Muzsika 2004. január, 47. évfolyam, 1. szám, 15. oldal
Csepregi Gábor:
Jóban lenni önmagunkkal
Beszélgetés Takács Miklóssal
 

Takács Miklós 1932-ben született. Tanulmányait 1954 és 1959 között végezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 1973-ban érkezett Kanadába az Université du Québec à Montréal meghívására. Ötévi sikeres tanári és karnagyi működés után úgy dönt, hogy nem tér vissza hazájába. Elfogadja az egyetem tanári kinevezését. A zenei tanszéken karmesterképző kurzusokat tart. 1978-ban megalapítja az egyetem kórusát. Újjászervezi az 1875-ben alapított Montreali Filharmóniai Társaságot. Montreali koncertjei mellett számos vendégkarmesteri meghívásnak tesz eleget a világ különböző pontjain: vezényelt Budapest, Párizs, Salzburg, Szentpétervár, Calgary, New York, Kairó híres hangversenytermeiben. Dirigálta az Állami Hangversenyzenekart, a MÁV Szimfonikus Zenekart, a Pécsi, a Debreceni, a Kolozsvári, a Nagyváradi és Marosvásárhelyi Szimfonikusokat, a párizsi Conservatoire zenekarát, a dél-koreai Kangju város szimfonikus zenekarát, a Manhattani Filharmonikusokat és a New England Szimfonikus Együttest, valamint több kanadai város zenekarát. 1993-ban Kanada Kormányzójának Érdemrendjét, egy évvel később a Pro Cultura Hungarica kitüntetést kapta meg.

Néhány éve megvásárolt egy eladásra ítélt falusi templomot, Montrealtól 120 kilométerre, nem messze az amerikai határtól. A falut gyönyörű hegyek veszik körül. A filozófus alkatú Takács Miklós ebben a csendes környezetben tölti hétvégéit. Nyaranta itt rendez kamarazenei koncerteket és mélyed el a partitúrák tanulmányozásában. A műemlék jellegű templomban mindent eredeti állapotában hagyott meg, azzal a különbséggel, hogy az egykori oltár helyén Bösendorfer zongorája kapott helyet. Beszélgetésünk, melyet a gyerekkori zenei élmények felidézésével kezdtünk, itt folyt le.

- Gyermekkoromban sok vokális zenét hallottam. Szüleim a Liszt Ferenc Kórusban énekeltek, anyám szopránt, apám baritont. 1927-ben a kórus hajón Bécsbe utazott, ott ismerkedtek meg jobban egymással. Apám még a hazautazás folyamán megkérte anyám kezét. Anyám gyakran magával vitt a litániákra. Kívülről tudta az összes éneket, s vitte magával a többieket. Nagy élmény volt a hangját hallani. A vasárnapi misékre apámmal a Szent István-bazilikába jártunk, ahol Harmat Artúr dirigált. Később a pesti Piarista Gimnázium fiúkórusának alt szólamába kerültem. A kórus gazdag repertoárjának néhány darabját apámmal, anyámmal és bátyámmal otthon is elénekeltük négy szólamban. Ötéves voltam, amikor először vittek el szüleim hangversenyre a Zeneakadémiára. Rösler Endre, a Liszt Ferenc Kórus és a Székesfővárosi Zenekar Kodály Psalmusát adta elő Laskó Emil vezényletével. Ez az életre szóló első koncertélmény ismét eszembe jutott, amikor ötven évvel később New Yorkban, a Carnegie Hallban vezényeltem Kodály remekművét: Istenem, gondoltam, ha ezt akkor nem hallom, ma talán nem is dirigálok ezen az illusztris helyen. A kis filharmóniai koncertsorozatra is jártunk szüleimmel, melynek Forrai Miklós volt akkor a szervezője. Később, konzervatóriumi tanár koromban a Filharmónia engem is felkért műsorismertetőnek néhány ifjúsági hangversenysorozatra. Azokon többek között Ferencsik János is vezényelt, aki többször mondta nekem: "Tanár úr, csak az eszüket nyitogassa, én majd a szívüket".

- Hangszeren mikor kezdett játszani?

