Kortárs zene „30 éven alul”

Ifjúsági Kortárs Zenei Estek 2008

Szerző: Szitha Tünde
Lapszám: 2008 május
 

Ötödik alkalommal rendezték meg március első napjaiban az Ifjúsági Kortárs Zenei Esteket az Óbudai Társaskörben. A szervezők -Győri Noémi és Madaras Gergely -büszkén sorolják a műsorfüzetben az adatokat, melyek valóban tiszteletre méltóak: az idei hangversenyeket is beleértve az IKZE rendezvényei csaknem negyven fiatal zeneszerző több mint hetven alkotásának megszólaltatásához teremtettek eddig lehetőséget. Kiadványukat lapozgatva valószínűleg sokan elgondolkodtak rajta, vajon mi indíthat két fiatal fuvolást (Madaras Gergely jelenleg külföldön karmesteri tanulmányokat is folytat), hogy ilyen kitartó erőfeszítéssel tartson életben egy alapítványt, mely egyrészt a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakának növendékhangversenyeit egészíti ki, másrészt autodidakta zeneszerzőjelölteknek ad esélyt, hogy hallhassák műveiket. A válaszokat (bár többnyire közhelyek és erősen reklámízű fordulatok környezetében) elolvashattuk a harsány színektől tarkálló, de kétségtelenül informatív brosúrában, egy kivételével: az Intermezzo Alapítvány jó szándékú szakmai-baráti szövetség, melyen keresztül a legfiatalabb zenészgeneráció keresi helyét a  hangversenyéletben. A Győri Noémi és Madaras Gergely köré csoportosuló fiatal művészek munkáját nemcsak a kortárs zene iránti érdeklődés vezérli, hanem a zeneakadémiai évekre visszanyúló közös kamarazenélések és a nemzedéki összetartozás is. Emellett a mögöttük lévő öt év arról a - már tanulóéveikben vállalt - útról is szól, melyre rövidebb vagy hosszabb időre (néha akár az egész pályára kiterjedően) sok zenész rálép, ha nem elégszik meg hangszere szűkös klasszikus szólórepertoárjával vagy a tágasabb zenekari lehetőségekkel.

Az Intermezzo Alapítvány nem az első és biztosan nem is az utolsó a hasonló társulások között, de már most látszanak sérülékeny pontjai. A csoport belső körét nem az ízlésbeli nézetazonosság szálai tartják össze (ahogy annak idején az Új Zenei Stúdiót vagy a 180-as csoportot), és nem is markáns egyéniségű zenészek határozzák meg a működését (mint az Intermoduláció, a Componensemble és az UMZE Együttes esetében), hanem a jelenlegi közös érdekek. Meggyőződésem, hogy nem lehet szakmai szempontból is sikeres fesztivált rendezni átgondolt műfaji, tematikai vagy nyíltan vállalt ízlésbeli alapelvek nélkül, márpedig a három este műsora mögött egyiket sem vettem észre. Erről a koncepciótlanságról vall egyébként a bevezető is, mely szerint az alapítvány és az IKZE fesztivál célja, „...hogy a mai zenét sajátjuknak tekintő, kiemelkedő fiatal hangszeres előadók minél szélesebb közönség számára mutathassák be a zeneszerzők műveit, így a friss zenei gondolatok eljussanak a mai közönséghez, és ne csak emberöltők múlva jelentsenek szellemi táplálékot. A fesztivál előadóinak kiválasztása kizárólag a szakmai színvonal és a kortárs zenében való jártasság szem előtt tartásával történik. Az egyetlen megkötés az, hogy a hangszeres előadók (akárcsak a zeneszerzők) mind 30 éven aluli fiatalok legyenek."

