Lady Sarashina Franciaországban

Eötvös Péter operájának lyoni ősbemutatója

Szerző: Rácz Judit
Lapszám: 2008 május
 

Az opera haláláról olykor felröppenő  gyászhírekkel szemben újabban    sok jó hírrel szolgálhatunk. Márciusban Lyonban kiemelkedő sikerrel mutatták be Eötvös Péter Lady Sarashina című új operáját. (Az alighanem egyedülálló esemény marad az évszázadban, hogy egy évadon belül két kortárs magyar opera ősbemutatójának is Franciaország legyen a helyszíne: a lyoni Eötvös-bemutató előtt Tihanyi László Anyaistenét vitték színre Bordeaux-ban. Mindkét mű a bemutató operaház megrendelésére készült.) Az Eötvös-darabról a megjelent kritikákból idézünk.

  • A Lady Sarashina egy korábbi mű, az 1998-ban írt Az álmok hídján mentem át (As I Crossed a Bridge of Dreams) című darab kibővítése. Eötvös Péter most újra Ushio Amagatsu rendező-koreográfussal dolgozott együtt, aki a Három nővért ugyanezen a színpadon, majd Párizsban megrendezte, valamint Mezei Marival, aki az Angels in America szövegkönyvét is jegyzi, hogy kilenc képben felidézzen néhány epizódot ennek a 11. századi előkelő japán hölgynek a naplójából. Tájleírás keveredik apró eseményekkel, gondolatokkal és álmokkal, amelyek elmossák a határokat elbeszélés és fikció, emlékek és introspekció között. (M. Tosi, ResMusica.com)
  • Üveghangon indul a zene. Lucidus, szinte túl finom, ezért nagyon törékeny hangzás- és érzelemvilágba lépünk. Ez ugyanazt a hangulatot előlegezné, amelyet Eötvöstől már ismerünk Az álmok hídján... című darabból. Akkor egy kamarazenei módon áttetsző, úgyszólván melodramatikus, éteri, éppen távolságtartó, mégis erős expresszivitásában csaknem üvegszerű kompozíció született.

Eötvös ezúttal ugyanabból a kiindulópontból és egy nagyon hasonló kezdetből új, egészen más darabot hozott létre. Szűk nyolcvan percével ez a mű az előzőnek csaknem kétszerese -és a recitált melodráma helyett egy énekelt és nagyzenekarral kísért opera. Az ének érdekes módon a testiségével mélyíti el az emocionalitást." (Thomas Meyer, tagesanzeiger.ch)

  • Eötvös eltökélten a hangzás szépségére helyezi a hangsúlyt, s a túlnyomórészt szemlélődő-elégikus alaphangot -kevés, decensen ágaskodó kivételtől eltekintve -következetesen végig is viszi. Ez a hangzásvilág, a szerteszórt suttogásokkal és a térben körbesurranó hangokkal mindent összevetve inkább elcsitít, mintsem felzaklat. Az ariosós nekilendüléseken és a nyugodt elokvencián Lady Sarashina (Mireille Derlunsch), valamint egy szopránból (Ilse Eerens), mezzóból (Salomé Kammer) és baritonból (Peter Bording) álló énekes trió osztozik. E hármas énekli a további egy tucat, a rövid jelenetekben csak vázlatosan megjelenő szereplőt. A jelenetek címei: „Tavasz", „Az őr", „Zarándokút", „Álom a macskáról" (benne a Requiem), „Hold", „Tükör-álom", „Sötét éj", „Emlékezés" és „Sors". (Joachim Lange, Frankfurter Rundschau)
  • Kilenc jelenetben, mondhatni kis történetben rajzolódik ki ennek az érzékeny, ám saját korához képest meglepően önálló nőnek a belső élete. [...] Az énekes trió a főszereplő énekét egyrészt harmóniailag és kontrapunktikusan kiszélesíti, másrészt azonban kommentálja is, és végső soron megjeleníti a „cselekményt".

 Mireille Delunsch és Peter Bording

 A rendező-koreográfus Ushio Amagatsu mindezt egyszerű, megható képekbe fogalmazta. Natsuyuki Nakanishi színpadképe is a legegyszerűbb, úgyszólván absztraháló elemeket alkalmaz: a holdat például két lassan odébb vándorló kör ábrázolja. Ez a „megkettőzés" az elbeszélésben is egyfajta távolítást, elidegenítést eredményez. Az álmok hídján... melodrámaisága, az elégikus hang háttérbe kerül, a darab sokrétűvé válik, hangulatában felszabadultabbnak hat, mert egyfajta derűnek is helyt ad.

