber) című drámájával állított emléket.

7   „Jön Liszt, a Franci, ő is él, / nem látja őt vérben fürödve / valamely magyar csatatér; / orosz vagy horvát fegyver meg nem ölte. / A szabdság mentsvára rom, / száz sebből vérzik Magyarország, / de nincs seb Franci lovagon, / s szekrényében nem lett szablyája csorbább. / A Franci él, s mint tisztes agg, / csodákat mesél majd Magyarhon / harcáról unokáinak: / Így álltam ott, így forgattam a kardom!" Kálnoky László fordítása.

8   1844. április 25-i keltezésű egyik párizsi tudósításában Heine egyenesen porosz udvari tanácsosnak, „der hohenzollern-hechingensche Hofrath"-nak titulálta Lisztet. Heinrich Heine, Historisch-kritische Gesamtausgabe der Werke, hrsg. von Manfred Windfuhr, Bd. 14/1 (Hamburg: Hoffmann und Campe, 1990), 130.

9   Blätter für Musik, Theater und Kunst (18. Januar 1856), 21. Mozart ugyan apai ágon valóban délnémet származású volt, ám mai fogalmaink szerint osztráknak tekinthető.
10       Mária Eckhardt, „Vor hundert Jahren: Liszts und Halms Huldigung zur Schillerfeier 1859", in Liszt und die Weimarer Klassik, 133-153.

11 Winkler, Németország története, I, 142. Mint Romsics Ignác figyelmeztet, Lombardia elvesztése volt a Habsburg Monarchia „első olyan területi vesztesége, amelyet nem dinasztikus vagy nagyhatalmi érdek, hanem a modern nacionalizmus idézett elő". Romsics Ignác, „Szemben az árral. A Habsburg Birodalom küzdelme a modern nacionalizmusokkal", in uő, Múltról a mának. Tanulmányok és esszék a magyar történelemről (Budapest: Osiris, 2004), 61.

12 „Nem akarod megismertetni Németországgal szimfóniáidat? Érteni és szeretni fogják őket. Németország az igazi hazájuk. [...] Németország a szimfonisták hazája; a te hazád" -írta Liszt Berlioznak egyik 1839-es zenei úti levelében. Liszt, Sämtliche Schriften, hrsg. von Detlef Altenburg, Bd. 1: Frühe Schriften, hrsg. von Rainer Kleinertz (Wiesbaden: Breitkopf & Härtel, 1989), 306.

13 Alan Walker, Franz Liszt 1: The Virtuoso Years 1811-1847 (Ithaca: Cornell University Press, 21987), 370-371.

14 Franz Liszt-Marie d'Agoult: Correspondance, éd. par Serge Gut et Jacqueline Bellas (Paris: Fayard, 2001), 1078.

15 Franz Liszts Briefe, hrsg. von La Mara, Bd. I (Leipzig: Breitkopf & Härtel, 1893), 381.

16 Stiftung Weimarer Klassik, Goethe- und Schiller-Archiv, 60/N 8, 7. oldal. A vázlatkönyv Liszt barátjáról, az 1848-as frankfurti zavargások alkalmával meggyilkolt Felix Lichnowskyról nyerte közkeletű nevét.

17 A feljegyzés átírását Rena Charnin Mueller közölte: „Liszt Catalogues and Inventories of His Works", Studia Musicologica 34/3-4 (1992), 234.; értelmezése Bozó Péter, „Was ist des Deutschen Vaterland? -Liszt német Zarándokévének terve", Magyar Zene 43/3 (2005. augusztus), 281-299. Liszt már az 1830-as évtized során is intenzíven foglalkozott a Lied műfajával, Schubert-dalok zongoraátiratainak szerzőjeként; ám a műfaj iránti elsődlegesen zeneszerzői érdeklődésének tudomásom szerint ez a legkorábbi ismert dokumentuma.

18 Liszt en son temps: Documents choisis, éd. par Pierre-Antoine Huré and Claude Knepper (Paris: Hachette, 1987), 290-291.

19 Liszt legalábbis fontolgatta a két kórusmű parafrázisának kötetbe illesztését; a feljegyzésben szereplő kérdőjel azonban azt jelezheti, nem biztos, hogy szilárd elhatározásról volt szó; az entrecouper (közbeékelni) szó használata pedig azt sejteti, hogy a parafrázisok kötetbeli helye sem volt kiforrott.

20 „Ihrer königlichen Hoheit der Frau Prinzessin von Preußen in ehrfurchtsvoller Huldigung gewidmet." (Ő királyi fenségének, Poroszország hercegnőjének, hódolatteljes tisztelettel.)

21 Lajos Ferdinánd az 1806-os saalfeldi ütközetben esett el, lásd Peter Raabe, Liszts Schaffen (Tutzing: Schneider, 21968 [11931]), 257. Liszt utóbb a herceg témáira írott zongoraelégiájának (Elégie sur des motifs du Prince Louis Ferdinand) ajánlásával viszonozta Auguszta ajándékát.

22 „Nyilvánvaló, hogy Franciaországban csupán egyetlen államférfi számára van hely, aki maga az Állam: Őfelségének, Louis Napoléonnak" -írta Liszt titkosügynök szeretőjének, Agnes Street-Klindworth-nek, 1855. május 16-án; Franz Liszt and Agnes Street-Klindworth: A Correspondence, 1854-1886, ed. by Pauline Pocknell (New York: Pendragon, 2000), 306. Louis Bonaparte iránti tiszteletének beszédes jele továbbá, hogy Férfikari miséjének Johann Herbeck hangszerkíséretével ellátott változatát az (akkor még csak államelnök) uralkodó névnapján mutatták be Weimarban; a zeneszerző 1860-as végakaratában külön kiemeli ezt a tényt a mű kapcsán; lásd Alan Walker, Franz Liszt 2: The Weimar Years, 1848-1861 (New York: Alfred A. Knopf, 1989), 562.

23 Hogy milyen ellenérzéseket váltott ki Lisztből Wagnernek az 1860-as évek végétől egyre erősebben jelentkező sovinizmusa, arról a Deutsche Kunst und deutsche Politik című Wagner-írás budapesti kottahagyatékában fennmaradt, annotált példánya tanúskodik, lásd Liszt Ferenc hagyatéka -Franz Liszt's Estate, közr. Eckhardt Mária (Budapest: Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, 1986), 144-148. Mindazonáltal egyoldalúan láttatja Lisztnek a németséghez, illetve a franciákhoz való viszonyát Bertita Paillard és Haraszti Emil tanulmánya: „Franz Liszt and Richard Wagner in the Franco-German War of 1870", The Musical Quarterly 35 (July 1949), 386-411. Persze nyilvánvalóan nem elhanyagolható tényező, hogy a munka közvetlenül a második világháborút követően keletkezett.