Muzsika 2001. augusztus, 44. évfolyam, 8. szám, 27. oldal
Feuer Mária:
A dolgos hölgy, avagy a Magyar Intézet
Párizsi mozaik (2)
 

A dolgos hölgy - Párizsban élő magyar muzsikus barátom jellemezte így Szabó Magdát, az ottani Magyar Intézet igazgatóhelyettesét. Ő, az Intézet második embere szervezi a művészeti eseményeket, mivel az igazgató, Csernus Sándor egyben a Magyar Nagykövetség kulturális tanácsosa is. Leegyszerűsítve: az igazgató diplomáciai státust tölt be, a művészeti igazgatóhelyettes viszont a programokat szervezi. S mivel Szabó Magda csakugyan dolgos hölgy, az Intézetnek is hamarosan jó híre támadt.

- Udvarias felvezetés helyett azt javaslom, vágjunk a kérdések közepébe. Mielőtt megnyerte a jelenlegi posztjára kiírt pályázatot, Ön a Strasbourgi Egyetemen is tanított. Nyilván jól ismeri a közeget, amelynek közvetítenie kell a magyar kultúrát. Mit tart legfontosabb feladatának? Mivel érdemelte ki a "dolgos" jelzőt?
- Megtisztelő, ha mások így vélekednek a munkámról: igyekszem a magyar kultúra és művészet gazdagságát megmutatni. Hosszú ideje a két kultúra kapcsolatának szolgálatában élek. A történelmi és politikai fordulatot követően Strasbourgban tapasztalhattam, mekkora érdeklődés mutatkozik zenei, irodalmi, művészeti értékeink iránt: volt olyan év, hogy a magyar civilizációról franciául tartott előadásaimra és vizsgáimra kétszáznál több francia diák jelentkezett. Jó érzés, hogy ma már egykori diákjaim "hivatalos" minőségben keresnek meg, s tárgyalunk az együttműködés módozatairól. Nap mint nap megélhető kaland, kísérlet is, hogy miként valósulhatnak meg új lehetőségek, kapcsolatok, ötletek. S ma már a sokféle feladat szorításában, örökös megkésettség érzésében élek.
- Szorítás ez?
- Igen, mert a feladatok művészeti áganként változnak, s ezeknek egyszerre kell megfelelni. Ráadásul a közönség is eseményenként változik. Még a zene területén belül is. Más egy Liszt-koncert közönsége és mások jönnek el Kurtág Györgyért. A komolyzene kedvelőinek csak kis része kíváncsi a Téka koncertjére. S néha diplomáciai érzék szükségeltetik egy-egy művész szelíd meggyőzéséhez, hogy egy évadban ne hangozzanak el sokadszor, mondjuk, Bartók román táncai, hanem valami mást hallhassunk helyettük.
- Van valamilyen elve a válogatásnak?
- Sokféle szempontot kell figyelembe vennünk. Gondolja csak el: a komolyzene, a jazz, a népzene, a sanzon, a dalirodalom előadóit kell egy évadban összehangolni, a komolyzenében pedig szinte hangszerenként újabb megfontolásokra kényszerülünk. S mindez anyagi következményekkel is jár, hiszen az utaztatás, a szállás anyagi vonzatát is át kell gondolnunk. De sorolom tovább: egy-egy nagy zeneszerző évfordulója, a határon túli magyar zenészek bemutatása is feladatot ad, s örömteli gondunk, hogy Párizsban kiváló magyar muzsikusok élnek és dolgoznak. Fiatalok különféle ösztöndíjjal tartózkodnak itt, nekik is igyekszünk bemutatkozási alkalmat teremteni. Kurtág György több éven át mesterkurzust tart a Zeneművészeti Főiskolán, megtisztelő számunkra a lehetőség, hogy házunkban köszönthettük őt. Életem nagy ajándékai közé tartozik, hogy estjét megrendezhettem, s megismerhettem őt és feleségét. Tavalyi zsúfolt rendezvényünket az idén újabb követte, amikor Kurtág György egykori tanítványának csöpp növendékei, egy francia zeneiskola 8- 10 éves kicsinyei adták elő műveit, s ezt követte a "kurzus", amikor a mester tüneményes játékossággal, szeretettel megbeszélte, előjátszotta, majd a gyerekekkel ismételtette a műveket.
