Az 1875-ben Liszt Ferenc által alapított pesti Zeneakadémia 1907-ben költözött
harmadik, jelenlegi helyére. Az egykori Gyár ucca (a mai Liszt Ferenc tér) és
a Király utca sarkán a magyar szecesszió talán legszebb épülete áll 2600 négyzetméter
alapterületen: Korb Flóris és Giergl Kálmán építőművészek alkotása. Kívül-belül
számtalan gyönyörűség tárul itt föl a néző előtt: szobrok, freskók, mozaikok,
míves üvegablakok adják a látvány finoman elegáns hatását. A kép ma távolról sem
tökéletes, a ház egyes részeinek állapota méltatlan az intézmény híréhez, s a
felsőbb emeleteken, ahová a koncertlátogató sosem téved, az elmúlt évtizedek meglehetősen
csúnya sebeket ejtettek. Átfestették az ajtókereteket, át- és beépítettek szekciókat
- időszerűvé vált az eredeti formák helyreállítása. A munkát sürgetővé teszi egy
kitűnő alkalom: öt esztendő múlva, 2007-ben, a zenepalota megnyitásának századik
évfordulóján hajdani szépségében kell ragyognia az alapító nevére büszke Liszt
Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek, így kívánja az intézmény és a közvélemény, ezt
támogatja a témában érdekelt két érdekelt tárca, az oktatási és a kulturális.
A rekonstrukciós program első lépéseként ebben a tanévben készült el az egyetem
központi könyvtárának felújítása és bővítése. Noha a Liszt Ferenc téri épület
úgynevezett közönségforgalmi részébe ma nem könnyű bejutni - az újabban alkalmazott
zord őrző-védők mindent elkövetnek, hogy távol tartsák a látogatókat -, ha mégis
valahogy a könyvtár üvegajtajáig ér az ember, belül derű és harmónia fogadja -
a hely szelleméhez illőn. A régi bejárati résznél elsőként az olvasószolgálat
kínál segítséget, persze rendelkezésre áll a mindennapos vendégeknek a számítógép,
azon kereshetnek a hajdani cédulás katalógus helyett. Nem mellékesen: a pincében
az eredeti katalóguspolcok közül még áll jó néhány, eredeti céduladobozokkal és
kartonokkal, ezeken a szálkás, szépen kanyarított betűk minden sora egy-egy megható
kézműves csoda - érdemes lenne ezek felújítására és kiállítására is pénzt keríteni.
Beljebb a régi olvasóterem felújított bútorzattal, padlózattal várja a folyóiratokban,
kézikönyvekben búvárkodni óhajtókat. Majd az új részhez érünk: az északi világítóudvar,
illetve a nagyterem idenyúló dohányzó erkélye fölé üvegtetőt szereltek, az átriumszerű
térben is az eredeti színvilágot idézik a halványszürke polcok, kék olvasóasztalok.
Némelyiken számítógép áll. Egyedül az igazgatói iroda átalakítása maradt el, igaz,
itt előbb fertőtleníteni kell a födémet, ám ez az akció megoldható a külön bejárat
felől, nem zavarja a bibliotéka hétköznapjait. Ez utóbbi valójában alig fél tanévig
nem szolgálta ki használóit, de mint az átadáskor a rektor, Falvai Sándor
megjegyezte, hiányát nagyon is megérezték.
Nem mindig volt ennyire fontos és népszerű a könyvtár - meséli Kárpáti János
igazgató, címzetes egyetemi tanár, saját, személyes példájára hivatkozva. Ő hangszeres
növendékként (hegedű) kezdte tanulmányait a Zeneakadémián, és szinte sosem kereste
föl a könyv- és kottagyűjteményt. Csak később, a zenetudományi szak indulásakor
(itt az első hallgatók egyike volt) lett a dr. Prahács Margit vezette könyvtár
gyakori látogatója. A helyzet azóta nagyot változott, hiszen a hangszeres tanulmányokhoz
már rég nem elegendő az akkoriban elfogadott kottakészlet, egyre többen keresik
a kritikai kiadásokat. Az értékes, folyamatosan gyarapodó állomány elhelyezéséről
gondoskodni kellett. Kárpáti János már 1995-ben szóvá tette a Muzsika hasábjain,
hogy miközben az intézmény központi könyvtárában egy korszerű számítógépes infrastruktúra
alapjait teremtik meg, ez az apparátus siralmas körülmények között kénytelen megkísérelni
a fölzárkózást a nemzetközi normákhoz. Prahács Margit igazgatása idején összesen
hárman dolgoztak a könyvtárban: az igazgató, egy könyvtáros, aki a napi forgalmat
bonyolította le, és egy raktáros, aki hozta-vitte a köteteket. Ma tizennyolcan
tevékenykednek ugyanitt, közülük hárman a negyedik emeleti audiovizuális részlegben,
azaz a stúdióban és hangtárban, a központi könyvtárban tizenegyen, a többiek a
Régi Zeneakadémián működő kutatókönyvtárban. Ami 1955-ben még lehetetlen volt:
egyetlen kattintással a Liszt Ferenc téren is lehet keresni az Andrássy úti adatok
között, sőt egy másik mozdulattal a hangtár anyagában is böngészhet az egyetem
tanára vagy hallgatója. Fél évszázada hatezer kölcsönzést illetve helyben olvasást
regisztráltak a naplók, most a tízszeresét, az ötven esztendeje még harmincezer
darabot számláló állomány napjainkra kétszázharmincezernyire nőtt. S noha már
1995-ben ott volt a komputereken az ALEPH, az integrált könyvtári számítógépes
rendszer, a program csupán a könyvtárosokat szolgálta ki. Most az a tanár, kutató
vagy növendék, aki igénybe veszi a könyvtárat, tulajdonképpen másodpercek alatt
a nagyvilággal kerülhet kapcsolatba az internet révén.
