Szegeden a kortárs zene a helyi önkormányzat támogatásával rendszeresen megrendezett fesztiválon szólal meg - ennek szervezői azzal foglalnak állást, hogy teszik a dolgukat, melyet a rendezvény harmincéves hagyománya diktál. Az eseménysorozat arculata az idők során sokat változott. A mindenkori szervezőknek egyetlen törekvése maradt állandó: bizonyítani, hogy vidéken is lehet követni a legfrissebb zenei eseményeket és jelentőset alkotni - ahogyan ezt az alapító, Vántus István életműve is igazolja. Vántus halála után nehezebb esztendők jártak, de újabban mintha tágabb teret kapnának azok a kezdeményezések, amelyek kedvezően befolyásolják a dél-alföldi zenei hét arculatát. Ilyen a zeneszerző-közönség-találkozó vagy a szegedi művészegyéniséget, illetve a legfiatalabb zeneszerző-generációt bemutató koncert. A program ötletgazdája negyedik éve a Vántus István Társaság.
A november 20. és 24. között lezajlott nyolc rendezvényen csak magyar művek hangzottak el huszonkét szerző tollából, két kivétellel az utóbbi másfél-két évtized terméséből. A zeneszerzők közül Orbán Györgynek tíz kórusműve szólalt meg; egynél több művel szerepelt Horváth Barnabás (5), Vántus István (3), Kocsár Miklós (3), Kurtág György (2) és Farkas Ferenc (2). A program gerincét az az öt esti koncert képezte, amelyen első három alkalommal szegedi művészek léptek föl (kivéve Jónás Krisztinát) - a további két estet a budapesti Intermoduláció Kamaraegyüttes és a nyíregyházi Banchieri Kamarakórus tartotta.
A nyitóhangversenyt az alapító, VÁNTUS ISTVÁN születésének 65. évfordulója tiszteletére rendezték, s a műsorban a komponista két műve is megszólalt. A Sin Katalin és Kerek Ferenc tolmácsolásában felhangzott Hommage à J. S. Bach mindig ámulatba ejt szép hangzásával és mélységével. A Maros Rudolf emlékére írt, Harangszó című kisoratóriumot Temesi Mária és a Szegedi Szimfonikus Zenekar Kamaraegyüttese adta elő, Farkas Rózsa cimbalomszólójával, Gyüdi Sándor vezetésével. A harangzúgásból cseremisz népdal bontakozik ki a maga fájdalmas egyszerűségében, majd töredékeire hullik. A hétfő esti nyitókoncertet (november 20.) megelőzte egy délutáni esemény: a közönség SUGÁR MIKLÓS-sal találkozott. A zeneszerző és beszélgetőtársa, Hollós Máté oldott hangulatot teremtett, amely természetes közegként szolgált Sugár eddigi termésének hangfelvételekről elhangzó keresztmetszete számára. Az esemény mintegy előlegezte Horváth Barnabás keddi szerzői estjét. Földes Imre, a kedd délutáni vendég pedig személyében kapcsolta össze nagy érdeklődést kiváltó, tanításról tartott előadását az aznapi koncerttel, amelynek házigazdája volt.
Kedd este (november 21.) tehát HORVÁTH BARNABÁS kompozícióit hallhatta a közönség. A kizárólag ősbemutatókat felvonultató szerzői esten két mű szólalt meg 1988-ból; a Mise két tétele, amelyet a Cser Miklós vezette Victoria Kamarakórus énekelt a szerző orgonakíséretével, valamint a Boldogságtöredék című vonóstrió Ábrahám Bence, Krizsik Emma és Püski Melinda előadásában. E darabok érdekesek, az utóbbi egy-két év alkotásai azonban megítélésem szerint egészen más minőséget képviselnek. A Radnóti-dalokban a szerző elérte megfogalmazott célját, az idill és a sötét árnyak egyidejűségének érzékeltetését - Jónás Krisztina és Zsigmond Zoltán nagyszerű előadásában. Az 1999-es Lírai zongoradarabok múltba tekintő expreszszionizmusa az elmúlás, gyász, siratás gondolatkörén nemesedett. A hét tétel közül a rövid Korál és a legterjedelmesebb, a lassan felépülő, megrázó Passacaglia tűnt a mű sarokkövének. Nagyszerű zárószám volt az idén befejezett, Horváth megfogalmazásában "neo-neoklasszikus" Concerto in memoriam A. Vivaldi. A két blockflötére és vonós zenekarra fogalmazott darab ajánlása az elsősorban régizenét játszó, Meszlényi László vezette Musica Parlanténak szól, amely Marhefka Ágnes és Valóczky Éva szólójával a mostani ősbemutatón is közreműködött. A barokk mozgalmasság titkát kutató kompozíció mulatságos megoldásokkal kanyarítja a jól ismert Vivaldi-féle kliséket a disszonáns megoldások irányába. Bravúros, ahogyan a zárótételre csak a szólisták tartanak ki a barokkos motivika mellett, míg a zenekar modern harmóniákkal, 20. század végi hangzással öleli körül az emlékké szelídült kezdő anyagot. Jóleső érzéssel állapíthattuk meg, hogy Horváth Barnabás szerzői útja az egyre felszabadultabb komponálás irányába vezet.
