- Ön izraeli, de a Juilliard School növendéke volt. Hol érzi magát otthon?
- Hannoverben élek: a férjem, Gregor Bühl a helyi operaház első karmestere, de hamarosan lakóhelyet váltunk - még nem tudjuk, hová költözünk.
- Korán felfigyeltek önre.
- Tizenkét évesen elkezdtem klarinétozni, de két esztendővel később már a Mozart-koncertet játszottam. Rögtön Schumann-nal kezdtem a tanulást. Ahogy Németországban a Jugend musiziert mozgalom, Izraelben is működik egy szervezet, az Israeli-American Cultural Foundation, amely évente meghallgatást rendez - lehet ösztöndíjakat és támogatásokat nyerni. Én hat hónap után az első Schumann-Fantasiestückkel álltam ki, és nagyon tetszettem a zsűrinek. A legjobbakat elküldik Zubin Mehtához, aki szintén meghallgatja a fiatal tehetségeket: velem tizenhat éves koromban már fellépett. Előzőleg minden évben meghallgatott, hogy lássa, mennyit fejlődtem.
- Kam meets Penderecki című lemezén Penderecki és Lutoslawski műveit játssza. A Klarinétversenyt önnek írta a szerző.
- 1993-ban, a Schleswig-Holstein-i Fesztiválon ismerkedtünk meg - ott mutatták be Klarinétkvartettjét, amelyben játszottam. A koncert után azt mondta: Sharon, írok neked egy koncertet. Nagyon örültem, de egy percig sem hittem komolyan a dologban - majd épp nekem ír darabot egy ilyen nagy zeneszerző, aki alig győzi teljesíteni a sok felkérést... Aztán Hamburgban találkoztam Gerd Albrechttel, aki akkoriban a Cseh Filharmonikusokat vezette. Képzeld, jössz hozzánk Prágába a Penderecki-koncertet bemutatni! - újságolta. Én még nem is tudtam a dologról.
- Mit tapasztal, milyen a mai művek fogadtatása?
- Ez a darabtól függ. Penderecki már nem modern zene. Az ember maradjon a realitások talaján: nem lehet mindig Mozartot és Webert játszani. Igyekszem bővíteni a repertoáromat, nyitni Copland, Gershwin és a jazz felé. De ha a ma élő egyik legnagyobb zeneszerző ír nekem versenyművet, miért érdekeljen, hogy a közönség mennyire lelkesedik a darabért? Egyébként ez a legnehezebb kompozíció, amellyel valaha találkoztam: technikailag többet követel, mint bármi más. Azóta is volt néhány ősbemutatóm, jobb és roszszabb zenék. Akadt, amelyik tetszett a közönségnek, és akadt, amelyik nem - de a legnagyobb élmény az, ha első lehetek egy mű életében. A közönség pedig azt is észreveszi, ha a muzsikus jól játszik egy esetleg nem olyan tökéletes darabot. Nem szeretném, ha megpróbálnának beskatulyázni, ha specialistának tekintenének, ezért aztán, bár sokszor játszom a Mozart-klarinétdarabokat és Webert, vannak olyan évadok, amikor egy-egy stílusba, korszakba igyekszem jobban beleásni magam. Most amerikai zenével foglalkozom, sok jazzt hallgatok. Ha valaki négy-öt darabbal járja a világot, az maga az unalom. Én mindig megpróbálok valami újat találni.
- Ön szerint milyen az eszményi klarinéthang?
- Nehéz válaszolni erre: mindenütt másképp játszanak. Sabine Meyer a német iskolán nevelkedett, én Amerikában képzett tanároktól tanultam. Az amerikaiak megpróbálják vegyíteni a francia és a német iskola előnyeit. Technikai szempontból Franciaországban fejlődött legtöbbet a klarinét. Hogy hangzás dolgában melyik a jobb, a francia, vagy a német ideál? Nem tudom. A fejlődés azonban nyilvánvaló. A Mozart-klarinétverseny technikailag már nem számít nehéznek: azóta sokkal nehezebbeket írtak. A mai klarinétosok szinte határtalan gyorsasággal tudnak játszani. Ötven vagy száz éve még nem tudtak.
- Jobbak a hangszerek?
- Részben igen, de az igazi ok az, hogy ma ezt várják el tőlük.
- Mondják, a zongoristák közül is az a jó, aki gyorsan, hangosan és hibátlanul játszik...
- Remélem, nem erről van szó. Egy igazi muzsikus azért küzd a szeplőtlen technikáért, hogy jobban zenélhessen. Csak a saját példámat ismerem: tíz éve járom a világot, és úgy érzem, ma sokkal könnyebben és jobban játszom, mint régen. Ami pedig a kor elvárásait illeti, azok is rendben vannak. Ma nehéz darabokat írnak, fel kell nőni hozzájuk. Hallotta már, hogy valaki a klarinét Paganinijéről beszélt volna? Én nem. Ki tudja, talán majd most.