Az előadás azonban, amelyet a zeneszerző maga vezényelt, hangzásában is lenyűgöző. A mű homogén egésznek tűnik, Eötvös mégis minden jelenetet saját, finom mívű hangruhába öltöztet. Nagyszerűen keveri a színeket, visszafogott érzékiséget teremt.
A harmónia a tonalitás és a szabad zenei nyelv között leng ide-oda. A gesztust illetően akár japán zenére is gondolhatunk néha, ám a Lady Sarashina hangzásvilága sosem felületesen egzotikus, hanem mélyebb szinten kapcsolódik a japán zene és színház nyugalmához. Ahogyan Eötvös egy évvel
ezelőtt Luzernben mondta, lehetőleg tiszta zenét akart írni, „olyan tisztát, mint a természet". A zene így saját világot hoz létre, melyen keresztül az érzések mikrovilágába merülhetünk alá.

Eötvös Péternek, az 1944-ben született magyar kozmopolitának ismét sikerült valami újat kitalálnia. Az áttörést operaszerzőként Csehov-adaptációjával, a Három nővérrel érte el, tíz évvel ezelőtt -ugyanitt, ugyanebben az évszakban: 1998 márciusában, a lyoni operában. Ezután következett a Genet-opera, A balkon, majd Tony Kushner AIDS-drámájának remek adaptációja, az Angels in America -s az igen keresett komponista, aki a tavalyi luzerni fesztivál composer in residence-eként oly meggyőző elkötelezettséget mutatott, máris új darabbal jelentkezik: a Gabriel García Márquez kisregénye alapján írt Szerelemről és más démonokról (Love and other demons) ősbemutatójára idén augusztusban, Glyndebourne-ban kerül sor. (Thomas Meyer, tagesanzeiger.ch)

  • Az olykor humorral átitatott epizódok -az „Álom a macskáról" manierizmusa elbűvölő -sajátos atmoszférát árasztanak, az énekszólamok eredetiek, némi ironikus bevonattal, s a teret a mikroportos erősítés is tagolja. Ezt az énekes trió használja egyes pontokon, álomvilágba ringatva bennünket. [...] A zenekar is diszkrét, nagyon olvadékony hangzású, finoman illusztratív és tökéletesen illeszkedik a színpadi ritmushoz. Részletező és hatékony ceremóniamesterként, komolyság és érzékiség rá jellemző elegyével Eötvös Péter hallatlanul finoman irányítja az előadást, s hallgatóságát megmeríti a rituáléban, amely saját megfogalmazása szerint „a legrégibb forma, amelyben a gesztus és a hang tökéletes harmóniában jelenik meg". (M. Tosi, ResMusica.com)
  • Eötvös néhol csillámló és költői, máshol metsző vagy éppen elmosódó zenéje kilenc kép finomszerkezetére épül: a képek, a „Tavasz"-tól a „Sors"-ig egy nő életét és szerelmét pergetik le, mint a lehetetlen megannyi jegyzőkönyvét. (Le Monde, 2008. március 8.)
  • A finoman kristályhangzású -a szövegkönyvben szó szerint: „amikor a templom harangja megkondul..." -kezdeti enigma után a nagyjából negyven tagú zenekar finom apróságokkal jelöl meg minden tájat, minden álmot, néha a látszatnál tragikusabb poézissal, mint például az elevenen elégő macska táncában a hatodik jelenet végén. A szertartást a zeneszerző vezeti a karmesteri pódiumon, a Tavasz bűvöletétől a Sors keserűségéig. (Bertrand Bolognesi, anaclase.com)
  • Az énekes triónál a szerző néha erősítést alkalmaz, nem azért, hogy „vigye" a hangokat, hiszen azoknak nincs rá szükségük, hanem hogy bizonyos elektronikus térhatásokat hozzon létre, s ez nagyon jól sikerül. Eötvös atonális írásmódja hagyja, hogy az énekhangok természetesen bontakozzanak ki, a zenekari partitúra talán még ennél is lenyűgözőbb; a hangszerek fele fúvós -ők uralják az összképet -, fele vonós, valamint néhány ütős, amelyek szintén jelentősen hozzájárulnak a finoman irizáló, keleties színezetű hangzás megteremtéséhez anélkül, hogy a dallamvezetés az ázsiai zenei stílust akarná utánozni. (Nicolas Blanmont, La Libre Belgique)
  • Eötvös elragadó hangszerelése megmutatja, mi áll igazából érdeklődésének középpontjában. A mesteri színek, árnyalatok és finom hanghatások, az eső apró dobolásától a szelet megszólalásig idéző hangzásig folyamatos gyönyörűséget szereznek a fülnek, bár az énekelt angol szöveget olykor nehéz kivenni.

