Muzsika 2006. november, 49. évfolyam, 11. szám, 3. oldal
Mikes Éva:
Életem az éneklés
Marczis Demeter 75 éves
 

Marczis Demeternél jártam, hogy interjúval köszöntsem a születésnapján. A kávé és a pogácsa mellett könyvével fogadott: Életem az éneklés. Kézenfekvő volt, hogy ezzel a hitvallással kezdjük a beszélgetést.

- Az éneklés az élet legnagyobb gyönyörűsége. Számomra mindenképpen, mert szeretek énekelni, és boldoggá tesz, ha ezzel másoknak is örömet szerzek. Az éneklés varázslat, amivel a hallgatóknak szeretet közvetíthető. A kezdetektől fogva megszállottan készültem erre a pályára.

- Mennyire a kezdetektől? Mióta él önben az elhivatottság érzése?

- Éneklő kedvemet és a zene szeretetét szüleimtől örököltem. Szép hangjuk volt, állandóan szólt otthon a népdal, virágének, ballada, katonadal. A családi összejöveteleket is dalolással töltöttük meg.

- Ezt a vonzalmat az iskolában is ápolta? Egyáltalán, hová járt iskolába egy ostorosi születésű gyerek?

- Eger három kilométerre volt tőlünk, ott, a Ciszterci Gimnáziumban tanultam. Már egészen korán élt bennem a szereplési vágy, mindig felléptem verssel, dallal. Hatodikos voltam, amikor egy kitűnő zenetanár érkezett a Zeneakadémiáról dr. Baló József személyében, aki új kórust alakított. Emlékszem, épp Bartók Bolyongását próbáltuk, amikor kezembe nyomta Ludwig Fischer A pince mélyén című dalát, hogy tanuljam meg az iskola karácsonyi ünnepségére, szólóban. Ennek a két oktáv terjedelmű dalnak az előadása igen nagy sikert hozott számomra, még a zeneakadémiai felvételimen is elénekeltem. (Egyébként Ludwig Fischer énekelte Ozmin szerepét a Szöktetés 1782-es ősbemutatóján a bécsi Burgtheaterben.)

A másik döntő lökést a pálya felé egy országos tehetségkutató verseny adta meg 1950-ben. A fellépés után a zsűriből ketten is megkerestek, hívtak a Rádió Énekkarába, illetve az akkor alakuló Magyar Állami Népi Együttes kórusába. Nekem azonban még volt egy évem az érettségiig. A rádiós megígérte, hogy a pesti zenei gimnáziumban érettségizhetek, a másik zsűritag pedig előszerződést kínált az érettségi utánra. Végül egy harmadik szakember, dr. Jászó Györgyné, a kiváló pesti énektanár tanácsát fogadtam meg, aki arra ösztönzött, hogy a legmagasabb szinten képezzem a hangom, és érettségi után jelentkezzem a Zeneakadémiára - szerinte biztosan felvesznek. Így is történt: egy évvel később, 1951-ben a legmagasabb pontszámmal nyertem felvételt az ének tanszakra.

- Legendás tanári kar dolgozott ott akkor...

- Ádám Jenő, Kósa György, Szabolcsi Bence, Forrai Miklós, Hegyi Erzsébet, Lukács Miklós, Legánÿ Dezső, Szőllősy András, Ujfalussy József. A főigazgató Zathureczky Ede volt. Énekelni Jászó Györgynétől és Rösler Endrétől tanultam. Drága Margit nénitől az éneklés fortélyait, a légzéstechnikát és a természetes éneklést sajátítottam el, Rösler Endre európai kultúrája, emberi és művészi kisugárzása pedig tudatom részévé vált. Tőle tanultam meg, hogy a hang szépsége nem ér sokat kultúra, stílusismeret, lelki azonosulás és expresszivitás nélkül. Mindehhez pedig lelkiismeretes felkészülésnek, megfelelő testi-lelki kondíciónak kell társulnia. Ezt tanultam később Kodálytól is.

- Őt hogyan ismerte meg?

- Az 1954/55-ös tanévben az ének tanszakon megnyertem a szolfézsversenyt. A versenyen Kodály tanár úr is jelen volt, aki már akkor a kegyeibe fogadott. Egyébként mindig nagy súlyt fektettem a relatív szolmizációra - mivel zongoratudásom nem volt kifogástalan, inkább szolmizálással készültem fel a dalirodalom órákra, és a dalok kiválasztásában is ez segített. 1958-ban aztán felléptem a Tiszti Ház Kodály-ünnepségén. A koncerten két dalát énekeltem, Kodály kézfogással gratulált, és attól kezdve figyelemmel kísérte pályámat. 1960-tól gyakran énekeltem a Budavári Te Deum basszus szólóját itthon és külföldön. A Mester több alkalommal is jelen volt. Szerettem, becsültem őt; szerzőként, emberként egyaránt. Pályafutásom során számos műve eléneklésével tisztelegtem nagysága előtt.

- Elkanyarodtunk az akadémiai évektől.

