Muzsika 2004. május, 47. évfolyam, 5. szám, 15. oldal
Dalos Anna:
"Maga az őstermészet"
Kiállítás és hangverseny Kodály Zoltánné Gruber Emma születésnapján
 

Március 17. jelentős dátum a magyar zenetörténetben: 1910-ben ekkor tartotta első szerzői estjét Kodály Zoltán. A későbbi évek során számos kompozíciója keletkezési dátumaként is ezt a hónapot és napot adta meg. Kevesen tudják, hogy ez utóbbi esetekben a személyes életrajzi utalás gesztusáról van szó: 1863. március 17-én született ugyanis Kodály első felesége, Schlesinger Emma. Ez ösztönözhette Kodály Zoltánné Péczely Saroltát és a Budapesti Kodály Archívumot arra, hogy éppen e napon nyissa meg a budapesti Kodály Emlékmúzeum új, Emma asszony életét és személyiségét bemutató kamarakiállítását. Az eseményhez zenetörténeti hangverseny is kapcsolódott, amelyen Emma asszony művei csendültek fel. A kiállítást Erdei Péter nyitotta meg, a hangverseny előtt Batta András méltatta a zeneszerzőnő és zeneszerző-feleség életútját, a hangversenyen pedig Prunyi Ilona, Somogyi Eszter, valamint Gál Erika adott ízelítőt Gruber Emma alkotóművészetéből.

Az igen jómódú polgárcsaládban született Schlesinger Emma apai tanácsra fiatalon ment férjhez Gruber Henrikhez, házassága azonban boldogtalan volt. Csalódásai elől a zenéhez menekült: énekelni, zongorázni tanult, majd pedig a zeneszerzés felé fordult. A kor társadalmi konvenciói nem tették lehetővé, hogy a muzsikus pályát válassza, kapcsolatai révén mégis aktív részt vállalhatott Budapest zenei életében. 1892 és 1910 között gyarapodó Daloskönyve számos zeneszerző, köztük Herzfeld Viktor és Koessler János dalait is megőrizte. Zeneszerzéstanárt is az ő javaslataik alapján választott magának: Dohnányi Ernő, Bartók Béla, s legvégül Kodály Zoltán segítette kompozíciós tanulmányait. Mindhárom ifjú alkotó szellemi és művészi fejlődésének egyik meghatározó állomásává lett a nagyvilágban jártas Grubernéval való barátság. Emma - a kiállítás katalógusában is olvasható - önéletrajzából kiderül, hogy Herzfeld Viktor a következő szavakkal ajánlotta figyelmébe az ifjú Kodály Zoltánt: "Megvan, megtaláltam, amit keresett: egy komoly, tartózkodó, kitűnő fiatal zenészt, aki munkájának élve, magának biztos nem fog udvarolni." Herzfeld jóslata azonban tévesnek bizonyult: a Kodály és Emma között bontakozó szerelem bátorítást adott az asszony számára, hogy elváljon férjétől, s 1910. augusztus 3-án feleségül menjen a pályakezdő komponistához.

Az eddig ismert dokumentumok - köztük a híres, Kodály tollából származó, kivételes gyöngédségről, ragaszkodásról, a kapcsolatban való teljes feloldódásról tanúskodó gyászjelentés - leginkább azt tették lehetővé, hogy Kodály szemével lássuk Emmát. A Vargyas Lajos által közreadott Kodály-jegyzetekből (Kodály Zoltán: Közélet, vallomások, zeneélet. Budapest: Szépirodalmi Kiadó, 1989, 122.) kiderül, hogy már az ifjú zeneszerzéstanár is finom-érzékeny leírást adott a rajongásig tisztelt asszony személyiségéről: "E[mma] maga az őstermészet. [...]. Sokat gondolkoztam, mért nem látszik meg ez a levelein; [...] még beszédén is csak akkor, mikor az ideái kezdenek kidomborodni. Azért tán, mert nincs eléggé hatalmában egyik nyelv se. De nála még a konvenciós beszéd-formák mögött is sajátos, eredeti képzetek vannak. Nyelvalakító képessége kicsiny, azért öltözteti ezeket a megtanult formákba. Csak ha mögé lát az ember ennek a nyelvnek, úgy látja meg. Az eredetisége tehát inkább az egész természetben, lényében olyan módon van elosztva, hogy nem a beszédében fejeződik ki a legjobban."