- Ötéves koromban kezdtem zongorázni és később orgonálni, bár a lábam még nem érte el a pedálokat. Mint már említettem, anyám elvitt a litániákra az Óbudai templomba, ahol a kántor egyszer váratlanul így szólt: "No, most kísérd te az éneket". Máig büszke vagyok rá, hogy nem sültem bele a feladatba, és hallás után elég jól kísértem az éneklő tömeget.

- Milyen tanulmányokat végzett a Konzervatóriumban és a Zeneművészeti Főiskolán?

- A Zeneakadémián a karvezetés szakra mindjárt a második évfolyamra vettek föl, mert akkor már Sugár Rezső növendéke is voltam. Főiskolás koromban Rovátkay Lajos ösztönzésére megszerveztem a Collegium Musicum zenekarát, és Ugrin Gáborral egy fiúkórust. Hangversenyeink műsorán több vallásos tárgyú mű is szerepelt. Ezért aztán "fegyelmi megrovást" kaptunk a Zeneakadémia akkori párttitkárától. Diplomám megszerzése után ifj. Fasang Árpáddal megszerveztük a Budai Barokk Kamarazenekart. A zenekar végzős főiskolai növendékekből verbuválódott, s ezek a kitűnő muzsikusok sok évvel később a Liszt Ferenc Kamarazenekar tagjai lettek.

- Kik voltak a tanárai? Milyen fontos hatások érték a tanulóévek alatt?

- Zeneakadémista korunkban Ferencsik volt a mintaképünk. Megjegyeztük minden szavát, lestük minden mozdulatát, évekig utánoztuk gesztusait. Ligeti György nagyon sok művet ismert. Formatan-óráin tanúi lehettünk, hogy egy-egy témáról rögtön eszébe jutott egy másik, és már le is ült a zongorához, hogy fejből eljátssza. Hasonló áhítattal ültünk Sugár Rezső zeneszerzés-óráin. Nála sajátítottuk el az összhangzattan és a dallamszerkesztés minden csínját-bínját. Bárdos Lajos zenetudományi előadásai mindig érdekesek voltak. Rendkívül világosan adott elő. Oly lelkesedéssel, tűzzel tanított, hogy gondolatai kivétel nélkül mindenkit magával ragadtak. Kitűnő szervező volt, hiszen az egész magyar egyházi kóruséletet ő szervezte meg a lakásán, szinte titokban. Gergely Ferenctől orgonálni tanultam. Improvizációi mindig bámulatba ejtettek. Szőnyi Erzsébetnek is sokat köszönhetek. Többek között azt az ajánlólevelet, melyet Nadia Boulanger-nak írt. Ennek a levélnek az eredménye, hogy az amerikai és francia karmesterjelöltek között én, az egyetlen magyar, tandíjmentes növendéke lehettem később Párizsban.

- Hogyan került Franciaországba?

- Első francia kapcsolataim a hatvanas évekre nyúlnak vissza. Az 1963-ban rendezett debreceni kórusversenyen nagy sikerrel szerepelt Tours város kórusa. Ezzzel a kitűnő kórussal és a Budai Barokk Kamarazenekarral közös koncertet adtunk az óbudai Kiscelli-kastélyban. Hosszú és nehézkes eljárás után 1964-ben sikerült útlevelet és engedélyt kapnom egy hosszabb párizsi tanulmányútra. Beiratkoztam a Sorbonne-ra, ahová felvételi nélkül vettek fel, mert Jacques Chailley professzor igen nagy tiszteletben tartotta a Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomámat. Angers város kórusát is dirigáltam egy évig. A híres fontevrault-i apátságban sikerült velük és a Stuttgarti Akadémia Zenekarával elindítanom egy évente ismétlődő zenei fesztivált. A besançoni nemzetközi karmesterversenyen is részt vettem. Díjat ugyan nem nyertem, de máig büszke vagyok arra, hogy a negyvenegy induló közül kilencen jutottunk a döntőbe, és ott is megálltam a helyem.

- Kinek az óráit látogatta Párizsban?

- Nadia Boulanger karmesterképző osztályának voltam a növendéke. Széles tudásával és páratlan lelkesedésével mindig különös atmoszférát tudott teremteni. Szinte minden akkor élő nagy zenészt személyesen ismert. Néha említést is tett róluk: "Mint ahogy tegnap írta nekem Igor...". Nem mertük megkérdezni, hogy Stravinsky vagy Markevitch-e a szóban forgó Igor. Nadia Boulanger készítette elő első nyugati koncertemet. Jacques Chailley óráin, a Sorbonne-on hasonló légkör uralkodott. Egy alkalommal meghívta Olivier Messiaent. Beszélgetésük roppant érdekes volt. Messiaen színekben gondolkodott: a hangok, a hangzatok, még a modális hangsorok is színek voltak számára. Egészen új világ tárult föl előttünk. Mi a német és a magyar iskola szellemében inkább a zene rajzos szerkezetének tulajdonítottunk fontos szerepet.

