Muzsika 2001. április, 44. évfolyam, 4. szám, 5. oldal
Hollós Máté:
Levél Szokolay Sándornak, 70. születésnapjára
 

Kedves Mester!

Nem pózolok a megszólítással, csupán visszarévedek a múltba. Arra gondolok, mi voltál a számomra kezdetben, amikor még nem ismertük egymást. Amikor még csak műveidet ismertem. (S amikor máig írt műveidnek még alighanem csak kisebbik fele létezett.) Amikor a lobogó lelkű, az eget is kimeszelni akaró, a tágas és színes zenei freskókban gondolkodó Szokolay Sándor aratta ifjúkori nagy sikereit, olyanokat, amilyeneknek híre - s ez, sajnos, igazán ritka - eljutott a zene szűk szakmai világán kívülre is (ahol akkoriban éltem). Tehát, kedves Mester, köszönöm a Vérnász és a Sámson megrendítő színpadi, A tűz márciusa, a Deploration és megannyi kamara- és kórusmű koncertélményét, azokat a nekem még csak estinek számító, nulla óra 10 és 25 perc közötti, a Kossuth Rádión sugárzott műsorokat, amelyekben rendre hallhattam rézfúvós együttesre írt kompozícióidat, melyek kicsiben mindazt felidézték, amit gigantikus - vagy inkább úgy mondanám, grandiózus - formában a színpad Szokolayjától ismerhettem.

Kedves Tanár Úr!

1975-től ez a megszólítás járta. A Zeneakadémián akkoriban még a prozódia tanítása volt a feladatod. Szomjasan ittam a vágyva elért Főiskolát, s Te itattál is, igazán. Mert miközben megtanultuk a prozódiát - közvetítéseddel kicsit Bárdostól is -, annyi másféle élményt is nyújtottál. Nem voltál szűkszavú... Szerteágazó témáid azonban mind afelé mutattak, hogyan válhatunk hasznos polgáraivá a zenészvilágnak. Nem prédikáltál, de példát mutattál, könnyed voltál, de nem volt füle annak, aki nem érezte szavaid és azok mögöttesének komolyságát. Közvetlen voltál, mert tudtad, a tisztelet nem a diktált három lépésből izzik föl. Ráláttunk arra is, hogy külsőbb körökön, orgonisták és karvezetők ellenponttanáraként sem cselekedtél másképp.

Kedves Sándor!

Örülök, hogy tanár-diák kapcsolatunk elmúltával nem szakadtunk el egymástól. Jó volt műveiddel foglalatoskodnom az Artisjus Zenei Ügynökségén, s így közelről követni az Ecce homo bemutatását is. Talán már nem is emlékszel varsói utazásunkra, amikor a Sámson hanglemezről történt prezentációjának éjjelén a szállodai szobában hajnalig beszélgettünk. A későbbi közéleti Szokolay akkori intim megnyilatkozása mélyen érintett. Ma már számítógép grafikázza kottáidat - hová lett kézírásod markáns duktusa? Hogy hová lett? Például én őrzöm. Nem kottáidat, ám számos szövegedet. Talán Te is tanítottad a kedves izlandi Gunnstein Ólafssont a Zeneakadémián. Még ittléte elején az óráimon időnként felállva mondott valamit. Maradjon ülve - biztattam -, hiszen kettesben vagyunk a teremben. - Mindig felállok, ha valami fontosat mondok - válaszolta az ugyancsak lelkes tekintetű szőke fiú. A Te kézírásod tele van nagybetűs kiemelésekkel. Ilyenkor felállsz... Hiszen ma is lobogsz, mint hajdanán. A meszelő némiképp megkophatott, de az Ég... Az a Tiéd! Nézd minél tovább innen a Földről, Szokolay Sándor!