A Kortárs Zenei Napokhoz kapcsolódó három program közül legrégibb a mindig sikeres Törpék és óriások - a környékbeli zeneiskolásokat a mai zene közelébe invitáló sorozat. Az ifjúság felé fordulás programjának folytatása az immár szintén hagyományossá vált Fiatal művészek és zeneszerzők estje. Ez alkalommal párszavas bemutatkozásra is lehetősége nyílik a meghívottaknak - akik a még tanuló, vagy a közelmúltban végzett zeneszerzők közül kerülnek ki. A szerdai hangversenyen Bánkövi Gyula, Gyöngyösi Levente, Klebniczky György, Sáry Bánk és Durkó Péter egy-egy műve hangzott el.
A csütörtökön (november 23.) fellépett Intermoduláció Kamaraegyüttes tagjainak koncentrált és perfekt előadása olyan atmoszférát teremtett, amely az első hallásra nehezen felfogható művek megértését is megkönnyítette, másokat pedig valódi koncertélménnyé avatott. A pódiumra lépés sorrendjében sorolom fel a közreműködőket: Eckhardt Gábor (zongora), Kaczander Orsolya (fuvola), Horn András (klarinét), Bányai Miklós (mélyhegedű), Déri György (gordonka) és Tihanyi László (zongora), aki természetesen a karmester szerepét is betöltötte.
A zárókoncert pénteken (november 24.) a Banchieri Énekegyüttes estje volt. VÁNTUS-művel kezdtek (Valaki hí), majd az említettek mellett főleg ORBÁN GYÖRGY érzékeny, hangulatos kórusműveit énekelték, végül PETROVICS EMIL darabjával köszöntek el. Produkciójuk néhány apró pontatlansága a finomkodást kerülő, természetes éneklés igényével, mosolytalanságuk a feszültséggel magyarázható - ám mindezért kárpótolt az erőteljes zeneiség és a szép hangzás, amelynek létrehozásában nagy szerepet vállalt az első szoprán, Földesi Ildikó kristálycsengésű hangja.
A továbbiakban immár a műveket állítva fókuszba, feltűnik, manapság milyen sok szerző fordul újra a "tiszta forrás" felé. A már említett Vántus-mű mellett ide sorolhatjuk SÁRY BÁNK és GYÖNGYÖSI LEVENTE darabját. A hegedűre, klarinétra, kürtre és gordonkára írt Megkötöm lovamot a népdal motívumaiból alakítja ki a kellemesen atonális közeget, majd a mű közepe táján meg is szólaltatja a dalt. A kompozíciót Masopust Péter, Tamás Péter, Kecskés György és Velez Alexandra adta elő. Gyöngyösi Quintettje a fiatalság irigylésre méltó bátorságával sokféle zenei hatást olvaszt egységes művé, a középső tételben megszólaló széki népdaltól a jazz-rock világáig. A fuvola, klarinét, gordonka, zongora (Szabó Norbert, Tamás Péter, Kőrösi Györgyi, Császár Zsuzsanna) és a szerző átal megszólaltatott orgonaszólam nagyszerű összjátéka érvényre juttatta a mű prizmaszerű sokszínűségét. EÖTVÖS PÉTER Kozmosz című zongoradarabjának 1999-es változatát Eckhardt Gábor adta elő: itt a távoli népdalfoszlányok képviselik az emberi világot. SUGÁR MIKLÓS felvételről felcsendült Szivárvány havasán című munkája szintén a daraboknak ezt a körét gazdagítja. A kóruskoncerten hagyományos népdalfeldolgozást is hallottunk: a Banchieri Együttes vezetője, SZABÓ SOMA ötletes darabját.