Kérdésére visszatérve: a legnagyobbakat: Ránki Dezsőt, Kocsis Zoltánt nem kell bemutatnunk, hiszen ők évtizedek óta szerepelnek Párizs koncertdobogóin. A magyar zenészek egyébként is folyamatosan jelen vannak a francia zenei életben. Amikor a franciaországi magyar kultúra 2001-es évadját terveztük, az első megbeszélésen az egyik legjelentősebb intézmény, a "kis operának" nevezett Châtelet Színház igazgatója már megmutatta az idei év lenyűgöző magyar műsorát. Szinte megbántottan vette tudomásul, hogy a magyar évad nem január 2-án, hanem csak júniusban kezdődik. Igaz, az ő színháza prezentálta a nyitóeseményt, Boulez Bartók-koncertjeivel, amelyeket a két zenei csatorna: a Muzzik és a Mezzo több műsorban is beharangozott. S a Châtelet ad majd otthont Eötvös Péter Három nővér című operájának is. A nagy hatású lyoni ősbemutató felújítását láthatja majd a párizsi közönség, s ezzel a mű továbbhalad a világsiker útján. Mindez anélkül történt, hogy bármit is kértünk volna. A zene- és táncművészet másik jelentős központja, a Théâtre de la Ville. Ennek igazgatója azt mondta: "bennünket nem kell rábeszélni a magyarokra, hiszen nem tudnak olyan művészt javasolni, akit ne ismernénk. Szükségtelen a Fesztiválzenekarra felhívni a figyelmet, s egykor Kocsis Zoltán világkarrierje is tőlünk indult el". Hadd említsem meg Erdős Tamás és Gara György nevét, akik a színháznál odaadóan képviselik ügyünket, és szakmai biztonsággal építik zenei jóhírünket. Emberi és munkakapcsolatunk kitűnő. Szorításról szólva még egy példát mondok: két éve az Auer Vonósnégyest szerettük volna vendégül látni, ám a Louvre nagy sikerű csütörtöki koncertsorozatában Haydn, Kodály és Kurtág műveit játszották, szerződésük pedig kikötötte, hogy abban az évadban Párizsban más helyen nem szerepelhetnek. Így várnunk kellett, s 2000 őszén köszönthettük őket az Intézetben. A franciák nagy zenei ünnepéhez kapcsolódva, minden év júniusában más-más műfaj kiválóságait hívjuk meg. Tavaly Gregor József dalestjére került sor, idén a Kaláka Együttes koncertezett az Intézetben. Egy műsor olykor véletlenszerűen is körvonalazódhat. Tavaly a Duna Televízió estjére meghívtuk a Bastille Operában vendégszereplő Rost Andreát, akinek portréfilmjéből vetítettünk részletet. Vele beszélgetve felvetődött egy önálló est terve. Elfoglaltságait átgondolva úgy vélte, 2002 tavaszán kerülhet erre sor. Reméljük, beváltja ígéretét... Általánosságban elmondhatom: a magyar zene és zeneművészek ismertsége és franciaországi jelenléte nagy örömöt ad, de ennek következtében nehezebb is a feladatunk.
- Mindebből természetesen adódik, hogy Franciaországban ismeretlen művészek pályáját egyengessék. Ez milyen szempontok szerint történik?
