Muzsika 2007. július, 50. évfolyam, 7. szám, 7. oldal
Az Artisjus 2006-os díjai
 

Május 11-én és 19-én adták át Az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület 2006. évi alkotói, illetve zenepedagógusi díjait. Ezúttal két zeneszerző részesült alkotói díjban: Passió című kompozíciójáért HUSZÁR LAJOS, A szél virágai című darabjáért BÁNKÖVI GYULA. Zenepedagógusi elismerésben Acsai Sándorné, dr. Becsky Gáborné, dr. Csetényi Gyula, Deli Gabriella, Deményi Sarolta, Dénes László, Dombiné Kemény Erzsébet, Ember Csaba, Erdélyi Ágnes, Fekete Ferenc, Fonó Erzsébet, Forróné Iván Katalin, Gyenge Gyula, Herczeg Mária, Homor Istvánné, Kabdebo Sándor, Kanyó András, Kellerné Gergely Katalin, Keszler György, Kovács Kálmánné, Láng Gabriella, László Éva, Lévárdi Beáta, Magyar Margit, Major Edit, Megyimóreczné Schmidt Ildikó, Nagy Ernő, Nagyné Rábai Julianna, Nemes László, Orosz Sándor, Pallaginé Farkas Etelka, Rápli György, Sipeky Anna, Soltészné Lédeczi Judit, Tóth Nándor, Végh Mónika, Venter László, Zászkaliczkyné Lakos Ágnes és Záborszky Kálmán részesült.