Muzsika 2004. október, 47. évfolyam, 10. szám, 40. oldal
Sárosi Bálint:
Román népzene, ahogy Bartók látta
Magyar szerző román nyelvű könyve Bartók román népzenekutatásáról
 

Eddig is ismertük és megcsodálhattuk mindazt a munkát, amit Bartók a román népzene kutatásában végzett. Mostantól minden részletre kiterjedő, gondos összefoglalásban tájékozódhatunk a gazdag életműnek is beillő, felbecsülhetetlen értékű teljesítményről. Igaz, egyelőre csak románul. Az összefoglaló könyv szerzője, a magyar zenetudományban jól ismert kolozsvári zenetudós, László Ferenc témájához méltó tudományos alapossággal, ugyanakkor a nem szorosan szakmabeli olvasó számára is érthető, jó stílusban (mellesleg: választékos román nyelven) adja elő mondanivalóját. A mondanivaló jórészt valóban saját - elég megtekinteni a könyv több mint huszonhét oldal terjedelmű bibliográfiáját, melyből mintegy öt és fél oldal az általa közölt, Bartókra vonatkozó korábbi írásoké.

Korábban, 1958-ban, már készült egy szakszerű, meglepően objektív hangú román összefoglalás Bartók szerepéről a román népzenekutatásban, de annak készítője, a bukaresti Tiberiu Alexandru még nem szólhatott a Bartók által gyűjtött és tudományosan feldolgozott teljes erdélyi román anyagról. László Ferencnek viszont rendelkezésére állt a román gyűjtésnek Bartók által előkészített és később, 1967-ben kiadott nagyobb része, valamint az 1958 óta nagymértékben felszaporodott Bartók-irodalom. Az új összefoglalás szerzője mindezt igényes teljességgel és kritikus figyelemmel tanulmányozta végig. A kötelező szakirodalmi ismereteken túl kiemelkedő erénye, hogy - helyzetéből is adódóan - kitűnően ismeri a román népzenekutatás irodalmát, és úgyszólván mindenről tud, amit Bartókkal kapcsolatban románul leírtak. Ismeretei bőségének köszönhetően a témában otthonos olvasót is rengeteg kisebb-nagyobb kiegészítő észrevétellel, helyreigazítással, pontosítással lepi meg.

    FRANCISC LÁSZLÓ:
     BÉLA BARTÓK ŞI MUZICA
     POPULARĂ A ROMÂNILOR
     DIN BANAT
     ŞI TRANSILVANIA
      (László Ferenc: Bartók Béla és a bánsági
      és erdélyi románok népzenéje)
      Kolozsvár: Eikon, 2003

Bevezetésként a szerző néhány évtized óta tartó Bartók-kutatásainak felvázolásával maga is bemutatkozik, majd a román népzene felfedezésének Bartók előtti helyzetéről ad rövid tájékoztatást. A népdal gyűjtése, publikálása, hasonlóan ahhoz, ahogy korábban nálunk történt, a románoknál is a dalszövegek felfedezésével kezdődött. Emlékezetbe idézi a 19. századi román népköltészet-kutatás néhány fontosabb nevét: T. Cipariu, G. Baritiu, I. M. Moldoveanu, I. Vulcan, I. Slavici, I. G. Bibicescu. A parasztzenét Bartók jelentkezése előtt nem vették figyelembe, és nem is akadt, aki lejegyzésével foglalkozzék. A 19. század közepe tájától kezdve, de még a 20. század első évtizedeiben is - mint nálunk a verbunkos zene korszakában - legfeljebb a városi cigányzenészek repertoárját találták megismerésre és terjesztésre méltónak. A hagyományosnak ítélt zene iránt érdeklődő tanult zenészek között kezdetben a románok közt is vegyesen találunk idegeneket és hazai születésűeket: Rouchitzki, Wachmann, Henri Ehrlich, Flechtenmacher, Mikuli, Dima, Mureşanu, Vidu…