Nem egészen világos, mit is értenek a szervezők „friss zenei gondolatok"-on, mely dicséret Leoninus és Perotinus óta minden nagy zeneszerző művészetére érvényes, de ha valamivel adós maradt ez a három este, az leginkább éppen a szellemi frissesség volt. Mindez talán érthető is, hiszen igazságtalan elvárás lenne mindig újdonságokat keresni tanuló éveikben járó alkotók zenéjében, akik még jobbára az eszközök keresésével, a notációs problémák leküzdésével, a műfajok közötti tájékozódással, a tanáraiktól kapott minták feldolgozásával vannak elfoglalva. A három este tizenkét zeneszerzője közül mindössze egy fejezte be hivatalosan a tanulmányait, a többiek zeneakadémisták, s megszólaltak olyan művek is melyek alkotói hangszeres zenészek, akik a zeneszerzés tanszakon kívülről keresik komponistaként (is) önkifejezési lehetőségeiket. S ha reveláció erejű élményeket nem tartogatott is a műsor, úgy tűnt, hogy a most pályájukat kezdők a technikai biztonságot és a formai fegyelmet egyfajta szakmai minimumnak tekintik akkor is, ha e tekintetben a túl sok, vagy a rosszul megszűrt közlendő néha kifejezetten akadályozza őket.

Kompozícióik nagy része a stíluselemek  válogatásáról és ízlelgetéséről szólt. OTT REZSŐ Jeszenyin-versek ihlette hangszeres kvartettje (Jeszenyin-dalok) és négytételes altszaxofon-zongora-duója (Saxon) jól szemléltette, hogy a dallamosság, a feszes ritmikájú, motorikus zenei ötletek, a népzenei hatások, a tonális és atonális felületek ellentétei, illetve a fantáziaszerű és a kontrapunktikus technikák váltakozása, valamint a jazzhatások egyaránt foglalkoztatják, de még egyiknek sincs meg az igazi helye zenei világában. Hasonló feladatokkal küzdött BELLA MÁTÉ az El tango de viudas engañadas című vonósnégyesben, mely a tangó jellegzetes karaktereit kísérelte meg nagyobb lélegzetű kompozícióvá duzzasztani. VIZELI MÁTÉ -mint háromtételes brácsaszonátája (Sonata for viola solo) mutatta -sokat merít a népzene-jazz-rock manapság divatos vegyítésének ötleteiből, s erősen foglalkoztatja a feszültségek-oldások, fokozások, eufórikus zenei hatások problematikája, de mindezt ma még meglehetősen iskolás formai megoldásokon keresztül valósítja meg. SZTOJANOV GEORGI művei egy saját hangját még csak próbálgató színes egyéniség kísérleteinek tűntek, a Dear, if you change - or I'll never go in circle (gitárra, tánccal) kicsit szépelgő ötlete és a Cherubinise Wandersmann terjengős pátosza ugyanis mintha két különböző zeneszerzőtől származna. Körvonalazottabb ízlést jelzett VIRÁGH ANDRÁS GÁBOR három középkori szövegre készült himnusza (Tre Hymni), bár az ügyesen alkalmazott ál-gregorián dallamosság és az expresszív zenei gondolatok közötti egyensúly megteremtésére még kevés eszköze van. DRAGONY TÍMEA két kamaraművében (Üzenet a fekete bolygóról - trombitára és zongorára; Lángkút - klarinétra és zongorára) szép hangszínfelületek szólaltak meg, fantáziáját azonban túl gyakran vezérlik filmzeneszerű hatásokat eredményező minták. DÉVITY ZOLTÁN 12 tételes Lift a vérpadra című fúvóskvintettjében több érdekes gondolat is megszólalt, de ezek együttvéve sem tudták meggyőzően kitölteni a mű negyedórányi időtartamát. A forma, az anyag és az idő elrendezésében szerencsésebbnek bizonyultak WETTL MÁTYÁS Fodor Ákos verseire készült dalai, melyekben a biztos kézzel fölvillantott zenei miniatűrök fejlett arányérzéket sejtettek, hasonlóan a Knock it out című tömör, etűdszerű ütőhangszeres kompozíciójához. Ügyes zenei tréfa (de ennél nem több) HORVÁTH DÁNIEL és GAZDAG JÁNOS S-ütős című ritmuskompozíciója, mely egy kollégiumi folyosón talált, leselejtezett gáztűzhelyre készült. TORNYAI PÉTER szigorú szám- és geometriai arányokkal, kánonelvekkel kísérletezett Improvizációk tetraéderben, illetve Introitus és Kánon című művében, de ezeket a szerkezeteket még nem tudta igazán érdekes zenei ötletekkel megtölteni. Szextettjének és Cuadros de Calho című zongoranégyesének színgazdag hangzása és fegyelmezett dramaturgiája alapján úgy tűnt, ZARÁNDY ÁKOS talán e kör legígéretesebb egyénisége.

