Muzsika 2006. december, 49. évfolyam, 12. szám, 48. oldal
Horváth Ádám:
Ezentúl csak felvételekről...
Gregor József (1940. augusztus 8.-2006. október 27.)
 

Már szeptemberben megüzente, hogy nem énekel többé. Vagy sejtette a közeli véget, vagy érezte, hogy betegsége után már nem képes a maximumra. Ott kell abbahagyni, mondta. Látszólagos könnyedsége és csevegő jókedve mögött Gregor József kitartó szorgalmú, önmagával szemben mélyen kritikus művész volt. Bár sokszor állította, hogy nem a szép hang az énekművész elsőrendű meghatározója, hanem a művész kisugárzása, a természettől gyönyörű zengésű hangot, fantasztikus muzikalitást és kiváló színészi tehetséget kapott. Kórusénekesként edződött hangjának teherbírása néha lehetetlen mennyiségű feladat magas színvonalú elvégzésére is alkalmassá tette.

A fiatal művész-tanulót, a maga sajátos és nem mindig a jó modor diktálta stílusa miatt minden iskolájából: konzervatóriumból, Zeneakadémiáról kidobták. Így aztán először a Honvéd Művészegyüttes énekkarának lett több évre tagja. Nem volt ez rossz iskola. A kórusban elődje volt Réti József, Ilosfalvy Róbert, Palcsó Sándor, Tréfás György. Igazi szólóhang birtokosa volt, nem lehetett könnyű áradó erejű orgánumával egy énekkari hangzásba belesimulnia.

A hűségnek egy sajátos fajtája jellemezte. A budapesti Operaház próbaéneklésén leállították, mikor Gremin áriáját énekelte. Akkor ment az énekkarba. Évek múltán Vaszy Viktor Szegeden első hallásra szerződtette. Ott is maradt.

Az Operaházba egész élete során vendégként járt, tag a Szegedi Színházban volt. Kezdetben motorkerékpáron tette meg oda-vissza az utat. Torokgyulladásra fagylaltot evett, jókedvében sokszor marokszámra az erős paprikát. Szívesen járt társaságba, pár pohár bor vagy pálinka mellett ontotta a történeteket.

Ahogy művészileg egyre feljebb jutott, változott az életstílusa. Bohém vagány álarca mögül kibújva egy, a polgári életet kedvelő és élvezni tudó emberré alakult. A hazai sikerek után felfedezte a világ is. Antwerpentől Houstonon át a New York-i Metropolitanig aratott sikereket. A legtöbb helyre újra meg újra visszahívták. Rengeteg tanulnivalót jelentett ez a karrier. Itthon még minden magyarul ment, ő kénytelen volt már tudott szerepeit újragyakorolni németül, olaszul, franciául. Akik közelebb álltunk hozzá, tudtunk ezekről az utakról és a sikerekről. A magyar sajtó nemigen fedezte fel, hogy van a magyar énekművészetnek egy Gregor József nevű hírvivője is.

Sikereire belül büszke volt, kifelé nem. Egyik utolsó riportbeszélgetésében mesélte mindezt, még azt is szinte szerényen mondta, hogy: "oklevelem nincs, csak Kossuth-díjam". Tulajdonképpen zenei mindenevő volt. Opera- és oratóriumszerepek tömege mellett énekelte a Hegedűs a háztetőn Tevjéjét, boldogan Kern Paul Robesontól ismert Mississippi-dalát, énekelt operettet, sanzont, mindenfélét. Önmagát buffó basszistának tartotta. Aki hallották a nagy drámai Verdi-szerepekben, vagy a Faust Mefiszójaként, Mozart Requiemjének szólistájaként vagy Sarastróként, tudják, hogy ez csak részben igaz. Az általa oly sokra tartott művészi kisugárzás és drámai erő, ha tetszik, hit a zenében és az életben, minden alakításában és megszólalásában megjelent.

Persze mint Falstaff, Ozmin, Bartolo, Pomádé király és a többi buffószerep alakítója ellenállhatatlanul mulatságos és lenyűgöző volt.

Volt. Ezt kell mondanunk. Elment örökre. Az élő művész nem szólal meg többé. Személyiségének varázsa nem tölthet be ezután nézőtereket. Produkciója többé nem arathat tapsokat.

Megérzése pontos volt, valóban nem énekelhet többé. Végül nem saját akaratából hallgatott el. Korán és méltatlanul támadta meg a betegség és vitte el a halál. Ezután csak felvételekről láthatjuk, hallhatjuk. Ez az ő öröksége, amit ránk hagy. Gazdag örökség, mégis kevés. Őt magát nem pótolja.


Gregor József