- Kifejtette Messiaen a madárhangokról kidolgozott elméletét?

- Igen, említette, azonban ezek az elképzelések akkor nemigen győztek meg. Úgy véltem, hogy a madarak hangja csupán arra szolgál, hogy jelzéseket adjanak egymásnak, és ennek semmi köze a művészethez. Bár ebben ma már nem vagyok teljesen biztos, hiszen az egyik szép hangú madár a kertemben minden este félóráig is énekel a naplementében gyönyörködve. Ez már több mint egy életfunkció egyszerű megnyilatkozása. Talán a madár is elmereng ezen a szépséges természeti jelenségen. Ez már közel jár az ember művészi megnyilatkozásaihoz.

- Miért választotta a karmesteri pályát?

- Gyerekkorunkban édesapánk ösztönzésére a rádióban gyakran hallgattunk zenekari műveket. A zene hallatán testvéremmel együtt utánoztuk egy képzeletbeli karmester mozgását. Később a zene számomra egyre jobban összenőtt ezzel a furcsa foglalkozással - furcsa, hiszen a karmester nem egy hangszeren, hanem az egész zenekaron játszik. Különös érzéssel tölt el ma is az a tudat, hogy a zenészek a kezemről olvasnak. Néha minden magyarázat nélkül, egyetlen gesztusomból is értenek. Egy szólóhangversenyen a zongorista saját maga felel az előadás sikeréért. A karmester viszont olyan játékban vesz részt, amelyben a zenekari tagok a partnerei. A vezénylés egyik legnagyobb titka, hogy a karmester olyan meggyőző erővel közölje elképzeléseit, hogy a zenekari játékosoknak az legyen az érzésük: ők is éppen így képzelnék el a szóban forgó mű előadásmódját.

- Megtörténik néha, hogy a karmester mozgását a zenekar határozza meg? Tehát nem a karmester játszik a zenekaron, hanem fordítva?

- Egy jó karmester magával ragadja a zenekart, ugyanakkor a zenekar lelkes hozzáállása szárnyakat ad a karmesternek. Egy ilyen sikeres együttműködés mindig nagy élmény.

- Mit fejez ki a karok mozgása?

- A karmester gesztusai a különböző ütemeknek megfelelő típusmozdulatokat követik. És minél világosabbak ezek a kodifikált mozdulatok, annál jobban segítik a zenekart a precíz játékban. Mégis, mint ahogy a mozgásunk sokat elmond karakterünkről, a karmester gesztusaiban is az egész személyiség tükröződik. Ezen kívül a mozgásnak a zene hangok közé elrejtett mélyebb mondanivalóját is ki kell fejeznie. Közismert Schubert életének egy kis epizódja. Amikor egy kezdő zongorista és Schubert ugyanazt a darabot játszották egymás után, barátai ezt kérdezték a zeneszerzőtől: "Hogyan magyarázható meg a két előadás különbsége? Hiszen mind a ketten ugyanazokat a hangokat játszottátok." Schubert érdekes választ adott erre a kérdésre: "Ha nem találtok különbséget a hangokban, keressétek a hangok között!"

- Gunther Schuller amerikai karmester és zeneszerző szerint tehetség, kitartó munka és úgynevezett "esztétikai erkölcsiség" kell ahhoz, hogy valaki jó karmester legyen. Egyetért Schuller állításával?

- A karmesteri tevékenység az egyik legnehezebb mesterség, hiszen egyszerre három fajta energiát igényel: testit, szellemit és érzelmit. A művészi alázatot fontos erénynek tartom. Gustave Flaubert egyik levelében ezt írta George Sand-nak: "A mű minden, az ember semmi." (L'œuvre est tout, l'homme n'est rien.) Ami az esztétika és etika kapcsolatát illeti, Kodály szavai jutnak eszembe: "a művészi nagyság alapja az igaz ember, vir justus".