A 17 mű sokféle összeállítású együttest, de nem egyenletes színvonalon játszó zenészeket vonultatott fel. Érsek Dóra szép hangjának és biztos stílusérzékének sokat köszönhet Virágh András Gábor és Wettl Mátyás, Tömösközi László megnyerő virtuózitással játszotta, a Knock it out című darabot. Emlékezetes marad Koltai Katalin gitárjátéka Sztojanov Georgi művében, Puskás Levente és Marczi Mariann pedig derekasan küzdött meg Ott Rezső Saxonjának túlzsúfolt partitúrájával. Igen jó benyomást keltettek az együttesek Tornyai Péter és Zarándy Ákos kamaradarabjaiban, a többi mű előadói teljesítménye viszont a tisztes középszerűség és a „csak félig kész" produkciók közötti sávban mozgott.

Lehangolóak voltak a hangversenyeket övező külsőségek, melyek erősen emlékeztettek a televíziós tehetségkutató versenyek forgatókönyveire. Vinczellér Katalin, a sorozat jobb sorsra érdemes háziasszonya túl sokat beszélt, mondandója viszont javarészt a műsorfüzet információinak elhadarásából, a szponzorok, a díjak és a jutalmak kötelességszerű végigsorolásából állt. Gyenge felütéseknél többre nemigen lehet értékelni a koncerteket megelőző beszélgetéseket, melyek során Győri Noémi és Madaras Gergely ügyetlenül fogalmazott kérdéseket tettek fel kortárs zenéhez fűződő viszonyukról Keller Andrásnak, Rácz Zoltánnak és Gyöngyössy Zoltánnak. A válaszadók vérmérsékletük szerint hidalták át a kínos helyzeteket: Keller és Gyöngyössy rezignált-udvariasan sorolták hangverseny- és lemezismertetőikben több helyen is elolvasható adataikat, Rácz viszont visszakérdezett, zavarba ejtett, megfordította a szerepeket -válaszai mögött nem volt nehéz észrevenni az elégedetlenséget és az iróniát.

Fanyalogni persze könnyű. Az Intermezzo Alapítvány hangversenyeinek eredményei fontosabbak, mint a hibái, melyek nagy része a magárahagyottság és az elszigeteltség következménye. Amikor Győri Noémi és Madaras Gergely fölemlegette, hogy a Zeneakadémián tanuló hangszereseknek alig van lehetőségük a mai zene előadásához szükséges tudás elsajátítására, Rácz Zoltán azt válaszolta: ha ez így van, keressék azokat a zenészeket, akiktől -függetlenül attól, tanítanak-e a Zeneakadémián -mindezt mégis meg tudják tanulni. Saját tapasztalatai alapján mondta, s egyúttal megfontolandó tanácsot is adott. Ezeknek a tehetséges, tanulni és érvényesülni akaró fiataloknak szakmai-szellemi vezetőre - szebb szóval: mesterre - lenne szükségük. Ahogy annak idején az Új Zenei Stúdió zenészei megtalálták Simon Albertet, nekik is keresniük kellene az idősebb generációból egy nagy tudású és hiteles zenészt, aki személyiségével és tudásával támpontokat ad, mércét mutat, önkontrollra és ízlésre nevel, aki a sikert nem a nézők és az elnyert díjak számával, hanem az egyéni és közös munka minőségével  méri, és aki tartósan éltetni tudja bennük a hitet, hogy szükség van a tudásukra. (Óbudai Társaskör, február 29-március 2. Rendező: Intermezzo Művészeti Alapítvány)

SZITHA TÜNDE

 

Az IKZE 2008 díjazott zeneszerzői és művei:

Az Intermezzo Művészeti Alapítvány Közönségdíja a legtöbb közönségszavazatot elért mű szerzőjének:

Wettl Mátyás: Knock It Out

az Andrássy Kúria Kft. Különdíja a második legtöbb közönségszavazatot elért mű szerzőjének:

Bella Máté: El tango de viudas engañadas és Ott Rezső: Saxon (megosztva)

Ligeti-díj (Marczi Mariann zongoraművész
és az Intermezzo Alapítvány felajánlása;
zsűri: Szabó Barna és Héja Benedek)

Ott Rezső: Saxon