A könyv Bartók román pályájának bemutatását a szülőhely, Nagyszentmiklós bemutatásával kezdi, majd jó útikalauzként végigvezet Erdélynek és a Bánátnak mindazokon a tájain, ahol Bartók a román népzene gyűjtőjeként megfordult. Bemutatja a helyet, az adatközlőket, a gyűjtést segítő kísérőket, a gyűjtés körülményeit és eredményeit. Mondanivalóját a szerző nemcsak gondosan összegyűjtött szakirodalmi adatokkal, hanem a maga által gyűjtött helyszíniekkel is dokumentálja. Legalább egy-két adattal bemutat mindenkit, románt és magyart, akivel Bartók népzenekutatóként, zeneszerzőként, koncertező zongoraművészként román kapcsolatai révén érintkezésbe került. Miközben kevéssé jelentősnek látszó epizódokat sem hagy figyelmen kívül, vigyáz arra, hogy olvasóját - témája kereteihez szabottan - az életpálya egészéről is tájékoztassa: a népzenei gyűjtésben, lejegyzésben, rendszerezésben felvetődő problémákról, létrejövő eredményekrôl; zongoraművészi pályáról, zeneszerzői tevékenységrôl. Teszi ezt bizonyára elsősorban a román olvasóra való tekintettel, akinek a teljes életműben való eligazodáshoz kevesebb a lehetősége; de a témában otthonosabb olvasónak is könnyebbség, ha Bartók román kapcsolatait nem szorosan a román kutatómunkára koncentrálva látja, hanem abban a folyamatban szemlélheti, ahogy azok létrejöttek és az életmű szerves részévé váltak.

Román kutatásairól és kapcsolatairól tudjuk, hogy legalább annyi gondot, nehézséget, bosszúságot okoztak Bartóknak, mint amennyi örömét a román adatközlőkkel való érintkezésben és a román dallamokban lelte. Már első gyűjtésének, a biharinak bukaresti közlése is vegyes visszhangot keltett. Akadtak Bukarestben, akik megértették a gyűjtemény korszerűségét, hiszen az ott csak így jelenhetett meg. De többen voltak a nacionalista előítélet foglyai, a gyanakvók, az elutasítók. A szerző nem ismeri a román népet - mondták; nem tud románul; a román népzenét idegen különben sem értheti, ennyi dalt (371) ilyen rövid idő alatt (négy hét) nem is lehet lejegyezni; nyilván olyan dallamokat gyűjtött, melyek erős magyar hatás alatt keletkeztek; a dalok nem elég szépek; mit keres bennük a bővített kvart hangköz, amiről addig senki sem tudott, tehát idegen a román népzenétől… Holott csalás és rosszindulat helyett éppen a románok melletti elfogultsággal lehetett volna Bartókot vádolni. Elég, ha meggondoljuk: a román népzenekutatásban e korszakjelző, nagy jelentőségű munkát tizennégy évvel közölte korábban, mint a magyar népdalról írott könyvét. Mint tudjuk, meg is kapta ezért magyar oldalról a román vád ellentettjét. Román kutatásai miatt 1920-ban Budapesten egyenesen a hazaárulás bélyegét sütötték rá ('Minden erdélyi nótánkat oláh eredetre akar visszavezetni” stb.). Tudományos munkásságának talán legszebb, legnagyobb szakértelemmel és felelősséggel megírt, 1934-ben publikált darabjáért, a Népzenénk és a szomszéd népek népzenéje című tanulmányért román részről újabb össztüzet zúdítottak rá: másodszor is rásütötték a nacionalizmus bélyegét, és még Enescu sem állt ki mellette, aki pedig 1924 óta a tisztelői közé tartozott.

Bartók nemcsak energiája nagy részét és tudósi tehetsége legjavát fordította a román népzene kutatására és nemzetközi megismertetésére, hanem annak érdekében, hogy az általa felszínre hozott eredmények a világ tudomására jussanak, hosszadalmas, csekély eredményű levelezéstől és nagyobb anyagi áldozat vállalásától sem riadt vissza. Lényegében már 1914-ben elkészült máramarosi román gyűjteményét 1923-ban, hosszas próbálkozások után, jórészt a maga költségén adta ki. 1924-re már a kolindagyűjteménnyel is elkészült. Ennek kiadásával - angolra is lefordítani kívánt szövegekkel - előbb Londonban próbálkozott. Miután az általa megkívánt minőségű kiadást a londoni kiadó nem vállalta, Bartók, egyelőre elhagyva a szövegek kottákon túli részét, 1935-ben a dallamgyűjteményt német kiadónál jelentette meg - egészében a maga költségén. Végül is alig felmérhető mennyiségű és értékű román népzenekutató munkájának eredményéből életében összesen a jelzett három kötet jelent meg, s ezekből románul csak egy. Az európai iskolázottságú román kollégával, a nála tíz évvel fiatalabb Constantin Brăiloiuval 1924-ben ismerkedett meg. Attól fogva jó kollegiális kapcsolatban és viszonylag sűrű levelezésben álltak. Brăiloiu fordította le és adta ki 1936-ban, illetve '37-ben Bartók addig megjelent román vonatkozású tanulmányainak nagy részét. Azt azonban ő sem tudta elérni, hogy Bartók gyűjtéseiből és emezekre vonatkozó alapvető tanulmányaiból a bihari után Romániában továbbiak is megjelenjenek.