- Gyakran tűz műsorra Kodály-műveket?

- Nem hiszem, hogy van még karmester, aki szerte a világon oly sokszor vezényelt Kodály-művet, mint én. A Misa brevist Luzernban, Brüsszelben, Montrealban, a párizsi a Notre-Dame-ban dirigáltam, a Galántai táncokat Szentpétervárott, Halifaxban, a québeci Lanaudičre-i Fesztiválon, San Remóban és hangversenykörúton több más olasz városban, a Psalmus Hungaricust Ottawában (a Radio Canada is fölvette), Halifaxban, New Yorkban a Carnegie Hallban, a Te Deumot Montrealban, Calgaryban és Halifaxban. Annak idején első montreali zenekari koncertemen többek között a Háry János-szvitet adtam elő. Kodály Kállai kettősével nyerte meg egyetemi kórusom a kanadai Országos Kórusverseny első díját.

- Ön szerint a Kodály-művek játszottsága lassan arányban lesz értékükkel?

- Úgy vélem, Kodály zenekari palettája vetekszik bármelyik zeneszerző hangszerelési tudásával; zenekari művei nagyon jól szólnak. És mennyi humor van bennük! Elég a Háry Jánost említenem. Virtuóz hangszerelés jellemzi a Galántai táncokat, melyet már Toscanini is annyira csodált.

- Mi a különbség a zenekari karmester és a karnagy módszere között?

- A zenekarral rövid és világos nyelven közlöm elképzeléseimet. A kórushoz intézett szavaim viszont inkább képszerűek. Ferencsik néha igen találó kifejezésekkel tette szemléletessé gondolatait. Elég volt például ennyit mondania: "Fal mellett!" Ebből mindenki mindent megértett. Kevés szóval sokat mondani, ez a jó próba alaptörvénye.

- Évekig az Újlaki-templom kántora volt. Mi a szerepe a társadalomban az egyházi kórusnak?

- A kórustagok szívesen jöttek a próbákra, kétszer egy héten. Igaz, akkor még kevés otthonban volt televízió. Nem csak a vallásos meggyőződés hozta össze őket. Egy alkalommal, januárban, Szent Margit ünnepén reggel hétkor énekeltünk a margitszigeti kápolnában. A rádió is közvetítette ezt a misét. Mi lelkesítette fiatal énekeseimet a fűtetlen kápolnában? Nem valószínű, hogy a rádió jelenléte. Inkább az a tudat, hogy valami olyat tesznek, ami szép, felemelő, és nem jár semmiféle haszonnal, előnnyel. Egy templom karzatán énekeltek, ahol az énekesek még csak nem is láthatók és a tapsnak sincs helye. Ennek ellenére az Operaház fél zenekara és fiatal szólistái rendszeresen szerepeltek az Újlaki-templom zenekari miséin, jóformán minden ellenszolgáltatás nélkül, legfeljebb a taxiköltség megtérítése fejében.

- Az Université du Québec ŕ Montreal kórusa idén ünnepli alapításának huszonötödik évfordulóját. Mi jellemzi a kórust?

- Észak-Amerikában az egyetem nemcsak oktatási intézmény, hanem kulturális központ is. Kórusom összetétele igen heterogén, az énekesek korosztálya, anyanyelve, nemzetisége is különböző. Hangszeres és énekes növendékek, egyetemi tanárok, színészek, filmrendezők, nyelvészek mind tagjai ennek a kétszázötven tagú, nagy családnak.

- Hogyan éri el az egységes hangzást?

- Úgy kell betanítanom a művet, hogy az eleve érdekfeszítő legyen. A technikai problémákat asszisztensemre bízom. Könnyebben elérni a szép, egységes hangzást, ha a régi kórustagok vannak többségben. Kórusomnak mintegy tíz százaléka évről évre új énekesekből verbuválódik. Ezek viszont a kisebbség-többség törvényszerűsége folytán hamar asszimilálódnak. Szájról szájra száll az ének. Sőt még inkább: "fülről szájra" alakul az éneklés módja. A so- lesmes-i apátságban értettem meg, hogy nem veszélyezteti az egységes hangzást, ha a kórus egy része cserélődik. A idősebb szerzetesek gyönyörűen éneklik a gregoriánt, a fiatalok pedig önkéntelenül átveszik ezt a hangvételt. A szólistáktól nem csupán technikailag kifogástalan énekelést várok, hanem azt is, hogy hangjuk azonosuljon a zenével. Az ember hangja személyiségének, latinul personájának szócsöve. A görög-római színházban ez szó szerint is igaz volt. A maszkba beépített kis hangnyílást illették per-sona névvel. Egyik-másik énekesnek esetleg tökéletes a technikája, de személytelen a hangja. Az a nagy művész, aki kitartó gyakorlással meg tudja oldani a technikai nehézségeket, s a hangversenyen az átélés marad az egyetlen gondja. Ennek pedig a gazdag személyiség ad hitelt.