Valószínűleg korunk áramlatainak hatása, hogy a zenei múlt felé fordulást a zeneszerzők számos műben meghirdetik. Az Hommage à J. S. Bach (VÁNTUS) és a Concerto in memoriam A. Vivaldi (HORVÁTH) mellett a zeneszerző-közönségtalálkozón felvételről és részleteiben felidézett virtuóz Felhővariációk (SUGÁR) is egyértelműen megnevezi ösztönzőjét. KURTÁG GYÖRGY fájdalmas kicsengésű, klarinétra, brácsára és zongorára írt kamaraműve, a Hommage à R. Sch. hangszerelésében, karaktereiben és címadásaival is Schumannra utal (a művet Horn András, Bányai Miklós és Eckhardt Gábor adta elő). Üdítően hatott A kis csáva című, piccolóra, gitárra és harsonára írt négytételes alkalmi Kurtág-darab, amelyet Sutyinszky Beáta, Bozóki Andrea és Lauer Zsolt szólaltatott meg. A mű első tétele Muszorgszkijt idéző "Promenád" szólóharsonán; a második szórakoztató polifon stílusjátéka Stravinsky-asszociációkat tartalmaz; a harmadik egészen rövid hangokból megalkotott, Ligetire utaló hangfelhő; a negyedik különleges hangulatát pedig különböző jellegzetes játékmódok polifónája: a piccolo trillája, a gitár arpeggiója, és a harsona glissandója hozza létre. A régi hangszerek új hangzási lehetőségeit kutató kísérlet BÁNKÖVI GYULA Reményvirágok című, blockflötére (Bánfi Balázs) és csembalóra (Ratkó Ágnes) írt műve. Idetartozik még TIHANYI LÁSZLÓ Nachtszenéje: a ma zeneszerzője itt Schubert egyetlen akkordjának ihletésében írja a Gute Nachtból saját, drámaiságtól terhes éjszakai zenéjét.
A legtöbb zenemű figyelmet felkeltő címadással vagy utalással segítette a hallgatót a megértésben, a zenei élmény megélésében. Az inkoherens költői képek remek hangulati megragadása jellemzi SOPRONI JÓZSEF Kilenc Trakl-dalát, amelyet Szécsi Edit és Lucz Ilona adott elő. Hasonló élmény hallatán írhatta Mallarmé az Egy faun délutánja zenéjéről: "nosztalgiában és kifinomultságban még meszszebbre merészkedik a zene a versnél". TALLÉR ZSÓFIA és FEKETE GYULA titkosírásszerű címet választott, az előbbi cimbalomdarabjának főmotívumát rejti a szavak ritmusába és a magánhangzók zenei hangokra utaló rendjébe (Hangok jobb napokra), az utóbbi szólóklarinétra írott kompozíciója pedig programot és formálást jelöl ki az Ikarus szó megfordításával (Suraki). A műveket Farkas Rózsa és Maczák János adta elő. KOCSÁR MIKLÓS Hangportrék című szórakoztató sorozata a megidézett hírességekről többnyire kedvesen humoros karikatúrát rajzolt az előadó Maczelka Noémi segítségével. Szintén neves személyiségeket jelenít meg SEREI ZSOLT 7 perc 20 évre című, karóra segítségével játszandó művében. Természetesen már ebből is kiderül, hogy itt a megközelítés egészen más természetű; JENEY ZOLTÁN pedig a Hérakleitosz-értelmezésekben együttgondolkodásra ösztönző, bonyolult formálással állt elő (Intermoduláció Kamaraegyüttes). Érdekes, hogy az idei Vántus-napokon alig néhány olyan mű hangzott el, amelyet "abszolút zenének" tarthatunk. Ezek közül való SZŐLLŐSY ANDRÁS 1964-ben írt Három darab fuvolára és zongorára című, avantgárd szellemiségű darabja, amelyet Kaczander Orsolya és Eckhardt Gábor játszott, valamint KIRÁLY LÁSZLÓ fuvolára és vibrafonra, illetve fuvolára és marimbára fogalmazott Két koncertdarabja, amely Szabó Norbert (fuvola) és Laskai Krisztián (ütő) tolmácsolásában hangzott el. A rendezvény Benjáminja a szegedi születésű KLEBNICZKY GYÖRGY volt, aki a maga bemutatta Három tanulmányban a romantikus zongoravirtuóz gesztusával közelít a komponáláshoz. Gordonkaversenyében DURKÓ PÉTER rengeteg karaktert, színt vonultat fel; a szólista Kedves Tamás partnere az ütősökkel kibővített, Weninger Richard vezette Weiner Kamarazenekar volt. SÁRI JÓZSEF nehezen megközelíthető Öt hangmodellje egy-egy térélményt szuggeráló hangzásvilágba vonja hallgatóit.
Minden darab helyet talált magának ezen a színes palettán, amelyről csak a számítógépes zene hiányzott - azaz legalább jelzésszerűen mégis bekerült a műsorba: a SUGÁR MIKLÓS műveiből hallott rövid részletek, például a Fanfár jóvoltából.Végezetül a kedvező látogatottságot elért rendezvény üzenetét szeretném tolmácsolni. A zeneszerzők személyes megszólaltatása, az igényes külsejű, információgazdag programfüzet megjelentetése, no meg az a figyelmesség, hogy a koncertek két "bejáratott" helyszínen zajlottak - mindez azt jelzi: a Vántus István Kortárs Zenei Napok a koncertlátogatók széles körét invitálja, napjaink zenéjét élvezhető, érthető formában közvetítve a közönségnek.