A sötét olvasóterem, a lestrapált asztalok fölött pislákoló zöldtányéros lámpák
helyett barátságos fények, a régiek mintájára újjávarázsolt asztalok fogadják
a látogatót abban a részben, amely napi olvasójeggyel tulajdonképpen bárki előtt
nyitva áll, lévén ez a legnagyobb gyűjtőkörű nyilvános zenei könyvtár. A szépészeti
munkákra nem pusztán esztétikai okokból volt szükség. Mint Gádor Ágnes
tudományos főmunkatárstól, a könyvtár igazgatóhelyettesétől megtudtuk, megtörtént,
hogy az egyik polc már nem bírta a terhelést, és összeomlott. Csupán a jól működő
reflexeken és a szerencsén múlt, hogy nem történt baleset. A könyvtár kinőtte
kereteit, a kottakiadás mértéke világszerte megváltozott, keresettek azok a friss
kiadványok, amelyek a régi szerzők eredeti kéziratai alapján látnak napvilágot,
amelyekből tehát hiányoznak a későbbi előadók, átdolgozók torzításai. Sajnos azonban
nem váltak olcsóvá az új partitúrák, így a hallgatók számára másolás útján kell
hozzáférhetővé tenni fölkészülésük anyagát. Pénzbedobós másológépet ugyan nem
tudtak venni, de a könyvtár másolóműhelyéből kérhetők kópiák. Akadnak értékes,
egyedi alkotások, amelyek még másolatban is csak a falakon belül tanulmányozhatók.
Az udvari rész beépítésével megszűnt a vizsgaidőszakban korábban elviselhetetlen
zsúfoltság. A pincében a hajdani olajraktár helyén korszerű, klimatizált raktárt
létesítettek. Ma úgy látják, húsz-huszonöt évig nem lesz okuk panaszra, hiszen
1100 folyóméternyi anyag számára keletkezett hely - ez az egyik büszkesége Szirányi
Gábor könyvtári főtanácsosnak. A dolog persze csak utólag hangzik ilyen egyszerűen.
Minthogy valaha a Nagykörút helyén egy Duna-ág folyt, a talajvíz itt magasan áll.
Jelentős szigetelési munkákat kellett elvégezni, hogy a körülmények megfeleljenek
a nemzetközi szabványnak, s főként hogy jó állapotban tartsák a pótolhatatlan
dokumentumokat.
S ha már a zenétől idegen terepre tévedtünk, jelezzük: a felújítás csaknem tizenhárom
hónapig tartott. Az első kapavágást 2001 márciusában tették a málló vakolatú,
galambürülékes udvaron. A beruházás építészeti terveit Szécsi Zsolt készítette,
a belsőépítészeti munkákat Félegyházy András irányította. A könyvtár vezetői
úgy tudják, a beruházásra eddig mintegy 160-180 millió forintot fordítottak. Az
összegben azonban az is benne foglaltatik, hogy néhány előremutató munkát is elvégeztek,
az udvari homlokzatot például - logikusan - az üvegtető beszerelése előtt a tetőig
teljesen felújították, és az épület általános rekonstrukciójával kapcsolatos energiaellátási
kérdéseket is megoldották. Hátravan még az olvasóterem üveges könyvszekrényeinek
át-, helyesebben az eredeti árnyalatra történő visszafestése, újabb számítógépek
üzembe helyezése, a már említett igazgatói iroda fölújítása - ez utóbbi részben
összefügg a kisteremben elvégzendőkkel, a rekonstrukció egyik következő állomásával.