Az operaház zenekara, Eötvös vezényletével, úgy játszik, mint az álom -pontosan, koncentrálva, odaadóan -, az énekes trió pedig egyszerűen fenséges. Ez az a magas színvonal, amelyet immár elvárunk Lyonban. S noha erősítésről jót mondani nagyon nehezemre esik, még azok a részek is kísértetiesen gyönyörűek, ahol a három énekes mikrofonba suttog.

Ám annak bizonyítékául, hogy Eötvös valóban tud újra igazi operát írni, még meg kell várnunk a Gabriel García Márquez Szerelemről és más démonokról című kisregénye nyomán írt, azonos című darabjának glyndebourne-i bemutatóját. Márquezé igazi operai lehetőséget kínáló, szenvedélyes történet. Ez ahhoz képest csak japán teaszertartás." (Francis Carlin, Financial Times)

  • Egy kicsivel több zenei esprit-t azért szerettünk volna; Eötvös előkelő távolságot tart az avantgárdtól, s egy idő után már idegesítő a sok ázsiai harang és csengettyű. Kárpótlásul Mireille Delunsch lenyűgözően énekelte Sarashina szólamát, az álom-trió is meggyőző volt, különösen Salomé Kammer erős hangja. A lyoni opera zenekara kiválóan muzsikált a komponista vezényletével; a legmaradandóbb benyomást az erkélyekről játszó klarinétosok hagyták bennünk. (Jörn Florian Fuchs, Deutschlandradio)
  • Eötvös Péter életművének egyik lényeges dimenzióját -ha úgy tetszik: a színházat -megvilágítja az a szó, hogy rituálé. Operáról szólva, a csehovi három nővér sorsa egy nyugtalanító pszichológiai rituálé során teljesedik be. A Genet nyomán készült Balkon a mámorító öncsonkításba, társadalmi-szexuális rítusba visz el, melynek emblematikussága lenyűgöző stílushibridet hoz létre. A Kushner darabjából készült Angels in America az agónia bizonyosságmítoszaival játszik; a mű úgy képes nevetni a túlvilágon, hogy nem tagadja annak kitapinthatatlan álomszerűségét. Ezek a rituálék vonzzák a közönséget, ahogyan erről az előadások nagy száma tanúskodik - ami egyébként a háború utáni opera történetében egyedülálló jelenség. (Bertrand Bolognesi, anaclase.com)
  • Ki mondhatja el magáról a kortárs komponisták közül, hogy nem egy, de több operája is sikeres? Mi több, tanúja lehet, hogy operáit több országban játsszák, felújítják, újra és újra színpadra állítják? (Nicolas Blanmont, La Libre Belgique)

Eötvös Péter operáinak valóban páratlan  karrierjét szemléltesse néhány adat. Az operaházak -amelyek a közönségért folytatott harcukban csak óvatosan mernek kortárs darabot műsorra tűzni, de ma már azért úgy érzik, évi egy-kettőt illik megkockáztatniuk -a nagyobb érdeklődést kiváltó bemutatókban érdekeltek. Ritka dolog, hogy egy kortárs darabot egy országban több helyen (sőt mint a Három nővért Hamburgban, egy helyen háromszor is) felújítsanak - Németországban ez történt. Ráadásul a nagyobb operaházakban egy-egy sorozat akár hét-kilenc előadásból áll. Lássuk tehát az adatokat. A Három nővért tíz év alatt Európa-szerte eddig 93-szor(!), 10 különböző rendezésben, 19 városban adták elő. Érdekesség, hogy Szabó István kétszer (egyszer Budapesten, egyszer Kasselban), Gerd Heinz szintén kétszer rendezte meg a darabot. A három nővér szerepét 50 alkalommal énekelték kontratenorok, 43-szor énekesnők. Az álmok hídján mentem át című operát 23-szor játszották, 10 városban, hatféle rendezésben. A balkon eddig 28 előadást ért meg, 8 városban, 5 különböző produkcióban. Az Angels in America ötféle rendezésben, 8 városban, 28 előadásban volt látható. A Lady Sarashina eddig öt alkalommal ment. A Három nővér, az Angels in America, a Lady Sarashina és a bemutatásra váró Szerelemről és más démonokról számos további előadása van lekötve. A Három nővér karrierje a kortárs opera történetében egyedülálló.

