Muzsika 2003. augusztus, 46. évfolyam, 8. szám, 3. oldal
Petrovics Emil:
A dirigálás doktora
Lukács Ervin 75 éves
 

Nemrégiben ünnepeltük meg barátságunk 50. évfordulóját. A régi Zenekonzervatóriumban, a Semmelweis utcában tanultuk mind a ketten a zeneszerzés alapvető titkait, Sugár Rezső halk szavú, de rendkívül határozott irányítása mellett. Ő mint az orvosi pályára készülő komoly fiatalember, én mint a bölcsészkarról és Eötvös-kollégiumból kipenderített, polgári származású "filosz". A zeneművészet felé hajló "devianciánk" - amelynek okait ma már csupán anekdotázási céllal volna érdemes felidézni - az élet rejtett szándékainak megfelelően az igaz útra vezetett bennünket.
A legendákkal övezett, rettegett modoráról (modortalanságáról) híres karmester, Somogyi László osztályába felvételizett a Zeneakadémián. Első próbálkozása fényes sikerrel végződött, s ebben a pillanatban fakadt fel nagyszerű pályájának mindmáig ható, művészi hitet, elhivatottságot, felelősséget és biztos tudást megalapozó forrása.
Több évig tanulta egyszerre az emberek fizikai gyógyításának és lelki - a zene gyönyörével való - vigasztalásának tudományát. Doktorrá avatásának ünnepi aktusa a magyar karmesterművészet nagyszerű nyereségévé vált. Ettől kezdve lett életének egyetlen igazi értelme a vezénylés.
Vizsgakoncertjeire, diplomahangversenyeire tódult a közönség, zsúfolt nézőtér ünnepelte a fiatal Maestrót a Zeneakadémia nagytermében. A nálunk akkortájt igen gyakran megforduló világhírű nagyságok (Klemperer, Georgescu, Silvestri, Kleiber, Mario Rossi, minek is folytatnám?...) nem csökkentették, sőt inkább növelték az érdeklődést a "levegőben" megérezhető tehetséggel megáldott fiatal magyar karmesterek éppen kezdődő karrierje iránt.
Lukács Ervin egyik vizsgakoncertjén Kodály Páva-variációit vezényelte, elementáris energiával, belső tűzzel, gyengédséggel, szenvedélyes magyarsággal, azóta is briliáns technikai adottságaival. A közönség tombolt, s egyszer csak a baloldali 5. sorban felállt a Tanár Úr, odament a pulpitushoz, s néhány nem hallható gratuláló szóval egyetemben melegen megszorította a felindult fiatalember kezét. Ez a megrázóan gyönyörű előadás egész életemet végigkísérte, más felfogást, értelmezést sohasem fogadtam el, hiába voltam tanúja e csodálatos mű megszámlálhatatlan szép (jó és rossz), makulátlan, ihletett, de más karmesterek pálcájával megformált életre keltésének.
Meddő kísérlet lenne ünnepelt karnagyunk útját végigjárnom e néhány sorban. Nagy és jelentős versenyeket nyert, tanult még külföldön (Ferraránál), a koncertek után az operai tevékenykedést is elkezdte Miskolcon, majd a Magyar Állami Operaházban, ahol elsősorban Ferencsik János életművének lett (nem utánzója, hanem) természetes, magától értetődő folytatója. Mozartot, Verdit, Puccinit, Muszorgszkijt emelném ki , s a zenekari hangversenyeken ismét Mozart, Haydn, Beethoven, Schumann, Brahms, Bartók és természetesen Kodály szimfonikus, vokális és versenyműveit. Sikert sikerre halmozott.
Az új műveket is fáradhatatlan odaadással tanulta és mutatta be. Önző módon csak egyet említenék meg. C’est la guerre című operám negyvenkét évvel ezelőtt (!) az Ő vezényletével került először a közönség elé a Magyar Rádióban. Számtalan vezénylés, pozíció, kitüntetés kíséri és formálja pályáját itthon és külföldön; s évtizedekig tanította az egyre felnövekvő generációkat a Zeneakadémián, ahol a "rettegett" Somogyi László módszerét fejlesztette tovább, ahol saját temperamentuma, ízlése és minden műfajban való jártassága szerint alakította ki azt a "Lukács-iskolát", amely az utóbbi évtizedekben egyedülálló sikereket hozott a mai fiataloknak. A Magyar Televízió Karmesterversenyein a legszélesebb közönség is tanúja lehetett páratlan pedagógiai tehetsége sugárzásának, tanítványai hibátlan felkészültségének, s annak az örömnek, hogy az immár idősebb és egészen fiatal karmesterek úgy követik Lukács Ervin értékrendjét, ahogyan ő szegődött nyomába annak idején Ferencsik és Somogyi európai hagyományőrzésének. Nekem - és úgy vélem, nekünk - ez megnyugtató és boldogító érzés.

Ervin! Drága Barátom! Isten éltessen születésnapodon, nagyon sokáig, hogy még sok örömet szerezhess kollegáidnak, tanítványaidnak, barátaidnak és mindenekelőtt a Téged nagyon szerető közönségednek.



Lukács Ervin unokájával, Marcival
Felvégi Andrea felvételei