Kodály e jegyzetében Emma eredetiségét, természeti lényét állítja szembe önkifejezési képességének szűkösségével. Habár értelmezése kizárólag a beszéd, a társalgás vagy éppen a levélírás területét érinti, mégis meglepően pontos jellemzése Emma zeneszerzői habitusának is. Kompozíciói, amelyek többségükben a Kodállyal kötött házasság előtt keletkeztek, látványosan igazolják: Emma a zenét olyan nyelvként fogta fel, amelynek konvencionális, megtanulható formái az önkifejezés biztonságos keretéül szolgálnak. Bevezető előadásában Batta András hívta fel a figyelmet a zeneszerzői stílus és pálya főbb jellegzetességeire, legfőképp arra, hogy Emma kompozíciói - kizárólag dalok és táncok - a német romantikára épülő Osztrák-Magyar Monarchia-beli hagyományból táplálkoznak. Műfajválasztásai is ezt támasztják alá, de dalainak, duettjeinek végtelenbe tévedő dallamai, harmóniai kalandozásai, vagy éppen a Valses Viennoises hol schubertes, hol pedig straußos keringőritmusai is mind-mind a 19. század német tradíciójára hivatkoznak. E kompozíciók sejteni engedik, hogy a magyar zenetörténet kereke is foroghatott volna másként, valahogy úgy, mint pár száz kilométerre tőlünk a Mahler, Schoenberg és tanítványai nevével fémjelzett osztrák zenetörténeté.

A dalok, duettek (Négy dal Heinrich Heine verseire, Két duett, Három dal) biztosan mozognak egy adott stílus, egy választott nyelv keretei között. Emma sosem lépi túl zeneszerzői kompetenciáját - ez lehet a magyarázata annak, hogy kizárólag a kisformák világában érzi magát otthonosan. A kompozitorikus gondolkodás eredetisége a zongorára írott Valses Viennoises-ban - ahol az uralkodó tematikai egyneműséghez pazar variativitás társul - erőteljesebben mutatkozik meg, mint a dalokban. Ugyanakkor 1907-es keltezésű mestermunkájában, a zongorára írott Változatok- ban, különösképpen annak nagyra törő és bonyolult záró fúgájában Emma asszony látványosan kívánja megmutatni mindazt, amit a zeneszerzésről tud. A romantikus hagyományhoz való kötődésben látja okát Batta András annak is, Emma miért nem tárta nyilvánosság elé kompozícióit. Úgy érezhette, az új magyar zene úttörői mellett nem publikálhatja németes stílusú darabjait. Viszont a hangversenyen megszólaltatott Székely népi tánc bizonyítja, hogy egy magyar stílusú, Bartók és Kodály hangszeres népzene-feldolgozásainak jegyében fogant mű megalkotására is kísérletet tett.

Az Andrássy úti lakás állandó kiállításának négy szobájából egyet rendeztek be Emma asszony személyes tárgyaiból, róla készült fényképekből, háztartási naplóiból és kompozíciós kézirataiból. A négy nagy tárló Emma életének kronológiáját követi: az első (I. Első dalok) az 1880/1890-es évekbe kalauzol, a legkorábbi kompozíciók, naplószerű feljegyzések világába. Ugyanakkor a második (II. Kompozíció tanulmányaim) Dohnányitól származó levelet, Bartók tanáros javításait őrző kompozíciós gyakorlatot, kidolgozott összhangzattanpéldát, Kodály első órájának dátumát (1905. február 28.) tartalmazó naptári bejegyzést állít az érdeklődők elé. Emma, Kodály, Bartók és a természet kapcsolatát mutatja be a harmadik tárló (III. "Kötöttem bokrétát erdei szekfűből"). A kiállítási tárgyakhoz különleges művészi fényképek is kapcso- lódnak a tízes évekből, amelyeket Kodály készített Emmáról. A negyedik pedig (IV. "Nem magamnak, Neked éltem") Kodály és felesége életének hétköznapjaival ismertet meg.

A kissé hosszúra nyúlt hangverseny műsorát kitűnően állították össze: Emma darabjait Kodály fiatalkori, Balázs Béla verseire komponált két dala, valamint az op. 1-es Énekszó három tétele keretezte. A műsor felépítése így egyrészt jelképesen megmutatta Kodály útját a német-osztrák zenei tradíciótól saját hangjának megtalálásáig, vagyis egy olyan utat, amelyben Emma személye és Kodály iránta érzett szerelme kivételesen fontos szerepet játszott. Másrészt viszont Emma zeneszerzői termését is érzékletesen és több oldalról megközelítve vázolta fel. A zongoraművek előadójaként és a dalok kísérőjeként Prunyi Ilona kitűnő produkcióval szolgált; mint tőle, a magyar zenetörténeti kuriózumok hivatott és odaadó előadójától már megszokhattuk, most is értőn és korrekt technikai kivitelezésben szólaltatta meg a kompozíciókat. Sajnos kevésbé mondható el ez Somogyi Eszterről, akinek mind az intonáció, mind pedig a hangképzés terén meggyűlt a baja Emma dalaival. A Duettekben hozzá társuló Gál Erika leginkább semlegesnek mondható teljesítményt nyújtott.


A kiállítás első tárlója


Emlékkönyv a negyedik tárlóból
Felvégi Andrea felvételei