A Lady Sarashina bemutatójára kétféle keretben került sor. A lyoni opera megrendelésére készült, s az intézmény „Japán fesztiváljának" részeként mutatták be. Ez az izgalmas, újító szellemű operaház immár hagyományosan rendez fesztivált „rövid művek" számára, egy-egy szerző vagy tematika mentén. 2005-ben Offenbach volt a súlypont, 2007-ben a „Szerelem és gyanakvás" volt a két hívószó, idén pedig Japán és a no¯ színház volt a kapocs a bemutatott négy darab között. Ez a fesztivál is egyike azoknak a kezdeményezéseknek, amelyekkel ez a progresszív intézmény újabb közönséget igyekszik megszólítani, sokféle eszközzel irányítja rá a figyelmet a műfajra, és tudatosan teremti meg leendő közönségét. És mint sok más jó törekvés, ez sem mindig pénzfüggő. Tudván, hogy saját jövőjük attól függ, bejön-e majd valaki tíz vagy húsz év múlva az operába, s ha igen, azok a mai gyerekek lesznek, a   legkülönbözőbb módokon próbálják a gyerekeket olyan élményekben részesíteni, amelyek értő, érdeklődő közönséggé teszik őket. Azt is tudják, hogy a családalapítás után jó néhány évig korlátozottak az esti műélvezet lehetőségei. Ezért például olyan vasárnap délutáni operaelőadásokat is tartanak, melyek idején az operaházban a gyerekekkel célzottan foglalkoznak. A japán témájú opera alatt japán maszkokkal kis előadást készítenek elő velük, amelyet az opera végeztével előadnak a szülőknek. Ezekből a gyerekekből nagy valószínűséggel lesz kultúrafogyasztó, esetleg még kultúra-előállító is.

Ilse Eerens, Peter Bording és Salomé Kammer

 

Lyonban más módon is sikerült megújítani a közönséget. A bérletek számát felére csökkentették, hogy az előadásokon ne nagyrészt bérletesek üljenek, s így sikerült jelentős új, fiatal réteget megszólítani. A Lady Sarashina közönségének több mint fele fiatalokból állt, s az 1200 férőhelyes teremben mind az öt előadás telt házzal ment. Az opera előadásain 92 százalék az eladott jegyek száma, de a Lady Sarashina még ezt a lenyűgöző adatot is túlszárnyalta: a 97 százalékkal csúcsot állított föl a lyoni operában.

A Lady Sarashina azonban a lyoni Biennale de musiques en scène-nek (Bmes) is része volt. Ez a kétévenként sorra kerülő, csaknem egy hónapig tartó, sokarcú rendezvénysorozat szintén lazán tematikus, illetve egy-két alkotó személyiséget állít középpontba. A 2008-as eseményre a fesztivál igazgatója kurátorként, művészeti társigazgatóként Eötvös Pétert kérte föl, aki ily módon központi szerepet játszott a fesztivál koncepciójának és műsorának kialakításában. „Csupa olyan dologra esett a választásom, amit szeretek: opera, szimfonikus zenekar, elektronikus zene, jazz, tanítás... Szerettem volna megünnepelni Karlheinz Stockhausen 80. születésnapját. A 2007 decemberében elhunyt nagy zeneszerző iránti tiszteletadásként ritkán hallott remekműveit, elektronikus darabjainak csaknem teljes sorozatát adjuk elő. A zongora és a zenekar folyamatos párbeszédét és szembeállítását a programban Pierre-Laurent Aimard fellépése biztosítja. A jazz és Magyarország iránti szeretetem nyilvánul meg Szakcsi Lakatos Béla és triójának meghívásában... A műsorösszeállítás nagy helyet szentel a tanításnak is. Az átadás nagyon lényeges, és fontos, hogy egy alkotó ilyen irányban is elkötelezze magát." A Lyonban felhangzó zene „a művészi kifejezésmódokat, a stílusokat, a nemzedékeket és a földrajzi horizontokat illetően egyaránt mozgásban lévő zene -ahogyan ennek ma a zenei alkotó munkában lennie kell".

Számos fesztivál vagy egyéb rendezvénysorozat követi azt a gyakorlatot, hogy egy húzónevet használ, s általa, illetve részben köré építi a programot. Lyonban idén ez Eötvös volt, aki a koncepció kialakításán túl zeneszerzőként, karmesterként és tanárként is jelen volt. A Lady Sarashinán kívül többek között a CAP-KO, a Kozmosz, A szél szekvenciái, az Árnyak és a 151. zsoltár volt hallható. A közönség filmen láthatta a Három nővért és az Angels in Americát. A zeneszerző-karmester ezenkívül előadásokat tartott, tanított az egyetemen és a konzervatóriumban.

