Muzsika 2005. november, 48. évfolyam, 11. szám, 9. oldal
Bali János:
Obrecht és kora
Flandriai Fesztivál 2005
 

A Flandriai Fesztivál több városra kiterjedő, hatalmas rendezvényhálózat. Ennek részeként rendezik meg Antwerpenben minden augusztus végén a reneszánsz muzsikának szentelt Laus Polyphoniaet, melynek különleges jelentőséget ad, hogy arrafelé a reneszánsz polifóniát nemzeti kincsként tartják számon. Programját évről évre egy-egy nagy szerző vagy valamely körülhatárolt téma köré szerkesztik: idén az ötszáz éve elhunyt Jacob Obrecht került a középpontba. A kilenc napba 27 koncert, egy nemzetközi zenetudományi konferencia, két régizenei mesterkurzus és egy pályakezdő zenészek bemutatkozására szolgáló fórum ("IYAP") fért bele, nyilvános interjúk, előadások és kerekasztal-beszélgetések zajlottak.

A középkorban Németalföld városai évente ménestrel-találkozóknak adtak helyet, melyeken helyi és külföldi muzsikusok cserélhették ki tapasztalataikat. Mintha ez elevenedett volna fel a Laus Polyphoniaeban: a rendkívül tömör, a formaságokat oldani kívánó fesztivál számos lehetőséget kínált a zenészek találkozására. S a közönség is több irányból kapott segítséget, hogy közel kerülhessen a művekhez: az érdeklődők ingyen beülhettek a kurzusokat hallgatni; az esti hangversenyek előtt félórás bevezető előadást tartott az est karmestere; s a koncertek után Lut Van der Eycken, egy hihetetlenül kedves és tájékozott riporternő vezetett kötetlen társalgásba torkolló színpadi kerekasztal-beszélgetéseket, melyekre az est karmesteréhez egy másik neves muzsikust vagy zenetudóst hívott meg partnerként.

A fesztivál koncertsorozatának tengelyét az esti hangversenyeken fellépő vokális együttesek alkották: a kiemelt, három hangversenyt is adó Capilla Flamenca mellett azA:N:S Chorus, a Binchois Consort, a Clecks' Group, a Currende, az Huelgas Ensemble, az Obsidienne és az Odhecaton. Műsoraik hangszeres produkciókkal egészültek ki, ezekben többek között az Oltremontano és a Piffaro fúvósegyütteseket és a Keller Vonósnégyest hallhattuk. A délelőtti, délutáni és éjjeli koncerteken szereplő nagyobb csoportok pedig a Camerata Trajectina, a Cappella Pratensis, a Corvina Consort, a La Folata, a La Morra, a Modena Consort és a Polyfolie voltak.

15. századi kollégái közül Obrecht tudományos kutatása tart a legelőrébb: pár éve készült el az új összkiadás, s Rob Wegmann archívum-kutatásokra épülő Obrecht-könyve (Born for the Muses, 1993) mérföldkőnek számít az egész korszak kutatásában.A mostani ünnepélyes konferencián - melynek előadói Bonnie Blackburn, Theodor Dumitrescu, Warwick Edwards, David Fallows, Fabrice Fitch, Wolfgang Fuhrmann, Adam Gilbert, Louis Peter Grijp, Leofranc Holford-Stevens, Walter Kreyszig, Birgit Lodes, Tim S. Pack, Thomas Schmidt-Beste, Christina Urchueguìa, Klaas Van der Heide, Rob C. Wegman és jómagam voltunk - a közelmúlt nagy eredményeinek ismeretében a források és művek pontosabb datálása és a szerzőséget érintő kérdések mellett jórészt az életrajz részletei és a műelemzések álltak az érdeklődés homlokterében. Előadások vizsgálták Obrecht kompozíciós módszerét, zenéjének a szöveghez való viszonyát, notációs sajátosságait, szimbolikus jelentéseit, viszonyát a korabeli improvizatív praxishoz és más szerzők műveihez. A zeneszerzőként is működő Fabrice Fitch egy Obrecht tiszteletére készült kompozícióját is bemutatta.