- A kötelezettség nem könnyű feladatot ró ránk, de ha a fiatalok a közismert kiválóságok koncertsorozatában mutatkozhatnak be, az kimondatlanul is figyelmet kelt irántuk: lám, ott kapnak pódiumot, ahol például az Amadinda Együttes is fellépett. Egyik kiindulópontunk a Fischer Annie-ösztöndíjasok köre volt, de a Cziffra Alapítvány támogatottjai közül is többen szerepeltek az Intézetben, s nem csak magyarok. Azok számára, akik francia ösztöndíjjal Párizsban tartózkodnak, szintén rangos bemutatkozás lehetőségét kínálja a Magyar Intézet pódiuma. Így lépett fel nálunk Gődény Márta zongoraművész, aki évek óta itt tanul. A fiatalokkal való törődés elismeréseként megkaptuk a Cziffra Alapítvány ajándékát, a művész legkedvesebb zongoráját. De a jó értelemben vett művészi árukapcsolás példájaként említhetem Durkó Péter estjét is. Ő fiatal kortárs zeneszerzőként és előadóként aratott sikert, amelyhez hozzájárult, hogy a jól ismert Csordás Klára és Krausz Adrienne adta elő darabjait. Ha Durkó Péter azóta elismerést arat (legutóbb a Francia Akadémia díját nyerte el), s más országokban is bemutatják műveit, kicsit a magunk sikerét is érezzük ebben.
A kiválasztás szempontjait másféle példával is érzékeltethetem. A Fischer Annie-ösztöndíjas Farkas Rózsa meghívásában hangszere is szerepet játszott. A cimbalom Franciaországban egzotikumnak számít. Elképzelésünk igazolódott, ezt egy kedves történettel is alátámaszthatom. Nem sokkal Rózsa indulása előtt kiderült, hogy cimbalma külön jeggyel sem fér fel a repülőre (látja, még a hangszerek nagysága is a kiválasztás szempontjai közé tartozhat). Kínomban jutott eszembe, hogy Párizstól száz kilométerre él Enzsöl (ma Balbastre) Tünde, s hogy hangszerét kérjük kölcsön tőle. A koncert szünetében az öltözőben halljuk: a cimbalom szól a teremben. Rózsa ijedten rohant be, hogy megnézze, ki nyúlt a kölcsönzött hangszerhez. Örömmel látta: szinte a teljes terem közönsége körbeállja és nagy figyelemmel hallgatja Tündét, aki hangzó anyaggal kísérve, ismeretterjesztő előadást tartott az instrumentumról.
Az emlékezetes események sorában jó érzéssel említhetem a Budapest Saxophone Quartet sikerét is. Itteni szereplésük nyomán mesterkurzusra jöttek Franciaországba, s további fellépésekben állapodtak meg. Koncertjükön jelen volt a legjelentősebb szaxofoncég képviselője, aki nagy értékű hangszereket ajándékozott a fiatal együttes tagjainak. Hogy a felvidéki Ghymes Együttes a tekintélyes, őszi Ile de France művészeti fesztiválon fellép, az annak köszönhető, hogy az ambiciózus igazgatónő hívásunkra eljött a szlovákiai magyar művészek estjére, s hallotta kitűnő játékukat. Amit utóbb említettem, persze nem látványos siker, de úgy hiszem, része annak a szerves építkezésnek, amely a magyar zene jövőjét szolgálhatja. S nem utolsósorban a tartósan Párizsban élő magyar művészek jelenléte is sokirányú segítséget és rangot ad az intézet életének. E megbecsült személyek sorában említhetem Mocsári Károlyt vagy Hadady Lászlót, az Ensemble Intercontemporain oboaművészét. És megtisztelő bizalom, hogy kérdéseimmel Kurtág Györgyöt és feleségét is felhívhatom.
- A Muzsikát elsősorban az Intézet és a zene kapcsolata érdekli, de tudom, hogy a művészeti igazgatónak valamennyi területtel foglalkoznia kell. Van-e tanácsadója? Hiszen a zene, a képzőművészet, a film vagy az irodalom egyaránt zárt szakma.
- Nyilvánvaló, hogy ha a művészeti területek felelőse egyetlen ember, annak általános műveltséggel, érzékenységgel, kitekintéssel kell rendelkeznie. Igazi területem az irodalom, a színház, a népművészet. Szeretem a képzőművészetet, a zenét, de e szakmák belső összefüggéseiben kevésbé mélyek az ismereteim. Tanácsadó testülettel nem rendelkezem, de a jó tanácsokat örömmel fogadom...