- Mit tesz a fáradtság vagy a fásultság ellen?

- Ádám Jenő szokta volt mondani: az a jó karnagy, aki esetleg fáradtan jön ki egy-egy próbáról, de énekesei felfrissülnek a próbák alatt. A sporthoz hasonlóan az ének is olyan tevékenység, amely jó testi kondícióra épül. Mens sana in corpore sano. Ezt így is ferdíthetnénk: ép testben szép az ének. Az esetleges hibákat nem hideg szigorral, hanem humorral próbálom kijavítani. Fontos az énekesek pozitív motiválása. Nyújtson nekik örömöt a kórusban való éneklés.

- Mi más ösztönzi a kórustagokat?

- Szent Ágoston mondta: Cantare amantis est. Ezt a tömör latin mondatot kétféleképpen fordíthatjuk le magyarra: Az ének a szeretni tudó emberek sajátossága. Aki szeret, indíttatást érez magában az éneklésre. Büszkeséggel tölti el az énekeseket az a tudat, hogy aktív részesei lehetnek egy-egy remekmű megszólaltatásának. Általuk születnek újjá a nagy művek; ők teszik lehetővé, hogy a hallga- tók gyönyörködjenek bennük. A jó közönség mindig érzékenyen reagál egy átélt előadásra. Ahogy Babits írja A második énekben: "Mindenik embernek a lelkében dal van / és a saját lelkét hallja minden dalban. / És akinek szép a lelkében az ének, / az hallja a mások énekét is szépnek."

- Mit tart fontosnak a próbák alatt?

- Adjon minden egyes próba valamilyen sikerélményt! Soha ne unatkozzon senki hosszú percekig. Nagy hangsúlyt fektetek az előkészítő munkára. Egyszer egyik kollegám olyan órásmesterhez hasonlított, aki úgy készíti elő az alkatrészeket, hogy az énekesek nagyobb nehézség nélkül maguktól is rájönnek a szerkezet nyitjára.

- Hogyan tanítja be a magyar kórusműveket azoknak, akik nem tudnak magyarul?

- Idegen nyelven akkor lehet jól énekelni, ha a kórus érti és érzi azt, amit énekel. Tehát először fordításban, saját anyanyelvén ismerje meg a kórus a művet. Ezután adjuk rá a zenére az eredeti köntöst. Ilyen ideális megoldást sajnos nem mindig tudunk alkalmazni.

- Milyen elvek szerint tanít?

- A szókratészi módszer még ma sem avult el: kérdezni kell, és hagyni, hogy a növendék önmaga találja meg a jó kérdésre a helyes választ. Legyen a tanulás olyan kaland, mely a felfedezésekkel járó tudás örömét nyújtja.

- Mi az, amit a vezénylési órákon nemigen tud átadni?

- A tanítvány személyiségét nem lehet pár hónap alatt megváltoztatni. Abból lesz jó karmester, aki színes, gazdag személyiséget sugároz magából. A zenekari tagok sokszor már akkor tudják, milyen vendégkarmesterrel lesz dolguk, amikor az illető belép az első próbára. Jelen voltam egy hangversenyen, ahol két híres karmester dirigálta a zenekart. Az egyik ideges alkatú volt. A zenekar szépen, virtuózan játszott, de a hangszerek csak vékony hangzást produkáltak. A szünet után megjelent a másik karmester, akiből magabiztos erő és intenzitás áradt. Keze alatt a hangszerek azonnal gazdagabb hangzással szólaltak meg.

- Mi a véleménye a kortárs zenéről?

