Révész Dorrit (1934–2008)

Szerző: Varga Bálint András
Lapszám: 2008 október

 

 

 Veronika Jezovπek felvétele

 

Nem lehet hozzászokni, milyen keskeny mezsgye választja el az életet a haláltól.

Még fülemben cseng Dorka jellegzetes, mosolygós hangja: köszöni, jól van.

Hetvennégy éves volt.

Közel húsz évig dolgoztunk együtt a Zeneműkiadóban. Ő volt a Sarlós László
vezette vállalat egyik oszlopa, hiszen annak idején az Editio Musica még könyveket is megjelentetett, és Révész Dorrit állt az irodalmi szerkesztőség élén.

Harminchét éves volt, amikor megismertem. Fehér, hullámos haja hátul kontyba fogva, vékony csontú alakján mintha mindig ugyanazt a ruhát viselte volna. Nem tudom felidézni, szürkét szürkével, vagy talán feketét?

Nem a külsőségekkel hatott, hanem élénken, kicsit ironikusan csillogó szemével, és hihetetlenül éles, gyors járású eszével, aforisztikus megállapításaival, amelyekkel egyszerűen nem lehetett mit szembeszegezni. Visszatekintve úgy emlékszem: mindig igaza volt.

A vezetése alatt álló szerkesztőség nagyszerű könyveket, könyvsorozatokat gondozott. A zenetörténész Révész Dorrit szerzőként a háttérbe vonult. Egyetlen munkájára emlékszem, amely azokban az években a Zeneműkiadónál jelent meg: ő fordította magyarra Eric Walter White Stravinsky-könyvét.

Tekintélye a vállalatnál kikezdhetetlen. Ő maga, azt hiszem, egyetlen autoritást ismert el, fenntartás nélkül. Illett tudni, hogy az „Atya"-ként aposztrofált természetfeletti lény, akire időnként hivatkozott, férje, Somfai László volt. Egyszer megjelent édesanyja is, egy Dorkánál látszólag alig idősebb, szép, ősz hajú hölgy -és akkor Dorka egyszerre, kortalanság ide vagy oda, valahogy mégiscsak gyermekké változott. De nagy ritkán megjelent a lánya meg a fia is -azóta már az egyik unokája is tanít.

Hirtelen halálával most elárvult ez a család, és a zenei életben is pótolhatatlan űr keletkezett. Valahogy egyre kisebb, egyre szegényebb lesz a világunk, és amikor valamelyikünk elbúcsúzik, a mi életünk egy darabját is magával viszi.

Varga Bálint András

 

Zenetörténész, szerkesztő, fordító, közreadó. Budapesten született 1934. május 8-án. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zenetudományi szakán 1953 és 1958 között tanult, többek közt Bartha Dénes, Szabolcsi Bence, Bárdos Lajos, Kókai Rezső növendékeként. Szakdolgozatát Századunk zenéjének néhány kérdéséről (vázlat) címmel 1959-ben védte meg. Ugyanebben az évben került szerkesztőként a Zeneműkiadó Vállalat irodalmi szerkesztőségébe, 1968-tól 1990-ben történt nyugalomba vonulásáig ugyanott főszerkesztőként dolgozott. Kiadóbeli munkásságának a magyar zenei könyvkiadás leggazdagabb korszaka köszönhető: működésének ideje alatt jelentek meg olyan sorozatok, mint az Orfeusz könyvek, a Napról napra sorozat kötetei, A hét zeneműve rádióelőadás-szövegeinek nyomtatott formája, a Grove-monográfiák. Főszerkesztői tevékenységének legnagyobb vállalkozása a háromkötetes, német Brockhaus-Riemann Zenei Lexikon magyar változatának előkészítése, fordítása, lektorálása és megjelentetése (1983-85), amelyen irányításával éveken át szinte a teljes irodalmi szerkesztőség dolgozott. Önálló zenetudományi munkásságának a szakma által máig használt eredménye a Bartha-Somfai Haydn als Opernkapellmeister című könyv (1960) papírkutatási fejezete, a Bartha Dénessel közösen jegyzett Joseph Haydn élete dokumentumokban című gyűjtemény (1961, 1978 - e mű átdolgozott, új kiadását élete utolsó hónapjaiban rendezte sajtó alá), fordítói munkáját olyan kötetek fémjelzik, mint Eric Walter White Stravinsky-monográfiája (1976), Leonard Bernstein A megválaszolatlan kérdés címmel napvilágot látott írásgyűjteménye (1979), vagy A zene könyve (1981, 1983). Miután kiadói főszerkesztőként nyugalomba vonult, 1990-től haláláig az MTA Zenetudományi Intézetének Bartók Archívumában folytatta munkáját, egyrészt a Bartók Béla Írásai könyvsorozat főszerkesztőjeként, másrészt a Bartók Béla Zeneműveinek Kritikai Összkiadása készülő mintaköteteinek közreadójaként. Életének 75. esztendejében, 2008. augusztus 18-án hunyt el.