- Bocsánat az udvariatlan kérdésért, de akkor honnan tudja, hogy például az ifjú zeneszerzők közül ki érdemes a támogatásra?
- Jó érzéssel mondhatom, hogy igen kiváló személyek tanácsait kérhetem. Többek között az imént említett, igényes Gara Györgyét, vagy Hadady Lászlóét. Kellemes helyzetben voltam, amikor Kurtág György koncertjét kellett előkészítenem, hiszen ő megmondta, kikkel szeretne dolgozni, és segített a Brüsszelből érkező magyar és japán előadókkal való kapcsolatfelvételben. Az éppen nálunk szereplő művészek tanácsait, ötleteit is szívesen veszem, s az intézeti munka szempontjai szerint igyekszem hasznosítani. Egy-egy zenei est sorsáról nagyon árnyaltan és megfontoltan kell dönteni, mert kétségbevonhatatlan, hogy a közönség ízlése konzervatív. Hadd említsem ezzel kapcsolatosan egy meghökkentő párizsi tapasztalatomat: jó néhány alkalommal elmentem a Cité de la Musique kortárs zenei hangversenyeire. Otthon elképzelhetetlen összeg az, amit itt egy-egy ilyen esemény publicitására költenek, nem szólva például a több százezer példányban megjelenő Libération fél vagy egész oldalas beharangozó cikkeiről. S mindennek ellenére még nem voltam olyan, egyszeri alkalomra hirdetett modern zenei koncerten, amelyen a mintegy ezerötszáz személyes terem megtelt volna - egy nyolcmilliós világvárosban.
- Hogyan lehet mégis egyengetni a zeneszerzők útját? Miként esett a választása például az imént említett Durkó Péterre?
- Talán úgy is, hogy személyekhez, vagy a francia kultúrához kötődő alkalmat kell találnunk. Ezért készülünk arra, hogy Bozay Attila műveinek szenteljünk egy estét. Őt sem korai halála avatta időszerűvé, hanem közismert francia kapcsolatai. Baráti beszélgetések alkalmával mindig szívesen idézte párizsi ösztöndíjának idejét, s azokat a találkozásokat, impulzusokat, amelyeket a francia szellemi élettől kapott. Durkó Péter személyére vonatkozó kérdésére pedig azt válaszolhatom: ösztöndíjasként tanult Franciaországban, és maga jelentkezett nálunk. Meghallgattam a zenéjét, s úgy éreztem, mindenképp érdemes segíteni neki. De hát ebben nem nekem kellett "szakértenem", hiszen zenei szakemberek ítéltek már tehetségéről, amikor ösztöndíjra érdemesítették.
- Nincs kapcsolata a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakával? Bizonyára ők is megkönnyítenék a választást.
- Igen, ezt meg kell próbálnunk, bár a modern zene területén nehezebb a dolgunk, mint a festészet vagy az irodalom esetében. A Képzőművészeti Egyetem végzős hallgatói már bemutatkoztak, jövő évadban az Iparművészeti Egyetem diákjai következnek. De az új zene bemutatásának területén hadd említsek egy olyan szempontot, amelyről beszélgetésünk eddigi részében szemérmesen hallgattunk. Előadótermünk kamaratermi volta erősen meghatározza lehetőségeinket. Már egy kamarazenekar elhelyezése is gondot okoz. Egy másik nehézség a terem tökéletlen akusztikája, ennek pedig már esztétikai következményei vannak. Nemrégiben Eötvös Péter szerzői estjét hallottam a Cité de la Musique-ban. Tudomásul kell vennünk, hogy a modern zenében gyakran olyan hangszeres igények lépnek fel és olyan körülmények szükségesek, amelyekkel az Intézet nem rendelkezik. Éppen ezért kérték nemrégiben az egyik komolyzenei estünkön fellépő muzsikusok, hogy inkább az Intézet előcsarnokában koncertezhessenek. Műszaki gárdánk odaadó és kemény fizikai munkájával arra az estére leköltöztünk a bejárati szintre, de ez alkalmi pótmegoldás, mert építészeti adottságainkkal számolnunk kell. Azt hiszem, sokkal inkább járható út, hogy a pesti Zeneakadémia az itteni Konzervatóriummal építsen ki szorosabb kapcsolatot. Ha ez eddig nem történt meg, ebben igyekszünk segíteni. Akkor fiatal zeneszerzőink technikailag is megfelelő körülmények között mutatkozhatnak be. Természetesen semmilyen új elgondolás elől nem zárkózunk el, de látogatóink ízlésére és igényére kell alapoznunk műsorainkat. Azt semmiképpen sem szeretnénk, hogy egy fiatal alkotó tizenöt- húsz hallgató emlékével távozzék Párizsból.