A lyonihoz hasonló „többfunkciós" szereplésre további meghívásokat is kapott, egyebek között Bordeaux-ba, Caenba és ősszel a vilniusi ISCM World Music Daysre, melynek témája, in-between címmel, a kortárs zene mint „átmenet, köztes tér" lesz. Vilniusban elhangzik majd az új opera, a Love and other demons. A glyndebourne-i bemutató produkcióját viszik át, a szerepeket azonban már litván szereplőgárda énekli. Az opera szövegkönyvét Hamvai Kornél írta angolul, egyes jelenetekben azonban joruba, spanyol és latin nyelven is énekelnek. Az eddigi, főképp a Három nővérrel szerzett tapasztalatok alapján a szerző minden felújításnál azt javasolja, hogy -noha például a magyar fordítás kitűnően sikerült -, a darabok a megírás nyelvén hangozzanak el, mert a zene szervesen kapcsolódik az eredeti nyelvhez. A megértést pedig ma már minden operaházban lehetővé teszi a szöveg kivetítése. A García Márquez-kisregényből készült opera bemutatójának rendezésére négy-öt javasolt rendező közül Silviu Purcæretét hívták meg, a karmester pedig Glyndebourne zeneigazgatója, Vladimir Jurowski lesz.

Eötvös Péter érdeklődése és szakmai tevékenysége három közel azonos jelentőségű terület -a vezénylés, a komponálás és a tanítás - közöttoszlik meg. S noha zeneszerzői munkásságára a műfajok sokfélesége jellemző, mintha egyre inkább operaszerzőként tartanák számon, s az opera az eddiginél talán még nagyobb súllyal szerepel a terveiben. A színház gyerekkorától jelen volt az életében, s mivel szinte minden más kompozíciója is konkrét képekhez, történetekhez, megfogalmazható tartalomhoz, látványhoz kötődik, az operaműfaj máshoz nem hasonlíthatóan gazdag lehetőségei érthetően vonzzák. A Radamestől, a Madrigálkomédiáktól, a Harakiritől kezdve az első átütő sikerig, a Három nővérig és azóta is úgyszólván folyamatos a színpadi termés. 2013-ig folyamatosak a megrendelések is. 2010 februári bemutatóra München számára ír egész estés operát - ennek témája Az ember tragédiájából, illetve a Faustból merít, melyek alapján egy fiatal német költő és drámaíró, Albert Ostermeier írja a szövegkönyvet. 2012-re a madridi opera rendelt egyfelvonásost, melyet Bartók Kékszakállújával egy estén terveznek színre vinni - ennek témája még nem ismert, mint ahogy azé a darabé sem, amelynek rendeléséről a Magyar Állami Operaházzal folynak tárgyalások, 2012/13-ra.

 

Mireille Delunsch, Salomé Kammer, Ilse Eerens és Peter Bording

- Bertrand Stofleth felvételei

Közben zenekari megrendelésekből sincs hiány -említsük itt csak a Berlini Filharmonikusok által rendelt gordonkaversenyt, melyet Perényi Miklós fog bemutatni, vagy a lisszaboni Gulbenkian Zenekar és a párizsi Orchestre Philharmonique által közösen rendelt zenekari darabot.

Eötvös Péter ma már főképp itthon komponál. Kottákból, felvételekből és egyéb zenei anyagokból álló jelentős gyűjteménye szintén itt van, s remélhetőleg hamarosan fizikailag is elfoglalja helyét a 2009-ben nyitó Music Forum Budapestben a jelenleg virtuális helyszínű, de lankadatlanul működő Eötvös Intézet Alapítvány, amely a kortárs zenével különféle módokon foglalkozó fiatalokat támogatja, valamint a magyar és a nemzetközi kortárs zenei élet közötti kapcsolatok erősítésén fáradozik. Eötvös Péter másrészt nem a szándékok hiányában nincs fokozottabban jelen a magyar zenei életben. A magyar zenekarok és kulturális intézmények, anyagi okokból és átfogóbb rendszerhibából, nem tudnak távolabbra tervezni -ő viszont évekre előre le van kötve. Arról a nagyon izgalmas programról is, amely jövőre valósul meg Szombathelyen, négy évvel ezelőtt kezdtek tárgyalni. 2009-ben a Szombathelyi Bartók Fesztiválon Eötvös Péter vezeti a karmesterkurzust, melynek során a Kékszakállút tanulják meg a résztvevők -ám egyidejűleg a Kovalik Balázs vezette rendezői-dramaturgiai kurzuson elkészül a darab színpadi felújítása is. És ez, a budapesti opera remélt megújulásával együtt, talán „egy szép barátság kezdete" is lesz.

RÁCZ JUDIT