Muzsika 2004. szeptember, 47. évfolyam, 9. szám, 38. oldal
Hollós Máté:
Művek bontakozóban
Király László elégiái és popfantáziái
 

- Király László műhelyében szüntelen a mozgás. Legutóbb befejezett partitúrája egy brácsaverseny-tétel.

- Dimény Judit fiatal zenészeket bemutató rádióműsorában együtt dolgoztam a kiváló Szabó Judittal - jelen volt Héja Domonkos is. A velük folytatott beszélgetésben fogadtam meg, hogy írok valamit brácsára és zenekarra, s ennek most jött el az ideje. A kompozíció címe Elegy for Cathy lett.

- Több elégiád készült az utóbbi években. Az Elégia a megsebzett gyermekért (kürtszólóval) szinte mélylélektani zenei esszé. S most itt egy friss angolkürtszólós darab is.

- A sort hajdan az Elégia egy gordonkás halálára nyitotta. Az angolkürtös művet a brácsaszólós előtt mintegy fél évvel komponáltam, címe: Elégia egy szerelem halálára. Ennek inspirációját Alex van Beverennek, a Belga Rádió angolkürtösének köszönhetem. Sok éve az ő ifjúsági zenekara mutatta be hegedűre és zenekarra írt - tehát ugyanebbe a sorozatba illeszkedő - Valse triste-emet Antwerpenben. Többször kérdezgette, nincs-e darabom angolkürtre, s csak nagy sokára értettem meg, hogy látens megrendelés hangzott el. Amikor munkához láttam, Akácok városa című, 1989-ben keletkezett szimfonikus zenekari szvitem "A folyóágak között" című tételének angolkürtszólós kezdete idéződött föl bennem. Ezt emeltem át, csupán mottóként, de másfelé vezettem a zenei anyagot. A vonószenekar-kíséretes elégia tehát mintegy mellékdala - de semmiképp sem utólag hozzáadott tétele - az Akácok városának. Elégiáim stilárisan különböznek, mégis valamelyest összefüggő láncot alkotnak.

- Összeköti őket az is, hogy főszereplőik fátyolos hangú, de legalábbis mély fekvésű hangszerek. Miben változott zeneszerzői megközelítésed az elégiák során?

- Nemigen változott. Mindegyikük az után a felismerés után született, mely szerint hangok és hangzatok közötti vonzáson alapuló tonalitásban kell gondolkodnom, amely persze már nem a hajdani, hanem egy posztmodern hangnemalapúság. Sőt bátran leírok közhelyet is, amivel kapcsolatban Keresztury Dezső Egy újdondász költőhöz című szép versére hivatkozom: "közhelyektől csak divatok bolondja borzad". Már divatok sincsenek, irányzatok helyett egyéni utakon haladó zeneszerzők vannak. Az avantgárd alkotók sem fejlődnek, nem válnak "egyre progresszívebbé", csupán folytatják, amit évtizedekkel ezelőtt elkezdtek. Az újdonság vonzó érzetét felváltotta az értékre való ráismerésé. Erre törekszem magam is. Fürst János, a Franciaországban élő magyar karmester így dicsérte egyik dalciklusomat: "igaz, hogy mindenféle-stílusban van, de nagyon szép". Jobban örültem, mintha egy avantgárd darab stiláris egységét emelte volna ki, ám hozzátéve: hallgathatatlan. Az számít, hogy a szerző autentikusnak érzett eszközökkel mondja el, amit kíván, ettől lesz erőteljes a mű. A könnyűzenétől a legvadabb avantgardizmusig érvényes: az az érték, ha a darabnak ereje van és mondanivalója.

- Apropó, könnyűzene. Popfantáziák sorozatát komponáltad a közelmúltban.

- Nemrég írták ki Budapesten a TransforMusic nemzetközi zeneszerzőversenyt, melynek célja a komoly- és a könnyűzene közötti szakadék átjárhatóvá tétele. Mégpedig nem a komolyzenének a könnyű eszközeivel való hígítása útján, amire sok példát ismerünk, hanem fordítva: könnyűzenei alapanyagból a komoly eszköztárával komponálva. A versenyt meghirdető sajtótájékoztatóhoz kért föl az ötletgazda kiíró, Bodor László a verseny szellemében való komponálásra. A '60﷓as évek könnyűzenéje már-már "klasszicizálódott", mint afféle városi folklórhoz fordulhat hozzá a feldolgozó. Zorán és a Metró Együttes egyik legkorábbi számát, az Édes éveket és a Beatlestől a Michelle-t formáltam kétcsellós vonósötössé. A Lemezbörze Plusz főszerkesztője, Csabai Mátyás kapott az ötleten, s felkért, hogy Szikora Róbertnek az újság fennállása tizedik évfordulójára szerzett dalát adaptáljam ilyen együttesre. A Lemezbörze Plusz Fantázia tehát jeles könnyűzene-szerzőinkkel egy társaságban szerepel majd a jubileumi CD-n. Még két fantáziát készítettem: egyet a Gyöngyhajú lányra (Presser Gábor), egyet pedig a Je t'aime-re (Serge Gainsbourg).

- Az ember azt gondolhatná: a könnyűből komolyra átdolgozáskor "halmazállapot-változásra" van szükség, hiszen egészen más a kétféle kompozíciós megközelítés. Hogy tudtad megoldani, hogy ne tudálékosított könnyűzene legyen belőle?

- Nem akartam szonátát, rondót vagy más efféle kötött formát alkalmazni, ezért is nevezem ezeket fantáziának. Azt írtam meg, ami eszembe jut ezekről a dallamokról. Van, aminek használtam harmóniavilágát, van, aminek nem. A Je t'aime-ben például a dallam tükörfordításából indítottam fugatót. Ilyesmi lehet korunk divertimentója.

- Nem parafrázisa? Engem inkább arra emlékeztet, amit Liszt művelt egy operarészlet zenéjével. A tükörben felismerhető a hajdan tiltott erotikus szám?

- Igen, hiszen a ritmust megőriztem. De a Zorán-szám végén még az eredeti harmóniákat is használom, csak két hegedű ellenpontját helyezem fölé.

- Szülőhelyedhez, Zalához sem lettél hűtlen.

- Az Egerszegi daloskönyv után most Vallomások Zaláról címmel írtam kamaraszimfonikus kíséretes ciklust, a megye költőinek verseire.