A Bartók munkáját végigkísérő nehézségekről, az iránta tanúsított meg nem értésről, tudományos megállapításainak időtállóságáról, ma sem könnyű román szakemberekkel objektív módon értekezni - az ő Bartók iránti minden elismerésük mellett sem. Nagyobbrészt román környezetben, románul készített összefoglalásában ezt László Ferenc is csak a részletesen megismert, minden lehetséges oldalról megvilágított, vitathatatlan tények körültekintő felsorakoztatásával tehette meg.

A könyvnek közel fele Bartók román vonatkozású kompozícióinak elemzésével foglalkozik. Előbb itt is részletes beszámolót találunk Bartóknak azokról az írásairól, melyek a népzene műzenében betöltött szerepéről szólnak, majd sorra következnek az elemzések, a bartóki fokozati rendben: népdalfeldolgozások, román témájú kompozíciók, művek, melyekben a román népzene hatása kimutatható. (A könyv érdekes apróságra figyelmeztet: e fokozati rend ötlete - mint ez Bartók 1931. január 10-én kelt, sokat idézett válaszleveléből is kiderül - hevenyészett formában először Octavian Beu levelében bukkant fel).

Az elemzések gondosan ismertetik - a mindeddig kiadatlan, női karra írt Két román népdaltól a nagyobb részt román témákból készült két rapszódián át a csak szövegében román származású Cantata profanáig - a feldolgozások eredeti dallamát, szerkezetét, készítésük idejét, körülményeit, megjelenési helyét, bemutatóit. Mindez a magyar szakirodalom bőséges felhasználásával történik, ami elsősorban a román olvasó számára hozhat újdonságot. A kimerítő alaposságra való törekvés e fejezetet itt-ott talán a szükségesnél részletezőbbé teszi, ugyanakkor bőségesen találhatók benne friss gondolatok, melyek megkönnyítik olvasását. A Tánc-szvittel kapcsolatban például a fentebb említett, Beunak írt levélben nem (és máshol sem) szól Bartók a 'népek testvérré válása”-féle gondolat kifejezésének szándékáról, s ilyenféle megideologizálásra László Ferenc sem talál okot. Ugyanígy szükségtelennek látja, sőt ártalmasnak ítéli az ugyancsak a Beu-levélben említett (magyar-román-szlovák "testvériség”-re vonatkoztatott) elvont integritásgondolatnak területi integritássá történő magyarázatát. (Szőrszálhasogatás szintű észrevétel, s csupán annak jelzésére említem meg, hogy önmagunkkal szemben sem lehetünk elég éberek: a 44 duó 36., Szól a duda című darabjánál László Ferenc a Hunyad megyei vagy máramarosi román dudazene hatására következtet - ami helyénvaló lehet; mégis így teljes a cím, hiszen a Bartók által kitűnően ismert magyar dudának ugyanannyi köze lehet hozzá, mint az erdélyi románokénak.) A kompozíciók ismertetése a Cantata profanával zárul. Ezúttal csak szövegről van szó, de az nemcsak románok, hanem magyarok számára is nagy értékű jelkép. Eredetének részletes tisztázása megérte az utánajárást, aminek a szerző által végignyomozott epizódjait korábban már megismerhettük. Itt az epizódok összefoglalását találjuk - ahogy a kötetben jól felépített szerkezetben és összefüggő rendben együtt találunk mindent, amit ma Bartók román kapcsolatairól tudni lehet.

A könyv záró cikkében a szerző Lucian Blagát idézi, aki Octavian Beuval ellentétben nem értett egyet azokkal, akik Bartókot szívesen tekintették volna román zeneszerzőnek. A filozófus román költő úgy ítéli, hogy Bartók műveinek magyar karakterén nem változtat, hogy azok némelyikéhez román motívumokat használt. Lehetne érvelni úgy is, hogy Bartók, ha nem is egyenlő mértékben, közös értéke a magyar és a román zenekultúrának, s nemcsak annak… Bartók végül is leginkább azoké, akik őt ismerik és magukénak érzik. Ezért a bemutatott könyvet magyar változatban is jó volna az érdeklődők kezébe adni.