A komplex eseménysorozat komplex kér- déseket vet fel. Először is: hogyan viszonyulhatunk az olyan zenéhez, melynek társadalmi környezete eltűnt? Mit tehetünk például a korszak emblematikus nagy műfajával, a középkori liturgia és az udvari élet kettős háttere előtt kibontakozó miseordináriummal? Se misében, se rajta kívül nincs igazán helye. A fesztivál három tipikus megoldást mutatott. A Capilla Flamenca a L'homme armé dallam feldolgozásai köré épülő, amúgy elképesztő technikai színvonalon megoldott koncertje a régiség-kereskedői szemléletmódra adott példát, ahol egy középkori kalendáriumképet idéző színes és élvezetes forgatagban a korabeli zenei világ legkülönfélébb emlékei fekszenek egymás mellett, köztük a magas polifónia csupán az egyik színfolt. Más utat, tudományos, oktató jellegű, inkább lemezre kívánkozó műsorfelépítést választott az Oltremontano & Currende: Obrecht Fortuna desperata-miséjét az alapjául szolgáló chanson több mint tucatnyi korabeli feldolgozásával vették körül.

Magam egy harmadik, ma divatos lehetőséget választottam az általam vezényelt A:N:S Chorus-koncerthez: gregorián tételek mellett kortárs kompozíciókat, Kurtág György, Soós András és Vidovszky László Obrecht tiszteletére komponált műveit illesztettem az egyik legnagyobb reneszánsz mise, Obrecht Maria zartjának tételei közé. A hangverseny nyitó- és záródarabja, Soós András két trombitás Sequence-e (melyet Borsódy László és Winkler Balázs játszott, és Budapesten mutatták be júniusban) valamint Vidovszky László vonósnégyes-tétele, a Postscriptum ad Missam Maria zart Jacobi Obrecht szorosan e miséhez tartozik, cantus firmusából veszi anyagát, és mozgásukban is szervesen integrálódnak bele. Míg Soós András az obrechti szerkesztés matematikai-szimbolikus oldalát emeli ki, addig Vidovszky László humorral és szeretettel mutat a kölcsönanyagokhoz és geometrikus elemekhez vonzódó konstruktivistára. A program közepére egy régebbi Kurtág-gyászdarab, az Aus der ferne V. került, és két új mű: a brácsa-cselló duett 4 Initium, s a kvartett-tétel Hommage à Jacob Obrecht (mely a többi vonós darabhoz hasonlóan a Keller Vonósnégyes előadásában szólalt meg). Kurtág György úgy reflektál Obrecht kompozíciós módszereire és darabjainak felépítésére, hogy közben éles kontrasztot is képez stílusával: egyiküka végsőkig tágítja a nagyformát, másikuk a végsőkig fokozza a pillanat személyes intenzitását. Obrecht tucatnyi énekes által megszólaltatott hatalmas felületeivel a hallhatóság alsó határát súroló hegedűhangok tartották az egyensúlyt.

A három ősbemutató, a magyar zeneszerzők hommage-ai mellé még egy szép halál-napi ajándékot kapott Obrecht, ismét olyasmit, ami a régihez való alkotó hozzáállásból született: a legnagyobb élő holland költők egyike, Gerrit Komrij újraalkotta Obrecht flamand dalainak elveszett szövegét. Ahogy azt Weöres és Esterházy is megtette, álruhába öltözött, és a modernitás mélyéről lehelt új életet a régi cserepekbe. Egy délelőtti koncert keretében olvasta fel költeményeit, és a rekonstruált darabok el is hangzottak a Camerata Trajectina jóízű előadásában.

A második kérdés: hogyan szólaltatjuk meg ma a reneszánsz polifóniát? Az utóbbi két évtized tudományos kutatásai és az egyre inkább specializálódó művészek kísérleti tapasztalatai alapján kikristályosodtak a korábbiaknál lényegesen szikárabb, "korszerű" polifon előadóapparátusok: a 15. századi egyházi zenében a szólamonként egy-három férfi énekest alkalmazó énekegyüttesek, a hangszeres zene területén pedig a két, egymástól élesen elkülönülő alaptípus, a lant-fidula-hárfa központú halk, illetve a schalmei-pommer-tolótrombita alkotta hangos ("alta cappella") együttes.A fesztivál előadóinak többsége ezen új (helyesebben régi) elvek szerint szerveződött, bár lehetett még hallani néhány, a hetvenes évek előadói stílusát idéző, a műveket elfedő, átgondolatlan, gyakran túlzsúfolt hangszerelést; ezek a produkciók általában technikailag és formálásban sem voltak igazán meggyőzőek.