A kamaraszínpad a tervek szerint visszakapja eredeti (annál azért remélhetőleg
korszerűbb) technikáját. Gádor Ágnes ma már vidám anekdotaként idézi fel, hogy
a Zeneakadémia számára szállítási munkákat végző cég "vasvillás" módszerrel ürítette
ki a galériát. Az átmenetileg a ruhatárba ömlesztett mennyiség tíz köbméterre
tehető, ennyit kellett azután számozás szerint egyenként visszapakolni. Egy ilyen
sokszorosan átalakított házban előfordulnak meglepetések: ahová a könyvliftet
képzelték, oda nem lehetett beépíteni, mert egy szellőzőkürtőt találtak a falban.
A Zeneakadémiának pompás természetes - tehát néma - szellőzőrendszere volt egykor,
a kürtők némelyikét azonban már a harmincas években elzárták. Most a tervezők
arra törekszenek, hogy ezek többségét föltárják, és újra használhatóvá tegyék.
A könyvtár vezetői megalkudtak volna a külső lifttel is, ám mire döntésre került
volna sor, a pénz elfogyott. Így aztán kézzel viszik a galériáról le, a pincéből
föl a hatalmas köteteket, ami nemcsak kényelmetlen, hanem balesetveszélyes is.
Száz évvel ezelőtt még jól tudtak építeni, így remélhető, hogy a könyvtárban az
új átriumos rész, amelynek üvegtetején nyolc nyitható ablak biztosítja a légcserét,
nyáron is élvezhető lesz. Annál is inkább, mert Gádor Ágnes és Szirányi Gábor
nem bánná, ha a könyvtári órák előtt illetve után az egyetem demonstrációs előadásokra
igénybe venné a projektorral fölszerelt termet. Azt sem tartják lehetetlennek,
hogy az épület iránt élénken érdeklődő turisták itt kapjanak tájékoztatást az
intézmény történetéről. Annyi bizonyos, hogy elsőként a magyar ALEPH-felhasználó
könyvtárakban dolgozó kollégákat várják ide vendégül. Azután jöhetnének külföldről
is szakmabeliek. A Zeneakadémia könyvtára a hetvenes évektől megbecsült tagja
a Zenei Könyvtárak Nemzetközi Szövetségének. Kárpáti János hat évig volt választott
alelnök, 1981-ben pedig a szervezet Budapesten tartotta éves kongresszusát. Tavaly
Gádor Ágnes képviselte a szakmát Périgueux-ben. Szívesen tartott volna előadást
is a könyvtár fejlődéséről - állítja, hogy a gazdagabb országokénál is tartalmasabb
koncepcióról számolhatott volna be. Csakhogy az előadásokat fél évvel előbb kell
írásban bejelenteni, számára viszont csak két héttel a kezdés előtt derült ki,
hogy az útiköltséget, a részvételi díjat különféle pályázatok útján végül is sikerül
"összekoldulni". A szituáció nemcsak itt jellemző, s nemcsak e téren rombolja
a nemzetközi kapcsolatokat. Pedig a könyvtár valóban kész a megmérettetésre. Számítógépes
keresőrendszere oly előzékeny, hogy elég egy szóra, egy kifejezésre emlékeznünk
valamely mű címéből. A folyamatos internetezési lehetőség az egyetem tanárai és
hallgatói számára ingyenes, a nyomtatásért, mivel a papír és festék külön költség,
természetesen fizetni kell. A különböző adatbázisokban való böngészés ma már nélkülözhetetlen,
kivált a PhD és DLA fokozat megszerzésére készülők számára. Már-már megvalósítja
Gádor Ágnes és Szirányi Gábor távolabbi tartalomszolgáltatási terveit, hogy a
nemrég megjelent monumentális Grove szaklexikon online változatához három előfizetéssel
csatlakoznak. Ez a pompás, huszonkilenc kötetes lexikon egyébként két példányban,
nyomtatott változatban is ott sorakozik a polcon. Egyik sem olcsó mulatság, a
nyomtatott Grove ára szériánként 1 millió 200 ezer forint, az on-line díja 765
font, azaz 300 ezer forintos költség évente. Előfizetnek továbbá egy nem is napra,
hanem szinte órára kész zeneirodalmi-zenetudományi adatbázisra, a RILM-re, ez
a kiváló bibliográfia 1967-től folyamatosan tárja föl a zenéről szóló irodalmat.
A nemzetközi repertórium kötetei egyébként szintén megjelennek nyomtatásban is.
A budapesti és az agglomerációban élő hivatásos muzsikusok, kutatók beiratkozhatnak,
és a teljes anyagot használhatják. A vidékiek könyvtárközi kölcsönzés keretében
jutnak anyaghoz. A magyar zenei közélet fontos állomáshellyel gazdagodott a könyvtár
felújításával.
|