Muzsika 2001. június, 44. évfolyam, 6. szám, 39. oldal
Hollós Máté:
Művek bontakozóban
Könczei Árpád hangja a népzenei gyökerektől az elrontott indulóig
 

Könczei Árpád már nem fiatal zeneszerző (42 éves), nem is pályakezdő, mégis bemutatásra szorul. Kolozsvárról települt át Magyarországra, ahol eddig talán többen találkoztak nevével a Duna Televízió szerkesztőjeként, mint zeneszerzőként. Utóbbi minőségében eleinte a folklórhoz kötődött, ám egyre gyarapítja kamarazenei és zenekari életművét is.

- Nemrég írtad 2. vonósnégyesedet, a harmadikon már töröd a fejed, s itt fekszik előttünk egy szextett partitúrája. Ennyire kiemelt szerepet játszik munkásságodban a vonós hangszercsalád?
- Igen. Fiatalon bekapcsolódtam az erdélyi táncházmozgalomba. Megismertem a tömör hangzású közép-erdélyi vonós bandákat, amelyek intenzív kamarazenélést folytatnak. Huszonéves koromban pedig erősen hatott rám - tanárom, Cornel Taranu közvetítésével - a lengyel iskola, majd Ligetit tanulmányoztam. Már akkor, húsz esztendeje elkezdtem írni egy vonószenekari művet, amelyet talán sohasem fejezek be. Egyes részei tetszenek, de mindig találok rajta javítanivalót. Mindez közrejátszhatott abban, hogy - a zeneszerzők többségével szemben - ne a zongorát, hanem a vonósokat részesítsem előnyben. Tizenévesen a pécsi zenei táborban Gonda János vezérletével jazztanulmányokkal foglalkoztam: az improvizáció is belépett az engem befolyásoló tényezők közé. Ezek együttesen hatottak 1996-ban írt 1. vonósnégyesemre, amely a gyimesi hegedű-ütőgardon-hangzás áttétele kvartettre. Kialakult kötődésem az apparátus iránt, s kedvezően érintett, amikor a darab meghallgatásakor a hegedűs Selmeczi János megemlítette, jól írok vonósokra, holott a vonós hangszerek technikája nincs az ujjaimban.
- A szextett összeállítása különös: a kottában nem két-két hegedű, brácsa és cselló szólama sorakozik összetartozóan, hanem két külön lejegyzett trió áll szemben egymással.
- A mű címe Leporelló, ami arra utal, hogy a darab voltaképp egy képsor. A kiváló csellista, Szabó Péter biztatott megírására, aki gyakran játszik különféle kamaraegyüttesekben, egyik nyugat-európai formációja például kibővített vonósnégyes. A Leporelló nem kvartettjeim folytatása. Hangvételében némiképp visszatérés „vadabb” fiatalkori darabjaimhoz. A lassú és gyors zene hagyományos rendjét gondolja tovább: helyenként összesűrítem, másutt megállítom a zenei szövetet. A lassú bevezetés után és a harmadik tétel előtt hosszabb második tétel hangzik fel, amely a szonátaforma iránti nosztalgiának nevezhető. A melléktéma aszimmetrikus ritmusai intuitív szabadságot kívánnak meg az előadóktól. A mű elején egy massza szólal meg, abból bújnak ki dallamfoszlányok, melyekből megszületik egy karakteres téma, azt játssza unisono az egyik trió, a másik ezt egészíti ki. A két trió előbb összefonódik, majd szerepet cserél. Nem törekedtem túlfokozott ellentétre az anyagok között, így a két trió nem kel párbajra egymással. Ezért nem is ültettem szét őket a térben.
- Bemutatásra váró zongoraműved kottája is előttünk fekszik. A címe (Egyszerű játék) pedagógiai szándékra utal, noha ez az egyszerűség korántsem az alsó fokot célozza meg.
- Húsz éve nem írtam zongorára, amiben az is közrejátszhatott, hogy akkori szonátámat egy előadó barátom nehéznek találván kifejezésre juttatta: nem éri meg a nehézségek leküzdésén fáradoznia, hiszen egy technikailag hasonlóan igényes klasszikus mű megközelítésekor könnyebben tájékozódik, és a közönség is érdeklődőbb az eredmény iránt. A pedagógiai célzat igaz is, nem is. A hét tétel némelyike négy-öt évi zongoratanulás után csakugyan eljátszható, de többségükkel csak magasabb osztályokban érdemes próbálkozni. A „játék” elnevezés mindenesetre jelzi: nem komoran komoly tartalom húzódik meg a tételekben.
- Folklór azonban igen. Nem egy tételcím is Gyimesre utal.
- A gyimesiek a régi székely hagyományt őrzik, például a szinkópás ritmusú, úgynevezett „kettős jártató”-ban is. Ezt az ütempárt vettem kiindulópontként, hozzá kvintes dudahangzást kevertem, jóllehet az ő zenéjükben nincs duda. A gyimesi sebes magyarost pedig az alföldi és dunántúli friss csárdások esztamjához hasonlíthatom. (A táncritmus ilyen erős hatása zenémben nyilvánvalóan abból fakad, hogy koreográfus is vagyok.) Persze az én táncaim már elvontabbak, nem táncolhatók, hiszen ütemváltásokat alkalmazok. De sohasem olyan bonyolultan, hogy el kelljen tévedni a metrikában, csak ritmikai feszültség teremtésének szándékával.
- A fúvósokhoz sem vagy hűtlen?
- Nem bizony. Trombitára, kürtre és harsonára komponálok triót Történet egy elrontott indulóról címmel. A tempója is ingadozik. Szükségét érzem az effajta zenei humornak. S bizonyára benne hangzik e szarkazmusban ifjúkorom romániai, a Ceausescu-rezsimből származó élményvilága is.