Az intonációs és ritmikai pontosság, a hangzásbeli kiegyenlítettség követelményei ma rendkívül magasak; például gyönyörű hangon, kristálytisztán, egyetlen gikszer nélkül játszotta végig a fesztivál több koncertjét is az amerikai alta cappella, a Piffaro.S a Capilla Flamenca négy énekese is olyan pontossággal intonál, amilyen akár egy évtizede is elképzelhetetlen volt. A héthajós (!) katedrálisban sétálgató közönségnek tartott, Mária-ájtatosságokat felelevenítő, igen megkapó éjjeli koncertjük fontos akusztikai tanulsággal is szolgált: kiderült, hogy négy, ilyen tisztán és pontosan éneklő énekes jól hallatszik az óriási templom túlsó végéből is. Viszont több koncerten az is megmutatkozott, hogy a metszően pontos, idejüket teljes egészében kitöltő hangok a zenei formálásra minimális teret engednek, a vertikális harmónia diktálta hangközök nem a szólamszerűséget szolgálják. Az elsősorban pontosságra és tisztaságra törekvő előadók a kikezdhetetlen felszín kedvéért a mélyebb zenei értelmezésnek ellenállnak; absztrakt, önmagában való koordinátarendszert tételezve nem engedik, hogy a hangok teremtsék meg maguk körül a zene terét. Az anyag alakítása a tonális és ritmikai hangtér bensejébe való hatolás helyett legato-ív alakú képletekben merül ki.

Annak idején még a művek komponálásához sem használtak partitúrát, a darabok csak szólamkottákban léteztek, az előadást a tartószólam ("tenor") vezette. Ma viszont, úgy tűnik, a darabok egyetlen pontból való hallásának az igénye felülírja a historizálásra való törekvést: a nagyobb vokális együtteseket szinte kivétel nélkül partitúrát használó karmester vezette, sőt maguk az énekesek is általában partitúrából énekeltek. A fesztivál egyik legemlékezetesebb hangversenyét az Huelgas együttes adta: Paul van Nevel egy romantikus dirigens szabadságával irányította a kezébe adott virtuóz és tiszta anyagot, polifon voltát szinte feledtetve alakított belőle nagy formákat. S ugyan nem volt historikus a tekintetben sem, hogy nők énekelték a szopránt, az előadásnak megkérdőjelezhetetlen autenticitást adott a hangokon átszűrődő személyiség. S szerencsére akadt olyan hangverseny is, ahol ennek épp az ellenkezőjében gyönyörködhettünk: a Cappella Pratensis nyolc énekese korabeli szokás szerint hatalmas állványra kitett kódexlapokról énekelt, egyikük minimális taktírozással szinkronizálta a zenei folyamatot. S bár hangképzés és intonáció tekintetében nem volt olyan tökéletes a produkció, mint az Huelgas együttesé, ám a polifónia mint polifónia kelt életre. A szólamkotta rákényszeríti az énekest a világos frazeálásra.

Utolsó kérdésként az adódik, milyen Obrecht műveinek mai fogadtatása: megértettük-e Obrecht nagyságát? Életművének javát a misék képezik, és ennek megfelelően az iránta megnyilvánuló érdeklődés majd' száz éve először a misék felé fordult. Az azóta eltelt idő alatt számos disszertáció foglalkozott velük, és az első hanglemezfelvételek is misékből készültek. Motettáinak és világi darabjainak értékelése viszont az utóbbi évtizedek fejleménye - némi jóindulattal ebben láthatjuk egyik okát annak, hogy míg a fesztivál műsorán szinte valamennyi világi darab megszólalt, némelyik ötször is, s a motetták nagy része is hallható volt, addig a harminc mise közül mindössze hármat adtak elő teljes egészében (az egyiket két együttes is műsorára tűzte), és két továbbiból csupán egyes tételek hangzottak fel. De alaposabban megvizsgálva a műsorfüzetet, és látván, hogy a motetták közül épp a legnagyobb, legnehezebb mesterművek előadásától tartózkodtak, rosszabb sejtéseink is támadhatnak: talán nem merték a közönséget túl hosszú művekkel terhelni; erre utalhat az is, hogy több koncerten is lehetett csonkán, a refrének kihagyásával előadott rondeau-kat hallani.

Obrecht zenéje avval emelkedik ki hasonló stílusban író kollégáinak alkotásai közül, hogy egyszerre grandiózus és hajlékony, geometrikus és érzéki. Hogy ilyen képet mutathasson róla egy következő fesztivál, ahhoz még sok munkát kell elvégeznünk.


A Piffaro fúvósegyüttes


A Capilla Flamenca


Az Huelgas együttes