Emlékezés Szőllősy Andrásra

szőllősy andrás 1921-2007

Szerző: Sárosi Bálint
Lapszám: 2008 február
 

Először 1944-ben hallottam róla. Ő akkor végzett az egyetem bölcsészkarán és költözött ki az Eötvös Collegiumból,  én akkor lettem ugyanott kollégista és bölcsészhallgató. A kollégiumban legendák keringtek tehetségéről. Szakdolgozatát -Kodály művészete című könyvét (1943) -egyenesen gépbe diktálta. Bámulattal emlegették zongorázását, zenetörténeti jártasságát, irodalmi műveltségét. Ugyanúgy, mint négy évtizeddel korábban Kodály, ő is egyszerre végezte az egyetemet és a zeneszerzés szakot. 

A Zeneakadémián 1950-ben találkozhattunk. Ő ott már tanár volt, én pedig -bár egyetemi végzettséggel -kezdő hallgató. Zenei képzetlenségem miatt gátlásosan kerültem azokat a köröket, melyekben ő mozgott. Barátságunk csak később erősödhetett azzá, amit szívbélinek mondhatok. Az utóbbi években, ahogy csökkent mozgásképessége, úgy igyekeztem mennél gyakrabban megjelenni lakásán, a Somlói úton. Mindketten erdélyiek és idősek lévén, beszélgetéseink leginkább a gyökerek körül folytak. Kolozsvár az ő középiskolás korában, a harmincas években, színvonalas és sok tekintetben barátságosabb kulturális központ volt, mint Budapest. Korán megözvegyült édesanyjával szerény körülmények között éltek, de hozzájutott mindenhez, amivel sokirányú és telhetetlen érdeklődését kielégíthette. Tanulmányaiban kisdiák korában is messze kitűnt társai közül. Felajánlották neki, hogy megkezdett gimnáziumi tanulmányait Bukarestben, Románia nemzetiségeinek egy-egy kitűnő tanulójával együtt, a későbbi Mihály király osztálytársaként folytassa. Nem fogadta el a megtisztelő helyet, mert emiatt egy évfolyammal vissza kellett volna lépnie. Az ismeretek szerzésében amúgy is nagyobb iramra vágyott, mint amit az iskola diktált.

Zenetörténet-hallgatóit valóban a zene történetébe vezette be: műveken mutatta be a zene fejlődésének útját. Könnyen tehette, mert amellett, hogy alkotta a zenét, nagyszerű filológus is volt. Ennek nevezetes dokumentuma a mindnyájunk által gyakran és bizalommal böngészett BÖI. Mérhetetlen mennyiségű munkájába került ez az óriás könyv: Bartók összegyűjtött írásainak első kötete. Tudta és akarta volna a másodikkal folytatni. Számára csalódás volt, a Bartók-kutatás számára veszteség, hogy nem tehette.

Zeneszerzőként elsősorban Kodály-tanítvány volt. De nem a kodályinak hitt, kényelmes, kitaposott úton haladt, hanem a Mester élete példáját követve, az idők szavát is megértve, már fiatalon saját útra lépett.

 Utolsó hónapjaiban nemcsak mozogni, olvasni sem tudott. hallása is megromlott. Leginkább az olvasásnak érezte hiányát. Romló emlékezetére is panaszkodott. Az olvasást mégis többnyire emlékezettel próbálta pótolni. Jól ismerte a világirodalmat, és elképesztő mennyiségű verset tudott kívülről. Versek felidézésével gyakran enyhítette székhez és ágyhoz kötött magányát.

Mikor e sorokat írom, karácsony napja van. Húsz napja, hogy itt hagyott bennünket. Csendben akart távozni (e szándékában, úgy látszik, megértésre talált, mert távozásáról alig volt híradás). Hamvait visszakapja és megőrzi a föld. Ő alkotásaiban és emléktöredékeinkben él tovább. Méltó emléket ezek összegyűjtésével, összeillesztésével és jobb megismerésével állíthatunk neki.