- Akkoriban teljesen elvarázsolt a muzsika. Minden este az operában, koncerten vagy színházban ültem. Óriási fejedelmei voltak akkor az Operának: Székely Mihály, Gyurkovics Mária, Svéd Sándor, akikkel később szerencsém volt együtt énekelni. Tanulmányaim elején egyébként a dalokért rajongtam. Gyönyörű feladatnak tartottam néhány percben megeleveníteni egy teljes életképet, életérzést. Megtanultam, hogy a daléneklés igen igényes műfaj. A dal éltető anyaga a szöveg, de szükséges a szép hang, kiegyenlített regiszter, stílusérzék, formálókészség, bensőséges előadásmód, koncentráció, és nem árt, ha az előadó némi drámai tehetséggel is rendelkezik.

- A dalirodalom nagy részét elénekelte.

- A Schubert- és Schumann-ciklusokat, számtalan Brahms- és Liszt-dalt, még több Muszorgszkijt és persze Kodályt.

- Később más műfajokra váltott.

- Nagy energiát fordítottam az oratóriumok basszusszólóinak megmunkálására. Gyakran szerepeltem templomokban Bach, Mozart, Schubert műveinek előadásain, míg elérkezett a nagy nap: 1957. július 5. Ekkor léptem föl először Filharmónia-rendezvényen. A Károlyi-kertben Bach Magnificatjában Szecsődi Irén, Sándor Judit, Tiszay Magda és Rösler Endre társaságában, Sándor Frigyes vezényletével énekeltem. Felemelő élmény volt. A koncert után Sándor Frigyes felkért Bach Máté-passiójának basszus szólamára. Később mintegy negyven oratóriumot énekeltem itthon és külföldön.

- Énekversenyeket is nyert az akadémiai évek alatt.

- Először 1958-ban indultam nemzetközi énekversenyen, Münchenben, ahol huszonnégy dalt, két teljes operaszerepet, három áriát és három oratóriumáriát kellett eredeti nyelven előadni. Hatvanan indultunk. Első díjat nem adtak ki, a másodikat megosztva nyertük egy francia baritonistával. Egy évvel később a Bécsi Világifjúsági Találkozón szerepeltem sikerrel, és még abban az évben megnyertem a Zeneakadémia dalversenyét.

- Fél évig Rómában is tanult. Hogyan jutott oda? Segítettek a díjak is?

- Igen. Kiváló diplomám mellé kaptam fél év minisztériumi ösztöndíjat Rómába. Vízumhiány miatt sajnos szeptember helyett csak decemberben tudtam utazni, így, hogy ne teljen munka nélkül az idő, Pécsre mentem, és bekapcsolódtam az akkor alakuló operatársulat munkájába.

- A pécsi évekről majd bővebben beszélünk, hiszen végül szinte egész pályája oda kötötte. Előtte azonban meséljen olaszországi élményeiről. Tito Schipa tanítványa volt, ami nagy élmény lehetett.

- Életem gyönyörű időszaka volt, s egyben óriási jelentőségű. Rómában élni, tanulni, operaelőadásokat látni, emellett ismerkedni a képzőművészet csodáival, nagy idők emlékeit megidéző köveken járni - valódi katarzis. Tito Schipa ismerősként fogadott, emlékezett rám a bécsi VIT-ről, ahol zsűritag volt. Arra tanított: úgy figyeljek másokra, hogy közben megőrzöm az egyéniségemet. Fontos útravaló volt. Hetente háromszor találkoztunk. Tapasztaltam, hogy a Maestro rendkívüli művészegyéniség, aki idősebb kora ellenére is gyönyörűen énekelt. Záró hangversenyünkön is fellépett. Ez a tény hatalmas közönséget vonzott, óriási sikere volt - de nekünk is. Négy áriát énekeltem, és még ráadást is kellett adnom.

- Rómából már egyenesen Pécsre vezetett az útja?

- Igen, és 29 évig ott is maradtam. Ez a hosszú idő vérbeli pécsivé alakított. Szeretem a várost, a környékét, és mindenekfelett a színházát. Sokat köszönhetek a Pécsi Nemzeti Színháznak. Itt ismertem és szerettem meg a színházi lét hangulatát, lüktetését, izgalmát, varázsát.

- Annyira a magáévá tette, hogy később, 1984 és 1988 között igazgatói funkciót is vállalt.

- Segítő és javító szándékkal vállaltam el. Fontosnak tartottam, hogy jó szellemű közösséget hozzak létre, megfelelő munkakörülményeket biztosítsak, javítsak a társulat erkölcsi megbecsülésén és anyagi helyzetén. Ebben az időben többször szerveztünk a vezetőséggel külföldi fellépéseket, igen nagy sikerrel. A színház mellett más módon is részt vettem Pécs zenei életében. Oratóriumi szólókkal, dalestjeimmel és ifjúsági hangversenyeken igyekeztem szolgálni a város zenei kultúráját.

- Körülbelül hány operaszerepet énekelt el e közel három évtized alatt?

