A Nemzeti Filharmonikus Zenekar novemberi turnéi

Szerző: Laki Péter
Lapszám: 2008 január

Novemberben Németországban, Ausztriában és Szlovéniában vendégszerepelt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar -mindenütt nagy sikerrel. Németországban öt egymást követő napon öt városban léptek fel: Freiburgban, Frankfurtban, Stuttgartban, Nürnbergben és Aachenben. Két nap pihenő után indultak tovább Salzburgba, ahol egy nap kihagyással két hangversenyt adtak, a kettő között pedig Mariborba utaztak. A sajtó mindenhol elismeréssel írt  produkciójukról. Már a cikkek címe is beszédes: Mennydörgő zuhatagok; Vitéz vonósok; Szublimált kontrasztok; Ajkak tánca, középfokú orgiával; Tempó és temperamentum; Lelkesen az aljnövényzeten át; Brahms, magyaros olvasatban; Jártasak Rahmanyinov érzésvilágában; Kocsis ragyogó formában; Borotvaéles futamok a billentyűzetből; Járatlan utakon.

A tekintélyes Frankfurter Allgemeine Zeitung kétszer is beszámolt az NFZ Alte Oper-beli koncertjéről. A lap egyik kritikusa szerint „már a koncertet nyitó Bartók-Táncszvitben nyilvánvaló volt, hogy Kocsis interpretációja a kontrasztok szublimációját célozza egy széles skálájú, részletgazdag hangzástérben. Senki nem állíthatta magát szólistaként az előtérbe, kivéve természetesen az első brácsást a fináléban, mégis minden zenész szólista színvonalú teljesítményre törekedett." A másik cikk szerzője pedig így méltatja az együttest és karmesterét: „Kocsis Zoltán, aki zongoraművészként már fiatalon hírnevet szerzett mint nagy honfitársának értő interpretátora, ma egyike Magyarország meghatározó jelentőségű művészeinek. Bartók Táncszvitjében nyilvánvaló volt a színvonal, melyet a zenekar Kocsis vezetése alatt az utóbbi tíz évben elért; a darab teljes színskáláját, virtuozitását és ritmikai erejét kibontakoztatta az előadás. Kocsis pontosan ismeri ennek a népzenei elemekkel mélyen átitatott partitúrának minden részletét; a zenekar álmában is uralja a robusztus verbunkos-ritmikát és a ritornellként minden tételben visszatérő, változatos hangszerelésben tündöklő tematikus anyagot." A Frankfurter Neue Presse kritikusa így fogalmaz: „A temperamentum velük született, de ez a szép este azt is megmutatta, mennyi finomság, mennyi költészet van ennek a zenekarnak a játékában. Az előadást tempó és temperamentum, valamint finom precizitás jellemezte."

Az Offenbach-Post a következőképpen értékeli az NFZ teljesítményét: „A hangversenyt Bartók Béla hattételes Táncszvitje nyitotta meg; a csúcspontot Rahmanyinov nagyszabású, emlékezetes dallamokban bővelkedő 2. szimfóniája képviselte (e-moll, op. 27). Aki Kocsist valaha zongorázni hallotta, nagyra becsüli erőteljes, fémes forte-játékát, melynek különösen Bartók-interpretációjában jut fontos szerep. Rahmanyinov orosz melankóliájának  tolmácsolásakor (különös tekintettel az obligát harangocskákra) máshová helyezte a hangsúlyt, és a dúsan hangszerelt művet olyan áttetszően világította át, ahogy csak lehetett. A dinamika csak a finálé pátosszal teli zárószakaszában érte el a legmagasabb pontot. Korábban, a lassú harmadik tételben egy kifogástalanul játszó klarinétos ugyanazzal az érzékenységgel és precizitással játszotta álmodozó szólóját, amely az egész zenekarra jellemző volt ezen az estén. Kocsis és a Nemzeti Filharmonikusok feltétlenül a szezon egyik legjobb koncertprodukcióját nyújtották."

Az Aachener Nachrichten kritikusa is pozitív benyomásairól számol be a lap hasábjain: „Bartók Táncszvitje kissé nyers, kevéssé látványos módon dolgoz fel keleti népzenét. A zenekar és a karmester technikailag kifogástalanul játszotta a rideg anyagot, az éles sarkokat inkább lekerekítve, mintsem túlhangsúlyozva. Liszt Ferenc eredeti formájú Esz-dúr zongoraversenye ismét magyar szerző művével gazdagította a programot. Kocsis döbbenetes technikai bravúrral játszotta a magánszólamot. Mennydörögtek az  oktávzuhatagok, rohantak a gyors futamok, de azért maradt hely a legfinomabb zenei költészet és kiérlelt billentyűs kultúra számára is. Szünet után Brahms 1. szimfóniája hangzott el határozott, természetes folyamatossággal; Kocsis kerülte a pátoszt, áttetsző hangzásképet valósított meg, és az utolsó tételben is lemondott a hatásvadász effektusokról. A zenekar, különösen a vonósok, igen kvalitásos együttesnek bizonyult ebben az előadásban."

A Nürnberger Zeitung kritikusa számára „a csúcspontot a jól kiérlelt, diadalmasan végződő zárótétel jelentette, melyet azonnali bravózás fogadott. A koncertet nyitó Táncszvitben, amely áttetszően, az árnyalatokat pontosan adagolva szólalt meg, az ellenpólust fedezhettük fel: Kocsis Zoltán, a karmester jólesően transzparens, ugyanakkor kétértelműen kihegyezett, folklorisztikusan hangzó panorámát varázsolt elénk, és a szatirikus-gúnyolódó mozzanatokról sem mondott le." A Nürnberger Nachrichten úgy véli, „a Mesterbérlet a legmagasabb művészi színvonalon indult a Nemzeti Filharmonikusok hangversenyével. Már az első műsorszámmal, Bartók Béla Táncszvitjével bebizonyította a zenekar, hogy teljes szimfonikus felállásban is lelkesen tud mozogni a komplex zenei tájak metrikailag igényes  aljnövényzetében. Honfitársuk, Bartók, 1923-ban vonzó párhuzamokat fedezett fel keleti, magyar, sőt arab zenei hagyományok között, és ezeket Maestro Kocsis tévedhetetlen érzékkel tárta elénk."

A DrehpunktKultur kulturális internetes portál mindkét salzburgi koncertről beszámolt. Az elsőről szólva a kritikus többek között ezt írja Rahmanyinov 2. szimfóniájának  interpretációjáról: „A meleg hangú vonósok telített hangszőnyegén a fúvós szólisták egymással vetekedve adták elő panaszaikat: az Adagio tételben a klarinét, és -tökéletes kérdés-felelet viszonyban -az angolkürt meg az oboa. A kürtök, trombiták, harsonák színesen csillogó, kiegyensúlyozott hadoszlopa, amint illik, a háttérben húzódott meg, inkább beolvadva az összhangba, mintsem uralva azt. Summa summarum: az előadás több mint figyelemreméltó volt, és hosszan tartó ováció követte." A második hangversenyről így vélekedik: „A Nemzeti Filharmonikusok, akik számára valószínűleg szintén újdonság volt a darab [Reznicek Hegedűversenye], Kocsis Zoltán lendületes vezényletével előbb honfitársuk, Kodály Galántai táncait adták elő, tökéletesen. Nehéz volt eldönteni, mi tetszett jobban: a klarinétos álmodozó játéka »édes fadarabkáján«, vagy a vonóskar hatalmas felmorajlása?"