- Kik látogatják az Intézetet? Milyen arányú a magyarok érdeklődése?
- A közönség felénél mindig több a francia, s ez természetes is, hiszen az Intézetben csak évente egyszer, a Magyar Kultúra Napján rendezünk magyar nyelvű programot. Tréfásan azt szoktuk mondani: aki a magyarok közül idejön, az tud franciául, viszont van olyan francia, aki még nem tud magyarul... Komolyra fordítva a szót: elsőrendű feladatunk a franciák megnyerése. Ezért jelentetjük meg rendszeresen képzőművészeti eseményeink mellett zenei rendezvényeink programját a Pariscope című heti műsorújságban. A közönség összetétele művészeti áganként változik. Megfigyelhető például, hogy komolyzenében Bartók iránt sok fiatal érdeklődik, s a népzenei estek közönsége is inkább az új generációból tevődik össze. Egy Liszt-koncerten vagy 19. századi műveket idéző műsoron több idős arc tűnik fel. A változatos zenei igény mellett az is vonzerő, hogy jegyáraink nem mérhetők a francia hangversenyek belépőihez. Egyébként egyedül a koncerteken kell fizetni, szinte jelképes összeget. Természetesen egy-egy est bevétele legfeljebb a zongorahangoló honoráriumát fedezi, s nem a fellépő művészek költségét. Hangversenyeink sikerére jellemző, hogy gyakran előzetes helyfoglalással elkel minden jegy.
- Koncertjeiken milyen arányban vesznek részt a Párizsban élő, illetve a Magyarországról kiutazó művészek?
- Jóval többen érkeznek Magyarországról. Az itt élő művészeknek már kevésbé van szükségük bemutatkozásra.
- Évente nagyjából hány koncertet rendez az Intézet?
- Többet, mint amikor elkezdtük munkánkat: havonta átlagosan két zenei estet szervezünk, ez egy évadban húsz hangverseny. Kezdetben nagyon csekély költségvetéssel, pályázati kényszerrel, nyugtalanító bizonytalanságban dolgoztunk. Akkor nagy segítséget adott, hogy a Párizsban élő művészek ingyen is vállaltak szereplést - e helyütt is köszönet érte. Mára tízszeresére nőtt induló költségvetésünk, s a mostani magyar évadra a legmagasabb összeget érte el. Ez mindenképpen örömteli fejlemény, de persze álmaink mindig meghaladják anyagi lehetőségeinket. Ezért elvként megfogalmaztuk magunknak, hogy hetente két-három programnál ne rendezzünk többet. Elvileg havonta egy-egy koncert, irodalmi est, képzőművészeti vagy fotótárlat szerepel a műsortervben, a negyedik hét a Liszt-szaloné, de elhatározásunk mindig újabb eseményekkel módosul. Olykor vendégkoncerteknek is helyet adunk, például a cseh intézetet segítjük, mert ők nem rendelkeznek a miénkhez hasonló teremmel.
- Mit fed a Liszt-szalon elnevezés?