- Mintegy hatvanat. Voltam király és szolga; főpap, főinkvizítor és sátánlelkű Mefisztó; katona és generális, római hadvezér és bérgyilkos, potrohos boroshordó és zsémbes agglegény, és megannyi más figura. Úgy érzem, hogy adottságom és szerepformálási képességem a Mozart-operákban érvényesült legjobban. Szerencsés vagyok, mert a Magyarországon játszott Mozart-darabok basszus és basszbariton szerepeit mind elénekeltem. Az ő zsenije minden egyes jellemet tökéletes zeneiséggel ábrázol. Mozart minden szempontból fegyelemre kényszerít. Amíg Mozartot tudok énekelni, nincs baj a hangommal, sem a technikámmal. Ritkaságszámba ment, hogy egy operán belül két főszerepet is előadhattam. A Don Giovanniban a címszerepet és Leporellót, a hőst és szolgáját is alakítottam. Sarastrót százhúsz alkalommal énekeltem magyar és német nyelven. Imádott szerepem volt II. Fülöpé, amit többféle rendezésben majd' hatvanszor szólaltattam meg. A Don Carlos kapcsán szívesen emlékszem arra az 1964-es előadásra, ahol a Pécsi Szabadtéri Színpadon a Főinkvizítort énekeltem, II. Fülöpöt Ernster Dezső, Carlost Simándy József alakította. 25 éves színházi jubileumomat a Don Pasqualéval ünnepeltem. Nagyon-nagyon szerettem Julius Caesar, Rocco, Basilio, Falstaff, Tiborc, Ramphis, Sparafucile, Mefisztó, Gianni Schicchi, Borisz Tyimofejevics, a Kékszakállú, Háry és a Didergő király szerepét is.

- Sok elismerésben volt része, felsorolni is nehéz a díjakat és kitüntetéseket, amelyeket pályája során kapott. Liszt-, Pro Teatro-, Janus Pannonius-díj, Érdemes művészi cím, sőt a Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje kitüntetés egyaránt azt mutatja, hogy az ország megbecsülte és ismerte pécsi, majd szekszárdi évei alatt is (ahol a német nyelvű Deutsche Bühne színházban dolgozott). Sokszor fellépett a budapesti Operában is. Országosan népszerűvé a televízió tette, ahol nemcsak a klasszikusan komoly szerepekben, hanem operett- és nótaénekesként is fellépett. Színes pálya az Öné.

- Mindenevő énekes vagyok, s valóban úgy érzem, hogy szinte minden műfajban jelen voltam az országos zenei élet vérkeringésében. Repertoáromon az operai alakok mellett negyven oratórium szerepel, s ezek révén számtalan külföldi meghívást is kaptam, több mint hetven alkalommal léptem fel határainkon kívül, több földrészen. Nem rettentett vissza a népszerű könnyű műfaj sem, hiszen azzal is sokaknak lehet örömet szerezni, s ez énekesi hitvallásom egyik fő pillére. Megfelelő ízléssel, igényességgel és arányérzékkel jól lehet művelni ezt is.

1954 óta énekelek a Magyar Rádióban, számos felvételem született az operaáriától a nótáig. Azokban a szerencsés időkben, amikor még televíziós operafilmek is készültek, soknak voltam a szereplője, de portréfilmet is forgattak rólam 1981-ben az MTV és a Pécsi Körzeti Stúdió közös produkciójában.

- Látom, hogy remekül érzi magát, csupa erő, dinamizmus, mosoly, átfűtöttség. Akadnak most is feladatai? Hogyan telnek a napjai?

- November 29-én leszek 75 éves, ami a biológusok és gerontológusok szerint közel esik az emberi lét felső határához, s egyben a teljesítőképesség hanyatlását is jelzi. Hála Istennek én ezt még nem érzem. Őrzöm szellemi és fizikai frissességemet, és ezt éppen énekesi pályámnak köszönhetem. A hangi adottság ugyanis kevés a hosszú és sikeres pályához. Kell mellé gondos felkészülés, megfelelő kondíció, ami frissen tartja az embert. Fontos erénynek tartom a lelkiismeretességet, a pontosságot, a fegyelmezettséget és az alázatot. Mindig sportszerűen éltem - minden értelemben. Úgy érzem, pályám követelményeinek sikerült megfelelnem, s talán ezt igazolja az is, hogy jelenleg is vannak fellépéseim. A maradék időm a családé. Szeretett feleségem, Horváth Sári van mellettem sok-sok évtizede.

- Aki maga is sikeres énekesnő volt a pécsi színházban.

- Így van, együtt is gyakran énekeltünk. Már az Akadémián megismerkedtünk, s azóta együtt vagyunk. Mellette két fiam és unokám tesznek boldoggá, valamint a kis hétvégi kertem, ahol rengeteg gyümölcsöt termesztek és virágokat gondozok. Mindez sok energiával és megelégedettséggel tölt el.

Boldog ember vagyok. Az volt a küldetésem, a célom, hogy "a dalnak lenge szárnyán" megérintsem a közönség lelkét, és néhány percre, órára egy szebb világba repítsem őket. Talán sikerült, és nem éltem hiába.



Felvégi Andrea felvétele


Fülöp királyként a Don Carlosban Szabadits Judittal


Don Pasquale


Leporello szerepében Pataky Ottíliával


Fiatalkori portré