- Alkalmam volt néhány egészen modern, részben atonális kompozíciót vezényelni, mint például a kanadai Hildegard Westerkamp École Polytechnique (1990) című művét, mely a kórus, a hangszerek, harangok hangja mellett különböző szalagra vett hanghatásokat is igénybe vesz. A legismertebb ma élő kanadai zeneszerző, Jacques Hétu Le Prix című operájának premierjét is én dirigáltam. Az előadást élô adásban közvetítette a Kanadai Televízió. Nem zárkózom el a kortárs zenétől. Néha azonban eszembe jut Haydn mondása: "Az a zene jó, amely éneklésre invitál." Minden zene alapja egy rendszer, amely valamilyen módon meghatározza a hangok közötti viszonyt. A természetes felhangok rendszere szinte végtelen lehetőséget nyújt a hangok kombinációjára. Lehet-e a rendszer kizárólagosan az emberi elme produktuma? Lehet-e egy rendszert kizárólag absztrakt módon magyarázni? És miért kell a zenét mindig magyarázni? Nem úgy kell a zenét megírni, hogy az a saját nyelvén önmagát magyarázza? E kérdések állandó vita tárgyát képzik.

- Gabriel Marcel francia filozófus és drámaíró szerint a zenében meggyőző erővel van jelen az elbűvölő, a csodálatos, egy úgynevezett metafizikai réteg, és ezért átveszi a mai világban a vallás szerepét.

- Magam is tapasztaltam, hogy nagypénteken kétezer-ötszáz bérlő jár hagyományos húsvéti koncertünkre. A hallgatók egy része vallás helyett talán zenével akarja visszakapni a húsvétot. A vallást és a művészetet csak korunkban határoljuk el élesen egymástól, az ősi társadalmakban a kettő összefonódott. Agyonszervezett világunkban hajlamosak vagyunk mindent darabokra szedni.

- Milyen mértékben segít a zene megoldani az ember személyes problémáit?

- Zuhany alatt az ember nem egyszer azon veszi észre magát, hogy dalolgat valamit jókedvében. De zuhany nélkül is segíti a zene az emberekben feloldani a feszültségeket. Jól tudjuk, hogy számos testi és lelki problémát okoz a feszült élet. Az énekkar tagjai általában oldottabban hagyják el a próbákat. Egy énekesem elmondta, hogy amikor súlyos megpróbáltatáson ment keresztül, az éneklés adta vissza neki a lelki erőt és a belső békét.

- Mi a művészet értelme?

- Az állattal ellentétben az ember tudatában van annak, hogy földi élete véges. Ez arra készteti, hogy alkalomadtán föltegye a nagy kérdéseket: honnan jövünk, hová megyünk, miért vagyunk itt? Parányi részei vagyunk a világegyetemnek. Afféle mikrokozmoszként helyünket keressük a világmindenségben. Victor Hugo ars poeticája ebben a néhány sorban olvasható: "Áldom az Istent, aki a világ kellős közepében készített nekem helyet, hogy mindenkinek visszhangja legyek." (Mon âme aux mille voix que le Dieu que j’adore, Mit au centre de tout comme un écho sonore!) A zene olyan, mint a fülünkhöz tartott kagylóhéj. Hallani véljük benne az egész tenger hullámverését.

- Milyen tervekkel néz az elkövetkezendő esztendők elé?

- A sok-sok oratórium és szimfonikus mű után több operát szeretnék dirigálni. Szívesen vezényelném Bartók Kékszakállúját, Gounod Faustját, Richard Strauss Rózsalovagját, Wagner Tannhäuserét. Ezek az operák állnak hozzám a legközelebb. Nem akarok emlékiratokat írni. Ehelyett inkább sok népdalfeldolgozást szeretnék még készíteni egyelőre kiadatlan antológiám, a Carmina Mundi bővítésére. A zeneszerzői műhelymunkára, erre a hasznos "mellékfoglalkozásra" is Ferencsik hívta fel figyelmünket. Mindez persze nyugodt környezetet igényel, amit itt, a természet lágy ölén, ebben a templom-stúdióban sikerült megteremtenem. A természettel való kapcsolat sokat segít abban, hogy az ember szembenézzen és megbéküljön önmagával. Különben is, nem akkor zenélünk igazán jól, ha jóban vagyunk önmagunkkal?


Takács Miklós
Csepregi Gábor felvétele


Hangverseny a száz esztendős Carnegie Hallban



Felvégi Andrea felvétele