- A gondolat elődeink tevékenységéhez fűződik, ők Liszt szellemében zenét, képzőművészetet, irodalmat jelenítettek meg. Mi úgy hasznosítottuk ezt az ötletet, hogy az egyes művészeti ágak valamiképpen szervesüljenek. Amikor például Fejtő Ferenc volt a szalon vendége, ő hívta meg beszélgetőpartnereit, muzsikus barátait, ő kérte fel azokat a képzőművészeket, akiknek képeit bemutattuk. A Szalon másik változata a tematikus összeállítás, amikor például a határokon túli magyar kulturális műhelyeket, szellemi teljesítményeket mutatjuk be. Megrendeztük már az erdélyi, a felvidéki és a vajdasági estet. A zenei műfajok itt is változatosak: a marosvásárhelyi napok alkalmából ifj. Csíky Boldizsár zongorakoncerttel szerepelt, a felvidékieket a már Nyugat-Európában is elismert Ghymes képviselte, a vajdaságiak szalonján többnemzetiségű fiatalok modern zenei koncertjét hallottuk.
Évente hetven művészeti eseményt rendezünk az Intézeten belül, de számtalan párizsi és országos program szervezésében, támogatásában is szerepet vállalunk. Bizony, ha kétszer ennyien dolgoznánk, akkor is mindenkire sok feladat hárulna.
- Kritikusok látogatják-e a rendezvényeket?
- Ritkán. De hát gyakran a Châtelet vagy a Théâtre de la Ville rangos produkcióiról sem vesznek tudomást, ezért nem is sérelmezzük mellőzöttségünket. Viszont a francia sajtó, rádió, televízió munkatársainak gyakran nyújtunk segítséget magyarországi útjuk előtt - akár úgy, hogy művészek elérhetőségét, címét közvetítjük, akár úgy, hogy zenei programokkal látjuk el őket. S mint az elkészült anyagok igazolják, élnek is tanácsainkkal.
- Impresszáriók, menedzserek?
- Olykor ők is eljönnek. Úgy vélem, idén ebben is változás várható. Újságírók és menedzserek számos magyar esemény forgatagában fordulnak majd elő: bízzunk benne, hogy szakmájukhoz tartozik a felfedezés öröme, s ebben bizonyára lesz részük az elkövetkező hónapokban. Jelenlétünk a hírújságokban, magazinokban sokkal többet segít, mint a nagy munkával összeállított sajtódossziék, amelyek jó esetben is néhány százalékos eredménnyel járnak. A kritikustársadalom, mint másutt is a világban, nagyon elkényeztetett helyzetben van, és érezteti is hatalmát: tudja, hogy egy előadás sikere részben az ő írásán múlik. De az is igaz, hogy az egykor Strehler rendezte Figaro felújítására, Besson Varázsfuvolájára, vagy egy Boulez-koncertre minden jegy előre elkel anélkül, hogy írnának róla.
- Egy külföldi kulturális intézet működése erősen függ a vezető személyétől. A budapesti Francia Intézet koncertjei korábban hihetetlen érdeklődést keltettek: szerves részévé váltak a budapesti hangversenyéletnek, mert az intézmény előző két vezetője kitűnő művészeket mutatott be, főként a francia barokk zenét virágoztatva föl. Most, az Intézet igazgatójának cseréjével csökkent a programok érdekessége, és visszaesett az érdeklődés is.
- Egy intézet programját anyagi lehetőségei mellett a vezető személyes érdeklődése és érdekeltsége is befolyásolja. Jean-Luc Soulé úr a budapesti Intézet igazgatójaként szinte teljhatalmat élvezett. Az ő helyzetét az is meghatározta, hogy hazájában egy komolyzenei fesztivál vezetője, így kapcsolatrendszere segítette, egyben meg is határozta működésének egyik fő irányát. Távozása után a követség kulturális tanácsosa lett minden terület gazdája.
- Önök között milyen a munkamegosztás?
- Nálunk más a helyzet, mint a franciáknál, mert Csernus Sándor igazgatóként a kulturális tárcához tartozik, s csaknem teljes autonómiával rendelkezik. A követség nem szól bele az intézet munkájába. Az igazgató úrral jó szellemben, egyetértésben dolgozunk. Felülről érkező utasítások nélkül alakíthatjuk programjainkat, a művészeti események nagy része az én javaslataim, elgondolásom szerint alakul, de a felelősségben, a gondban és az örömben közösen osztozunk.


Szabó Magda